Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-10 / 40. szám (50. szám)
9 HETI SZEMLE Szatmár, 1908. deczember 10. A „Magyar Állam“ megszűnt. A fővárosi veterán katholikus napilap, a „Magyar Állam“ pártolás hiányában megszűnt. Szerkesztő-kiadója: Szentkirályi Zoltán orsz. képviselő eladta az Alkotmánynak. Ez a száraz tény, mely felett azonban nem lebet egyszerűen napirendre térni. Szomorú jele úgy a klérus, mint a kath. közönség nemtörődömségének, hogy a kath. elveknek egy ilyen bátor és évtizedeken keresztül úgyszólván egyedüli harczosát nem részesitet- ték annyi támogatásban, hogy magát képes legyen fentartani. A liberális és zsidó lapok úgy a fővárosban, mint a vidéken gomba módra szaporodnak és napról-napra erősitik magokat. És pedig jórészben a katholikusok pénzén, mert mihelyt megfujja valamelyik a tárogatót, saját táborának hivei nyomban tömött sorokban vonulnak zászlója alá, magokkal rántva jó nagy részét a katholikus közönségnek is. A kath. sajtó pedig csak tengődik, mert még azokat is, akiknek hathatós pártolására joggal volna oka számítani, — még azokat is az ellentáborban látja. Hanggal hirdetik szerte e hazában, hogy baj van, mert a zsidó-liberális lapok megrontották a közszellemet, hogy szükség, van a kath. sajtó támogatására, tenni azonban vajmi keveset tesznek. Sok helyen kevesebbet a semminél. Szálló igévé lett, hogy a sajtó manapság fontosabb, mint a templom és az iskola. Hirdetik gyűléseken a legmagasabb egyházi személyek. Ám a hang pusztában kiáltó szó marad, nincs aki meghallgassa, nincs aki kövesse. így aztán nem csuda, ha itt is, ott is kiszedik a kath. sajtóorgánumok lába alóla talajt éppen most, azokban a nehéz időkben, mikor legnagyobb szükség volna reá, hogy minél szilárdabb alapokra fektessék őket, hogy minél nagyobb tért foglalhassanak. Gyalázat a magyar kath. társadalomra, hogy a „Magyar Állam“ kénytelen volt beadni a kulcsot, ennek a veterán kath. lapnak halotti éneke gyászdala a sírba hanyatlott kath. közszellemnek, amely felett ugyancsak hahotázhatnak odaát az ellentáborban, mert ha mi igy haladunk, — övék a világ. Nyilvános könyvtárak. Az uj kor szelleme nemcsak megérlelt,, hanem sürgősen előtérbe állított egy nagy kultur követelményt: a nyilvános kcnytárak kérdését. Eötvös József bárónak, a magyar nevelésügy úttörőjének teljes diadala a mostani idő. A helyzet az, hogy Magyarországon az írni és olvasni tudók nyqíczvan százaléka szellemi táplálékot kivan. és a mig ezelőtt két'évtizeddel a nyilvános könyvtárak kérdését a magyar sajtó úgy tárgyalta, mint a szellemi központok egyik hiányzó tényezőjét, ma pedig úgy áll a dolog, hogy a szellemi táplálékra szorulók nagy kontingense immár a falukban, sőt a tanyákon is nyilvános könyvtárakat állít. És ha arra gondolunk, hogy a kiket a mindennapi iskola a szellemi szórakozás gyönyörűséges országába bevezetett, mennyire igényli, hogy olvasás- szeretetét gondosan és körültekintéssel elégítsük ki: ez a kultur kérdés ma sokkal je- lentőségesebb, mint valaha. Hiszen ezelőtt is harezoltnnk a ponyva ellen, pedig akkor nem ismertük a Nick- Cartereket, a bűnös bárónők fertelmes életrajzait és a pornografikus irodalom megmételyező és gomba módra szaporodó szörnyeit. Még akkor az osztályokat “egymásra uszító, ábrándos ködképek után nyargalázó idegen talajon serkedy »Zoeziális sajtónak népirodalma sem kisértett. Akkor még Bagó Márton ur volt a veszedelmes és mégis hányszor sorompóba álltunk a magyar nép lelke tisztaságának védelmére, holott kiterjedésre negyedrész annyi lélek sem volt bevonható irodalmi bogáncsterületre, mig ma — hiszen mindenki látja — kocsis, ' Szakácsnő, csősz, bakter, kisgazda, zsellér, szóval az Isten adta nép mindegyike betű után kapkod, mert az iskola e ' betűk szeretetére tanította meg. Föl lehetne tenni a kérdést, hogy örüljünk-e ennek, avagy bánkódjunk-e rajta Ne vessük fel ezt a kérdést. Örüljünk és fejezzük ki örömünket tartalék nélkül, hogy a magyar kultúra ekkora hatalmas lépést tett és népmilliókat vont be a kultúra sánczaiba. \ Nem kell, egyáltalában nem kell siránkoznunk azon, hogy minden kritika nélkül mohón falják a betűt, válogatás nélkül és hogy ezek a betűk olykor nagy ártalommal vannak a nép lélekre. Mert hiszen segíthetünk rajta. Sőt a magyar intelligencziának határozott, elháríthatatlan feladata, hogy a kultúra szükségletének irányt szabjon. Talán a modern idők eljövendő szellemét érezte meg Darányi földmivelésügyi miniszter, mikor ezelőtt mintegy tiz évvel megkezdte főleg azokban a veszélyeztett vármegyékben, a hol a szocziálizmus imminenter veszélyes mérveket öltött, a nyilvános könyvtárak fölállítását, korszakos kultur munkáját. És azok a kedvező tapasztalatok, a melyeket Békésben, Csanádban, Csongrádban és Szabolcsban tett, arra bírta a minisztert, hogy fokozatosan és tervszerűen tározója keretében a nyilvános könyvtárak ügyét szolgálja s közel háromezer nép-könyvtár van már felállítva az országban és ezekkel nevezetes tapasztalatokat tett a miniszter. Kérdőíveket köröztetett. Kérdést tett, hogy a Nagy Magyar Alföldön mit szeret olvasni a földrnives, kisgazda és munkás? lepke, olyan vidáman csapkodott virágról- virágra. Az öröm és boldogság azonban nem oly édes, nem oly jóleső, ha abba nem vegyülnek keserű cseppek. Jött Ámor, odalopózkodott Angyalka hófehér szobájába és nyilával megsebezte a harmatos lelket. Egyik őszi délután Angyalka a virágos ablakából nézett ki az utczára. Egyszerre csak kocsizörgés hallatszik. Mind közelebb jön s éppen előttük áll meg. Erre ő eltűnik a virágok között és onnan nézi az érkezőt. A kocsiból egy magas, nyúlánk fiatal ember száll ki. Kibontakozik köpenyéből és mint ismeretlen, tétova tekintettel s határozatlan léptekkel megy az udvarra és keresi Angyalkának édes apját. Hivatása hozta e községbe s Angyalka édes apjának kell segítségére lenni küldetése teljesítésében. Az udvaron nem talál senkit, majd egyik ajtóhoz lép és kopog. Angyalka édes anyja fogadja az érkező vendéget, akit szive meleg, magyaros vendégszeretettel vesz körül. Hallva, hogy hosszabb tartózkodásra érkezett, igyekszik kellemessé tenni a körükben töltött időt. Angyalka ezalatt a Szomszéd szobában hallgatta az idegen kellemes, csengő haag- ját, mely csupa nyájassággal volt tele. Szeretett volna kijönni, de eddig bátorsága elhagyta s egy oly különös érzés fogta le, amit eddig soha sem érzett. Remegve állt és nézte az egymásra boruló virágjait. Meg se moczczant s a néma csendben egyre erősebben kezdett a szive dobogni. — Oh csak menne el már az a látogató — kívánta Angyalka. De egyszerre csak kopogás hallatszik. Igen, odajönnek, ahol most ő elrejtőzött. Egy halk szabadot mond. A látogató mély meghajlással üdvözli. Megszorítja kicsiny, finom kacsóeskáját. Mélyen a szemébe néz és megtörténik a bemutatkozás. Mint a piros pipacs, olyan lett Angyalka. Szinte érezte, amint a vér felszökött arczába. A szivében alvó szikra ime lángra- lobbant és mint a futó tűz betöltötte egész valóját. A mély elpirulás, szivének hangos dobbanása, keblének lázas hullámzása és remegő kezecskéje jelezte, hogy a kis leány nyugodt lelkét a szellő lágy, kellemes fu- valma gyenge hullámzásba hozta. A felébredő szerelem jele ez, amit eltitkolni nem lehet. A fiatal ember látogatása után Angyalka leikébe egy kép rajzolódott. Eddigi nyugalmát elűzte annak megjelenése. S most —■ mint azelőtt soha — egyszerre óriási változáson ment keresztül. Ideges izgatottság jellemezte, ha megjelent a fiatal ember. A máskor olyan kellemesen társalkodó Angyalka, mintha szavát vesztette volna el. Szemét lesütötte s csak olykor-olykor mert rá egy futó pillantást vetni. A szép őszi délutánokon kisétáltak a kertbe. Ifjú és leány egymás mellett sütkéreztek a mosolygó nap enyhe melegében. Nem suttogtak egymás fülébe szerelmes szavakat, hanem gyakran egy-egy fordulóig némán lépegettek. Mindeniknek volt egy gondolata; ami ott rágódott lelkűkben. Az, hogy „szeretlek“, de nem volt erejük kimondani. Ha tekintetük találkozott, ez mindent megmagyarázott. Angyalka boldog, végtelenül boldog CSAPÓ LAJOS BZATMÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). j\ FKORÍNPtÍI PAPI S/ Magyar díszruhák, PolgáriruhákA/ Mindennemű öltöny készítésénél MjMJKAMiU PAPI* v papi öltönyök, Libériák, finnm ^ Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. /\ Tisztelettel CSAPD LAJOS, ÉS POLGÁRI SZABÓ az elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. s zabó- mester.
