Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-25 / 48. szám
9 „HETI SZEMLE Szatmár, 1908. november 25. ben vannak az őrtüzek. A hamu alatt alig piroslik a parázs. Egymástól nagyobb távolságban őrszemek vannak felállítva. Ezeknek kötelessége minden gyanús neszt figyelemmel kísérni, őrködni az alvó tábor nyugalma felett. De az őrszemekre is átragad társaikról az álom. Az egyikben még küzd az éber lelkiismeret, a másik már földbeszurt fegyverére támaszkodva bóbiskol, a harmadik kötelességéről végképpen megfeledkezve, végig beveredik a földön. . . És alszik az egész tábor. Alszik némán, öntudatlanul. De a szomszédban lovakat nyergeinek, árkokat ásnak, sánczokat emelnek, tárnákat építenek és ágyukat ezipelnek elő. Az éj sötét leple alatt az ellenség táborában serényen folyik a munka. Nem volt, aki megf'ujja a riadót, bogy felébredjen az elzsibbadt öntudat. S a tábor tovább is alszik némán, öntudatlanul. Nem sejti, hogy sírjában fekszik. íme! ez a kép Szatmár város katho- likils társadalmának nagyon találó képe! Vagyunk és mégse vagyunk. Hadtesteink is vannak, de lassankint elerőtlenedtek. A Katii. Kaszinó; Legény egylet, kér. szocziális egyesület, férfikongregáczió,mindmegannyi gyönge, erőtelen, vérszegény hadtest. Alig válik ki belőlük egy-egy őrszem. A többi szunnyad mozdulatlanul. De ne beszéljünk képletesen. Valljuk meg, hogy mi, szatmári katholiku- sok hitünk mellett kint a közélet terein tanúságot tenni nem mertünk soha! Észrevették ezt a túloldalon. Protestáns atyánkfiái Izrael ivadékaival egyesülve intézték ellenünk attakjaikat a „meggyőződésszabadság“ és a „vallástürelem“ szent jegyében. Emlékezetünkben vannak a Kath. Kaszinó ellen szőtt intrikák, de nem feledtük el a keresztény-szocziálisták ellen folytatott hadjáratot sem. Ez utóbbit a hazafiatlanság vádjával illették azok a keleti fantáziával megáldott törpe nagyságok, akik ugyanazzal a fantáziával már nem látnak „nemzetbomlasztó“ törekvést a czionista-egyletben, ahol a megalapítandó „jeruzsálemi zsidó királyság“ eszméjének melegítik a vasat és a „zsidó nemzeti alap“ — jól értsük meg: „zsidó nemzeti alap“ — javára muzsikálnak, felolvasnak, zongoráznak, énekelnek az egész országban. A különben nemes intenczióju Lo- rántffy Zsuzsánna egylet estélyein is ele- gáneziával, finom éllel, kesztyűs kézzel, Isten tudja hányszor csipkedik egyházunk intézményeit. Ez factum. És könnyelműen hány katholikus férfi és nő tapsolt ellenségeinek. De ne merüljünk részletezésbe. Nem százszor, ezerszer csapták arczul a katholi- czizmust ebben a városban. És mi tűrtük. Bátortalanok voltunk. Vájjon szerte e hazában, a négy folyó öntözte földön, melynek hármas halmán ott tündöklik a kereszt, vájjon vigasztalóbb-e a katholiczizmus helyzete ? Egy cseppet sem. Hiszen nemtörődömségünkből kifolyólag mindenütt fölénk kerekedett és uton-utfélen támad a zsidó-kozmöpolita-szabadkőmives sajtó egész raja. Pedig százszor kevesebben Amannak, de nagy a szájuk. Vezérembereinket meghurczolják. Főpapjainkat sárral dobálják. Az Oltáriszentséget gyalázzák. A történelemből hazug szájjal ellenünk akarnak bizonyítani. Egyszóval a keresztény Magyarország alapjait döngetik az uj „honfoglalók.“ Mi nyugodtan állunk a történelem ité- lőszéke előtt, — ők piruljanak ! Okuk van rá. Mert a kereszténység csatolta e haza földjéhez a magyart, a kereszténység tanította meg, hogy gyilkoló fegyveréből kapát és ekevasat csináljon. Ne romboljon, hanem alkosson. A kereszt nemesítette meg a pogány magyar lelkét 900 évvel ezelőtt. A keresztény czivilizáczió eredménye, hogy itt élő fallá lett a magyar. Valljuk be, mindenünk, amivel dicsekedhetünk, a kereszténységtől származott. Sokszor elmondtuk már ezeket, de mikor hallja meg végre a — túloldal ? Folytatjuk. Tanunk a történelem, hogy nemzeti emlékeink keresztények. Szent koronánkat, alkotmányunk palládiumát a kereszténység látható fejétől kaptuk. Harczi zászlóinkon, melyek mindenkoron a magyar nemzet szivérzelmeit tüntették fel, a hármas színen ott díszeleg a boldogs. szűz képe. A magyar czimerben ragyog a kereszt, a kettős, az apostoli. A koronázási palástra prófétákat, angyalokat hímzett a királynő keze. Keresztények, sőt szentek a magyar nemzet eszményképei: Az apostoli szent István király, szent Imre herczeg, a daliák legelseje, szent László, a könvörületesség angyala, szent Erzsébet, szent Margit; a törökverő Hunyadi fiával, Mátyással, a lángszavu Pázmány az Eszterházvakkal, Miklóssal és Pállal, a Zrínyiek, a Rákóczink sok század magukkal. De ki tudná számukat? Kérdezzük, vájjon úgy gondolkozunk, érzünk mi is, mint a nagy ősök? Vájjon szent emlékeik szentek-e előttünk is. Vagy meghaltak végleg s emlékeik temető-jelvények ? Nem, ezerszer nem! Magyarok, szentek, hősök unokái, fogjunk össze egy nagy, szent szövetségben ! Uj honfoglalók özönlenek apáink örökségébe, véreink pedig ván- dorboltal sirva mennek Amerikába, jobb hazát keresni. Nemzeti létünk, szent vallásunk, meggyőződésünk védelmére ébredjünk föl! Ébredjünk megingathatatlan katholikus öntudatra! És ne engedjük, hogy ezt továbbra is elaltassa bennünk a zsidó-kozmo- p ol i t a- s zab a d kő m ü ve s ek dajka nótája, mert ez a nóta a keresztény Magyarország felsíró gyászindulója. Mpgfújták a riadót. Táborba. A Jcatholi- Jcus Népszövetség táborába ! — Holnapután tehát február húszadika ! — Igen. — Akkor lesz öt é\res a kis Rafael. — Igen. — Jó volna valami neki való ajándékkal megörvendeztetni. — Helyes! — 0 már elég okos gyerek ahhoz, hogy megértessük vele, mi az a születés-nap. — Igen. — De kérlek, mit csinálsz? Akármit mondok, mindenre annyit mondasz, hogy: igen, igen. Talán azt sem tudod, hogy mit beszélek. Mi foglal úgy el ? — Vezérczikket Írok a Szigetvásárhelyi Ellenőrnek. Feleségem e közlésre csaknem rémülten rám meresztette szemeit, letette kezéből a könyvet s igy mondotta. — Micsoda? Vezérczikket írsz? Nagyon kérlek, ne irj ujságczikket, — De kérlek, mikor eszméim vannak, gondolataim jöttek ! — Igazán kérlek, ne irj czikket! — De hiszem megigértem éppen az előbb a szerkesztőnek, hát csak meg kell írnom ezt a vezérczikket. Meglátod, milyen szép, milyen lendületes lesz az a czikk. Ünnepi czikk lesz. A magyar ügyvédség százötvenéves jubileumára irom. A szerkesztő azt mondotta — igen helyesen : azt szeretné, hogy ezt cikket valaki olyan Írja, a ki kívül áll az ügyvédi testületen, azért engem kért ineg. Hát csak ne háborgass. Még azt is megmondotta az előrelátó szerkesztő, hogy kivételesen Írjam ki a czikk alá az egész nevemet, mert a kamarái elnök neve is azokkal a betűkkel kezdődik mint az enyém s ha szokásom szerint a kezdő betűimet irom ki, még azt gondolhatná valaki, hogy az öreg magamagát dicsérte meg. Hát csak ne háborgass ! Ekkor feleségem hozzám sietett, kezeit kéi őleg összekulcsolta előttem s esdőleg nézve rám igy szólt: — Arakszyn, édes Arakszynom ! mindenre kérlek, ne írj ujságczikket. Meglepetve néztem reá. — Miféle különös kívánság az tőled fiacskám, hogy ne Írjak ujságczikket? Ő ismételte a kérést. — Mindenre kérlek : ne irj! Én még jobban meglepetve ugyan, de azért nyugodtan folytattam a tárgyalást. — Már azt szeretném tudni, mért ne írhatnék én czikkeket az újságba? Hát most akarok én először czikket Írni? Hát az elmúlt évben egy esztendő alatt nem tizennégy ve- zérezikk jelent meg tőlem a Szigetvásárhelyi Ellenőrben és kilencz tárcza, meg egy-két más egyéb cikk, nem is említve a mostani egész télen át a drámai és vigjátók-előadá- sokról színházi kritikáimat a Szigetvásárhelyi Naplóban ? — Aztán ugye jól esett a múltkor — folytattam én tűzzel az érvelést— mikor megajándékoztalak avval az ötven koronával, a mit a Vasárnapi Újság küldött a keleti népek irodalmáról készített tanulmányomért? Meg ugyebár milyen büszke voltál, mikor tavaly a Buda]«esti Szemlében az uracskád nevét olvastad egy művelődéstörténeti essay alatt ? Hát most mért vagy annyira ellene, hogy írjak ? — Barátom, válaszolta ő, a Budapesti CSAPI) LAJOS SZATBKÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). )\ ELSŐRANGÚ PAPI- V Magyar díszruhák, Polgári ruhák, \/ Mindennemű öltöny készítésénél a fösulyt az ÉS POLGÁRI SZABÓ Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. A Tisztelettel CSAPÓ LAJOS, s za bő- mester.
