Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-21 / 43. szám
Q HETI SZEMLE Valóban a becsület, a kötelességtudás, a hivatali hűség, tiszta- kezüség, lelkiismeret, Isten nélkül csak kártyavár, mely az első legkisebb szellőre összeomlik. Oltsátok ki az Istent, a le|Jki- ismeretet, Írja Lamartine és éj támad a társadalomban, az emberekben, a hivatalokban. Az erényt bűnnek és a bűnt erénynek tarthatjátok. Csak a nevelés uj irámya segíthet — mondta nem rég egy jeles államférfin. Annak a nevelésnek iránya, melynek magvát, középpontját a lelkiismeret, a lelkiismeretre való nevelés képezi, különben bomlás előtt állunk. Ami nevelési rendszerünk a legalsó foktól egész fel . . . hangzik egy másik ékes ajkról a panasz — teljesen elhanyagolja a gyermek-ifjúság benső meghódítását. Azért vannak ma az emberek lelkiismeret hijján . . . Igazán és csattanósan mondotta Felméri is, hogy a lelkiismeret többet ér száz csendőrnél a társadalom számára. Es ha a lelkiismeret nevelésének szálait újra kézen nem fogjuk : akkor hiába való lesz, ha minden második embert csendőr ruhába öltöztetjük is. Sokszor, naponként hallom a szülői aggódást, hogy gyermekeik számára felügyeletet biztosítsanak. Majd az állam is, egyetemben a jótékony, szociális intézményekkel, mindig csak arról beszélnek, hogy felügyelet alá kell helyezni a gyermekeket. Jól van ! A felügyelet mindenesetre pedagógiai eszköz. De a lelki- ismeret kialakulása nélkül mit sem ér. Mert kétarczu gyermekeket és két. lelküeket fogunk nevelni. A felügyelő jelenlétében és nem létében való gyermeket, aki csak azért nem lop, csak azért nem teszi a rosszat, mert fél, hogy a csendőr bekíséri. Istenre ő nem is gondol. És amilyen a reggel, rendesen olyan lesz az egész nap is. Amilyen gondolkodásra, érzésre jutott a gyermek, olyan irányban fog cselekedni — felnőtt korában is. Nem nyúl a máséhoz, inig a zsandárt látja. De zsandár nélkül — szabad a vásár. „Egyesüljünk“. Az Ung—beregmegyei róm. kath. néptanító egyesület a múlt év október havában tartotta nevezetes közgyűlését, melynek egyik tárgya volt az ungmegyei általános néptanító egyesület azon felhívásának tárgyalása, miszerint fenti egyesület olvadjon be az általános tanítói egyesület keretébe, hogy „hivatalos“ tantestületet alkossunk. Nagynevű agilis elnökünk, Benkő József apátfőesperes ur az O ékesszólásával, meggyőző érveivel mintha csak egyes jelenlévő tanító szivébe látott volna mint a nyáját látó jó pásztor, tiltakozott ezen egyesülés ellen : nem mintha a jelzett egyesület szorosan vett működésével, avagy a tanügyet érintő közérdek szempontjából nem volna szolidáris, hanem mint bőven fejtegette, ha már egyesülnünk kell, úgy egyesüljünk a „Szatmár—Ugocsamegyei róm. kath. néptanító egyesülettel“, egyesüljünk mi róm. kath. tanítók egyetemlegesen és alkossuk meg más egyházmegyék példájára a Szatmár egyházmegyei róm. kath. néptanító egyesületet főpásztorunk — megyés püspökünk mint apostoli tanítónk védősége alatt. Múlt évi gyűlésünk jegyzőkönyvileg ily értelemben hozta meg határozatát általános lelkesedést keltve; hogy ezen fontos határozatról az illetékes tényezők is tájékozódjanak, talán nem lesz érdektelen dolog ezen minket Ung—Beregm. rk. tanítókat közelről érdeklő nagy horderejű kérdésről egyet-mást elmondani. Meggyőződésem szerint tanító egyesületi életünk mai alakjában és szervezetében sokáig nem lehet, mert nem felel meg a mai viszonyokhoz mért feladatának oly mértékben, hogy ezáltal egyrészt az állam, az egyház és társadalom kellő elismerő támogatását, másrészt a tanítóság egyetemének lelkes buzgalmát, tevékeny és gyümölcsöző közre- munkálását előidézhetné. Mai egyesületünk csekély számánál fogva ugyanis sem nem igazán hivatalos, sem nem szabad egyesület. Ennélfogva tele van félszeg helyzetekkel, lehangoló bizonytalansággal s ezekből eredő leküzdhetlen akadályokkal. Ebben rejlik főként múltjának csekély sikere s jövőjének reménytelensége. Hiszen ami sikert eddig szellemi téren munkálkodásával elért, egyedül fáradhatlan elnökünk fenkölt személye s ékesszólása ambitionálta lelkes klasszikus megnyitóival s munkásságra való serkentésével, de fájdalom a hivatalos tanügyi körök működésűnket figyelemre sem méltatták, mert távolmaradásukkal tüntettek. Már pedig a mai tengődéses se hús, se hal állapot nem méltó egy művelődésre törekvő, haladni vágyó egyházmegye intelligens tanítóihoz ; merthogy mi szükségünk van nekünk róm. kath. tanítóknak az egyházmegyei rk. tanítói egyesületet megalakítani a saját osztályérdekünk szempontjából, azt mindnyájan tudjuk és érezzük, amennyiben az egyesülésben, az egységben rejlő erőfelismerós rohamos gyorsasággal hódítja meg mind szélesebb és szélesebb körben a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket, valamint a tanítók egymás iránti szolidáritás eszméjét előmozdítván, ______________Szatmár, 1908, október 21. gé t jobban sülyeszti, mint a mennyire annak fentartását czélozza. Nem tudták ők mindezt. Egész napon át az ártatlanság bájos naivságával élvezték a természeti szépségek nyújtotta örömet. S esfe egy kedves, élvezetes nap emlékével váltak el. Pár ilyen kirándulást tett a két természetrajongó. Azonban a kaján sors megirigyelve mulatságukat ágyba dönté az ifjút. Félbetegen való elutazáskor is csak levélben tudott elbúcsúzni. Egyszerű sorok voltak. Ám a leány válasza akkor préselt rózsabimbó volt- És az ifjú megérté annak jelentését. Utaik aztán szétváltak. Az ifjú belekerül az élet forgatagába. A sors hányta—vetette hol jobbra, hol balra. Az első évben eléggé folyt a levelezésük. Vidámsággal telt, gyöngéd, szívélyes sorok voltak ezek. És a leány szemérmes tartózkodása daczára, többet árult el szerelméből, mivel többet vélt olvasni a sorok közül. Azok a sorok ellenben mind sziikebb hanguakká váltak, ritkább is lett a posta. Pedig Izolda mindennp szokott időben ablakukon kitekintve várta a levélhordó tisztét betöltő zsákos falusi gyereket. Mindritkábban tért az be hozájuk, mig végre a harmadik év felétől kezdve elmaradt a levél. Az ifjú nem irt többé. Belátta, hogy nincs értelme a levelezésnek. Nem volt szerelmes a leányba. Amit iránta érzett sohasem volt több, mint kellemes órák szülte, legföl- lebb testvéri szeretet. Izoldához intézett sorai inkább köznapiak voltak, mint szerelmet elárulok. Nem emlékezik, hogy tett volna egy szóval is olyan kijelentést, amelyből mélyebb értelmet lehetett volna kiolvasni. Legtávolabbról, a lelkiismeret szavától sincs tehát kötelezve. Elhagyta a levélírást is, nehogy a gyönge szálon valami remény táplálódjon, mert most ismerte csak fel igazában a leány helyzetét, aki úri család sarjaként falun kénytelen élni, ahol ritkán akad magához való kérője. Feledtetni akarta az egész ügyet, nehogy ez legyen végeredményben oka az esetleg jelentkező- kérő kosarának. Szánakozik rajta nagyon. Sajnálja, hogy egyáltalában abba a faluba került. De tisztán szánalomból feleségül nem veheti. És még ha szerelmes volna, akkor sem venné el f nagyobb fokú, egész műveltséggel biró nőt képzelt mindig feleségül, mert a mézes hetek elmúlnak s marad -— a tiszla lég. Ám nem fog Izoldán a szótlan oktatás. Aki eddig oly sokat olvasott a hallgatásból, most, mikora legnyilvánvalóbb, nem érti, nem akarja érteni. O szeret, a szeretet pedig végnélkül remél. Mindennap várja a postásfiut, számlálja a perczeket jöttéig, de az csak nem akar betérni hozzájok. Aztán . . . aztán elkezd gondolkozni. S hiába igyekszik anyja magyarázni a dolgot, hiába terelgeti gondolatait a helyes irányba, az ő logikája helytelen utón halad: Nem jön a levél. Pedig ő irt. Tudom, hogy irt. írnia kellett! Már oly régóta nem kaptam levelet. Azóta biztosan irt legalább egyet. Nem, nem egyet irt, többet irt. Csak én nem kaptam meg. Igen, igen! Valaki észrevette . . . Bizonyosan! S most elveszi a fiútól a fevelet. Vagy a fiú viszi hozzá. Megcsalnak! Mit, mit tegyek? Elmegyek a postára. Megkérdezem. Igen. Bizonyosan van levelem. Elmegy szegény a postára. Faluhelyen mind ismerik egymást az emberek, legjobban a postás. Ismeri jól a kisasszonyt. Biztosítja, hogy már rég nem jött levele. Szomorúan megy haza. De nem csügged 0 nagyon szeret, tehát kitartó. Ha ma nem, hát majd megjön holnap. Hetenkint többször elmegy sétálni a posta felé. MegCSÍPŐ LAJOS WTQfílHNÍin PAPI Magyar díszruhák, Polgári ruhák A/ Mindennemű öltöny készítésénél a fösulyt az JjliuU íl rl ii III) Inli” rv~ • «U« _«1- i __ni. plptíóne c7nháci pc finnm kivitplrp fplrtp.tp.m ÉS POLGÁRI SZABÓ Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbörCzimádák. nadrágok,- ___ Palástok, fövegek, Bőrkabátok -----------—--------j m ^ E ^ ^ készítését elvcLllcLlom« Tisztel ettől CSAPÓ LAJOS, elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. szabómester.
