Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-15 / 29. szám
4 „HETI SZEMLE Szatmár, 1908. julius 15. maradásukat örök időre törvényhozásilag biztosította. Övé az érdem, no meg azé is, aki ezt. nem is olyan régen felszinre hozta. Nemrégiben a „Magyarország“ közgazdasági rovatában „Iparosképzés“ czim alatt az alább következő közleményt olvasam: Fodor Gyula Zoltán fővárosi ipariskolai tanító, ki az asztalos mesterséget megtanulta, azzal a kérelémmel fordult a székesfőváros tanácsához, hogy bízza meg létesítendő faipari tanműhely (asztalos) szervezésével és felállításával. A tanműhely főleg a polgári és a középiskola felsőbb osztályainak növendékeit foglalkoztatja s ezekkel akarná a müaszta- losságot megkedvelteim. Nem tudom mikor, hogyan, mily formában és milyen méreteiben gondolja Fodor Gyula Zoltán ur nagyfigyelmet érdemlő eszméjét megvalósítani és hogy lehetne-e és kívánatos volna-e, a közleményben megnevezett iskolákat látogató tanulók számára ennek a tanműhelynek beállítása és felszerelése ,dehogy feltétlenül kívánatos volna efféle intézményeknek, legkivált nagyvárosokban, az ismétlő iskoláknak, helyesebben az ismétlők oktatásával kapcsolatosan való létesítése az kétségtelen. A legtöbb iparágnál egész helyesen iparostanulókul csak 14 életévüket meghaladó gyermeket szerződtetik. A népiskolai törvény rendelkezése szerint 12 éves koráig köteles minden gyermek naponkint iskolába járni, azontúl ismétlő iskolai tankötes lessz valamennyi 15 éves koráig. Már czikkem elején említettem és itt is megismétlem, hogy a gyermekek nem szívesen járnak ismétlő iskolába, mert ott igaz semmi újat nem tanulnak, de ha az ismétlő iskola, illetőleg az ismétlők oktatása ilyenféle intézményekkel kapcsoltatnék össze, más értéke lenne az ismétlő iskola munkájának. Örömmel járna abba az iparos pályára készülő ifjúság s már itt szereznének maguknak ipari pályájuk elsajátításához hasznos ismereteket. Már itt meg- szoknák és kedvelnék a munkát, ami rendkívül megkönnyitené uj munkakörükbe való beilleszkedésüket. A legszegényebb szülő is készséggel hozna áldozatot gyermeke érdekében ilyen intézmények létesítése czéljából, hiszen annak az átmeneti idő alatt még nevelési szempontból is megbecsülhetetlen nagyértéke lenne. Hány gyermek züllött már el az alatt a 2 év alatt, amit elemi iskola 6 osztályának elvégzése után 14 éves koráig, amikor iparos tanulónak elszerződhet, mindenféle felügyelet és irányítás nélkül eltöltött. Ez alatt az idő alatt elkövetett botlások sokaknál egész életükre kihatnak, s a helyett hogy a társadalomnak számottevő, értékes, munkás tagjai lettek volna, proletárokká válnak. A társadalomnak ez a mulasztása teremtette meg és táplálja nálunk a nemzetközi szocziálizmust. Hivatalos állásomból kifolyólag tehát kötelességszerüen foglalkoztam a múltban az ismétlő iskolai életnek ilyen módon való reformálásával. Kezdeni Gömör-Kishont vármegyében akartam az Uj-Antalvölgyi üveggyár most már állami, iskolájánál. Javaslatot tettem arra nézve a vallás- és közoktatásügyi, valamint a kereskedelemügyi minisztériumokban, hogy az ismétők oktatását egészítsük ki és kapcsoljuk össze üvegfestészeti oktatással, amivel abban az időben nálunk alig foglalkozott néhány ember. Hogy áll most ez a szép és hasznos iparág nem tudom, csak azt állíthatom, ha sikerült volna ezt az említett helyen annak idején szerveznem, egy megélhetési forrást nyitottam volna az ottlakó szükes viszonyok között élő szegény emberek számára s jóval kevesebben mentek volna ki kenyeret keresni Amerikába. Az iskolánál ennek a fontos újításnak bevezetésére az ottani áldozatkész tényezők bevonásán kiviil 600 forintra lett volna szükség. Tulajdonképen ez volt’az indító oka, hogy e tárgyban felterjesztést tettem a vallás- és kereskedelemügyi m. kir. minisztériumokhoz. Az utóbbi elismeréssel szólt törekvéseimről, de sajnálatára a kórt segélyt fedezet hiányában nem engedélyezhette, A vallásügyi minisztérium tett-e valami intézkedést arra, most már igazán nem emlékszem, az érdeklődőknek e tekintetben kimerítő tájékozást nyújthatnak Gömör-Kishont vármegye kir. tanfelügyelőségének irattárában őrzött iratok. Csekély 600 forint miatt dőlt dugába ez a kísérlet és esett el Kokova környékének szegény népe több ezer koronára rugó állandó évi jövedelemtől. Fodor Gyula Zoltán ur gondolatának ilyen módon leendő megvalósítása megmérhetetlen erkölcsi és anyagi előnyöket eredményezhetne, nagyon érdemes volna vele behatóan foglalkozni, de csak ahhoz értő és az efféle újításokért lelkesülni tudó emberek bevonása révén a tanügyi kormányzatnak különösen pedig a székesfőváros tanügyi hatóságának. Azt hiszem meg is fogják tenni. Budapesten, 1908. junius 17. Meszlényi Zoltán. Tájékoztató Szatmár vármegye és Szatmár-Nemeti sz. kir. város monográfiáihoz. Borovszky Samu dr., a M. T. Ak. tagja, mint főszerkesztő vezetése alatt álló „Magyar- ország Vármegyéi és Városai“ czimü országos monográfiái keretében most jelent meg egyszerre a XIII. és XVI, kötet. Az egyik Szatmár vármegye, Nagykároly, Nagybánya és Felsőbánya, a másik Szatmár-Németi sz. kir. város önálló monográfiáját tartalmazza. Amaz 636, emez pedig 316 lap terjedelmű. A két monográfiát egyben adta ki a szerkesztőség s igy a hatalmas kötet ezer oldal terjedelmű. 116 mümelléklettel, 454 képpel, 6 térképpel, 54 egész oldal autotipiával, két színes műlappal és számos szövegképpel. A vármegye térképe már a legújabb változások figyelembe- vételévél készül, az uj helységnevekkel, ütés vasútvonalakkal, hegy- és vízrajzzal és járási beosztással. Az előszót Bársony István az ékestollu iró, a vármegye alapos ismerője irta meg az ő szines tollával, természet- imádásával és e vármegye iránt érzett nagy szeretetével. „Nekem örömem volt, hogy igy visszaszáll- hattam a szivemmel oda, a hova mindig vágyom ma is“; mondja előszavának végén. A vármegye természeti viszonyai még nincsenek teljesen felderítve. Faunája, flórája csak helyenként ismeretes. Geológiáját azonban, a bányászattal kapcsolatosan, annak történeti fejlődésével, megírta Szellemy Geyza kir. bányatanácsos, a hegy- és vízrajzot Nyilas István a kohászatot pedig Oblatek Béla kir. bányatanácsos. Ehhez tartozik a Berey József nagyeesedi esperes-lelkésztől szépen mégirt fejezet az ecsedi lápról. A vármegye községeinek történetét és leírását ebben a kötetben is Vende Aladár, a monográfia egyik szerkesztője irta és minden egyes község vagy puszta történetét az első okleveles nyomától levezeti a mai napig, felsorolva a községek összes földesurait és birtokosait a legrégibb időtől kezdve. A fejezet bemutatja egyszersmind a vármegye várait, kastélyait, régi nemesi kúriáit és urilakait. Várakban és kastélyokban a vármegye szegény. A török-tatár-dulások és a kurucz-há- boruk mind elpusztították. Csupán az erdődi várnak állnak még a részben újabban restaurált romjai, továbhá a Károlyiak nagykárolyi és Rozsályi Kunok szépen restaurált rozsályi várkastélyai. Nagyobbszabásu régi kastélyok még a báró Yécseyek sárközi, gróf Telekiek hosszufalui, költői és a resturált pribékfalusi a gróf Degenfel-féle erdőszádai és a gróf Hadik-Barkóczi-féle jánki kastély. Régi nemesi kúriáinak típusai fölötte változatosak és gazdagok. Legérdekesebbek és légrégiebbek a faoszlopos, tornáczos óriás tetejű alacsony' házak, a régi jó időkbenunég a leggazdagabbaknál is zsúppal voltak fedve, Ezeknek egyik legérdekesebb típusa a Luby Béla orsz. képviselő nagygéci kúriája. A nagykároly városra vonatkozó fejeze- zetet Ujfalusy Amadil irta: a Nagybányára vonatkozót Móricz Zsigmond, Felsőbányát Farkas Jenő polgármester. A néprajzi részt ugyancsak Móricz Zzigmond irta meg érdekesen és tanulságosan. Ezt követi Nyárády László kir. főmérnök munkája a vizszabályo- zásról és ármentesitésről, két tanulságos átnézeti térképpel. A mezőgazdaságra és állattenyésztésre vonatkozó fejezet a vármegyei Gazdasági egyesületnek időközben elhunyt elnöke : Domahidy Sándor irta. Az egészségügyi részt Aáron Sándor dr. megyei tiszti főorvos tárgyalta, bemutatván a vármegye hires gyógyfürdőjét : Bikszádot is. Ezt követi Bodnár György kir. tanfelügyelő tollából a vármegye magas- fokú közoktatásügyének alapos megismertetése, Az Irodalom Tudomány és Művészet czimü fejezetet Vende Ernő tanár irta. E fejezetből megtudjuk, hogy itt született a hires Bakócz Tamás érsek, Erdősi Sylvester János, a XVI század elején, korának egyik legnevezetesebb Írója és tudósa Batizi András, a hires reformátor. Károli Gáspár a biblia- forditó, Milotai Nyilas István püspök, Bánfi- Hunyadi János, a XVI. században a londoni Gresham-College nagynevű tanára, Misztót- falusi Kiss Miklós, a XVII. századbeli világhírű magyar könyvnyomtató. Lugossy József tudós, Peres Sándor, a nemrég elhunyt kiváló paedagogus, Vasváry Pál az 1849-iki vértanú, Pap Endre költő, Lauka Gusztáv, a kitűnő humorista, Gaál József a „Peleskei Nótárius“ szerzője, Bodnár Zsigmond tudós, Kiss Áron, a most elhunyt ref. püspök, Jendrassik Jenő, Acsády Ignácz, Barna Ferdinand, JZolnai Gyula, Schönherr Gyula tudósok, Lendvay Márton és Kovács Gyula színművészek, Ligeti Antal festőművész, nem szólva Petőfi Sándorról, kinek költészetére és életére döntő befolyással volt Szendrey Júliával való viszonya, Gvadányi Józsefről, kij’innen vette szatíráját, a peleskei nótáriust, gróf Teleki Sándorról, a költői grófról, Petőfi barátjáról és végül Kölcsey Ferenczről, a csekei remetéről, ki nemes életét és működését a vármegyének és hazájának szentelte. A vármegye őskorát Vende Aladár ismertette a helyszínén végzett ásatások alapján, miután a vármegye területén eddig régészeti szempontból terra incognita volt. Legkiválóbb része azonban e kötetnek a vár- megjfe története, melyet Bagossy Bertalan, a szatmári kir. kath. főgimnázium tudós tanára irt. Eredeti kutforrások és levéltári kutatások alapján számos oly eddig ismeretlen adatot hozott felszinre, melyekkel történetírásunk gazdagításához lényegesen hozzájárult. Ennek függelékeként Domahidy István közöl érdekes visszaemlékezéseket a 40-es évektől máig,
