Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-27 / 22. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : ' A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmáyn sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttór sora 40 fillér. A lap megjelenik míii<l«-ii szerdán. Egy a problémák közül. Általánosan ismeretes, mennyire foglalkoztatják az elméket napjainkban a szo- cziális kérdések s hogy ezek mind jobban tért hódítanak gondolataink világában. Igazán azt mondhatjuk, hogy tudós és tudatlan foglalkozik napjainkban e kérdésekkel, mert hiszen mig a tömegek is szocziáliszti- kus elvekkel bíbelődnek és ilyen irányú követeléseket hangoztatnak, addig a tudósok és müveitek között a legkülönfélébb társadalmi evoluczionista-elméletek keletkeznek s hódítanak roppant erővel a társadalomtudományi elvek és „igazságok.“ Ez a „szak“ tehát határozottan divatos s hogy az emberiség eljutott oda, miszerint ma a társadalmi fejlődés problémáival való foglalkozás oly általános, hogy az úgyszólván az ember mindennapi gondolatainak tárgya, ezen nem is lehet csodálkoznunk, mert hiszen nem is sok kérdés van, a mely közelebbről érdekelhetné az embert, mint az emberi együttélés feltételei, módjai, vonatkozásai, az egyének és egész osztályoknak helyzete az emberi szoczietásban. Elég kár, hogy olykor aztán imitt-amott igen is vastag tévedéseknek is kell mutat- kozniok. E nagy tévedések egyikére szándékozunk a jelen alkalommal végre is rámutatni, hiszen ama tévedéseknek alkalomadtán való megnyilatkozását valósággal fájdalmas látni s szinte nehezen esik hallgatagon szemlélni, miért is ezen itt említett nagy tévedése felől némi felvilágosító, tájékoztató közléseket óhajtunk tenni — hazai népünk részére, mint a mely szintén hivatva érzi magát a szocziális kérdésekkel való foglalkozásra s mely azokat mégis igen sok esetben megdöbbentő tájékozatlansággal, de azért meglehetősen szilaj vadsággal kezeli. Melyik hát az a tévedés ? Egy jelszóval találkozunk gyakorta, ha arra figyelünk, a mit a szocziáldemokráczia táborába került tömegek ajkairól lehet hallani. Láttam én már azt a jelszót pohárba, findzsába égetve, szivarszipkába nyomtatva stb. s a mi fő, felvonulásoknál zászlóra, táblára írva — jeléül annak, hogy igen is forgalomban van. „Jogot a népnek/“ így hangzik a jelszó. Persze nagyon jól hangzik, következésképen tetszik is azoknak a kiket érdekel. Hogyne hangzanék szépen? Lehet-e valami sötétebb, valami keserűbb, mint mikor valakit valami illetéktelen hatalmasság korlátoz, megakadályoz annak a jognak a gyakorlásában, élvezetében, a mely őt mint jog, igazság szerint megilleti? És nem szent-e az a fogalom, melynek tartalma az igazság érvényre juttatására való törekvés ? Hát nem is a jelszóban van a baj. Nincs is az ellen senkinek kifogása, ha jogát keresi valaki s én sem irigylem senkitől a maga jogát, hanem ott van a baj, hogy azok, a kiket „népnek“ szokás nevezni, e mondott jelszó használatát illetőleg először is egy kis tévedésen alapuló visszaélésben, azután meg egy jókora tájékozatlanságon alapuló igazságtalanságban leledzenek. Lássuk mind a kettőt. Ennek a jelszónak: „jogot a népnek!“ a választói jog kiterjesztésének kérdése körül támadt mozgalom adott létet. Ám ha ebben az értelemben használják a jelszót az illetők, akkor egy szavunk sincs hozzá, sőt talán azt mondjuk, jól teszik, igazuk van, legalább a maguk szempontjából határozottan van értelme a jelszó hangoztatásának. Azonban a tömegek annak a jelszónak említésénél, hogy : jogot a népnek! — tapasztalás szerint — többnyire teljességgel nincsenek tisztában annak a jelszónak eredetével és igazi értelmével. Dehogy jut eszökbe nekik olyankor az általános választói jogra s más hasonló politikai tartalomra gondolni, ők szegények a hangzatos, czifra jelszó hallásánál a maguk egyszerűségében és tudatlanságában kiszíneznek maguknak jóhiszemű keserűséggel valami elnyomott, jogfosztott állapotnak a képét a képzeletükben. — Ez az egyik tévedés. Hol a meg>nyug,vás? — Irta : Kerényi Rezső. — Félve húzódik egy koldus a hideg, szilárd palotafalhoz. A zajos városi nép zsibong körülötte. Gazdagon hímzett selyemruha suhogtatja meg néha a levegőt, utána czilinderes urak lebbennek el. Minden egyes alak haragos ellenség, minden ruhasuhogás ellenséges hang. Azt hallatják, hogy ő csak koldus, ő csak nyomorult, figyelemre sem méltó. És csakugyan senki sem néz reá, senki sem törődik vele. Hogy is, mikor ezek palotákban laknak! Egy pillantást sem vetnek feléje, pedig forgandó a sors. Csak egy gyengéd szó vigasztalná meg alázatos lelkét. Ősz fejére nehezedő gond terheit legalább egy keztyüs kéz enyhítené csekély adományával. De mindez puszta illúzió agyában, hogy könyörüljön valaki rajta. Senki. . . Ezt dadogja a lágy szellő, ezt reszketi a leáldozó nap aranysárga sugara, ezt a kigyuló villamos körték. Hová legyen nyomorult teste ? Kénytelen lekuporogni a sarokkőre s kezébe venni ókori kalapját, éhen nem halhat. Ez a keresete, ebből él. Könnyek gördülnek szemébe, melyek — mint a meteorok a világűrben — tüzesek s csillogva futnak végig í'ánczos arczán a lámpafény halavány világánál. Sir a lelke, sir a szive. A hatalmasok, az urak, a hetyke arisztokraták, mint félistenek, lépdelnek kopogva a fénylő aszfaltjárdán. Pedig nem volna szabad gőgösnek lenni, mert egy szegény aggastyán köszönti őket a legszentebb névvel: Dicsértessék a Jézus Krisztus! S ha kopott kalapjába csak egy fillért dobnának, nem átkozódnék, nem nézné le a földi javakban bővelkedőket. Áldaná, minden elképzelhető jót kérne az Istentől viszontszolgálat fejében. Óh! erre ők nem adnak semmit. Isten kiveszett szivükből. Kiszáradt forrásmeder lelkűk, de nem ilyen az öreg, ájtatos koldusé. Vad fergeteg dúl keblükben s a kolduséban lenge, enyhe zefir. Ég a hitetlenség valójukon és a megvetett öreg rendületlen hivő. Letarolt mezők ők, ez hullámzó, telekalászos humusz. Azok profán dé- vajok s ez az Ur hívője. Azok ingoványon járnak s ez falábon a kőszikla szirtjén lejt könnyedén. Azok pelyhes tiramuszok, ez hó- fehérhaju proletár. Mily nagy különbség! Ezért nincs testvériség s szeretet ? . . . Ti, kik hangoztatjátok, betekinttek-e szivetek mélyébe, midőn a sápadt, aszottarczu koldus alig hallható, Ínségtől gyötört hangon ezt mondja: Dicsértessék a Jézus Krisztus? Remeg, gyengülnek tagjai. Az utczai* világnál viaszsárga a koldus képe, szemei visszatükrözik az elégedetlen, nyugtalan lelkét. Pillantásai, habár mogorvák, azért a vallásosság szelíd tekintetével párosultak. Feláll gyorsan . . . Görcsösen megragadja a mankót, segítő társát, hű kísérőjét. Kalapját fejére teszi. A szél karmaitól csontos kezével óvja meg. Sántítva halad tovább a söCSAPD LAJOS BZ ATMÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). ÉS POLGÁRI SZABÓ ELSŐR ANGII PAPI- V Magyar díszruhák, Polgári ruhák, MiOimamiu ran Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi színe és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. j\ Tisztelettel CSAPÓ LA10S, aiakó-
