Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-01 / 14. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1908, április 1. 2 megküzdeni. E közben pedig gondol, ki mit gondol, gondol magára, hogy jövőjét lehetőleg biztositsa. Ez nem egészséges közállapot! Ez sokáig nem tarthat igy és nem is fog tartani. Mielőtt azonban a teljes kiábrándulás bekövetkeznék, nehéz vihar fog fejünk felett elvonulni. Magában a természetben is igy van. A hőmérséklet felkavarja, űzi a szeleket és fellegeket, de a tulajdonképeni vihar nem lép elő, mig előbb szélcsend nincs. Ha pépedig bekövetkezett: tör, zúz,reményeket és számitásokat seper el, de végtére is termékenyít és levegőt tisztit. Hogy világosabb legyek: A kevés értelmi képességgel biró tömegeket könnyű p. o. az általános választói joggal felheccelni, de vájjon tisztában vannak-e a tömegek azzal, hogy ideáljuk elérése után is éppen annyit, vagy ha gazdasági viszonyaink még tovább romlanak, talán még többet is kell dolgozniok, mint eddig? A falusi agrárszociálizmus már is kiábrándult. „Ha nincs földosztás, nincs szocziálizmus.“ Ha nem lesznek olcsó lakások, mentői kevesebb a munkaidő, de annál több a heti és havi bér a városokban is ki fognak ábrándulni az egyébként igen derék, becsületes, de félrevezetett emberek. Már magának ezen egy bajnak leküzdése óriási mértékben elősegítené a többi bajoknak és utánna első sorban a következő nemzetiségi kérdés megoldását. Nálunk, miután egyenlő jogú intézményeink vannak s mindenkinek személyes joga ezeréves alkotmányunkban gyökerezik, a nép rétegeiből gyökerező és onnan táplálkozó nemzetiségi kérdésünk nincs. A mi nemzetiségi kérdésünk mondva csinált dolog bizonyos elemek fenszinen tartására. Legjobb történelmi bizonyság erre az idegen ajkú magyar nemesség. Büszkék voltak hazájukra, nemességükre, törvényeikre s mindenre, ami őket a született magyarsághoz kötötte. Ma sem kívánnak az idegen ajkú polgároktól egyebet. Az előbbeni kérdés az elmérgesedés tetőfokán már túl van. Az utóbbi kérdés, ha igy viselkednek a tüzszitók, mint legutóbbi időben, még fokozódliatik, de csak addig, mig segítő társaik vannak. Éltető eleme az emberiségnek a szabadság, de csak addig, mig vissza nem élnek vele. A szabadságnak örve alatt lehet a tudatlanok előtt hazudni és a társadalmi rétegeket félrevezetni. Ezen hitnélküli cselekedetek állították hazánk társadalmát keserű pohár elé, melyet el kell nyelni azoknak is, kik amúgy js látják a bekövetkezendő jövőt. És ez a jövő nem reménytelen. A megrázkódtatások annál inkább simább lefolyásuak lesznek, minél inkább csillogtatjuk az igazság fegyvereit. Mert tudni való, hogy minden múlandó a földön, de az igazság nem. Napjainkban is vannak hála Istennek, még mindig elegen, kika gyöngébbeknek tanítási felvilágosítási s egyéb az Istenért és az emberiségért vívott harcaikban elég gyakran érzékeny sebeket kapnak, de azért nem csüggednek, nem veszítik el reményüket, mert az örök igazság mégis velük van. Szélcsend van! de nem sokára itt lessz a vihar is. Mi ne féljünk tőle,, mert mi bírunk reménynyel is. És a mi reményeink nem kártyavárak, melyeket az a vihar bizonyosan elfog seperni, hanem erős kősziklák, melyeken a szél fennakad s a viz lecsorog. És ha azután a mai sok kétszínű és hazug arcz, bujdosni fog azok elől kiket meg- megszégyenitett'ek — mi akkor is egyik kezünkben az igazsággal, másikban emberszeretetiinkkel fogjuk az illetőket magunkhoz ölelni. Marosán Kornél. Válasz a „Szamos“ tisztelt színházi kritikusának. Színdarabot írtak és írni fognak jót is, roszat is, de viszont a színdarabokról, is Írtak és írni fognak jó és rósz kritikát. Nem mindenki, aki magát tárgyilagos műitésznek képzeli, valóban az is. Aki történelmi műről akar bírálatot mondani, szíveskedjék legalább a történelmet elolvasni. Darabomnak sok hibája, gyengéje van. . . Egy intelligens, objectiv kritikustól azt várja a szerző, hogy ezeket eltolását. Városokon ez nem divat, nem szokás. Pedig ha komoly gondolkozása más vallásnak látnák, hogy a katliolikusok nemcsak névleg, azok nemcsak bensőleg, hanem külső jelekkel is nyilvánítanak, az nem szégyenünkre, hanem ellenkezőleg, dicséretünkre válnék. , Azt hiszem a „szalutáló egyesület“ helyett nemesebb czélu egyesülés volna az, ha az egyházi és világi vezető férfiak azt a kedves régi szokást elevenítenék fel, hogy az „Urangyalát“ kalap levéve imádkozná minden katliolikus férfi és gyermek, nemcsak a falun, hanem a városokban főkép. Ez ugyan mindenkinek csekély áldozatába kerülne és igen jó hatással volna különösen ebben a hithideg korban, mikor gúnyt űznek a legszentebb szertartásokból is. Az „Urangyala“ imádkozásának igen szép szokása nem külföldről jött hozzánk, hanem Magyarországnak egy jó magyar községéből, UdvardbólJ(Komárom m.), indult ki s rövidesen az egész világon elterjedt. Ma megkondul a harang a világ minden részében, ahol a kath. egyház gyermekei élnek s minden nyelven szól az „Urangyala“ üdvözlete. Udvard község, honnan ezelőtt 600 esztendővel szólalt meg először az Urangya- lára a harang, a jövő évben a kath. magyarsággal együtt óhajtja azt megünnepelni. E végből bizottság alakult, mely a mozgalmat megindította s az itt közölt szavaival tudósítja a magyar katliolikusságot: „Udvard község 600 éves jubileumra készül. 1309-ben, Róbert Károly uralkodása idejében, Tamás esztergomi érsek alatt az udvardi szent Márton halmon épült szent Benedek-rendü atyák kolostorában Magyar- ország főpásztorai nemzeti zsinatot tartottak, amelyen elrendelték, hogy egész Magyarországon naponta háromszor húzzák meg a harangot. E nevezetes tényt az udvardi szent Márton halom fölött álló irás igy örökiti meg: Itt zengett a harang eLső űDVözLete nékeD Szűz Anya ! nyILt liáLát Hunnia bérCei közt Most tehát hatszáz éve lesz annak, hogy a harang először kondult meg naponta háromszor; hangja előbb kisded körben, Ud- vardon és vidékén, később mind nagyobb hullámokat verve széles Magyarországon, majd az egész keresztény világon elterjedt a háromszori harangozás, melynek szép szokása Udvaráról indult ki. Az udvardiak ez emlékezetes esemény megünneplésére Urangyala-bizottságot alakítottak, melynek feladata lett e hatszázesztendős évforduló megünneplését előkészíteni. A bizottság a jubileumot országossá kívánja tenni, hogy a mi akkor nem maradt az udvardi kolostor falai között, hanem országszerte, sőt az egész világon elterjedt; ezen ünnep se szoruljon Udvard szűk határai közzé, hanem legyen országra szóló. Udvardon pedig e jubileum emlékére „ Urangyala kápolna'''' emelését vette tervbe a bizottság, melyre a fedezetet a kath. hívek közadakozásától reméli megszerezni. Ez ünnep fővédőjéül a bíboros herceg- prímást, védnököknek pedig a magas püspöki kart kéri fel a bizottság. E czélból már- jan. 27-én küldöttség tisztelgett a budavári pri- mási palotában, hol Kohl Medárd püspök átvevén a jubileumi bizottság jegyzőkönyvét megígérte, hogy Oeminencziája, mint a püspöki konferencia elé pártolólag terjeszti fel azt. Tisztelgett a küldöttség Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspöknél is, ki lelkesedéssel s jóindulattal tette magáévá az ügyet. A mozgalom lelkesedéssel megindult. A felépítendő Urangyala kápolna kövei, téglái és porszemei még az adakozó és nemes- lelkű kath. közönség zsebeiben vannak szétszórva. Máriának tisztelői, remélem, nem feledkeznek meg s buzgó áldozatkészséggel járulni fognak ahhoz, hogy egy szép kápolna emelkedjék azon a helyen, honnan először indult el a harangszava, hogy az „Urangyala“ imádkozásra szólítsa fel a jámbor, vallásos népet. Mindennemű üveg-, porczellán-, lámpa- és tüköráru legjutányosabban beszerezhető az újonnan berendezett Greguss és Clirapsiry « * üzletében Szatmár-Németi, Deák-tér 2. szám, (a városház mellett.)
