Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-02 / 41. szám

Szatmár, 1907._október 2. „HETI SZEMLE 5 megtörténte után a beadott felebbezéseket vették elintézés alá. Bakó László, Kormány Bertalan, Nagy László és Thury Zsigmond felebbezését elutasították, Szikszó Bálint, Lövő József, Makay Kálmán, Orbán Andor, Dr. Tatár János, Péchy László, Sztáncsek János, Cristoph Frigyes, Szeőke Bálint, Tóth Mór, dr Bakó Ferencz, Osztrevitczky István, Buttykai László, dr. Galgóczy István, Uray Lajos, Uray Károly, Borody György és dr. Péchy István fellebbezésének pedig helyt ad­tak és őket a legtöbb adót fizetők névjegy­zékébe felvették. A kir. kath. főgimnáziumhoz gya­korlati képzésre Ander Antal, lváskó Lajos, Groza Ferencz tanárjelölteket osztotta be a v. és k. Nagyméltóságu Minisztérium. A je­löltek kiképzésével Baqossy Bertalan és Kurtz Sándor dr. tanárok bízattak meg. Otóber 6. E napon van az aradi gyász­nap szomorú évfordulója, melyet az egész magyar nemzet, de főleg a szabadságharcban részt vett még élő hősök nagy kegyelettel ünnepelnek meg minden esztendőben. Az idén is meglesz tartva városunkban hétfőn a szokásos gyászmise, hol a 48-as honvédek gyászlobogó alatt fognak megjelenni. A gyarmati pártgyülés. Luby Géza orsz. képviselő, a megyei függetlenségi párt elnöke a múlt csütörtökre gyűlésre hívta össze Fehérgyarmatra a függetlenségi párt tagjait, melynek feladata volt határozatot hozni ama támadások tárgyában, melyekkel a „Szatmárvármegye“ czimii lap Lubyt, mint pártelnököt illette. A gyűlésen több százra menő közönség jelent meg, mely Lubyt lel­kes ovációkban részesítette és őt rendíthetet­len bizalmáról biztosította. — B'xky Károly szatmári ev. ref. esperes-lelkész indítványára ugyanis kimondotta a pártgyülés, hogy Luby Géza pártelnököt az őt ért rut és durva tá­madással szemben bizalmáról biztosítja, neki az erkölcsi elégtételt megadja és nevezett lap durva támadásaival szemben megvetését fejezi ki. A gyűlés Kossuth Ferenczet távira­tilag üdvözölte. Tűzvész. Ubrezs községet az isteni Gondviselés, f. évi szeptember 25-én délután erősen látogatta meg. Huszonegy igen ren­des lakóház, igen sok melléképület, csűrök takarmánynyal, avagy kicsépeletlen életne- müvel bőven beraktározva, rövid pár óra alatt a tűzvész által tönkretétettek. Alig he­verte ki a község az 1898-iki óriási tűzvészt, midőn a r. k. templom harangjaival, az is­kola és 55 ház égett le; im most ismét itt a csapás. A kár igen nagy! — A múlt csü­törtökön éjjel acsengerbagosihatárban Schwarc Lajos tanyája égett le. A tűzvész oly roha­mosan terjedt, hogy oltásra nem is lehetett gondolni. Az ispánlak, cselédházak és az összes dohánypajták áldozatául estek a tűz­vésznek. Tanítók gyűlése. Az erdődi esp. kér tanítói köre folyó évi rendes rendes közgyű­lését szeptember hó 24-én tartotta meg Krasznabélteken. — A közgyűlést megelőző­leg sz. misét hallgattak, melyet Dr. Bohus János krasznabélteki plébános tartott, mely után a tagok az iskolába vonultak. Einholcz József alsóhomoródi plébános, elnök lendüle­tes szavakkal nyitotta meg a gyűlést, szive mélyéből fakadó szavaival serkentette, buzdí­totta a tanítóságot nemes és magasztos hi­vatásuknak katholikus szellemben való lelki- ismeretes betöltésére, hatásosan jellemezte a tanítóság hazafias feladatát, — mondá, hogy ennek a forrása a vallásos nevelésben rejlik. A legmélyebb tisztelettel üdvözli a tanítósá­got és a közgyűlést ezennel megnyitja. Az el­nöki megnyitót a tanítóság állva hallgatta, me­lyért Láng Pál v. elnök indítványára jkönyvi köszönetét szavaz s megnyitó beszédét egész térj edel mében j egyzőköny vbe vétetni határozta. Olvastatott a múlt ülés jegyzőkönyve, mely észrevétel nélkül hitelesitettetett. Láng Pál nagymajtényi tanító jutalmazott pályamunká­ját olvasta föl, melyért közgyűlés szerzőt megéljenezte. Vinfder István krasznabélteki tanító az egyházm. hatóság által kitűzött té­telek egyikét igen sikeresen oldotta meg és olvasta föl, melyet a közgyűlés feszült figye­lemmel hallgatott s érte a szerzőt megélje­nezte. Láng Pál nagymajényi tanító az Orsz. Kath. Tanítói Segélyalap-ról tartotta beszá­molóját. — Fischer Pál nagymajtényi tanító „A gyermek lelkiismeretének nevelése“ cí­men értekezett, kit a közgyűlés szintén meg­éljenezett. — Úgy neki mint Vinkler István és Láng Pál a tanítóknak közgyűlés jegyző- könyvi köszönetét szavazott munkásságukért. Az indítványok során Láng Pál v. elnök indítványára a közgyűlés Dr. Boromisza Tibor megyés püspök ur Ő méltóságát és gróf Apponyi Albert minisztert táviratilag üdvö­zölte. Dr. szentgyörgyi Jordán Károly apát­plébánost, mint az Orsz. Kath. Tanügyi Tanács elnökét pedig szaniszlói plébánossá- gának 30-ik évfordulója alkalmából jegyző­könyvben üdvözölte. Közgyűlés után barát­ságos ebéd volt Vinkler István krasznabélteki tanító házánál. A kedélyesen elköltött és Íz­letes ebéden Láng Pál v. elnök mondott kö­szöntőt. Birtokvétel. Tankóczy Gyula főkapi­tánynak a Szigetlankában szépen parkírozott lankáját 8000 koronáért megvette Demje'n Sándor posta és távirdafőnök. Honvéd önkéntes iskola. A honvé­delmi miniszter értesítette a várost, hogy október 1-re 70 önkéntesre iskolát állít fel Szatmáron. A tanács ez iskola helyéül a a honvédzenekarnak a laktanyában levő he­lyiségét jelölte ki s a zenekart a tanfolyam idején a gubaszin földszintjére telepíti. Lóverseny. Az elmúlt vasárnap dél­utánján folytak le városunkban a lókertben a szokásos őszi lóversenyek. Ezúttal jóval nagyobb közönség nézte a versenyek lefo­lyását, mint a múlt évben, ami részben bi­zonyára a kedvező, szép időnek tudható be. A megyei és városi intelligenczia egyaránt nagy számmal volt képviselve a nézők kö­zött. Az egyes versenyek eredménye a kö­vetkező: A mezőgazdák versenyében Laky gazdálkodó lova érkezett be elsőnek. A sik- versenyben 5 induló ló közül Nagy Ákos kapitány „Oglander“-je győzött. A hölgyek dijáért ketten versenyeztek. Első Kállay Sza­bolcs „Prédá“-ja lett. Az akadályversenyben 5 ló indult s igen érdekes, szép futam után gróf Merveldt Max „Gosse“-ja győzött. A tenyészversenyben 4 ló közül Kállay Szabolcs „Gyöngyöm“-je lett első, győzelmét főleg lo­vasa, Czárán szép lovaglásának köszönhetve. A gátversenyben csak két ló indult; — első Sárdi Tibor „Barry Sulivan“-ja lett. Esküdtszéki tárgyalások. A nyáron Nevetlenfaluban bált rendezett az aranyifju- ság, melyre Tóth Mihály halmii gazdálkodó is kirándult. Táncz közben Budaházi Elek nevű legény más nótát huzatott, mire Tóth tettleg neki támadt, a többi legényekkel is kötekedett. A vége az lett, hogy Tóthot ki­dobták. Ez bosszút forralt Budaházi ellen, akit egy terméskővel fejbe is vágott, mikor reggelfele haza igyekezett. Budaházi másnap koponyarepedés következtében meghalt. Az esküdtszék erős felindulásában elkövetett sú­lyos testi sértésben mondotta ki bűnösnek Tóthot, mire a bíróság 2 és fél évi börtönre Ítélte. Az ítélet jogerős. — Nagybányán Bonta Mária nevű cselédleányt a gazdája el­bocsátotta a szolgálatból, mire ez bosszúból rágyújtotta a házat, de hamar észrevették és eloltották. Az esküdtszék gyújtogatás kísérle­tében mondotta ki bűnösnek, mire a bíróság másfél évi börtönre Ítélte. — Prébus Mihály késsel szurkába össze a kedvesét, aki azon­ban nem halt meg. Az esküdtszék szándé­kos emberölés bűntettének kisérletében ta­lálta bűnösnek, a bíróság egy évi és két hó­napi börtönre Ítélte. — Finta Tógyer Bik- szádon éjnek idején egy barátját vert agyon, ki sérüléseibe utóbb belehalt. Halált okozott súlyos testi sértés bűntettében mondották ki bűnösnek, melyért 4 évi fegyházat kapott. Ebből a vizsgálati fogsággal három és fél hónap kitelt. Óvodavizsgálat. Csomaközön szept. 22-én volt az ovodai záró vizsgálat. A meg­jelent nagyszámú szülők örömmel hallgatták gyermekeiknek szép feleleteit. A sikerült vizsgálat végén Kosztra Ignácz t. kanonok esp. plébános elnök szép szavakkal köszönte meg az ovoda vezetőjének, Torna Mariska oki. óvónőnek az egész évi, fáradságot nem ismerő vallásos és hazafias nevelését és szor­galmas működését. Carmellini jeles bűvész, ki érdekes mutatványairól már városunkban eléggé isme­retes, tegnap estélyt adott a Pannóniában. Ma este ugyanott ismét tart előadást. Hangverseny. Vasárnap este teljesen telt nézőtér s nagyon intelligens közönség gyönyörködött színházunkban, Geyer Stefinek, a világhirü hegedű-művésznőnek játékában. A fiatal, bájos megjelenésű művésznő játéka minden kritikán felül áll. Csodálkozva, szinte visszafojtott lélekzettel hallgatta a közönség, milyen játszi könnyűséggel győzi le a leg­nagyobb tehetséget is erősen próbára tevő előadott zenedarabjainak nehézségeit. Minden műsorszámát tomboló, lelkes taps követte. A művésznőt zongorán Dienzl Oszkár zon­goraművész kisérte, ki pár önálló számmal is szerepelt, még pedig igen szép sikerrel. Lueger-párt Szatmáron. A „Szatmár- Németi“ Lueger-párti czikkirója rossz néven vette tőlünk, hogy olyan hangot használtunk vele szemben, amelyből azt következtettük, hogy ezt talán meg fogja érteni. Úgy látszik, megértette, és bánatában elkeseredett. Hát Szemüvegek, Zvickerek, látszerészeti czikkek úgyszintén arany, ezüst, nickel zsebórák, valamint mindenféle inga, ébresztő és fali órák kaphatók FFTQyTUTTDl’D TJÍMAQ órásnál Szatmár fmÖZllnUDM üAifUÖ Deák-tér 26. sz. Pléb ánia-p alota.

Next

/
Oldalképek
Tartalom