Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-06 / 45. szám
4 „HETI SZEMLE Szatmár, 1907. november 6. ségeknek ismételten történt ájtatos felvétele, hosszas és kínos szenvedések békességes elviselése után az Urban csendesen elhunyt. Az engesztelő szent mise-áldozat a megholt lelki üdvéért csütörtökön 10 órakor a minorita templomban, temetése pedig 11 órakor fog megtartatni. Nagybányán, 1907. október 30-án. R. I. P. — Schusterits Lajos segédjegyző hosszas szenvedés után 25 éves korában Nagybányán elhalt. — Lieberth Lajos nagybányai kincstári tisztviselő és föld- birtokos okt. 30-án 70 éves korában elhalt. Önképzőköri ünnepély. Tegnap délután 5 órakor a kir. katb. főgimn. Kazinczy- önképzőköre szépen sikerült szent Imre ünnepélyt rendezett a Czeczil-egyesület dísztermében. Jelen volt a püspök ur O Méltósága is. Nagyszámú és előkelő közönség foglalta el a nézőtért. Az ünnepi beszédet Gönczy István ifj. elnök, VIII. oszt. tanuló mondotta. Máj er Antal VIII. oszt. tanuló felolvasást tartott Szent Imre herezegről. llosvay Lajos és Bán Aladár ügyes szavalataikkal működtek közre. Igen kedves volt az Ária és Pater noster vonós négyes, melynek dallamát Halász Sándor VII. oszt. tanuló irta át. Előadták Banner Zoltán, Gönczy István, Halász Sándor és Horváth Károly növendékek. A melodráma szintén nagy hatást ért el. Bevezetésül egy éneket, záradékul Kölcsey-hymnusát adta elő az ifjúsági vegyes és zenekar. A bevétel 160 korona, mely a Budapesten építendő szent Imre- templom alapjára fordittatik. A nőegylet előadása. Újból emlékeztetjük olvasóinkat, hogy e hó 9-én lesz a nőegylet műkedvelő előadása, mely alkalommal „A persely“ czimü bohózat kerül színre. Az előadásra Lővy Miksa könyvkereskedésében ugyancsak folynak az előjegyzések — s a páholyjegyek már mind el is keltek. Nem is említve a nagyon érdekesnek ígérkező előadást, az árvák javára rendezett előadás nemes czélja miatt is kívánatos volna, hogy a szereplők ez estén telt ház előtt játszanak. Templomszentelés. A múlt nap szentelték fel az ugocsamegyei csedregi gk. templomot, melyet az ottani nép áldozatkészsége létesített saját erejűket meghaladó önmegzátartozói is az egyszerű koporsó után. Édes anyja, Julis, meg a többi. Megtörte őket a nagy fájdalom. Egész , utón siránkoztak s mily fájó volt hallani a koporsóra hulló hideg göröngyök kopogását. Egy szerencsétlen pillanatban ló rúgta agyon Gazsit. Ez okozta rögtöni halálát. Ez tépett ;szét oly sok szép reményt és dúlt fel egy virulásnak indult életet. Örökös gyász volt ezután a Julis élete. A fii benőtte a Gazsi sírját. Hisz ki is gondolna városban egy katona sírjára. Csak Julis őrizte, ápolgatta lelkében emlékét. Életének himpora lehullott; egy rideg sir zárta kebelére minden boldogságát. Összetört lélekkel járt-kelt. Nem volt semmi, mi mosolyt csalt volna ■ bánatos, hervadó arczára. Némi nyugalmat, enyhet csak az imádság adott tépelődő lelkének. Ezért járt minden este a Máriához. Ott fogadta meg, hogy gondolni fog Gazsira. Még most is fülébe cseng hangja: adáztatással. A szentelést Firczá/c Gyula munkácsi püspök felhatalmazása folytán Papp Antal szatmármegyei főesperes végezte. Megható szentbeszédet mondott a szabad ég alatt Gönczy Antal szatmári esperes-lelkész, a templomban pedig Damjanovics Ágoston balogszerdahelyi esperes-lelkész. A keresztanyái tisztet Foyarassy Zsigmond orsz. kép- selő neje töltötte be. Délben Damjanovcs Tivadar kökényesdi gk. lelkész házánál 40 teritékü ebéd volt, melyen részt vett a környék előkelősége. Számos szép felköszöntő hangzott el. Szent Imre napján, a magyar ifjúság védőszentjének ünnepén diszgyülést rendezett a szatmári tanítóképző-intézet Vörösmarty- önképzőköre, melyet magas látogatásával tisztelt meg püspök ur Öméltósága, titkárja kíséretében s Kováts Gyula dr. tanitó- nőképzőint. igazgató. A diszgyülésen Jakner Endre s Patz Mátyás IV. é. tanítójelöltek négykezes zongorajátéka után Paszternák Bertalan III. éves szavalt alkalmi költeményt azután az ifjúság énekkara adott elő ünnepi dalt sz. Imréhez; majd Takács Mihály IV. éves, főjegyző, lelkes előadást tartott sz. Imréről. Mihályi János II. éves szavalata után az énekkar adta elő Pataki Lajos zeneiskolai igazgató gyönyörű karénekét sz. Imréhez. A minden tekintetben szépen sikerült gyűlés végén Perényi János képz. igazgató kedves szavakkal köszönte meg a püspök ur őrnél- i tóságának kegyes látogatását, ki az ifjúsághoz szivigható, bölcs intőbeszédet intézett, atyai jóságával feledhetetlenné, emlékezetessé tette mindnyájunknak lelkében a kedves ünnepet. Értekezlet a közöskonyha ügyében. Vajay Károly,polgármester és Tankócy Gyula főkapitány kezdeményezésére városunkban is mozgalom indult meg egy közös konyha létesítése végett. Az első értekezlet a múlt vasárnap délelőtt volt összehiva, de az érdeklődők csekély számára való tekintettel szerda délután 5 órára lett elhalasztva. Szerdán már nagyobb volt az érdeklődés, mert nemcsak férfiak, de hölgyek is voltak jelen körülbelül 30—40-en. Tankóczy Gyula főkapitány ismertette a közöskonyha szövetkezet alapszabály tervezetét, mely szerint három, — Csak imádkozz Julis. Julis pedig, a falu szenvedő Madonnája, áhitatos imába foglalja Gazsi nevét. Fohászkodik érte a Szüzhöz, fogadásához híven. A Mária szobor arcza mintha szomorúbbá vált volna, mióta Julis arczára kiült lelkének nagy fájdalma. A két csillag sem fénylik már egymás mellett. Egyik egy szép estén nagy ivet kanyaritott az égen — letűnt a semmiségbe. A másik egyedül pislákol, nem oly fényesen, mint valaha. Julis feltekint rája. Az pedig egyet-egyet pislant, mintha mondani akarná : — Ne szomorkodj szép lány, hisz közös a bánatunk, közös a szenvedésünk. . Julis pedig megvigasztalódva törli le könyeit s azzal a tudattal indul haza, hogy nemcsak egyedül szenved: fájdalmának van részese is. esetleg négy fogásból álló egész adag ebéd, két fogásból álló vacsora (2-3 személyre elegendő) 70 ‘koronába kerülne. Egy egész adag után 25 kor. felszerelési dij fizetendő. Az ebéd 11—2 óráig, a vacsora szintén meghatározott időbon lesz kiszolgálva. Vasárnap este vacsora kiszolgálva nincs, ezt már délben kell mindenkinek elvitetni. A közöskonyha éttermében fél adag is jegyezhető 35 kor. árban. Többek hozzászólása után hatá- rozatilag kimondatott, hogy a közös konyha akkor alakul meg, ha legalább 60 egész adag jegyezve lesz. E célból Ferencz Ágoston tanácsjegyzőnél 15 napig aláírási iv is lesz kitéve s mihelyt a 60 adag jegyezve lesz, az alakuló közgyűlés megtűrdettetik. A közöskonyha legkésőbb 1908. január 1-én nyílik meg, addig pedig a polgármester és főkapitány a már működő közöskonyhával biró városokban tanulmányutat tesznek. Felhívás. A Szatmáron szövetkezeti alapon létesítendő tejcsarnok iránt érdeklődő gazdatársakat felkérjük, hogy a szövetkezetbe való belépési szándékukat, úgy szintén a már beállított esetleg beállítandó tehenek számát valamint a határidőt, melytől kezdve a tej szállítást kezdenék, a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatalához lehetőleg még a nov. hó 13-án e tárgyban tartandó gyűlésig bejelenteni szíveskedjenek. Szatmár, 1907. október hó 30. Domahidy Sándor gazd. egyl. elnök. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, miután a Szatmárvármegyében ezelőtt 5 évvel létesített mintagazdaságokuak, melyek működésükkel a beléjük helyezett várakozásnak teljesen megfeleltek, idejük lejárt s azok felszabadultak, újból két minta-gazdaság felállítását vette tervbe s ez irányban a m. kir. földművelésügyi minisztériumnál a szükséges lépéseket már megtette. A két minta-gazdaság Sárköz és Cseke községekben van tervezve. Olcsóbb a hús. Nov. 1-től a hús ára kilónként 1 kor. 08 fillérre szállott le A marhaárak majdnem a felére szállottak le, az ár esésnek a hús áránál be kellett következni. Az egyetlen öröm ebben a szomorú időben. Reánk, szatmáriakra még szomorúbb, hogy ez nem Szatmáron történt. Nagyszőlősről vesszük az értesülést. Nálunk csak a közlemény első része igaz, hogy tudniilik a marhaárak felére szállottak le, a húsárak azonban rendületlenül állják a régi magas nívót. A marhahús 1 kor. 36,1 kor. 44 fillér, a sertés szintén. Zarándoklat Lorettó és Rómába. Indulás f. évi decz. 3-án. Útirány : Budapest —Fiume—Ankóna—Lorettó—Róma és igy vissza. Terzatóban, Caompokavalóbau 1, Lo- rettóban 3, Rómában 4, Fiúméban (Abbázia) 1 napi tartózkodás. A csak Lorettóba zarándoklók útiköltsége : I. oszt. 90, II. oszt. 65, III. oszt 35 korona. A Lorettó és Rómába zarándoklóké : I. oszt. 140, II. oszt. 100, III. oszt. 65 korona. Visszaérkezés, decz. 16-án Részletes programm kapható a techn. vezetőnél, Kovács György urnái Pásztó, Heves m. A keresztény szocziálisták négy évvel ezelőtt megindult mozgalma, daczára a ' szocziáldemokraták erőszakoskodásának — Megjelent a PÁZÍÁBY KÉPES KAPTÁK Kapható a Pázmány-sajtó könyvnyomdában Szatmáron. Ára 60 fillér. Tömeges megrendelésnél kedvezmény. AZ 1908. ÉVRE.