Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-29 / 22. szám
6 „HETI SZEMLE Szatmár, 1907. május 29. Károlyi István beteg. Pár hét óta betegen fekszik Budapesten gróf Károlyi István. Többször operácziót végeztek rajta. Állapota nem ad okot komoly aggodalomra, noha igen nagy fájdalmakat kell elszenvednie. A köztiszteletben álló gróf iránt mindenütt általános a részvét. Betöltendő plébánia. Kursínszky Zsig- mondnak Nyircsaholyra történt kinevezteté- sével megüresedett a paposi plébánia. A püspök ur Ő Méltósága meghirdette reá a pályázatot, mely junius 15-ig tart. Kegyur a vallásalap, a kérvényeket tehát a vallás és közoktatásügyi miniszterhez czimezve jelzett határidőig az egyházmegyei hatósághoz kell benyújtani. Templomrenoválás. A beregszászi róm. kath. egyházközség elhatározta, hogy a templomot kitataroztatja, belsejét díszesen kifesteti. Schönborn Károly gróf, mint kegyur magára vállalta a templomnak eternitpalával való befedetését és 500 korona adománynyal járult a belső keramitpadlózat költségeihez. Meghalt a vonaton. Jasztrabszky Emil dengelegi lakos folyó hó 16-án este Budapestre utazott és oda — holtan érkezett meg. Kavicsbánya állomáson ugyanis a vasúti kocsiban hirtelen rosszul lett, összerogyott és azonnal meghalt. Holttestét a budapesti orvostani intézet boncztermébe szállították. Segélyalap közgyűlése. A latin és görög szertartásu kath. tanítók segélyalapjának közgyűlése aug. 25-én délelőtt 9 órakor lesz a kath. kör dísztermében Budapesten, a segélyalap tagjai képviselőt küldenek fel a közgyűlésre, miért is szavazataikat julius végéig adják be az illetékes esperesi hivatalhoz. Betöltendő állások. Városunk törvény- hatóságának a jövő havi közgyűlésén több tisztviselői állás kerül betöltésre. Választanak egy I. oszt. rendőral kapitányt, egy III. oszt. rendőralkapitányt, egy H. oszt. rendőrtisztet és községi bírót. A pályázati kérvényeket jun. 4. délutáni 5 óráig kell benyújtani. Madarak napja. A róm. kath. fiu- népiskola május hó 27.-én tartotta a nagy- mélts. vallás- és közoktatásügyi miniszter nr által elrendelt „madarak napját.“ Az ünnepély szépségét emelték előkelő vendégeink, akik szives érdeklődésükkel és türelmükkel a gyermekek és madarak iránt való szeretetiiknek adták tanujelét. Vendégeink sorában volt Hehelein Károly, praelátus kanonok, iskolaszéki elnök ur Öméltósága, az iskolaszék tagjai és a szereplő gyermekek szülei. E helyen is köszönetét mond a tanítótestület Dr. Schöber Emil, kir kath. főgimnáziumi tanár urnák, aki érdekes és a gyermekek ismeretéhez leereszkedő előadásával oly közel tudott férkőzni a gyermekek szivéhez, hogy öröm volt nézni azt a meglepő figyelmet és kíváncsiságot, mellyel az előadást és a következő műsort végighalgat- ták. Alkalmi költemények ; szavalták: Bura László I. o. t., Sztrohák László II. o. t., Kovács Ferencz III. o. t., Illés Béla IV. o. t. Kisebb móndókák a madarak hasznáról; előadták : Szalai Jenő III. o. t., Fodor László IV. o. t., Terebesi Lajos V. o. t., Dézsy Kálmán ni. o. t., Erdélyi Mihály IV. o. t., Makóczy Zoltán V. o. t., Balogh Gyula IV. o. t., Egner Zoltán VI. o. t. és végül Horváth István VI. o. tanuló a gyermekek nevében szent fogadást tett, hogy ezután ők is a hasznos madarak barátai és védelmezői lesznek. Ezen műsort több közbeszurt ének tette változatossá. Ugyanezen nap délután Dr. Schőber Emil tanár ur magyarázattal kisérve madár kiállítást mutatott be a kir. kath. főgimnázium tornacsarnokában, melynek átengedéséért köszönetét mondunk főt. Ratkovszki Bal főgimnáziumi igazgató urnák. Pályázat ösztöndíjra. Az Orsz. Kath. Tanítói segélyalap azon tagjai, kik az alapszabályok értelmében jogosítva vannak ösztöndíjak vagy pénzsegélyek adományozása iránt folyamodni, kérvényeiket az alapgyüjtő bizottság vagy a kerületi tanfelügyelői hivatal utján julius hó 15-ig adhatják be az egyházmegyei hatósághoz. A folyamodványt az adatok hitelesítése végett alá kell Íratni a plébánia hivatallal, ez sem községi, sem működési bizonyítvánnyal nem helyettesíthető. Az iskolai bizonyítványokat legczélszerübb hiteles másolatban csatolni, az uj tagsági könyvecskék szintén csatolandók. Az ungszennai róm kath, kántorta- nitói állásra junius 15-ig terjedő határidővel pályázat van hirdetve. A kérvények Csech- ticzky József apát, esperes plébánoshoz küldendők Tibára. Papnövendékek felvétele. Egyházmegyénkben a papnövendékek felvétele julius 2-án tartatik meg. Pályázhatnak, kik a girnn. VI. vagy felsőbb osztályait elvégezték. A pályázni kívánók keresztlevelükkel és iskolai bizonyítványukkal felszerelve julius 1-én jelentkezzenek a püspöki irodában, hol bővebb utasítást nyernek. Felsőbányán a tisztújító közgyűlés e hó 22-án, csütörtökön volt dr, Péchy István megyei főjegyző, mint alispánhelyettes elnöklete mellett. A gyűlés szavazás nélkül folyt le, amennyiben egyhangúlag választották meg az egész tisztikart és pedig: polgármesternek Farkas Jenőt, közigazgatási tanácsosnak Spáczay Gyulát, gazdasági tanácsosnak Münich Sándort, tiszti ügyésznek Stoll Bélát, számvevőnek Pap Mártont, pénztárosnak Háder Ferenczet, ellenőr közgyámnak Bernovits Emilt, adótisztnek Bretschneider Bélát. A megválasztottak a hivatali eszküt azonnal letették. Választás után bankett volt a Korona-vendéglőben. Meghívás. A szatmár-németi ref. főgimnáziumban a folyó 1096.—907, évi nyilvános vizsgálatok és iskolai ünnepélyek a következő időben és helyen fognak megtar- tartatni; Junius 5-én d. u. 3—4-ig vizsgálat a gyorsírásból a III. o. termében. 5-én d. u. 4—5-ig vizsgálat a francia nyelvből a VIII. oszt. termében. 7-én d. u. 4 órától az izrl. tanulók vizsgálata a vallástauból a VI. és II. o. termében. 8-án d. u. 4 órától tornavizsgálat a gimn. udvarán. 9-én a délelőtti isten- tisztelet bevégzése után önképzőköri záróünnepély a tornateremben. 16-án d. e. 10 órától évzáró istentisztelet a szatmári ev. ref. templomban. 17-én d. e. 8 órától az I. oszt. nyilvános vizsgálata. 17-én d. u. 3 órától a II. oszt. nyilvános vizsgálata. 18-án d. e. 8 órától a III. oszt. nyilvános vizsgálata. 18-án d. u. 3 órától IV. oszt. nyilvános vizsgálata. 19-én d. e. 8 órától az V. oszt. nyilvános vizsgálata. 19-én d. u. 3 órától a VI. oszt. nyilvános vizsgálata. 20-án d. e. 8 órától a VII. oszt. nyilvános vizsgálata. 20-án d. n. 2 órától és jun. 21—22-én magánvizsgálatok. 24—28-án érettségi szóbeli vizsgálatok. A kik a jelzett időben magánvizsgálatot tenni óhajtanak azok jelentkezzenek az igazgatóságnál legkésőbb jun. 15-én déli 12-óráig. A jelentkezés történhetik írásban vagy személyesen. E jelentkezés alapján bocsáttatnak a tanulók a jelzett időben magánvtesgalatre, mely Írásbeli és szóbeli részből áll. Az egyes osztályok nyilvános vizsgálatai a tornateremben lesznek. Mindezen vizsgálatokra és isk. ünnepélyekre a t. szülőket, a nevelés- és tanügy barátait, az intézetünk iránt érdeklődő t. közönséget szives tisztelettel hívja meg Szatmár, 1907. évi május hó 14-én az igazgatóság. Betörés postahivatalba. Szombaton éjjel a nagynyiresi postahivatalba betörtek. A jómadarak pénzt nem rabolhattak el, hanem több ezer korona értékű bélyeget vittek magokkal. A Villandok Szatmáron. Hétfőn este tartotta első előadását városunkban a Villand Testvérek hires czirkusza, amely mostanában az ország vidéki nagyobb városaiban tartja diadalmas körútját. Városunk közönsége ugyancsak meleg érdeklődéssel fogadta a Villand Testvérek neves vállalatát s az eddigi két estén teljesen megtöltötte a cirkusz tágas helyiségét. A nagystílű attrakciók különben meg is érdemlik a rendkívüli érdeklődést: a két Villand kaczagtató produkciói, a kitűnő műlovarok, a négy betanított elefánt, a rendkívül ügyes légtornászok, az ostoba Auguszt ügyes ügyetlenkedése s a műsor többi száma is méltán bilincselik le a nézők figyelmét. A czirkusz utolsó előadása városunkban ma este lesz. A villám munkája. A múlt héten a Felvidék felett elvonult zivatar alkalmával a villám Verebesen Telybála Miklós ottani lakos két értékes ökrét agyonsujtóttá ; ugyanakkor Beregbárdos községben lecsapott Terbán Mihály szalmával fedett istállójába s azt meggyujtotta. Dacára az esőnek, a villámokozta tűz tovább terjedt s hét lakóház, több melléképület s nagy mennyiségű széna lett a lángok martaléka. Királyi kegyelem. Ismeretes dolog, hogy júniusban lesz a király megkoronázta- tásának negyvenedik évfordulója. A király ebből az alkalomból különféle kitüntetésben részesíti a politikai és társadalmi élet jeleseit. A kitüntetéseken kívül igen sok államfogoly kap amnesztiát s kegyelmet kapnak az Amerikába és általában az idegen államokba elszármazott hadkötelesek is, akik jórészt hadkötelezettségük miatt nem mertek visszajönni Magyarországba. Váltóhamisítás. Vojnarovics Sándor volt főispáni titkár ellen hót feljelentés érkezett az ügyészséghez, hogy a nagykárolyi takarékpénztár kárára hétezer korona erejéig váltót hamisított. Az aláirt Ilosvay Aladár alispán, dr. Fekete Pál és dr. Soós Zoltán belügyminiszteri fogalmazók kijelentették, hogy az aláírások hamisak. Vojnarovics ellen elfogatási parancs van kiadva. Csendőr és a czigányok. Vasárnap déli 12 órakor részeg czigányok jöttek befele a városba a Perényi-utcza végén duhajkodva és nagy lármával. Az ott álló csendőr rendre intette őket, mire a czigányok megtámadták a csendőrt, ki kénytelen volt kardot rántani s az egyik czigányt a fején sebesitette meg, a másik czigánynak pedig, ki a kivont kardot megragadta a tenyereit vágta át. A sebesült czigányokat a kórházban ápolják. A fegyvergyakorlatok alóli fölmentés. A közös hadseregbeli és honvéd tartalékosoknak a fegyvergyakorlat alól való fölmentése, illetőleg annak valamely későbbi időre való elhalasztása iránt benyújtott kérvényeknél a honvédelmi miniszter több alkalommal tapasztalta, hogy — noha a kérvények az illetékes közigazgatási hatóság véleményező vagy igazoló záradékával el voltak