Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-27 / 9. szám
Szatmár, 190t. február 27. ..HETI SZEMLE 3 Visszahelyezett rendőrkapitány. A közigazgatási bíróság Balázs János beregszászi felfüggesztett rendőrkapitány ellen a fegyelmi eljárást beszüntette s őt állásába visszahelyezni rendelte. E rendeletet a vármegye alispánja csütörtökön küldte le a városi tanácsnak. Elhalt házfőnöknő. Mayer Ottila stomfai házfőnöknő, az irgalmas nővérek helybeli anyaházának tagja, életének 76-ik, szerzetesnői működésének 53-ik évében e hó 21-én reggeli V28 órakor Stomfán elhalt. Egy félszázadot meghaladó időt töltött el az önfeláldozás, a humanizmus munkájában melyért sem kitüntetést, sem elismerést nem remélt, egyedül a jó Istentől idelent a földön lelkiismeretének nyugalmában, a túlvilágon az örök életben. Most már megnyugodott az élet nehéz küzdelmei után, félszázados működésének múltja dicsősége annak a rendnek, melynek kötelékében áldozatul hozta életét Istennek és embertársainak. Az örök biró ítélete bizonyára megkoszorúzza az örök élet jutalmával, mi pedig hosszú életének önzetlen tevékenységéből gazdagabbak lehetünk egy tanúsággal, mely az irgalmas nővérek iránt az elismerést és tiszteletet fokozza lelkűnkben. Körjegyzői helyettesítés. Az állásától felfüggesztett Privigyei Bertalan avasfel- sőfalusi jegyző helyetteséül Bay Miklós szol- gabiró Csenenka János volt cs. és kir. hadnagyot, oki. jegyzőt jelölte ki. Hymen. Nagy Károly apai földbirtokos jegyet váltott Asztalos György domahidai földbirtokos leányával. Erzsikével. — Kis Ernő helybeli kir. törvényszéki Írnok jegyet váltott néhai Qlchváry Menyhért szilágymegyei földbirtokos leányával, Margittal. — Veres Imre érendrédi földbirtokos e hó 19-én esküdött örök hűséget Nagybányán Partos Mihály nyug. jegyző leányának, Mariskának. —- Kóczy Szilárd nagybányai kereskedő jegyet váltott Kovács János vasúti mozdonyvezető leányával, Vilmával. Pavletics Béla sziSzegény Zsuska bánatába majd belepusztult. Pedig tán jobb volt igy. Hiszen az a levél sok mindent meg mondott, mit az élő tán soha einem árult volna. — Töredelmes bünvallomás volt az egész s oly titkot tárt föl, mit senki még csak nem is sejthetett. Messze idegen országban már felesége volt a szerencsétlen embernek, kit elhagyott hűtlenül. S bevallotta, hogy Zsuskát igazán szeretve, nem volt szive őt talán egy egész életre boldogtalanná tenni. Hosszas küzdelem után rászánta magát egy súlyos feltételű párbajra, mit régebbi dolgai miatt kellett megvívni. 0 tudta, hogy az reá nézve végzetes lesz, tán éppen úgy is akarta, de nem bírta ezt menyaszonyának elmondani, mert érezte, hogy egész leikiereje összetörött. Éppen ezért esdő szóval kért bocsánatot menyasszonyától és annak édes anyjától a hátra hagyott levelében. Megbocsátottak . . . Sőt a szegény vallásos özvegy, egyenesen Isten oltalmát látta a szerencsétlen ember halálában és szivében titkon hálát is rebegett érette. De a szegény Zsuska csaknem vigasztalhatatlan maradt. 0 neki elrabolta a meg- halt férfi minden boldogságát. Harmatos leány álmait összetépte, eltiporta és megsebzett lelkét megfosztotta az emlékezés kegyeld es érzésétől is. Irta: Zagyva Mariska. geti kir. tövényszéki biró jegyet váltott Hu- nyady Béla, a beregmegyei vizszabályozó és ármentesitő társulat igazgatójának, volt orsz. képviselőnek leányával, Rózsikéval. — Szűcs Elek mszigeti megyei tisztviselő jegyet váltott özv. Asztay Antalné leányával, Juliskával. Kinevezés. Lgocsa vármegye főispánja a nagyszőllősi központi szolgabirósághoz Dr. Újhelyi Sándor mszigeti lakost, Újhelyi Pál p. ü. titkár fiát közigazgatási gyakornokká nevezte ki. Körorvosválasztás. A nagykárolyi járás. 1. sz. egészségügyi körében Dr. Aáron Sándor tiszti főorvossá történt kinevezése következtében megüresedett körorvosi állás március hónap folyamán fog választás utján betöltetni. A kör választóinak túlnyomó többsége Schönpflug Béla dr. nagy károlyi gyakorló orvos mellett foglal állást, kinek megválasztása bjzonyosra vehető. Államvizsgálat kitüntetéssel. Szerdahelyi (Mráz) Sándor, a szatmári kir. kath. főgimnáziumnak VIII. osztályon keresztül volt jeles növendéke az államtudományi államvizsgálatot kitüntetéssel tette le a nagyváradi jogakadémián. Gyászhir. Révkomáromi Komáromy Zoltán dr. fiatal tehetséges ügyvéd e hó 22-én reggel 7 órakor életének 29-ik, boldog házasságának 2-ik évében városunkban elhalt. Alig kezdette meg az élétet, máris befejezte. Pár évig felelős szerkesztője volt a Szatmár- Nómeti lapnak, utóbb főszerkesztő lett. Az élet még nyitva állott előtte, melytől családja sokat remélhetett, s ime ily rövid idő alatt mindennek vége. Temetése szombaton délután volt nagy részvét mellett. — Rábay Károly nyug. kir. járásbiró e hó 20-án 74 éves korában Nagybányán elhalt. Tiszteletre méltó tagja volt a bírói karnak, kit ismerősei méltán sajnálnak. — Kaltenecker Albin kir. adó tiszt 24 éves korában a múlt csütörtökön városunkban elhalt. Szorgalmas hivatalnok volt, emellett a társadalmi mozgalmakban is tevékeny részt vett. Szép zenei képzettséggel birt, igen hasznos tagja volt az úri zenekarnak és a dalegyesületnek. Szombaton temették nagy részvét mellett. — Kovássy Elemér perecseni főszolgabíró Mártha nevű négy éves leánykája e hó 21-én elhalt. Követte édes anyját a sírba, ki azelőtt négy hónappal hagyta itt apró gyermekeit, A mélyensujtott család iránt egész Ungmegyében általános a részvét. — Dávid Andrásné, Szilágyi Róza állami tanítónő, ki 29 esztendeig szolgált nagy szeretettel és sok eredménynyel ezen a pályán, Máramarosszigeten meghalt; nagy részvét mellett temették. Az elhunytban özv. Was István né nagybányai gyógyszerészné édes testvérét gyászolja. — Rónay Gyula m. kir. bányatanácsos, aki a nagybányai kerületben is, mint felsőbányái főnök s mint igazgató- sági előadó éveken át működött, a társadalomnak egyik előkelő rokonszenves tagja volt hatvan ki lene éves korában Borzován elhunyt. — Özv. Gellert Lászlóné, Guzman Ferinké nyug. polgármesterné e hó 22-én reggel 7 órakor Nagybányán tüdő és mellhártyagyu- ladas következtében jobblétre szenderült 75 éves korában. A boldogult előbb Gellert Ferenc főjegyzőnek volt felesége, majd ennek halála után Gellert Lászlóhoz ment férjhez, ki Nagybánya városának polgármestere volt. A nemes lelkű, magas miveltségü nő főgyönyörüségét, örömet családjában találta és találhatta is, mert hiszen egyik fia Endre Nagybánya jelenlegi polgármestere, a másik Béla, a bányakincstár kerületi főpénztárosa, a harmadik Ferencz, miniszteri tisztviselő Budapesten, a negyedik László, uradalmi főerdész, leánya Ida Stoll Béla nagybányai ügyvéd felesége. A boldogult hült tetemeit e hó 24-én délelőtt V2I2 órakor helyezték általános részvét mellett örök nyugalomra. — Ózv. Kovalik Józsefné, szül, Szappanos Rozália e hó 21-én életének 77-ik évében Szinérváralján elhalt. Tisztújító közgyűlés. A múlt vasárnap volt a kath. kaszinó évi rendes közgyűlése, melynek főtárgyát a tisztujitás képezte. Fechtel János dr., mint korelnök szép beszédben jellemezte a volt tisztikar működését, kiknek a közgyűlés köszönetét szavazott. A választások egyhangúlag történtek, egyházi alelnök lett Zahoránszky István, világi alelnök Dunay Sándor, titkár dr. Bakkay Kálmán, pénztáros Kertészffy Gábor, könyvtáros Katona Ferencz, háznagy Csellár Arnold. Megválasztották a választmányt és a számvizsgáló bizottságot. Számvizsgálók lettek : Léber Antal, Bodnár Alajos, Juhász József, Kovács Gergely és Polyánszki Miklós, választmányi tagok pedig: Fodor Gyula dr., Fölkel Béla, Mondik Endre, Lovász Győző, Anderkó Bertalan, Bagossy Bertalan, Bossin József, Fász- tusz Elek, Fechtel János dr., Haller Ferenc, Haller Jenő, Haraszthy Béla dr.. Hubán Gyula, Irinyi Tamás dr., Jaklovics György, Jankovics János, Jékei Károly, Komka Alajos, Kovács Gyula dr. Kőrösmezey Antal, Fürst Viktor, Molnár Mihály, Nyisztor János, Ocsvár Rezső, Orosz Alajos, Papp Gyula Ratkovszki Pál, Seregby Béla dr., Székely József, Tótkfalussy Dániel, Wolkenberg Alajos dr., Zahoránszky a tisztikar nevében köszönetét mondott a bizalomért. A múlt évi működésből kiemelendő, hogy a kaszinó gyakran tartott felolvasó-estéket, melyek a közönség rokonszenvével és pártolásával találkoztak. A közgyűlés köszönetét szavazott aj közreműködött hölgyeknek és uraknak, kiknek névsora a következő: özv. Vityi Józsefné, Nagy Ella úrasszony, Uray Nagy Leona, Kovács Margit, Fejes Mariska, Fogarassy Juliska, Hawel Edith, Tóth Mici, Demjén Anna, Varjú Ibolyka, Hadady Erzsiké (Mi- kóla), Jánossy Mariska, Szentgyörgyi Ella urleányok; Wolkenberg Alajos dr., Kovács Gyula dr., Orosz Alajos, Fechtel János dr., Mondik Endre, Haller Ferencz, Haller Jenő, Csomay Győző, Hoffman József, Fábián Lajos, Oláh Miklós. Nagy idők tanúja. Zetényi és klobu- sici Klobusitzky László volt negyvennyolcas honvédtiszt, Ungmegye tb. táblabirája f. hó 19-én hetvenkilenc éves korában meghalt Sátoraljaújhelyben. Márczius 15. A Kölcsey-Kör régi traditióihoz híven, ez évben is nagy fénnyel készül megülni a márcziusi események emlékét. Az irodalmi szakosztály vezetősége az ünnepi beszéd tartására társadalmunk egyik kiváló tagját nyerte meg s gondoskodott arról, hogy egyéb tekintetben is méltó legyen a műsor ama dicső nap emlékéhez. — Az ünnepség részletes műsorát egyik következő számunkban közöljük. Uj gyógytár Mátészalkán. A belügyminiszter Gesztre'dy Kása Ferencz érendrédi gyógyszerésznek Mátészalkán egy uj reáljogu gyógyszertár felállítására az engedélyt megadta. A nagy károlyi oltáregyesület felolvasó-estélye március hóban az úri zenekar és a Kölcsey-egyesület ünnepélyei miatt elmaradt, hanem e helyett április 14-én rendez az oltáregyesület egy nagyszabású estét, amellyel téli estéi sorát be is zárja. E záró estre már most folynak az előkészületek.