Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-30 / 5. szám

Szatmár, 1907. január 30. „HETI SZEMLE 3 annyira kiegyenlíteni, hogy a szimmetriát ne zavarják, lehetetlenség. De viszont véget vetek annak az igazságtalanságnak, hogy a kántori fizetés a nyugdíj beszámításánál te­kinteten kívül maradjon. Én tettem annyit, amennyit a jelenlegi viszonyok között tenni lehet. Én a végcél­jukat magaménak ismerem. (Éljenzés.) Én ennek a végcélnak megközelítése félé talán egy hatalmas lépéssel előre mentem, tessék csak összehasonlítani az utolsó harminczöt esztendőt és az én kormányzatom alatt tör­ténteket. Ne kívánjuk, hogy nyolc hónap alatt pótoljam a harmincöt év mulasztásait. Ennek az ügynek továbbkövetésében tegyenek meg mindent a maguk részéről, az egyházközség is, amit módjuk van tenni, én teszek, amit módomban van és ha tudják, hogy a végcélban egyetértünk, méltányolni fogják azokat a tőlem nem függő tényeket, melyek ennek a kívánságnak megvalósítását állami eszközökkel ez idő szerint tehetetlenné teszik. A distancia nagyon kicsiny és re­ményiem, ha az Úristen minket megsegít, lesz időnk, hogy tevékenykedjünk az ország javára, miáltal meggazdagodunk gazdaságilag és annak következtében pénzügyileg és akkor a tanítói fizetés terén, annyit mondhatok az uraknak, a legelső teendő a kvalifikáció el­nyerése lesz. Méltóztassanak ebben ez időszerint megnyugodni és meg lehetnek győződve, hogy nehezebb helyzetben vagyok, mint akik kérnek, követelnek, mert nekem a teljesítés lehetőségéről is gondoskodni kell. Higyjék el, nincs, aki melegebben viselné szivén a katholikus tanítók sorsát. (Éljenzés.) A francia kulturharcz. Dr. Fechtel János. Világszerte ismeretes az az irtó háború, a melyet a francia szabadkőmivesség egy pár év óta folytat otthon a francia egyház ellen. — Egész Európa mélyen elszomorodott szívvel olvassa ennek az elvakult, fanatikus ördögi harcnak fejleményeit és önkényte­lenül teszi fel magának a kérdést, mi lesz ennek a vége ? Az lesz, a mi szokott minden esztelen- ségé lenni — a legteljesebb kudarcz, vere­ség. — A világok sorsát intéző Gondviselés a jó és rossz örök küzdelmében szabad tért enged sokáig a gonoszság gőgös ámbiciójá- nak, hadd osztogassa megsemmisítő csapásait. De mikor aztán a jó isteni eszméje itt-ott a földön hever, az igazság örök világossága itt-ott elhomályosodik: akkor támad fel a győzhetetlen isteni providentia és váratlanul sújtja a poklok fenekére a győzelmi mámo­rában már tomboló vad ellenséget, mert győzedelmeskednie kell, a mint hogy mindig is győzedelmeskedett a kinyilatkoztatott er­kölcsi világrend. A fák még sohasem nőttek az égig! A világtörténelem az isteni örök igaz­ság működésének és érvényesülésének ezer példáját jegyezte fel és az ördög a rósz emberek lelkében mégis helyet talál és vak­merőén állandóan kísérletezik. Jelszava ki­tartás ; — hátha éppen most sikerül! Most ? soha !! Es miért'? A kőszálon épült Isten országán a po­kol kapui nem vehetnek erőt. — A genie csak Istennel s Istenben teremt maradandót. Isten nélkül, Isten ellen csak pillanatra ragyogót, elvakitót. Ez az utóbbi alkotás kártyavár, ha a fellegekig nyúlnak is tündöklő kupolái, füst és pára, ha napsuga - rak vakító fényében is jelennek meg. A mikor a nagy Napoleon az egyház s annak feje ellen emelte fel határtalan elbiza­kodottságában szentségtörő kezét s a pápa Isten büntetésével fenyegette meg az elva­kult hóditót, Napoleon kaczagva válaszolt: Csak hadd fenyegetőzzék O Szentsége, azért az én millió katonámnak kezéből mégsem hul­lik ki a fegyver! De bizony kihullott! s az orosz hó és jégmezők dicsőségének zenithjén dermesz­tették meg hatalmának örök életre gon­doló tombolását. — Eddig és ne tovább! A corsikai hóditó hatalmának szédítő magaslatáról sz. Ilona kopár szikláira zu­hant s ott penitencziát tartott, sőt apostolko- dott. Egy alkalommal igy szólott Bertrand tábornokhoz : Tábornok ! ha ön nem hiszi, hogy Jézus Isten, úgy én sajnálom, hogy önt tábornokká tettem. És mikor a vérszomjas terrorista — zsar­nok, Robespiere öngyilkossági kísérlete után ott feküdt a városháza egyik asztalán, hozzá lépett egy hivő franczia és igy szólott : Ro- bespiere van Isten !! Van Isten, de nem ver bottal!! Bizonyosak lehetünk felőle, hogy jelen­leg a Párisban dühöngő szabadkőmives ga­rázdálkodás is majd csúfos véget ér s talán előbb mint gondolnák ők s a figyelő világ ! A szabadkőmivesség munkában áll új­ból, sok forradalmat csinált már, sok vért ontott, sőt térdig is gázolt a kiontott vérben, mint a nagy ! tranczia forradalom­ban, mert ez az ő müve. — most ismét neki fogott a szántásnak, veti a szelet, vi­gyázzon, mert biztosan vihart arat, mely egy szempillantás alatt elsöpri az istentelen köz­társaságot. — A francia mai vigasztalan viszonyok között, minden jobb érzésű ember csodál­kozik azon, hogy az alapjában jó és vallásos franczia nép, miért engedi magát orránál fogva vezettetni a maroknyi szabadkőmi- vesek által. — A dolog igen egyszerű! A franczia nép impressionista, a vál­tozó indulatok termékeny talaja. — Kap az újdonságon s csillogó jelszavakon, -— könnyen hevíthető s ha egyszer benne van az örvényben, tánczol, tombol minta rajongó dervis végkimerülésig! Olyan mint a mulatni vágyó ember, a ki iszik, egyre iszik s a mikor a mámor elve­szi az eszét, tör, zúz, rombol, a mig össze nem esik vagy meg nem fékezik. A mai franczia kulturharcz a szabad­kőmivesség szánandó müve. De hát kik ezek az urak, honnan jöt­tek és mit akarnak ? A szabadkőmivesek, a kik ma az egész világon építik a „megnemesitett emberiség jövő templomát, tökéletesítik az emberiséget, vésegetik a korkérdések kődarabjait, a kik az egyetemes morál törvénykönyve“ — a sa­ját állításuk szerint eredetüket fel viszik a bábeli torony építéséig, — a vizözönig, Nóé bárkájáig, az egyptomi és görög misztériu­mokig, Salamon templomáig. Mindez egy igen együgyü mese. A valóság az, hogy régen, még a refor- máczió előtt, a középkorban a kőmivesek céhekben szervezkedtek, közös szabályokkal bírtak s a czéh területéről nem mozdulhattak. Ezekkel szemben állottak azok a kőmivesek, a kik finobabb díszmunkát végeztek, követ faragtak, szóval a müiparosok, akik nem voltak e czéhekhez és helyhez .kötve, hanem szabadon vándoroltak helyről helyre, ország­ból országba. — Ez utóbbiak szasad kőmi- veseknek, Angolországban „Free-moson“, „Tree-stonemason“-nek nevezték magukat megkülönböztetésül a „Kough-mason“ durva munkások rendjétől. De ezeknek a szabadkőműveseknek is volt egy központi egyesületük, páholyuk Strassburgban. Egészen más az u. n. symbolikus sza­badkőmivesség, a mai, a mely állítólag a szellemi templomot akarja a emberek lelké­ben felépíteni, a világot alapjából újra kí­vánja formálni, a jót, a nemest, a szépet, az emberszeretetet titkon ápolni s e czél-ia tit­kos társulatban páholyokban egyesül. De azért ez a szabadkőművesség átvette a kö­zépkori kőműves czéhek szervezetét, berendez­kedését, képeit, jelvényeit és hivatali fokait. Ezeknél is vannak mesterek, segédek és ina­sok, vannak felvételi czeremóniák, megvan a kölcsönös hathatós segítség, az eskü a titoktartásra. Ennek a symbolikus szabadkőművesség­nek eredetét Angliában kell keresnünk. — Miután a protestánsizmus behozatala óta a monumentális templomok, a gyönyörű hatalmas és stylszerü egyházi építkezések megszűntek, mert a reformácziónak nem kellett semmiféle művészet, sőt a műreme­keket valóságos vandalismussal zúzta, törte össze, — a kőmives czéhek hanyatlani kez­dettek. Ekkor 3 férfiú Desagulier, Anderson protest prédikátorok és Payne régész mások­kal egyetemben magukat felvétették (Acceptad- mason) a kőműves czéhbe és az egész intéz­ményt, egyesületet más alapra ültették át. E három ember vezetése alatt 1717-ben 4 lon­doni kőműves páholy egyesült egy főpá­holyba és junius 24.-én a mely nap a sym­bolikus szabadkőművesség születési napja, nagymestert választott. — Az utazni szerető angolok aztán ezt az egyesületet elterjesztették egész világon Az első külföldi páholyt Párisban 1725-ben ala­pították, a mely dicsőén dolgozott s csinálta egymás után a forradalmokat a szent hurná- nitás, az emberi örök becsület, az erények nevében. 1789, 1830,—48, 52, 71-ben s ha a kijózanodott nép a fejükre jót nem üt, csinálni fogják tovább is. Az első német páholyt Hamburgban alapították 1737.-ben, a mely­ben aztán II. Frigyestől kezdve a porosz ki­rályok testvérekül mindig pontosan beléptek máig. De mit vallanak hát a symbolikus sza- adkőmivesek. ? A symb. szabadkőmivesség az angol deismus bölcsőjében született, ez a Deis­mus“ pedig a szabadgondolkozők tanainak összfoglalata, mely tanok ez időben tehát a 18. század elején teljes diadalukat ül­ték. Ezek a deisták előbb beértek olyan valamelyes természet vallással, később nem mentek a kinyilatkoztatott, positiv-vallásnak és az egész nemzetben elhintették az erkölcs­telenség és vallástalanság magvait. És ez a deismus, az által, hogy a symb. sza­badkőművesség vallása lett, mindig tovább és tovább terjedt. Mily nagy a külömbség a régi kőmi­ves, szabadkőmives czéhek és a symb. szabadkőmivesség közt! Amott a főszabály Isten félelem, hűség Istenhez, az egyházhoz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom