Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-09 / 41. szám (42. szám)
XVI. évfolyam. Szatmár, 1907. október 9. / 41. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. % S V«,V 4*. g ELŐFIZETÉSI ARAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 * — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Földosztó kedvökben. A ref. lelkészek földoszló kedvükbe jöttek. Ez ugyan nem ke- resztény-szocziális elv, dekát ők attól irtóznak, mint az ördög a tömjéntől. (Biky Károly szatmári ev. ref. esperes.) Nekik másforma szo- eziálizmus kell, olyanfajta, mint a hazátlan bitangoknak. A tulajdonjog szentsége ismeretlen fogalommá vált előttük, talán eddig sem voltak tisztában vele, csak nem mertek kirukkolni. Végre azonban beteljesedett. A feltörő fejti tiszteletes urak sáros csizmáikkal neki estek a katholikus egyház vagyonának. El kell rabolni, mert ott sok van, nekik pedig nincs. Csudálatos! . . . Mért állapodtak meg csupán ennél a thémánál, hiszen ha rabolni lehet, akkor már végig kell kalandozni mindenütt, ahol van mit ka- paritani. Vagy ezt későbbi időre halasztották. Ott vannak a hercze- gek, grófok, bárók latifundiumai, ott vannak magok az állami uradalmak, ott vannak az ezer, kétezer holdas kúriák, ott vannak a bankárok és börziánerek vertheim- kasszái, ott vannak a nagy gyárosok tőkéi milliószámra és ott vannak a protestáns alapítványok, melyek szintén elég tekintélyes summái képviselnek. Ezek épen az alá a kalap alá esnek, mint a kath. egyházi javak. A kath. egyház az ő javaihoz alapítványok, szerzemény, vagy örökösödés által jutott és azok az ő tulajdonát képezik, — mig jogállamban élünk, azt addig tőle elvenni nem lehet, ha pedig beütött a forradalom, a misera plebs nem kérdezi, katholikus, vagy református vagyon-e az, amit elkapard, ott aztán szabad a vásár. A nagytekintetü és tiszteletes urak erre az ösvényre készítették budapesti nagygyűlésükön az utat. Érdekes, hogy épen ők szokták hangoztatni, hogy nem kell kiéle- siteni a felekezeti ellentéteket, de úgy látszik, ezt a nagyhangú axiómát csak a katholikusok számára állították fel. Azok hallgassanak, ne merjenek még mukkanni sem, ha neki mennek jogaiknak, ha pőrére vetkeztetik őket. ha elszedik birtokaikat, mert ha moczczanni mernek, — az felekezeti türelmetlenség. Erős lélekkel, keresztény türelemmel és lemondással állják ki a viviszekcziót, mit a tiszteletes urak szándékoznak végezni rajta. Úgy értik a felekezeti törelmessé- get, hogy nekik szabad legyen a vásár, a másik fél önvédelemből se merje felemelni a kisujját se. Tisza István gróf letorkolta őket. Letorkolta, hogy ilyen pat- kóscsizinás politikával estek neki ennek a kérdésnek, mely mindenesetre parázst dobott a különben is forrongó magyar társadalomba. Lehet-e nagyobb örömük a szocziál- demokratáknak, mint mikor táborukban látják egy nagy felekezet papjait és azoknak ajkairól hallják hirdetni a földosztó igéket, akik hivatva volnának híveiket a rablástól visszarettenteni és frontot csinálni az olyan törekvéseknek, melyek az állami és társadalmi rend felforgatására irányulnak. Azonban ne higyje senki, hogy a Tisza István leczkéjével vége volna a protestánsok említett törekvéseinek. A czélban ő is egyetért velük, csak az eszközöket nem helyeselte, különösen nem helyeselte az időpontot, mikor olyan kormánya van az országnak, mely tisz- tultabb érzékkel bir a tulajdonjog szentsége iránt. Ostorát tehát csak azért pattogtatta meg a tiszteletes urak hátán, inert egy nagy politikai baklövést csináltak, mikor fel- költötték a katholikusok féltékenységét és tettre sarkalták őket, hogy jogaikat minél hamarabb siessenek körülbástyázni. Meg kellett volna várni azt az időt, mikor ő, már tudYén muzsikus utolsó nótája. Irta: M. B. Elhantolt muzsikus visszatérő emléke kisért, valahányszor az esti órákban ablakomig szűrődik a közeli mulatóhely zaja és lármája, mert ez az elhantolt, elfeledett muzsikus is ott koptatta egyszerű vonóját egy egész életen át, ott lopta kedves hegedűjéből a csodás hangokat, ott húzta el utolsó nótáját, azt a szomorú, fájdalmas nótát, melynek szövegét a nagyvilág irta, de azért nem tudta. Azt mondják, hogy a vén muzsikus minden nap kevesebbet tud egy nótával; — talán mert az egykor méla borúja, köde úgy megnedvesiti érzékeny lelkének húrjait, hogy csak a legkedvesebb melódiák találnak visszhangra rajtuk, talán mert reszkető ujjainák önkéntelenné vált mozgása akaratlanul is csak egy-két nótára játszik. Általában mind a két ok érvényesülhet, annál a muzsikusnál azonban, akinek emléke ott kisért a közeli mulatóhely átszü- rődött zajában: a múlt legszomorubb órája, a jelen leggyilkosabb pillanata okozták, hogy a vén muzsikán egyszer csak elhallgatott a ki-kitörő öröm hangja s helyt adott a szomorú, szivettépő melódiának. Csak néhány évvel ezelőtt is olyan volt még a vén muzsikus, mintha örök ifjúságra teremtette volna az alkotó. Nyugodt barna arcza soha sem borult el, hegedűje pedig tökéletes hűséggel tükrözte vissza a mulatók lelkivilágát, annak gyorsan képződő délibábjaival együtt. Könnyed, észrevétlen ugrással szökken át a féktelen vígból a fájó szomorúra s mulattatott sírva, sirt, zokogott mulattatva. • Karolták is, mint a mulatóhely egyetlen mágnesét. Ő pedig megjelent minden délután, elfoglalta megszokott helyét s mikor az „utravalót“ dúdolva az utolsó vendég is hazaballagott, családjához tért lassan, boldogan. Mert családja is volt az öregnek. Olyan kedves, kicsi család, amelyért érdemes volt élni, öröm volt dolgozni. Szerető hitves, két serdülő gyermek: egy fiú s egy leány fogadták otthon megfizethetetlen mosolylyal. Sok palotában nem termett annyi vonzó báj a szeretet megnyilatkozásában, mint az ő kicsi házikójában; sok palota vakító pompája nem ért fel a vén muzsikus szobácská- jának kényelmével, mert emezt a megelégedés tette puha, meleg fészekké, nem a bő- velkedés kényelmessé. Nincs azonban semmi állandó a földön s nem maradt zavartalan a vén muzsikus FIKORANPtIJ PAPI- V Magyar díszruhák, Polgári ruhák, LLöUiuuMiu run Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok BZATMAR, Deák-tér 7., (I. emelet) • /S készítését elvállalom. CSAP« LAJOS ÉS POLGÁRI SZABÓ V Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. Tisztelettel CSAPÓ LAJOS, sz a b ó- mester.
