Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-03 / 27. szám
XVI. évfolyam. Szatmár, 1907. Julius 3. 27. szám. •iiXírvíss*,, HITI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A \v.; ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre------— — — — — 3 „ — Negyedévr e — — — — — 1 „ 50 * Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ ezimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árkán vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Az ellenségek. A nemzeti kormány ellen megindult a hajsza az egész vonalon. Jóelőre tudni lehetett, hogy igen nehéz viszonyokkal kell megküzdenie, mert Bécs mindent elkövet megbuktatására. Először, habár csak kisebb körben, a nemzetiségek kezdettek fészkelődni, végre átcsapott az agitáczió a képviselőházba, hol egy román képviselő nyilván lega- zemberezte a magyar nemzetet. Ennek az atrocitásnak nyomában keletkezett mozgalom habár látszólag elült, de oly keserűséget rejt méhében, mely minden pillanatban kész a legvégsőkig menő gyűlölködésre. Azután jöttek a belső ellenségek. Egyideig szunyadt minden a hazában, csak kéz alatt dolgoztak, akiknek missiójok volt, sőt az volt külszine a dolognak, mintha titkos akcziójuk elernyedt volna az általános nemzeti lelkesedés közt. Ám ez csak látszat volt. Jól kiszámított terv szerint bástyázták körül magokat, nem hagyva figyelmen kívül a szocziálistákat sem, sőt ezeket mintegy elővéd gyanánt használták. Mikor elérkezettnek látták a legelső kedvező pillanatot, azonnal lecsaptak áldozatukra, s ime a kormánynak egy oszlopos tagját leteritették. Az aknamunka folvik ellene most is, mert az ő révén a kormány többi, vagy legalább egyik-másik tagját akarják feketére mázolni. Hogy ez a manőver undort kelt minden jó hazafiban, kétségtelen dolog, ám igen sokan vannak, kik felületesen gondolkozván, a nagyhangú lármának felülnek, s ellenségeivé lesznek a legtisztább törekvéseknek. Az izgatok a nemzetnek épen erre a rétegére számítanak, nekik nem az értelmi osztály túlsúlya kell a győzelemhez, hanem kell egy számbeli többség talán épen az ellen. Kell egy olyan töb- ség, mely fanatizáltan vakon rohan vezetői után, amely előtt nem' a jog, törvény és az igazság szent,, hanem saját önző czéljait álütjá oda bálványnak. Mennyiben sikerült ezideig czél- jokáf elérni, az most még titok, tény azonban, hogy az egész vonalon, azt lehet mondani, az ország minden vármegyéje mn és városában a legszélesebb körű szervezkedést fejtik ki. Természetesen kéz alatt. Majd csak akkor válik meg, volt-e működésűknek eredménye, mikor kenyértörésre kerül a dolog. Ám lekicsinyelni nagy baklövés volna ezt a mozgalmat, mert egykor, sőt nem is olyan sok idő múlva nagyon keményen megboszulná magát az elkövetett hiba. A nemzeti eszme bajnokainak résen keif. . államok, nem kell engedni, ho^b vii elszéledjen a nyáj, hogy megvesztegessék hitét, meggyőződését raf- finált kufárok, kik épen az ő gyen- *- geségére számítanak. Mindezek tetejébe jött a horvát obstrukczió, ennek az országnak elidegenítése a magyar nemzettől. Hiszen jó barátaink talán nem vol- tak soha, pedig sokat, igen sokat ( köszönhetnek a magyar nemzetnek. A 48-as idők eseményei bizonyítják legfényesebben, hogy ők készek bármely perczben kardot rá'hÁy tani a magyarok ellen. A horvaKíV kérdés kijátszása volt a sláger, ezt tartotta ütőkártyának a kamarilla, hogy megbénítsa a magyar törekvéseket és magában az ország lakóiban is bizalmatlanságot keltsen a kormány ellen, dokumentálni kívánván, hogy mennyi bajt idézett fel a nemzetiségek elkedvetlenítése által. Hogy a horvát képviselők ellenállása sok kellemetlenséget fog okozni, nyilvánvaló dolog. Numeri- tásoknál fogva az obstrukcziót foly- tatniok lehet ad infinitum, mely által megakasztják az országgyűlés tevékenységét, hacsak erősebb rendszabályokkal nem jön a kormány megfékezésökre, mert amint látszik ők el vannak tökélve késhegyig menni. üti emlékeim Olaszországból. Irta: Dunai János dr. (Folytatás). Négy napon át zúgott, morgott; a Ve- zuvból fickándozva ugrott ki a sok villámlásféle valami, mely kísértetiesen világított be a Nápoly és az egész vidékre borult teljes sötétségbe, közbe közbe hamu és kénpor repült a környék minden részébe. A derék taliánok szokva vannak az effélékhez, mégis most ijedten szaladgáltak, körmeneteket tartottak, jajgatva futkároztak, a templomokat imádkozva lepték el a falvak lakói s a tenger parton horgonyozó hajókra menekülve, ezeken Nápolyba jöttek. A fojtó s igen kellemetlen levegőt magam is undok valaminek éreztem és szaladtam is onnét, ezeknek a szegényeknek pedig fuldokolva kellett belélegzeni ezt a fojtó levegőt. Csakis ápril 11-én, tehát egy hét múlva esett vöröses hamuféle anyag, ami a kitörésnek végét szokta jelenteni s a kifüstölt szegény lakosság visszatérhetett romokban levő falvaiba. A földeket persze több méternyire forró hamu borította el, mely megölt alant a földben minden életet, tenyészetet. Nagyon halvány fogalmunk lehet a kárról, mely a szegény falvakat érte, mikor a távolabb eső Nápolyban magában is 400 millió lírára becsült kár van kimutatva, ami körülbelül annyi koronának felel meg nálunk, lévén egy lira ott annyi, mint nálunk egy korona, bár mi még egészen 48 krajczárig se becsüljük a szegény jó lirács- kát átváltásnál. A kitört nagy szerencsétlenségnek emberáldozatai is voltak, ezernél több embert ölt oda, háromszor annyi a szegény sebesültek száma. Csak egy Ottajana faluban 300 ember fulladt meg. Ott láttam a közelben több eltemetett falut, melyeket nem is fognak többé felépíteni, a Torre Annunciata mellett. Megborzongott a hátam is, mikor magam elé képzeltem az őrülten futkosó embertömeget s igazán jól esett e helyről Nápolyba, újabb otthonunkba sietni. El is gondoltam e szerencsétlenségek láttára a közmondást szatirikusán : Nápolyi látni és meghalni, — messze se kell menni. Itt a Vezúv, hamar másvilágra expedi- álja az embert. Az estét a Corsón (korzó) sétálva töltöttük s mosolyogva láttuk a jó kedvű taliánnépet, kik nevetgélve bámultak minket, tetszett nekik a magyar daliás alak, egyébként is szeretik a taliánok a magyarokat, amint ezt mindenütt tapasztaltuk, amenyire gyűlölik általában az osztrákot. Az esti órákban mindenki a szűk utczákra siet, szorongva jár a roppant embertömeg s ugyan jó órát és értékesebb dolgokat jó helyen tartani, mert sehol annyi csibész, mint itt, kik egész élvezettel kotorásznak a más zsebében. Két társammal esett meg, hogy az időt tudni akarván, benyúl órája után a mellény zsebébe s meglepetve mondja éppen nekem: — Na nekem már nincs órám I A mi derék, jó vezérünk pedig órája után nyúlva, egy fiatal talián kezét kapja ott, ki valószínűleg szintén az időt akarta tudni a Turchányi dr. óráján. Ámde a doktor ur ott fogta a talián keze t bár az ugyan igyekezett odább állani, de a magyar had Kinizsiként nyalábolta körül, hogy moccanni se tudott, s adtuk át két talián rendőrnek. Jó későn kezd a nagy tömeg oszladozni, mely között a nagy tolongásban sétálni azért is kellemetlen valami, mert gyakran kell a zsebei mellett a füleihez is kapkodni, mert
