Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-19 / 25. szám

Szatmár, 1907. junius 19 25. szám. XVI. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP, v?------------1 1 1 1------------------------ -... _____Írva.*.' V ' -I : y-’ *■». EL ŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50» Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztá&ógetí. íés kiaeiáhivatalt illető összes küldeménye^, j»|nzek^hirdetések stb. a „Pázmány saftó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) *HircUiések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Azok a jelszavak. Régi meggyökeresedett tulaj­donsága a magyarnak, hogy vakon rohan a jelszavak után, felvilla­nyozzák egész lényét, tulhevülósé- ben sokszor megfeledkezik még a mindennapi kenyérről is, a hangza­tos frázisok üres pattoktatásában fecsérli drága idejét, ahelyett hogy az alkotások terére lépne. Hogy a jelszavak gyakran szépek, jók és nemesek, senki sem akarja kétségbe vonni, sőt hasznosak is volnának a közre, ha teljesedésbe mehetné­nek. Csakhogy fájdalom, nem men­nek soha. Nálunk a lelkesedés csak szalmaláng, mely sokszor még hamarabb elalszik, mint az érde­kében vert nagy lárma elhangzott volna. Mert valljuk be őszintén, szívósság, kitartás nincsen a ma­gyarban, a megkezdett munka leg- többnyire félbemarad, az ambicziók elülnek, a képzelet délibábjai el­mosódnak, a festett szép illúziók összeomlanak mint a kártyavár. A napokban hangzottak fel ilyen jelszavak, — szépek, nemesek, méltók volnának reá, hogy teljese­désbe menjenek. De félő, nagyon félő, hogy úgy járunk velők, mint a tulipánmozgalommal, mely nagy tűzzel indult meg az egész vonalon, felkorbácsolta az egész országot, ma már körülbelül úgy beszélhe­tünk róla, hogy volt és nincs, talán nem is lesz soha. Sőt mikor volt, akkor is fals utón haladt, az élel­mesebb osztrák faj kiaknázta a fel­lángolást a maga előnyére, egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy a tulipán jegyében kétszer- annyi pénz vándorolt ki tőlünk külföldi czikkekért, mint mikor a tulipánnak hírét sem hallotta az ország népe. Most a kisemberekért durrognak a jelszavak. Nem uj találmányok ezek, nagyon régi keletűek, évtize­dek óta fel-fel hangzanak itt is amott is, ámde ma is csak ott tar­tunk velők, hogy puszta jelszavak, talán azok maradnak örökre. Adó­reformot kívánnak a kis emberek javára, hogy a tájékozatlan ember ne legyen kijátszható a törvény formaságai miatt, sürgetik az ipar- törvény revízióját, hogy a kisembe­reket földhöz kell jutiatni és na­gyobb településeket eszközölni. Százszor és ezerszer hallottuk már ezeket, aztán letűntek a semmiség­be mint a tengeri kigyó a mérhet- len óceán hullámsirjába. Most ismét felütötték a fejőket, de nagyon kétséges, vájjon felszínen marad­nak-e, vájjon nyélbe lesznek-e ütve valahára azok a puszta kíván­ságok. Óhajtandó volna, hogy válja­nak valóra. Ámde akkor le kell ám vetkőznünk azt az áll hatat lan- ságot, mely minden magyar fellé­pést jellemez. Nemcsak lármázni, de cselekedni is kell. Az ideje nagyon itt volna. Azt mondhatjuk, hogy a tizenkettedik óra ütött már, nemzetünk erejét felemésztette a kór, melynek elhatalmasodását ösz- szetett kezekkel néztük. Napról napra pusztulunk, veszünk, Ame­rikának jobb hazával kecsegtető partjai százezer számra veszik fel a menekülteket, kiket tönkretéve, koldusbotra juttatva, az életfentar- tás ösztöne iiz ki ezen tejjel-mézzel folyó Khanaanból. Legyen tehát a megindult ak- czió necsak lelkes, de eredmé­nyes, nem fellobbanó lidérczfény, de az öntudatos cselekvésnek ma­radandó alkotása, mely jobb sorsot biztosit a jobb sorsra érdemes magyarnak. Legyen egy szív, egy lélek az egész nemzet a kitartás­ban, akkor az óhajtott czélt siker fogja koronázni. Egy pár szó a gyermeknevelésről, Elmondotta Mária-BesenyŐn, a nagy férfizarándoklat alkalmából Karenovics József. Találkozott egyszer valahol az ország­úján a gazda, a szomszédfalubeli komájával. Nagyokat nyögött a gazda, — közben ká­romkodott is, — mellette meg a gazd’asz- szony sirt keservesen. Kérdi a koma, hogy mi légyen a nagy szomorúság oka ? Elmondja a gazda, hogy nagy csapás sújtott le közé­bük : a múlt éjszaka itt hagyta ezt az árnyék világot a legszebb, a legkedvesebb — mala- czuk. Mikor a nyögés és a sirás kissé alábbhagyott, megkérdezi a koma, hogy hát mit csinálnak a gyerekek ? — „Hát kend szólal meg a gazd’asszony — nem tudja még, hogy az ezelőtti éjszakán meghótt a kis Zsuska. De hát hiszen jobb lesz neki a másik világon, az Isten nyugtassa! Az a gyenge féreg csak hiába ette a drága kenyeret“. — Bólogatja a fejét a gazda, aztán ismét megszólal kis idő múlva Gyö­nyörű malacz vót. Haj, haj! Nehéz a szegény embernek a sorsa!“ Hát, kedves uraim, ez nem mese ám ! Ne mondja senki, hogy én itt nagyitok, tú­lozok ; ez igy van! Jobban szeretjük és gondozzuk a lélek nélküli barmot, mint a lélekkel felruházott gyermekeket; jobban gondját viseljük az oktalan állatnak, mint az Isten képére alkotott embernek. Egy községben valahol élt két orvos : egy emberorvos meg egy baromorvos. Vala­hányszor elmentem az emberorvoshoz, azt mindig otthon találtam; s ahányszor csak ellátogattam a baromorvoshoz, azt sohasem találtam otthon. Miért ? Talán azért, mert abban a községben mind egészséges volt az ember és mind beteg a marha?! Vagy talán esetleg lakott ott több emberorvos is'?! Nem; — lett volna ugyan ott két emberorvosnak is dolga, mert bizony volt ott nemcsak beteg marha, hanem beteg ember is elég. Csakhogy- a beteg jószághoz a gazda elhívja a „lúdoktort“, beteg családtaghoz pedig nem hivatja el a „méregrendelőt“ (érts rajta orvost), legfölebb no, ha már nagy a baj, a kuruzsló asszonyt. Mert azt mondja a magyar paraszt (s talán ezt gondolja a magyar ur is), ha egy gyer­meke elpusztult: „Egy kódissal kevesebb a világon. Jobb lesz neki ott, itt úgyis nagyon drága a kenyér!“ — Most önkénytelenül is az eszembe jut, mit gondol az izraelita, ha egy gyermeke a világra jön: „Egy zsi­dóval több a világon. Jó lesz neki itt szép Magyarországon: majd lesz neki kenyere, vaj is hozzá bőven; meg aztán doktori ok­levél is. Hallottak önök már bizonyára arról, hogy némely magyar vidéken hogy dühöng az egy gyermekrendszer, és saját szemeink­kel láthatjuk, hogy mily gazdagok cseme­tékben a zsidó családok, mert hát azok az az Isten áldását látják a gyermekben. így jut aztán egy izraelita családból gyermek mindenféle pályára : az egyik kereskedő lesz, a másik mérnök, a harmadik jogász, a ne­gyedik tanár, s igy tovább. Ma már elözön­lőitek minden pályát, kivéve egyet: a keresz­tény papi pályát. Amennyi gonddal, körültekintéssel, ál- dozatrakészséggel nevelik, taníttatják ők a gyermeket, annyi nemtörődömség, nembá- nomság uralkodik sok keresztény családban a gyermeknevelés kérdésében. Hol és kinek a társaságában van a gyermek, mit csinál, nem történik-e valami baja? — sok szülő­nek eszébe sem jut e kérdések egyike sem. Ismertem úri nőt, ki egész nap a ku­tyáját csinosította, mosta, fésülte; a gyere­kek meg azalatt az utcza porában, piszok­jában szitták magukba a testi-lelki rosznak baczillusait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom