Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-28 / 13. szám
2 HETI (12 szám) S Z E M L E“ felvenni és visszatartani, sem a más szolgálatába kívánkozó munkást ettől a szabadságától megfosztani nincsen hatalmunkban egyetlenegy jogállamban sem. Az országgyűlés tiltó határozatai ezekre kivételis állapotokra nem vonatkoznak, nem is vonatkozhatnak. Megtagadhatta, hogy adót és ujonczot nem ád, de ha valaki saját jószántából fizetni és szolgálni ukar, annak meggátlása nincs hatalmában, hanem felelősségre vonhatja majd annak idején azokat, akik a pénzt felvették és az ujonczokat besorozták. Jól esik látnunk, hogy a törvényhatóságok most egyre-másra rátérnek a mi véleményünkre, De- buisset pridem! . . . Talán ami megyénkben sem történtek volna a sajnálatraméltó elmozdítások és más törvényhatóságaiban az országnak. Dehát minket nem a józan megfontolás vezetett, hanem (koránt sem a nemzet vezérei), de az ultra- skiblerek által léhán kiadott jelszó, hogy „üssük, mert ütni kell.“ Az ütés azonban visszahullott, nem a- zokra, akik megérdemelték volna a huszonötöt, hanem az általuk félrevezetett tői vényhatóságok ártatlan tisztviselőire. Némely törvényhatóságok ugyan hozzáfűzik határozataikhoz, hogy csak az „erőszaknak“ engednek, tette a mienk is, de jogász ember mindjárt tisztában van vele, hogy ez a régibb határozatok jogos voltának feltüntése kedvéért történik, melyet elhihetnek ugyan azok, kik a Corpus jurisban analfabéták de magán a dolog lényegén mitsem változtat. Mért nem eszközli a törvénytelen kormány az adóbehajtást és mért nem soroztát? . . Ug.yan- nazzal az erőszakkal ezt is módjában van megtenni. Pedig kétségkívül többet érne vele, mint a sovány önkéntes befizetésekkel és a még Az esküvő napja elérkezett végre; Stefánia grófnő menyasszonyi ruhájában várakozott a fontos pillanatra. „Még egy félóránk van, míg a templomba megyünk,-“ mondá édes anyja. „ Akkor még a kórusra megyek egy kicsit imádkozni; ha szükséges lenne, küldjétek utánam“ viszonzá Stefánia grófnő. „Jól van leányom,“ szólt anyja s örömmel eltelve tekintett Stefánia grófnőre, mert gyermekkora óta jól nevelt, szerény, ájtatos és jőlelkü leány volt, kit mindenki tisztelt és szeretett. Csak az utóbbi időben lett oly ideges. Mitől ? Egyedül a menyasszonyi ruha okozta ezt. Igaz, hogy pompás anyag volt, mely egy királynőnek is díszére vált volna. Éjjelnappal az volt az eszében s attól félt, hogy valami baj esik meg rajta; szóval egész lélekkel csüngött rajta, mit maga nem vett észre. Félig-meddig már megbánta ugyan» hogy szegény Júliát oly szívtelenül elkergette, de a hiúság és boszuság elnyomta szelidebb érzelmeit. A gonosz lélek pedig egy czérna- szálból is kötelet fon, hogy az embert fogságba ejtse. Stefánia tehát a tekervényes folyosókon soványabb katonáskodási hajlammal. Ám nem leheti, mert ahhoz már csakugyan nincs neki joga. HÍREK. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel felkérjük előfizetési hátralékaik beküldésére és előfizetésük megújítására. Autonómia felfüggesztése. Nagykároly város képviselőtestületének autonómiáját rövid időn belül fel fogják függeszteni. A tárgyalások e tekintetben már megindultak. Tudvalevő dolog, hogy a belügyminiszter a legutóbbi tettlegességek után a közbiztonság tekintetéből a rendőri szolgálatot csendőrséggel erősítette meg, az is köztudomású, hogy Denndor Ignácz rendőrkapitány a szatmári kir. ügyész távirati felhívása után a tetteseket letartóztatta. A nagykárolyi ellenzék vezető férfiúi mindekét intézkedést törvénytelennek minősítették, s ezen álláspontokhoz sikerült a város képviselőtestületének hozzájárulását is kieszközölniük. A képviselőtestület a múlt csütörtökön tartott ülésében kimondotta, hogy a belügyminiszter rendelkezését tudomásul nem veszi, azt törvénytelennek, jogtalannak és indokolatlannak tartja. A csendőrség visszarendelése végett a belügyminiszterhez, a belügybinisz- ter vád alá helyezése végett a törvényhatósághoz felíratott intéz. Demidor Ignácz rendőrkapitányellen pedig a vasárnap tartott közgyűlés fegyelmi vizsgálat rendelt. Felsőbb helyen úgy vélekednek, hogy az a képviselőtestület, amely ilyen határozatokat hoz, a saját ügyeinek ellátására elegendő érettséggel nem bir, azért a város önkormányzatának felfüggesztését elkerülhetetlennek látják. Kitüntetett főesperes. Ő felsége a király id. Rabár János magyarkomjáti gör. kath. apát, főesperes-lelkésznek hosszú és eredményes közéleti s egyházi működéséért a III. osztályú vaskoronarendet adományozta. A kitüntetés általános örömet keltett egész Ugocsában, hol az érdemes egyházi férfin nagy tiszteletnek örvend. — Aranymise. Soltéez Imre kálmándi plébános a múlt vasárnap, Gyümölcsoltóboldogasszony napján töltötte be életének 73-ik, álát, melyekben ósdi szekrények álltak, a kastély kápolna kórusára ment, — honnan az oltárra láthatott és imádkozott. A nyitott ablaknál kellemes virágillat szállt föl hozzá az oltárról, mely előtt néhány perez múlva Isten színe előtt esküdni fog. De vájjon tiszta lélekkel-e '? S ekkor lelkiismerete szemrehányást tett neki, hogy Júliát elegendő ok nélkül elűzte, csupa hiúságból és haragból. Es szívből bánta cselekedetét s megfogadta, hogy őt vissza fogja hívni. .Egyszerre rémület fogta el. Talán a magányos hely miatt, melyről kísérteties hírek keringtek. A grófnő keresztet vetett magára s el akart távozni az oratóriumból. Ekkor mintha háta mögött zajt hallott volna s nyomban rá az ajtó zajosan becsapódott. Tovább akart sietni, azonban nem bírt. Hátulról valami visszatartotta őt, visszatekintett, azonban senkit sem látott. A grófnő elsikol- totta magát s hangosan el kezdett imádkozni s végül ismét megfogadta, hogy Júliát kiengeszteli s visszafogadja. Ekkor az ócska szekrény mögül egy alakot látott feléje közeledni, de a homályban nem ismerte föl. A grófné ijedten rogyott össze a rémülettől. dozópapságának 50-ik évét. Kettős örömnap volt tehát ez reá nézve, midőn aranymiséjét ünnepelte. Az ünnepély Szigeten, mások szerint mária-pécson ment végbe, közelebbi adataink nincsenek róla. Soltész Imre 1833. márcz. 25-én született, 1856. márez. 2ő-én lett pappá szentelve, segédlelkész volt Munkácson és Felsőbányán, 1858-ban cs. és kir. tábori segédlelkész, 1863-ban lelkész Paposon majd Mérken, 1876-ban lett plébános Kálmándon, hol mai napig működik. Időközben, 1893-bav szentszéki tanácsos lett. Elhunyt plébános. Kováts Lajos csa- nálosi plébános a múlt csütörtökön rövid szenvedés után elhalt. Régi lelkésze a csa- nálosi hitközségnek, ki a szép egyetértést a hívek és a lelkipásztor közt ily hosszú időn keresztül nemcsak hogy fen tudta tartani, de minél inkább megismerték, annál jobban ragaszkodtak hozzá. Müveit, mindenkivel szemben előzékeny ember volt, ez a lekötelező modora meg is találta az .utat a szivekhez. Igen nagy érdeme, hogy lelkészkedése alatt Csanálos németajkú lakossága rohamosan magyarosodott, testestől lelkestől magyar ember lévén, megtanította népét szeretni ellazít s megkedvelni a zengzetes magyar nyelvet. Ma már Csanáloson alig akad ember aki ne n t idna magyarul. Koiáts Lajos 1851. nov. 19-én született, 1874. ápril. 4-én szentelték áldozópappá. Először mint aktuarius az egyház- megyei hivatalban nyert alkalmazást, 1877- ben segédlelkész volt Csanáloson, utóbb Má- ramarosszigeten, 1881-ben Mezőkaszonyban plébános, 1884-ben Csanáloson lelkész, s 1887-ben ugyanott plébános lett. Ott is maradt a múlt nap váratlanul bekövetkezett haláláig. A gyászoló család által kiadott halotti jelentést, következőleg szól : Özv. Kovits Ferenczné szül. Müller Berta; Kováts Bella és férje Varga Lőrincz ; Kováts Nándor és neje Tikos Anna; Özv. Molnár Lajosné Kováts Irma ; valamint Jenő, Tibor, és Mihály unokaöcscsei a rokonok nevében is mélyen megtört szívvel tudatják a legjobb fin, testvér, illetve sógor, nagybátyja és szerető rokonnak Kováts Lajos szatmár-egyházme- gyei áldozópapnak, csanálosi plébánosnak folyó évi márczius hó 22-én délután 5 órakor, 55 éves korában rövid betegség és a halotti Midőn néhány perez múlva magához fért, Julia karjai közt találta magát, ki bá- toritni igyekezett őt: ..A grófnő uszálya megakadt a becsapódott ajtóban. Kérem, ne féljen, azonnal kiszabadítom.“ „Oh Juha, köszönöm, hogy isszonyu aggodalmamból kiszabadított!“ Juha azonban nagy meglepetésére térdre borult előtte s könyörögve mondá : „Bocsásson meg grófnő, nem tudtam mit cselekedtem, de ígérem, hogy megjavulok“ „Micsoda bocsánat ?— kérdé Stefánia — én már régen megbocsátottam neked s örülök, hogy itt vagy. Ezután mindig nálam maradsz. De most siessünk s ne szólj senki nek ez esetről.“ Ideje is volt, mert Stefánia hosszas elmaradása már feltűnt s érette jöttek. A grófnő azonban ügyesen ki tudta magyarázni a késedelmet. — Egy félórával később megtörtént az esküvő. Stefánia grófné boldog volt és Juha is mellette. A hű leány bevallotta neki, hogy elbocsátta- tásakor boszujában elhatározta, bogy valami folyadékkal le akarta önteni esküvője alkalmával a menyasszonyi ruháját s ezért rejtőzött el a folyosón. Midőn azonban kétségbe-
