Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-19 / 51. szám
XV. évfolyam. Szatmáp, 1906. deezember 19. 51. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 » 50, Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. A hét szenzácziója. Nagy szenzácziója volt ennek a hétnek, mely felvillanyozta az egész országot. Minden szívben jóleső örömet keltett, megelégedést fakasztott, utána mindenei egész jó kedvvel fog napi munkájához, mert ime más időket élünk, más csillagok járnak e haza határai közt, mikor a munka embereit már méltányolni és megbecsülni kezdik. Ez a szenzáczió gróf Apponyi Albert vallás és közoktatási miniszter hatalmas beszéde volt, mely a múlt csütörtökön hangzott el a képviselőház falai között. A magyar képviselőház ilyen beszédet talán még kultuszminiszter ajkáról nem hallott. Oly gazdag programm, amivel az egész ország meg lehet elégedve. Kétségtelenül meg is van. Ami vallásügyi politikáját illeti, ez abban domborodik ki, hogy a vallási bókét egyrészt a kölcsönös féltékenység, másrészt az indokolatlan bujtogatás veszélyéitől megóvja. Nagyon jól tudjuk a múltból, hogy mikor fontos alkotmányjogi kérdések voltak szőnyegen, melyekhez a vallásnak semmi köze sem volt, Halottas ház. Irta: Ujlaky Károly. Lábujjhegyeii jönnek-mennek . . . Csak suttogva beszélgetnek. Egyik-másik lelke-törve Ráráborul a tetemre, Mintha minden kincse lenne. A ravatalt állogatják, A gyertyákat gyújtogatják . . . Kiterítik a halottat, Mellette búcsút dadoknak Itt-ott sajgón felzokognak ... Gyász borítja be a házat. Készülget a gyászruházat. Látogatók jönnek-mennek, Koszorúkat helyezgetnek, Vigaszt szólnak a sziveknek. Meg-megcsillan köny a szembe, Sóhaj sóhajt vált a csendbe .. . Itt-ott kitör a rettegés Gyönge nőknek ajkáról .... és — Következik a temetés . . . Gyásszal jönnek össze hivek ... Szakadoznak gyönge szivek . . . Kikisérik emlegetve . . . Nyugtát teste már meglelte, Haj, de mit csinál a lelke 1 ? a forrongó kedélyek harczába, hogy a figyelmet másfelé tereljék, beledobtak egy-egy vallásügyi kérdést. A számítás rendszerint sikerült, mert az Ízletes konczon csakhamar összekaptak a perlekedő felek, s inig azon rágódtak, csakugyan sikerült elfeledtetni, hogy mi is volt a per tulajdonképeni alapja. Apponyi nem pert, nem viszály akar, hanem a béke olajágával jön, s mig egyrészről a protestánsoknak az állami segélyezés által eleget tesz, másrészt kettévágja azt a gordiusi csomót, melyet az 1848. XX. törvényczikk körül kötöttek azok, akik kedvöket a kath. egyház vagyonának elkobzásával szeretnék kielégíteni. Nyilván kimondja, hogy annak a törvény- czikknek ilyen tendencziája nincs. Sőt tovább megy, midőn elismeri, hogy a katholikusoknak, épen úgy mint már önnálló vallás felekezeteknek kompetens az a joguk, hogy az önkormányzat keretében saját vagyonuk felett rendelkezhessenek. Barátja a kath. autonómiának, melynek létrejövetelót sürgetni és előmozdítani fogja. Minthogy kath. részről ennek megoldása a legégetőbb, s már nem évek, de évtizedek óta hangosan követeli a közvélemény, kétségtelen dolog, hogy Apponyi eltalálta a helyes utat a katholikusok szivéhez, s olyan húrokat pengetett, melyek őket nemcsak megnyugtatják, de a legnagyobb örömre hangolják. Beszéde másik részében a nemzeti kultúra előmozdításának áldo- zik és pedig nemcsak szóvál, hanem ami a szavaknak nyomatékot szerez : tettekkel is. A nemzeti kultúrának napszámosait, a néptanítókat kívánja jobb anyagi viszonyok közzé helyezni, hogy gondtalanabbá felelhessenek meg annak a hivatásnak, melyet a nemzeti művelődés történetében be kell tölteniök. Előttőnk úgy tűnik fel, hogy mértéke igazságos. Megkeresi az összekötő kapcsot a tanítók és az állam többi alkalmazottai között. Azt akarja, hogy ők is olyan javadalmazásban részesüljenek, mint hasonló kvalifikáczióval bíró munkásai az államnak. Ennél többet aligha kívánhatnak magok az érdekelt felek és hiszszük, ha teljesedésbe megy meg is lesznek elégedve. Már pedig, hogy teljesedésbe megy, semmi kétség benne, mert a miniszter határozottan kijelentette, hogy januárban, de legkésőbb februárban a képviselőház elé terjeszti az erre vonatkozó törvényjavaslatot. Itt azonban mégis van egy kis bökkenő. A néptanítók között ugyanis nagy számmal vannak olyanok, kik nemcsak tanítói oklevéllel, de magasabb, pl. polgári iskolai képesítéssel bírnak. Ezek mindenesetre nehézményezni fogják a hasonló rangsorba leendő beosztást. Már pedig a miniszter ő róluk nem nyilatkozott. Valószínűleg kikerülte figyelmét, de a jogos felszólalásnak kétségtelenül engedni fog, ha már a kvalifikácziót vette és igen helyesen, alapul. Egy kis elégedetlenségre lesz ok a felekezeti tanítók részéről, mert noha nem nagy mértékben, de köztök és az államiak közt a miniszter mégis distincziót tesz. Itt két felfogás áll egymással szemben. A miniszter felfogása, melynek beszédében kifejezést is adott az, hogy az állam nem teheti, hogy a maga eszközeivel azokat, kik nem az ő alkalmazottai, teljesen ugyanabba a helyzetbe juttassa mint az állami tanítókat. Ezzel szemben tény az, hogy a felekezeti tanítók, noha nem is alkalmazottai az államnak, végeredményében mégis az állami, illetve a nemzeti kultúrának hozzák meg ngyanazt az áldozatot, sőt sok helyen nehezebb viszonyokkal kell megküzdeniök mint az állami tanítóknak. Az is tény, hogy a felekezeti tanítók fizetéséhez az állam teljes egészében nem járul, hanem csak azt a hiányt egészíti ki, amire az iskolafentartók nem képesek és ott, ahol nem képesek. Épen azért le kellene dönteni azt a válaszfalat, melyet a miniszter az állami és a felekezeti tanítók között felállít, amely végeredményében (80 év után) ugyan mindössze csak négyszáz korona, de mégis válaszfal marad és nagyon alkalmas felébreszteni a felekezeti tanítókban azt a feltevést, hogy egyéniségöket és mun- kájokat kevesebbre értékelik. Ez még nem törvény, sőt nemis törvényjavaslat, csak a miniszter kijelentése, de a javaslat kétségtelenül ebben a sze.lemben lesz megalkotva, hacsak a jobban informálandó miniszter figyelmét fel nem
