Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-14 / 47. szám (46. szám)
XV. évfolyam U. szám. Szatmár, 1906. november 14. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ ozimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Biidetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora *0 fillér. A. Is« 1 > megjelenik minden szerdán. Zavaros idők. A társadalom egyes osztályai között úgyszólván egész forrongás keletkezett. Mozgolódnak a bírák, tisztviselők, az alsó papság, tanítók, vasutasok, postások, ide nem számítva a munkásokat, kiknek fellépése már régibb keletű és sokszor igazságtalan szoczialista izgatáson alapul. Helyzetüknek javítását, fizetésük felemelését sürgetik. Hogy kérelmük méltányos, s helyzetük úgyszólván tarthatatlan, azt többé kevésbbé mindenki elismeri A megélhetési viszonyok súlyosan nehezülnek az egyes társadalmi osztályok vállaira. Bármily körülte kiütéssel és takarékoskodással igyekezzék az ember beosztani a rendelkezésére álló pénzkészletet, az úgyszólván mesés drágaság mellett nem képes elérni, nem azt, hogy valami visszamaradjon, de rendszerint tulkiadás jelentkezik. Ebben rejlik főleg a magyarázata, hogy egyik-másik osztály úgyszólván lázas türelmetlenséggel zörget a kormány ajtaján, sőt a tanítóságnak akadtegy megtévelyedett egyesülete, mely azzal fenyegetőzött, hogy az igények ki nem elégitése esetén a szocziálizmus karjai közzé veti magát. A másik oka a szinte chaoszt teremtett mozgolódásnak abban rejlik, mert mindenki fél, hogy a jelen kormánynak, mely sorra óhajtja venni az igények méltányos kielégítését, nem lesz módjában nemes szándékát megvalósítani, akik léhát most a rendezésből kimaradnak, talán várhatnak majd örök időkig. Kétségtelen dolog, hogy a kormány jövője bizonytalan, de nem kell azt szerte húzással még bizony talanabbá tenni. Ereje épen abban nyer szilárd támpontot, ha minél tömörebben tart ki a nagyközönség zászlója mellett, hogy legyen módja és ideje megvalósítani azokat az intenczió- kal, mely eket programmjába vett. Minden igényt máról holnapra kielégíteni nem lehet, mert ha egyszer maga az államháztartás megrendül, még kevesebb terhet lesz képes elviselni. Másrészt az is bizonyos, hogy a jelen adózási* rendszer több jövedelmet az állam részére nem biztosíthat, hiszen az adózó közönség most is nyög a súlyos terhek alatt, mig százezrek, kiknek erszénye többet megbirna, ép bőrrel menekülnek. Látnivaló tehát, hogy ebben a kérdésben nagyon sok érdek összekuszálódik, azoknak kibogozására, az államháztartás bevételeinek növelésére és pedig az adózó közönség terheinek csökkentésével, néhány hónapi kormányzás nem elegendő. Valóságos probléma ez, melyet okos észszel, körültekintő tapintattal kell megoldani. A kormány férfiai nyilatkoztak már ebben a kérdésben, elismerik, bogy a fizetések javításra szorulnak, de kijelentik egyúttal, hogy mindent egyszerre és azonnal nyólbeütni nem lehet, hanem fokozatosan meg fogja valósítani feltett szándékát. Nagyon roszul cselekesznek tehát, akik ezt az időhalasztást arra használják fel, hogy a kormány ellen izgassanak. A liberális kormányok évtizedeken keresztül ültek az ország nyakán, sorsát a kitartottakon kívül az állam egyetlen polgárának sem vitték előbbre, sőt lassan lassan terjedt a nyomor, mig végre bekövetkeztek a súlyos, úgyszólván elviselhetetlen állapotok épen ennek a kormánynak idején, melynek a régi bűnök által előidézett helyzet megteremtésében semmi része nincsen. S most őt vádolják, ellene acsarkodnak, hogy nem tesz semmit azoknak érdekében, kik tőle várták sorsuk jobbrafordulását. Tenni fog, mert tenni kell. Még sok időhaladékot sem kér, már a jövő évi költségvetésben ígéri az igényeknek megvalósítását addig a mértékig, ameddig bírni fogja az állam- háztartás. Evrő lévre aztán fokozatosan lehet előrehaladni. TÁRCZA.. Válasz Újlaki Károly levelére. ') Édes Barátom ! Más csillagok alatt irt költői leveledre „másabb“ csillagzatok honába2) küldöm késői válaszom. S amint hosszas hallgatásommal sem akartam költeményedről bírálatot tenni, épen úgy nem kritikai elvek Íratják velem e sorokat, Megleptél verseddel s hogy jól esett nekem : miért tagadnám '? A feledés ködét űzted el lelkemről. Gyermekkori érzések, hangulatok rezegtették meg szivemnek húrjait s az emlékezés csillogó köntösében gyermekkori képek jelentek meg előttem szavaidnak nyomán . . . Látom szülőföldemet, Husztnak városát, melyet a Tisza s a Nagyág ölelő karként vészén körül. Kibontakozik a távol ködéből a huszti vár; lábai előtt a Huszt vize foly- dogál s gyászimát mormol a hajdani dicsőség düledező romja felett, vagy talán Rákó1) L. a. „Heti :Sz.“ 38 számában megjelent „Sany’i barátomhoz“ cimü költeményt 2) Címzett időközben Felső-Visóról Felső-bányára ment. cziról s a hős kuruczokról mesél ... ki tudná megmondani ? ! Erdős hegyek, virágos völgyek egymást váltogatják s minden, amit szemem lát — az egész vidék csupa dal, virág, csupa illat, csupa napsugár ... A kéklő levegőben madarak szállnak, a rétek virágait méhek dongják körül, a mezőn himes pillangók kerge- tőznek . . . Ismerem a hegyeket: hiszen sokszor bolyongtam lombsátoros oldalukon ; ismerem a völgyek virágait: belőlök kötöttem csokrot, melyre harmatot két szemem hullatott . . . Mintha most is nyújtogatnák fejecskéiket s biztatva integetnének, hogy csak tépjem le őket, mint régen : szívesen hervadnak el azon a temetői hanton, mely alatt korán elhunyt édes anyám pihen . . . őrködik felettem . . . vár engemet . . . Ismerem a szálló madársereget: csicsergő ajkukról tanultam a dalt s a szivet andalító muzsikát; a himes pillangókat is ismerem — igen — játszótársaim voltak egykor — emlékezem . . . De amint az emlékezés tova lebben, a madár víg dala elveszti báját, a pillangó himporát s a ‘virág hervadó szirmaival szertefoszlik illata. Mindenre a „jelen“ szürkesége borul s a dalba a mindennapi élet zsivaja vegyül, sőt tulharsogja azt! A hunyó sugárral együtt a tündérvilág egészeen eltűnik . . . Csak a rideg valóság vesz körül, az élet gépezete pedig bántó egykedvűséggel zakatolja, dübörgi fűlembe unos-untalan: minden elmúlik . . . És bár magamban hordom a múlandóság magvát, mégse csüggedek: az örökkévalóság tudata Istenhez emeli lelkemet. Hiszen érzem, hogy a szivet Isten örökkévalóságra alkotá. Mert a szív a jelenben él ugyan, de a múlt emlékein függ s a jövő titkait sejteti velünk. Őszi hangulathoz illő komoly gondolat. Igaz, vagy nem ? Gondolkozzál s felelj reá ! * A jó öreg Sipuluszszal illetőleg uj tavaszi felöltőjével történt meg ez a fura eset. Amikor megjelent benne, anyira föltűnt, hogy mindenki, ha nem is botlott bele, de legalább hozzádörgölődött.
