Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-31 / 44. szám
nek teljes megnyugvását kell eredményeznie. Hiszen a király csak úgy boldog, ha népe is az. Király és népe örömkönye összefolyik. Rákóczi megdicsőült szelleme az égből áldást hint a felséges egyetértésre. így élni és virulni fog a hon mindig örök időkig! Ámen, úgy legyen! * Rákóczi idegenek között nevelkedett, a családi élet melegét alig élvezte, de a szép munkácsi napok verőfényét, a hős időket sohasem feledte. „Lehetetlen oly hamar feledni“ — sokszor sóhajtozá Bécsben, Prágában, a rajnai táborban. Nem is feledett. 26 éves volt, mikor a kuruczok óhajtására a szabadságharcz élére állt. Saint-Simon herczeg, a jeles memoir- iró, aki Rákóczit jól ismerte, igy ir róla: „Tekintete nemes, arcza kellemes, okos, becsületes, őszinte, igazságos, rendkívül bátor s igen istenfélő.“ Rákóczi hatalmat, fejedelmi rangot, királyi vagyont örökölt. Kitűnő nevelésben részesült. Beszélt hat nyelvet s mint szónok vihar gyanánt ragadta magával megihletett hallgatóit. A harczmezőn bátor katona és hóditó, fejedelem népe szeretetében is. Elpusztithatlan ereje rendithetlen hitében rejlett, hogy ő Isten embere, a Gondviselés küldöttje, hogy nemzete rabbilincseit összezúzza s a szabadság örök világosságát lángra lobbantsa. Ezért a félelmet, a csüggedést nem ismerte, mindig családja jelszavát hangoztatá a kétkedők előtt: Ha Isten velünk, ki ellenünk. Mégis életének legpoétikusabb, legaranyosabb napjai azok voltak, amelyeket ifjú nejével csendes családi boldogságban töltött. Ám a bécsi kormány 1701. április 18-án nejének betegágyától hurczolta őt nagyatyjának bécs-ujhelyi börtönébe. Mi várt reá Ausztriában ? A hóhér, a vérpad villogó pallosa! A menekülőt a lengyelföld fogadta vendégül s innen a Kárpátokon, a velenczei szoroson sietett elnyomott népe oltalmára, hogy mint egy második honfoglaló karddal csikarja vissza a rabbá, koldussá lett, nyomasztó adóval zaklatott, idegen vérszo- pókkal elárasztott — ősi földet istentelen zsarnokok átkos kezeiből. Kicsi paraszt tábor, 1000 ember várta a beszkidek aljában, de ez a nép áhitattal csókolta ruhája szegélyét, s vérét ajánlotta a szent ügyért. A történelem állítja, hogy ez az 1000 ember 100,000-re szaporodott, akikkel 8 éven át verte, törte a gaz ellenséget. Rádai Pál megirja az országhoz fegyverre szólitó levelet: Recrudeseunt vulnera! a magyar nép, papság, nemesség, főpapok, főurak, az Eszterházyak, Károlyiak, Csákyak, Andrássyak, Senyeiek, Perényiek, Forgáchok, Melithek, Zayak, Mikesek lobogó lelkesedéssel sietnek a nagy felszabadító táborába. Vigan lobognak a Máriás Rákóczi zászlók, meny dörögnek az ágyuk, csengenek a vért szomjazó ősi kardok s diadalról-diadalra vezeti a fejedelem a rettenthetetlen kurucokat. Szatmár, 1906. október 31. A Tiszától a Dráváig s a Hargittától Bé- csig megtelik a levegő a kurucok győzelmi zajával s a menekülő császár maga is itt-ott a szabadsághősök kezébe kerül. Bercsényi, Károlyi, Bezerédy, Ocskay, Balogh, a hős vak Bottyán viharként száguldó huszárjaikkal letipornak minden ellenállást, vérbe fojtják a német zsoldosok hitvány szolgahadát. Diadalt harsog a kurucz hadi kürt a a Beszkidektől a magyar tengerig, s a kürt győzelmi riadása megremegteti az elnyomó Ausztriát! íme a rég kinzott, sokat ingerelt oroszlán lábra állott s rettenetes erővel sújt le sanyargató bakójára. 1704-ben Rákóczit Erdély fejedelmévé választja a lelkes kis bérces haza, a haza atyjának czimével díszíti, a Széchenyi országgyűlés 1705-ben magyar vezérlő fejedelemmé kiáltja ki, a külföld bámulva tekint a hős Rákóczira és vérét jó kedvvel ontó lovagias nemzetére. — Mindenki bízott a jó végben, a fényes sikerben, hiszen az ország mar meghódolt Rákóczinak, s a kurucz Telekessy Istvánnak, Rákóczi püspökének. Széchenyi áldása dús babérokat termett. Isten pártolja a magyar szabadság ügyét! Ám 14. Lajos, a csalfa franczia király tőrbe ejti a bizó fejedelmet s Ónodon 1707-ben végzetes hibául morajlik, zug a tömeg s hirtelen felharsog Bercsényi ajkán : Eb ura fakó, mától fogva József nem királyunk ! Letaszították a trónról a törvényes királyt ! Itt a tragicai fordulópont! Feltámad a végzet boszuló karja! Mintha a segítő égi szellemek e percztől fogva elfordultak volna a nemzeti szent ügytől. A Nagy-Szombati csatavesztést követte a trencséni 1708-ban. A kuruczokat megtizedelte az ellenség győző fegyvere. Ócskay, Bezerédy nyomorultan árulókká lettek, — a fejedelem súlyosan megsebesült s most már minden ellene esküdött. „Trencsén után érzem, igy kiáltott fel, hogy semmi sem sikerül többé.“ Igaza volt. A megvert sereg leapadt, elszéledett, mert jött a rémes döghalál, a pestis, az árvíz, éhség s ezer egyéb baj. A trónfosztott király többé nem békült, a külföld elhidegült, 14. Lajos végkép hátat fordított, Rákóczy 1711. elején Károlyit nevezte ki teljhatalmú helytartójának, fővezérének, ő maga pedig Lengyelországba sietett a cárhoz, a lengyel királyhoz segélyért. Károlyi pedig itt nálunk Szatmáron a várban megkötötte Pálffyval a békét, meg kellett kötnie, az ország követelte, mit tehetett egyebet? 60 ezer győző, bizó császári katonával szemben 8000 elcsügedett kurucz állott már csupán. Ki az a vakmerő, a ki a győzelemben bizakodhatott volna ? De a majtényi síkon, azon a májusi derült verőfényes napon Rákóczy katonái élükön Károlyi Sándorral, bár hűséget esküdtek a királynak, de a fegyvert le nem tették. A zászló szövetet karddal vágták le tartójáról s a foglaló zsoldos had csak 160 puszta, „HETI SZEMLE“ földbeszurt kopasz rudat vehetett át a némává vált mezőtől. Az emlék máig oda künn áll a mezőn s a vándor, ha elhalad előtte lelkében vissza száll a rég letűnt Rákóczi daliás kurucz idők dicsőséges, legendás messzeségbe. A hős apák régen pihennek már, de az unokák híven őrizik a szent hagyományokat, Rákóczi szellemét, s a szabadság örökségéből, jöjjön a minek jönnie kell, de semmit sem engednek. Inkább egytől-egyig mind elveszünk, de szabadságunkhoz, Rákóczi testamentumához hívek leszünk, erre esküszünk. Egykor Európa homlokán tombolt a magyar, később is sok csodát müveit véres csatatereken, legyőzte a császárt, a nagy Napóleont, neve, dicsősége félszázaddal ezelőtt beragyogta az egész müveit világot s ma békeszerető bölcsességgel, de elszántsággal védi egy évezred küzdelmei által megszentelt jogait. Rákóczi nem fogadta el a szatmári békét, nem fogadta el a kínált fejedelmi vagyont, családi boldogságot s messzebujdosott — szegényen tört, reményekkel, de hófehér- ségü becsülettel, ,— tiszta tündöklő névvel és törhetlen meggyőződéssel. — Elment keresni a „nincsent“, de magával vitte a nagyvilágba Európa bámulatát, rokonszenvét, tiszteletét s nemzete, Magyarország, hálás örök ragaszkodását — Lengyelországból a Franczia udvarba, majd nagy Törökországba hívta végzete s Rodostóban 1735. ápril 8-án nagypéntek hajnalán érte utói a halál : „A merre tenger zug, A merre szél jár, Csillag hanyatlik Ott nyugszom meg én már.“ Koporsóját Thaly Kátmán 1899-ben{fel- lelte s ma már örök pihenőre a kassai dómba, magyar földbe tért. Hamvai bár ott pihennek, a hős fejedelem mégis égi, fénylő fehérségében közöttünk lebeg, él, tanít és ihlet minden magyar embert onnan a messzi csillagokból, ahol számára annyi csalódás, szenvedés és tövis koszom után bizonyára fri-sen virul égiek és földiek áldásában a zavartalan boldogság hervadhatlan isteni pálmafája. * * * A magyar nemzetnek lelkes csoportosulása a Rákóczi élethalálharczok eszméje körül évezredekre kiható jelentőséggel bir, — ez a szárnyait mind nagyobb erővel bontogató kultusz a nemzeti gondviselés varázs erejét rejtegeti magában, — mely e haza, a magyar nép jövendő sorsának éber, őrködő jó szelleme. A Rákóczi név iránt érezett mélységes kegyelet, — nemzeti, mély tisztelet, hit a magyar nép megtörhetlen életerejében s még évezredekre terjedő történeti elsőrangú szerepében. A Rákóczi fenséges alakja előtt gyújtott lobogó hálatüz a nemzet soha ki nem alvó hevülése, szeretete az ősi szabadság iránt, melyet magával hozott skitta hazájából, melynek vérével esküdött már az Atelközi hazában örök hűséget s melyet évszázadokon át annyi balszerencse és oly sok viszály között védett nemzetfentartó várul, védte ezt az erősséget a nép öregje-ifja, apraja-nagyja, mert tudta és tudja minden magyar, hogy ha leselkedő kaján ellenségünk e várba 3 Végbél-, Aranyér-, Czukorbetegeknek, gyermekágyasoknak és csecsemőknek nélkülözhetetlen. Minden tisztaságot szerető embernek feltétlen szükséges a „Zéró“ használata, mert abszolút tiszta és kellemes érzést nyer általa. Meggátol minden horzsolást és infekcziót. Használatban olcsóbb a papírnál. Kapható mindenütt! „ZÉRÓ“ szabadalmazott vattagyár telefon 87-52 - BUDAPEST Telefon 87-5
