Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-26 / 39. szám
6 HETI SZEMLE" Szatmár, 1006. szeptember 5. Lóversenyvasárnap d. u. tartotta a Szatmármegyei Lóverseny egylet szokásos őszi versenyét, melyről tudósítónk a következőkben számol be: Daczára az elkedvetlenedett időnek már a kora délutáni órákban szép számú közönség vonult a Lókertben levő versenytér felé, melynek főképen a vasútvonalak felőli oldalain igyekezett magának megfelelő álláspontot foglalni, ahonnét az egész verseny lefolyását pompásan figyelemmel kisérhette s a mi a fő, pénzébe sem került a látványosság. A tribünökön és egyéb fentartott helyeken is szépszámú közönség volt jelen kivált a vidéki intelligenczia soraiból, mert bizony a városi közönség, talán a borongós idő miatt nem mutatott e nemes sport iránt oly nagy érdeklődést, mint tavaly s azelőtt 1 Aki pedig a motorkocsin futotta be életének azt a kicsiny pályáját a lóversenytérig, sokat bosszankodhatott, mert nevezett vontató eszköz felmondta a barátságot és csak a motorvezető erélyes sarkantyuzásának köszönhető, hogy a hid felé vivő meredek lejtőn végre is felvontatta az érdeklődő közönséget. Talán helyén való lenne, ha az igazgatóság ilyen alkalmakkor a kocsik rövidebb időközökben való indításáról megfelelően gondoskodnék ! A Lóversenyegylet képviseletében megjelentek, mint versenybírák : Szerdahelyi Ágoston, Domahidy Sándor, b. Kovács Jenő, Indító : Kállay Szabolcs. Mázsáló és jegyző : Poszvék Nándor. A részletes eredmény a következő : Mezei gazdák versenye; 1., Laki Lajos Rigó-ja. II. Sikverseny. Elsődij 800 K, 2-ik dij 200 K. harmadik dij 100 K, negyedik dij 50 K. Első báró Berg Herman Percentje, második : Timeles, harmadik: Gota Elf, negyedik Avanti. IH. Hölgyek dija. Vadász verseny. 1-dij 200 K, 2-dik dij 100 K, 3-ik dij 50 K értékű emléktárgy. Első lett dr. Galgóczy István Sólyom-ja, második: Lady, harmadik : Babám. IV. Akadályverseny. 800 K elsőnek, 200 K. 2-diknak. 100 K 3-iknak, 50 K. 4- diknek. Első lett Hagelin Henning százados Casertája, második Jutalom, harmadik: Csákó, negyedik; Incze. V. Tenyészverseny: 700 K. az elsőnek, 200 K. 2-iknak, 100 K. 3-diknak. Első lett ifj. Meszes Mátyás Menyecskéje, második: Galifard Flor, harmadik: Marcsa. VI. Gátverseny. Első dij 600 K, 2-ik 100 K, 3-ik 50 K. Első lett báró Berg Herman százados Barkarol-ja, második: Ismét, harmadik : Liszsza. „Pázmány-sajtó“ (Püspöki nyomda) Szatmár. J\ ki igazán finom, kényel- " * mes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vásárolni, az bizalommal fordulhat Xivánatra mérték után bármilyen kivitelű czipők és csizmák is készülnek. £gr polgári-, papi- és egyenruha-üzlete § Városház-épület. Szatmáron, Deák-tér. Több egyenruházati intézet szerződött szállítója. Készit mindennemű polgári öltönyöket, papi reverendákat: mindennemű öltöny készítésnél a fősulyt az elegáns sza bás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Állandó nagy raktár honi és angol gyártmányú szövetekben- Elsőrangu egyenruházati és hadi felszerelési intézet. Üzletem nagy forgalma áttal áruimat olcsóbb ár mellett szállíthatom, min bármely más ezég. Átalakítások gyorsan és olcsón eszközöltetnek. Kérem ennélfogva engem becses megrendeléseivel megtisztelni, biztosítom, bogy a legcsekélyebb megrendelésnél is a legnagyobb megelégedésére fogok szolgálni. IKGLIE JÓZSEF, 181—26—3 szabómester. A Szatmár-bikszádi vasút menetrendje. Vegyes vonat. Vegyes vonat. 6112. szám 6114. számú 6111. szám 6113. szám Indul 9.— 7.26 Szatmár Érk. 8.08 6.24 9.06 7.32 Szatmár-Szentvér 8.03 6.19 9.26 7.52 Batiz 7.45 6.01 9.59 8.-3 Gombás 7.12 5.28 10.15 8.Sárközujlak 6.56 5.12 10.32 8.57 Sárköz 6.50 5.06 10.52 9-ií Gyertyános 6.22 4.38 11.08 9-22 Muzsdaj 6.06 4.22 11.38 10.22 Avasujváros 5i2 4.02 12.06 10.31 Vámfalu 5.13 3.28 12.31 10.55 Avasfelsőfalu 4.51 3.05 12.50 11.14 Bikszád 4.26 2.40 — jel az éjjeli időt jelenti. Szolid munka! ====== Pontos kiszolgálás. lábat tesz tönkre a szűk czipő. Aki ennek ellensége, önmagának meg jó barátja, az rendelni fog Ízlése szerint czipőt VALEK JÁNOS czipész mesternél SZATMÁRON — (Bölönyi-ház) Széclienyi-u. 7. a püspöki palotával szemben. : 169—26-6-hoz, SZATMÁR, Deák-tér, (Keresztes András-féle ház aki dúsan felszerelt czipö-paktárában csakis valódi finom bőrből, a már is világhírű hazai gyárakban czipőket és csizmákat nagyon is versenyképes árak meUett hozza forgalomba és üzletéből minden olcsóbb rendű készítményt a szokásos bőr és talp utánzatokat teljesen klküszö- ■ bölte, és akinekárui csinosság dolgában is párját ritkítják