Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-01 / 1. szám

XV. évfolyam. Szaímáp, 1^06. j 'uáp 1. 1. szám. eb POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ELŐFIZETÉSI ARÁK: g,rv, évre _ — — — — •> korona — fillér Fé lévre — — — — — — — 3 „ Negyedévre ' — — — — — 1 » 50 „ Tanítóknak és kéanifiiparosoknak egy évre 4 korona E.yes szám ára 20 fillér. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a ..Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. ez.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttór sora 40 fillér.-A. lap ateg jelenik inindeu szerdán Uj-év napján. Ismét egy év tűnt el az euvtU szét tengerébe. Sokan, nagyon so kan állhatnak szomorú szívvel vég­határánál, mert ha egyeseknek hozott is némi örömöt, bizonyára sokkal több bánatot, sokkal több szenvedést, sokkal több keserűsé­get fakasztott. Mennyi sok szép re­mény, mennyi aggódó vágyakozás semmisülhetett meg futása alatt egy jobb jövő után! . . A tövis mindig dusabban tenyész, mint a feslő bimbó. Ivi tudja, hány embernek szivében hagyott lulánkot, hányat tett tönkre, hányat űzött az elkese­redés, a kétségbeesés örvényébe. Talán tengernyit azok közül, kik reményiül dagadó kebellel állottak születésekor bölcsője mellett. Most nyomába lépett az uj esz­tendő. Újabb vágyak, _ újabb--remé­nyek fakadnak a szivekben, pe­dig az időtől nincs mit várni, nincs mit remélni. Érzéketlenül, sokszor gorombán távozik felettünk, észre sem' akarja venni, mennyi boldog­ságot tör le, mennyi verejtéket fa­kaszt. Az egyik nap olyan, mint a másik, a jövő aligha rejt több örö­met méhében a múltaknál. Mindig rosszabb és rosszabb időket élünk. Nemcsak az évek száma nehezül reánk súlyával, He az élet küzdel­mei is folyton újai h terheket rak­nak vállainkra. 'X Különösen nekünk magyarok­nál^ nem sok okun a lehet egy bol­dogabb jövő remén’éré. Ha szétte­kintünk az ország határai közt, mindenütt a pusztít ás jelenségei tá­rulnak szemeink elé. A társadalom talán a tatárjárás ó a sem hallatott annyi panaszhangot, mint ma. A nyomor, a kiáltó szegénységáltalá­nos. Nincs pénz sehol, nincs főleg a nemzet talapzatát gerinczét ké­pező alsó és középosztálynál. Sőt mérhetetlen adósságba van elme­rülve. Az ipar és kereskedelem tönk előtt áll. A fö’dmivelő és ipa­ros osztály haldoklik. A becsületes munkának nincs fis stessége. A tisz­tességtelen verseny, a kenyér utáni harcz épen azokat gyomja el, akik leginkább megég/, hogy boldoguljanak. A nyomor és gaz­dagság közötti ellentét napról- napra növekszik, igy aztán nem csuda, ha a nemzet testéből éven- kint ezeren és ezeren válnak ki, -—- mennek, futnak, menekülnek jobb hazát keresni túl az óperenczián. Aggódó lélekkel, reményvesz­tett szivvel nézi minden honfii uke- bel azt a nagy pusztulást, melybe a magyar jutott ebben atejjel-méz­zel folyó Kánaánban. Hogy a költő szavait idézzük, idegen lett a ma­gyar otthon. Helyét mások foglal­ták el, javainak, régi boldogságá­nak mások leltek részeseivé. Ezek a jelenségek mindazt igazolják, hogy nem nagy okunk van valami sok jót várni az uj esztendőtől. De azért nem szabad csüggednünk ! . . Ha egyesitett erővel hozzáfogunk gaz­dasági életünk kiépítéséhez, talán még nem vesztettünk el mindent, talán még sikerül eredményt elér­nünk. Ha az lenne a jelszó, hogy könnyitsük meg magunknak és em­bertársainknak a megélhetést, ke­vesebb okunk volna az aggódásra. De a jelszó ne csak jelszó legyen, hanem tettek fakadjanak nyomá­ban. — A becsületes törekvéseken ott kell, hogy legyen az Isten ál­dása. A MportfáHo noroliori l'i /} rioppr*- ö • w í^vs.-Vi i•• / íáíT ' i i U»pU id vette fel a Jézus szent nevet, ebben a névben bízva, ettől reméllve kezd­jük meg munkálkodásunkat, ne fe­ledjük azon kötelmeket, melyek az embert közelebb emelik az éghez, mert ha mi nem hagyjuk el az Is­tent, 0 sem fog elhagyni bennün­ket. Boldog újévet ! . . . TÁBCZA. Az ébresztő óra. — Újlaki Károly. — Mikor Toldi Miklós oly szerencsóile- iiüt hajította György bátyja elienkedő fnj- du népe közé a rettemő malomkövet, nme lyen ül vala, hogy a megtalált hajdusze mélynek „mint olajülőben szóimáliott a teste“ . . . stb., nem mondom tovább, mert hosszú körmondat lenne belőle. Elég az hozzá, hogy szegény Miklósnak menekülni kellett. De anyjától mégsem akart bucsuzatla- nul elszakadni, visszalopódzott hát s ott les- kelődött, bemenjen-e, ne menjen ? Mikor igy tétovázón, — mint a vers mondja : — Dagy csend vala, csak „egy szú percegett a szemöldökfában.“ Miklós a nagy félelemben (nehogy meg. ijedjen a drága „nagyasszony“) meghallotta a szúpercegést .... Ez előzmények lelőbocsátása után senki sem fog csodálkozni Pennás Demeter uron, aki sétájáról hazaiértében, midőn benyit szobájába, meghallotta ébresztő órájának tik- lakját. — Igaz, az óra mór egy esztendős szoba­társa, s eddig nem figyelt ketyegésére ily különös módon Demeter ur. Leül s éppen egy, az imént látott idyl- likus jeleneinek tarka cikké való rögzítésé­hez szedte összefelé jobbik eszét, amikor me­gint az ébresztőt halija: — Tik-tak. Természetes dolog ! morgáDemeter, hisz az óra azért ketyeg, mert ő óra. — Tik-tak. — Leiria a címet. — Tik-tak, tik-tak. Csodálatos 1 — éppen most kellett ne kém meghallani az óra ketyegését — s ír­ni kezd. „Májusi alkonyaikor . . . tik-lak De ez már mégis sok I ez az átkozott óra so.kai jobban zajong ma, mint ha a szomszéd lorony mind a három harangja szólna ... tik . . tak . . . Sétál, sétál, az óra meg éppen az ő sétáló lábai alá veri a marsot . . . tik-tak tik- tak. Bosszan'ó ! ! nem, őrültség!! — Szé gyeid magad, Demeter, a saját órád, eszten­dős lakótársad üz belőled gúnyt. Azért sem figyelek rá ! 1 Tik-tak, tik-tak I ! — kacagott az óra. — Demeter úr éktelen dühbe gurult s fel­állva ismét, fogta a komisz órát és elzárta a ruhaszekrónybe. Aztán nyugodtan kezdett Írni. Micsoda csend, még csak egy szú sem perceg a szemöldökfában. Az óra, a meg­szokottéra nem ketyeg. — Vájjon nem ketyeg?? Demeter figyelni kezd. Csakugyan ke­tyeg. Hallatszik, csak figyelni kell reá. — Nocsak ketyegj, cimbora,! — monda Demeter és írni kezdett . . . „ ott játszott a lenyugvó nap minden szép bíbora a nyugtati égen“ . . . tik-tak, tik-tak 11“ hallatszik a szekrény­ből. ­Ismét ez az átkos ketyegés ! most már hallja 1 — De mennyire zakatol ! I — Mint­ha csak kalapácscsal vernék a szekrény ol­dalát I — ír. „ . . Megindult az ifjú“ . . . tik-tak tik-tak . . . De-me-ter! hal-lod ! ? tik-tak rr

Next

/
Oldalképek
Tartalom