Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-30 / 36. szám

HETI S Z E M L E“ (35. szám.) 3 váltott jegyet Szatmári László érkörtvélyesi ref. tanító leányával, Etelkával. — Gárdos Emil okleveles gépészmérnök, a királyi tech­nológia tanára Budapesten jegyet váltott Huszár Bélának, a Franklin-társulat keres­kedelmi ügyek osztályfőnökének húgával, Szeréna kisasszonynyal. — Lichtenstein Béla zborói vegyész a napokban esküdött örök hűséget Mátészalkán Erdős Gusztáv gazda­sági intéző leányának, Ilonkának.—Ruprecht Sándor helybeli állampénztári liszt ma tartja eljegyzését Gyöngyösön Szalckay Róza vo- lóci állami elemi iskolai tanítónővel. — Pteánk Sándor dr., a naszódi íőgimn. tanára a napokban tartotta eljegyzését Kozma János érkörtvélyesi gk. esperes lelkész leányával, Ilonkával. — Polgármesterek kongresszusa. A folyó évben a polgármesterek kongresszusa Pancsován lesz és pedig szeptember 21 én. A gyűlésre a meghívókat Panesova varos már szétküldötte. Úgy értesülünk, hogy Pap Géza, városunk polgármestere jelen lesz a kongresszuson. A kath, tanítók Országos Bizotisága a műit szombaton tartotta rendes közgyűlé­sét Budapesten a szent István Társulat disz termőben, melyet dr. szentgyörgyi Jordán Károly szaniszlót apai plébános egyházi es Ember Karoly lovag vi agt elnökök vezettek Jordán Károly hatalmas megnyíló beszédet mondott, mely általános meglepetést keltett. Hangsúlyozta, hogy a hizanak szüksége van a kath. iskolára, melyben mindig ha- zaszretetre, munkára, erkölcsre és vallásos­ságra tanítottak. A közgyűlés elrendelte, hogy a szép beszed jegyzőkönyvében egész terjedelem ben megöröki (tessék. Ugyanezen a gyűlésen tartott egy gyönyörű euilekbe- szedei Bodnár Gáspár szentszoki tanácsos, képezdei Dnár, az Or.-z.gos Bizottság volt elnöke, dr. Steinberger Eerencz kanonok fe­lett méltatva az elhunyt nagy érdemei:, mun­kás-ságát és tudásai. A gyűlésen egyházme­gyénk részéről dr. Kováts Gyula nőképez- det igazgató és Jankovics János el. isk. igaz­gató is jelen voltak. Nemescélu alapítvány. Dr. Lessenyey Ferenc, papai praelatns, kanonok a múlt ev ben az egy házmegye megalapításának 100-ik évfordulója alalinabói születési helyén Őrdar mán e'emi népiskolát építtetőit sajat költsé­gen. Az elszegényedeit hitközséggel most ismét éreztette a praelaiusur jótékonyságát, midőn az iskolában a téli idény alatt szük­séges fűtésről kívánván gondoskodni, e célra 2000 korona ah pttványt tett. Gyászhir. Alulírottak fájdalomtól meg­tört szívvel tudatják a hőn szerető hitvestárs, a páratlan jósagu apa, a leggondosabb nagy­apa tecsői Tóth Endre Hu»zt városi főbíró, megyebizottsagi tag folyó hó 24.-én életé­nek 63. ik, boldog házasságénak 34. ik évé ben hosszas szenvedés után jobblét re szen- derült. A kedves halott földi maradványai folyó ho 25. én délután 4 órakor az ev. ívf. egyház szertartása szerint fognak a nyuga­lomnak átadatni. Adás es béke emlékének I özv. Tóth Endréné szigeti Asztalos Ilona, mint neje. Endre, Giziké, János, Erzsébet, Katalin gyerme ei, Jakó Antal, Tímár Ilona Szűk Anna, Soós Feiencz vejei és menyei. Jakó László, Jako Erzsébet, Jakó Károly, Jakó Lenke, Tóth Ilonka, Tóth Annu-ka nno kái. Asztalos Sándor és neje JKorom Márta és gyermekei. Asztalos Amalia, özv. Timai Pálné, Asztalos Katalin és férje, Varga György és gyermekei sógorai éz sógornői. Szaplonczay Miklós, Máramaros vármegye nyug. alispánja, volt orsz. képviselő a mult- vasárnap veresmarti birtokán meghalt. — Javadalom csere. Sze'pi Béla sáros- oroszi és Felhő Gyula láposbanyai lelkészek azon kérésére, hogy lelkészt javadalmukat kölcsönösen megcserélhessék, a káptalani helynök ur Öméltósága a földmivelésügyi minisztertől, mint kegyurtól kieszközölt be­mutató okmány alapján Szépi Bélát láposbá- nyai és Felhő Gyulát sárosoroszi lelkószszé nevezte ki. Tanárválasztás. A helybeli ev. ref. főgimnáziumhoz helyettes tanárnak Berky Lajos végzett tanárjelölt, a főgtnáziumnak egykori jeles növendéke választatott meg. Állandó színház Károlyban. Régóta szükségét érzik állandó szinhtz létesítésé­nek, azonban a város saját erejéből nem volt képes felállítani. Mon végre teljesült a közönség óhajtása. A belügyminiszter 35 ezer korom államkölcsönt, engedélyezel t, oly feltétel alatt, hogy az 14 éven at 250Ü ko ronás részletekben fog kifizettetni, az első részlet a színkör megnyitása után. A város tartozik gondoskodni a színkör fentartásáró! és a tűz elleni biztosításról. A színkör a szatmári kerület mindenkori igazgatójának bocsátandó rendelkezésére a tavaszi, nyári­vagy őszi hónapokban. A színkörben mű­ködő igazgatótól a színkör használatáért sem­miféle bér nem szedhető. Gyászhir. Tolnay Felix, néh ti Hegedűs József volt nagykárolyi polgármester és or­szággyűlési képviselő veje életének 55 ik évében Nagykárolyban elhalt. — Ozv. Iíoós Lászlóim, szült jBodonyi Anna e hó 24 én varosunkban elhalt. Épen 100 óvet élt. Most sem betegeskedett, csak halála napján Int rosszul s pár órai gyengélkedés után elszen- derült. Kitüntetett őrmester. A honvédelmi miniszter Ács Géza helybeli cseudőrőrmestert elismerő oklevéllel tüntette ki, minthogy a zilahi kasszafurók ügyében fáradságot neu ismerő buzgalommal nyomozott, s jó részben neki köszönhető, hogy a bűnösök az igaz- s igszolyaliatás kezébe kerültek. Mennyit kap Nagybánya ? A tüzv s 5 által sújtott Nagybánya varos már megkö­tötte az egyezséget, a biztositó társulatokkal. A karból 40 ezer koronát, térítenek meg. A mentésért és a tűzoltók fáradozásaiért is na­gyobb összeget fognak az intézetek folyósí­tani. Veni Sancte. Vege a boldog vakáci­ónak, par nap múlva benépesülnek az isko­lák falai s megkezdődik a szorgalmi idő. Gimnazistákat már most is lehet látni, amint csoportosulnak az utczákon. A papnöven- dókek holnap érkeznek be, s két napi lel kigyakorlat után vasárnap tartják a Veni Sánc ét. A többi intézetek évuyitása lapunk ma.-, helyén láthaió. Tűz. A múlt pénteken olyan tűz volt városunkban, milyen még az idén nem for­dult elő. Az Alsó-Szamosparton Szabó Ba­lázs borbély telkén ütött ki a vész, hol az udvaron a Polonyi Karoly asztalos műhelye és a szomszédos ól esett a lángok martalé­kául. A tűz átcsapott a kerthetyiségbe is, hol pár száz szőlőlőkét elpusztított. A tűz­oltók és csendőrség nagy erőfeszítéssel gá­tolták meg a veszedelem tova terjedését. — Vámos-orosziban a Luby Gyula szép lakó­háza pusztult el a bútorokkal együtt. A tűz oly gyorsan terjedt, hogy menteni sem le­hetett semmit. A gyünyörü úri lakás csak az idén épült fel. — Hadgyakorlaton. Honvédőink a múlt pénteken indultak útra Abauj megyébe, hol az idei hadgyakorlatok tartatnak. Velők ment a honvédzenekar is. A gyakorlatok a jövő hó 23-án végződnek. Szö'llőbirtokosok figyelmébe. A szől- lóbirtokosoknak szept 15. ig kell bejelenteni a városi fogyasztási hivatalnál, hogy körül- b;lül mennyi termésre számitana1’, a szőllő- terület nagyságát hiteles okmánnyal is tar­toznak igazolni. A jelentést legjobb szemé­lyesen tenni. A ki elmulasztja, kedvezményre nem számíthat. A munkácsi templom felszentelése. A munkácsi uj tóm. kath. templom építési munkálatai befejezést nyertek. Az egyház- tanacs a napokban tartott ülésén azt hatá­rozta, hogy az ünnepélyes felszentelést szep­tember hó 17-én fo.jik megtartani. Rák mint kenyérkereseti forrás. Néhány óv előtt az északnyugati Kárpátok tavaiban, patakjaiban gazdag ráktenyésztés volt, de a múlt évtizedben fellépő rákepide- mia az egész tenyészetet ki pusztította. A hegyvidéki kirendeltség jelenlegi vezetője, Kazy József miniszteri tanácsos, a hegyvi­déki népnek a ráktenyósztéssel is újra ke­nyeret óhajtván a kezébe adni, Magyar Rom­ját ugicsamegyei Községben 600 tenyészrákot helyezett ki, melynek tovább fejlesztése oly jól sikerült, hogy jövőre a ráktenyósztés fejlesztését nagyobb mértékben tervezik. Turterebesen a folyó hó 15.-én meg­tartott jótókonycz ;lu mulatság úgy anya­gilag, mint erkölcsileg a legfényesebben si­került. Fesztelen jókedv uralkodott egész napfeljöttig, a midőn úgyszólván az egész társaság egyszerre távozott egy igen kelle- lemesen eltöltött éj kedvés emlékével. Be­vétel volt 263 korona. A jótékony czólra felülfizettek, illetve beküldtek : Friss Manó ur 20 koronát, Kassinó Veber Emilia 9 k. Vó- ber Dezső — 5 k. Strifler Ede — 5 k Altman Lajos 4 k. Décse Károly, Giszvein László 3—3 k. Hofbauer Ignácz, Csadinszki Károly, Hadady Bó a, Tóth Gábor és Mar- gittay. Sándor 2—2 koron 1. Gróth Mh ily, Góczy István, Movik Dezső és Szabad Ist­ván 1—1 koronát; Dudás János 50 filiertes S. Szepsi Dani 40 fillért. Fogadják a nagy­lelkű felül fizetők a rendezőség hálás köszö­netét. Szélcsend újabb győzelme. Buda­pesten a múlt hót folyamán megtartott, ló­versenyek negyedik napján a nyári hadicap 10,000 koronás dijat gróf Károlyi Istvánnak Szélcsend nevű — inár többször győzött — lova nyerte meg. Postai újítás. Vörös Líszló kereske- drdemüüryi nini- 'er naivon üdvös rend de­UJ KÖNYV-, ZENEMŰ- ÉS PAPIRKERESKEDÉSI Az összes intézetekben bevezetett tankönyvek használt állapotban félárban kaphatók : , ■ - -= HUSZÁR ALADÁR iskolai könyv-, zenemű- és papirkereskedósében Szatmár-Németi, Deák-tér 9. Dr. Lengyel Márton ur házában. Pontos és figyelmes kiszolgálás! Rajzeszközök, vonalzók, rajz­tömbök, jegyzőkönyvek, füzetek, valamint mindenféle papír, író-, rajz- és festőszerek legolcsóbb : - árban kaphatók. —■---- Szolid árak! *^|

Next

/
Oldalképek
Tartalom