Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-23 / 35. szám
„HETI 8 Z E M L E“ (35. szám.) szept. 1. 2. napjain lesznek d. u. 2. órától kezdve. Az ünnepi „Veni Sancte“ szept. 5 ón lesz reggel 8 órakor, melynek végeztével megnyitjuk az iskolai évet. Felveszünk az intézet I. osztályába oly ép testű ifjakat, kik életkoruk 14. óvét már betöltötték, de 18 évesnél nem idősebbek és a gimn. reáliskola vagy polgári iskola IV-ik osztályáról bizonyítványt tudnak felmutatni. Az ifjak lakást az igazgatóság előleges tudta és beleegyezése nélkül nem fogadhatnak. A magánvizsgálatok szintén a fent irt napokon lesznek. Szeptember 6 án kezdetét veszi a rendes tanítás. Szatmár-Németi, 1905. aug. 22. Perényi János, igazgató. VI. Az irgalmas nővérek vezetése alatt álló szatmárnémeii r. kath. polgári leányiskolában a beiratások az 1905—1016. iskolai évre szeptember hó 4. 5. és 6. napjain délelőtt 7 órától 12-ig fognak megtörténni, szeptember 2. án lesznek a fölvételi — és javitó vizsgalatok. Az ünnepi „Veni Sancte" szeptember 7-én reggel 8 órakor fog megtartatni, melynek végeztével megnyiuatik az iskolai óv. A beiratások a polgári iskolában a keresztlevél, illetve a származási bizonyítvány és az előző osztályról szóló bizonyítvány alapján történik. A polgári iskola 1. osztályába oly növendékek vétetnek fel, kiknek az elemi iskola IV. osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártasságuk van és ebbeli smereteiket vagy iskolai bizonyítvány által vagy fölvételi vizsgálat utján igazolják. Azon növendékek, kik az elemi iskola V. osztályából a polgári iskola II. osztályába vagy a VI. osztályból a polgári iskola 111. osztályába óhajtanak beiratkozni, szintén tartoznak fölvételi vizsgálatot tenni. A polgári iskolában a beiratás dija 10 Korona, a tandíj egész évre 60 Korona, a felvételi vizsgálat dija 10 Korona. A magánvizsgálatok a polgári iskolában augusztus 30. 3l-én és szeptember hó l.-ső napjain lesznek. A magántanulók részéről a beiratás dija 10 Korona. A magánvizsgálat dija 40 Korona. Az összevont magánvizsgálat dija 50 Korona. Szatmár-Németi. 1905. augusztus hó 19. én. Az igazgatóság. VII. A szatmári irg. nénók vezetése alatt álló r. hath, elemi leányiskolákban és kisded óvodákban a beírások az 1905. — 906. iskolai évre szep'ember hó 4. 5. 6. napján délelőtt 8 órától 12-ig fognak megtartatni. Az ünnepi „Veni Sancte1' és az elő adások kezdete szeptember 7. én lesz. A beiratások az elemi iskolákban a keresztlevél, illetve születési-és az előző osztályról szóló bizonyítványok alapján történnek. A beírás dija az elemi osztályokoan 6 K > a kisded óvodákban 8 K. A párhuzamos elemi iskolákban a kaiholikusok 40 K., a másvallásunak 60 K. tandíjat fizetnek. Szat már-Neme ti ben, 1905. aug. 19.-én. Az igazgatóság. VIII. Az ev. ref. tanitónöképző-intézetben, az elemi és felsőbb leányiskolákban a behatások szept. 1 lől 6-ig tartanak délelőtt 9 12 óráig. Délutánokon lesznek a felvételi, javitó és magánvizsgálatok. A felsőbb leányiskolában, a varróosztálybau és a minta elemi iskolában a tanítás 7-én kezdődik. A tanilóuőképző intézetben a vidéki növendékek 7-től 10-ig is beíratnak [folytatólag, 7. és 8 án tartatnak a magánvizsgálatok, 9 én a VI. felsőbb osztályt és az óvónőképzőt végzett növendékek felvételi vizsgálatai. Az i-kólái évet megnyitó istentisztelet 10-én lesz a szatmári ev. ref. templomban, 11-ón kezdődik a képzőben a rendes tanítás. Tandíjak : a tanitónőképző-intózetben hfivonkint 6 korona, felvételi díj 14 korona, egész évi zenedíj 5 kor. A felsőbb leányiskolában havi 6 kor., felvételi díj 10 kor. A minta elemi iskolában havi 2 kor., felvételi díj 4 kor. Minden jelentkező növendék tartozik születési, iskolai bizonyiiványát és ujraoltási igazolványát bemutatni. — IX. A helybeli róni. kath elemi fiú népiskolában a tanulók beirása az 1905-1906 iskolai évre szeptember hó 1., 2. és 4.-én történik délelőtt ön kint 8 órától 11 és fél óráig. — Fölkéretnek a szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyermekeiket és gyámolt- jaikat szíveskedjenek ezen idő alatt beiratni, mert ezen időn túl csak fontos okok alapján vehetők fel a növendékek. Az iskolai óv ünnepies megnyitása szeptember hó 5.-én lesz. A rendes tanítás szeptember hó 5. én délután veszi kezdetét. Az elemi népiskola első osztályába nem vehető fel azon gyermek, ki életének hatodik évét még nem töltötte be. Az első osztályba való beírásnál szatmári születésű és róm. kaih. vallásu gyermekek születési bizonyítványát (anyakönyvi igazolványát) nem szükséges bemutatni, mivel ezek születésére vonatkozó adatok hivatalból jutnak el az iskola igazgatóságához. A tanítás teljesen ingyenes. A tanulók sem felvételi-, sem tandíjat, sőt a 30 fillér hozzájárulást az orsz. tanítói nyugdíj alaphoz sem fizetik. A más iskolából jött tanulók nyilvános bizonyítványuk és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltási bizonyítványuk felmutatása után, — a bizonyítvány nélkül jelentkezők a felvételi vizsgálat sikeres kiállása után vétetnek fel bizonyítványuknak, illetve ismereteiknek megfelelő osztályba. — A felvételi vizsgálat is teljesen díjmentes. — Javitó és magánvizsgálatok a beírás napjain tartatnak. Szatmár-Németi, 1905. évi augusztus hó 21. A róm. kath. elemi fiu-népiskola igazgatósága. HÍREK. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel felkérjük előfizetési hátralékaik beküldésére és előfizetésük megújítására. Szent István napja. A műn vasárnap ünnepeltük szent István király napját, melyei varosunk közönsége is nagy kegyelettel ült meg. A székesegyházban reggel 7 órakor plébániái mise volt, melyet Tóth Jó- szef szentszéki tanácsos, segédleikész végzett, ugyanő intézett szokásos megnyerő modorával igen szép beszédet a nagyközönséghez, mely csaknem színig megtöltötte a templomot. Délelőtt 9 órakor a káptalan tartott ünnepélyes szent misét, melyet Pemp Antal káptalani helynök, praelatus-kanonok végzett, mig dr. Wolkenberg Alajos szentszé- ki tanácsos, papnevelde! aligazgató remek beszédben vázolta a szent király nagyságát. Az istentiszteleten testületileg- jelen volt a katonai tisztikar és a hatóságok. iMinthogy az egyházmegye védőszentjének ünnepe von, a vidékről is tömegeseit jöttek be a bucsu- sok, s a nagy templom színig megvolt telve közönséggel. A király születésnapja. A múlt pénteken városünk is a szokásos kegyelettel ünnepelte meg O felsége szüle,ósnapjának évfordulóját. E őző este a houvódzenekar disztakarodót, az ünnepnap reggelén diszéb- resztőt jaiszva járta be a piacztért és főbb utc ákat. A városban a középült Dk fel voltak lobogózva, sőt ott lengett a trikolor több magánházon is. R-ggel 8 órakor a székesegyház eiő't felállított sátorban tábori mise volt, melyet Tó h József szentszéki tanácsos, segédleikész végzett. Kivonult a1: helyőrség összes legénysége, úgy a közös hadsereg, mint a honvédség. Mise alatt a honvédzenekar egyházi énekeket adott elő. Délelőtt a UJ KÖNYV-, ZENEMŰ- ÉS PAPIRKERESKEDÉSI Az összes intézetekben bevezetett tankönyvek, használt állapotban félárban kaphatók : — ■ - ...........-----= tt t t Ct rx A V'fe 4 T 4 14 4 I > Rajzeszközök, vonalzók, rajzJT U Ä Li A XÍ AJL Ali AJK) tömbök, jegyzőkönyvek, füzetek, iskolai könyv-, zenemű- és papirkereskedésében Szatmár-Németi, Deák-tér 9. Dr. Lengyel Márton ur házában. Pontos és figyelmes kiszolgálás! valamint mindenféle papír, iró-, rajz- és festőszerek legolcsóbb árban kaphatók. ---- Szolid árak! „ No mondja ki már, kérem f" „Éu a Jolán kisasszonyt szer . Ön a Jolán kisasszonyt szereti?! Fo gadja, kérem, részvétemet. On már lekésett; a jegyváltás már megtörtént. „Ön el akar utazni — kérdem kábultan és zavartan — és hová, messzire ?------ha ugya n nem vagyok indtscret." Oh, nem akarok elutazni, én más jegyváltásról beszélek. — Én és a Jolán jegyet váltottunk egymással." „Jegyet váltottak egymással?! “ — kérdem én nem tudom hány kérdő — és hány felkiáltójellel. „Igen, tegnap delelő!t — válaszoló nyugodtan. „Jó estét" — köszöntem és elsiettem, azaz hogy inkább elrohantam és rohantam úgy, min ha legalább tízezer dupla velinpa- pirosra nyomtatott eljegyzési kártya üldözne. Mikor egészen magamhoz tértem, friss, hüs levegő vett körül; felettem az ég holdjával és csillagjaival, előttem ariébb lent a Duna, a Duna mellett az a villa, a villában az a kert és a kertben az a lócza. — Hát tulajdonképpen hol vagyok ? — Az erkélyen. — Hogy jutottam ide? — Nem tudom, csak annyit tudok, hogy jaj, hatványozva jaj a valahol nagyon fent, holmi magas erkélyeken énekelgető idealistáknak.