Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-29 / 49. szám

XIV. évfolyam. Szatmár, 1905. november 29. 49-ik szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. XL 30 V * 5T v ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 * 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDUE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árián vétetnek fel. , ' O V. Nyllttór sora 40 fillér. A lap megjelenik miudeu szerd Lomtárba vele! (Irta : Bariba Miklós a muzeum érdekében.) Egyszer valamikor régen, talán néhány év előtt a magyar főváros haza hozta Kossuth Lajost, hogy halópora a haza földével egyesüljön. Ilyen régidőre kicsoda emlékeznék már ? Sietős az utunk; nem kószál­hatunk be minden ligetet, még ha istenek lakják is; és nem pihen­hetünk meg minden árnyékban, ha mindjárt a nemzeti gyász sötét fá- tyola okozza is azt. Haladnunk kell, hogy el ne hagyjon a többi. A kik im, előre törnek szörnyű ökleléssel, minden sárcsatornán keresztül gázolnak — némelyik térdig jár benne, a másik nyakig; de bele nem fullad egyse, hanem megy tovább, soha hátra nem néz, mindig előre, neki a part­nak csúszva, mászva, négykézláb hasra feküdve, térden rimánkodva, föl a meredek utón a meddig csak lehet, sőt azon is túl, hol már nem hallható a közitélet moraja és nem érezhető a büntetőjog keze. Ebben a nagy sietségben kicso­da gondola múltra ? Kinek jut ideje arra, hogy megálljon egy-egy hal­ványuló emlék előtt és cypruságat tegyen egy-egy sirhalomra? llyfajta révedezésre bizony nincs idő. Mert a többi megy, fut, rohan és aki megáll egy könyet ejteni: lemaradt a vonatról, helyét elfoglalják, ké­sését félremagyarázzák ; gyanússá lesz és meg nem bizható. Arról a Kossuth Lajosról, akit egykor régen, ki tudná mikor, ta­lán még a regevilá ' an, a magyar főváros hazahozatott, egy buzgó, és szorgalmas búvár ezernyi emléket gyűjtött össze. Képeket, rajzokat, metszeteket, szobrokat, iratokat igen nagy menyiségben. A gyűjteményt fegyverek, ruhák, zászlók, bilincsek, falragaszok, följegyzések, levelek, okmányok, térképek egészitik ki a szabadságharcz korából. Együtt az egész egy gazdag, változatos, jól rendezett, értékes muzeum; gyönyör a szemlélőknek, oltár a hazafinak, kincs a történet­irónak. Voltaképpen a reménynek egy sugárkévéje, mely fényözönt vet a múltból a jövendő felé. Egy mérleg a nemzet valódi értékéről, tanuságtótele a rejtve élő közerőnek. Figyelmeztetés a kötelességek be­csületes betöltésére. Élő, látható, megfogható, beszélő história arról, hogy önérzet, bizalom, hit, a jognak tisztelete, a szabadságnak szeretete, a hazafiságnak önzetlensége miként tudja a próbák nehéz napjaiban hős­költeménynyé varázsolni a nemzet köztevékenységét. Ilyen ez a muzeum. Gyűjtője, tulajdonosa Kreith Béla gróf. Ügyszeretetének, lanka­datlan buzgóságának és szakértel­mének méltó eredménye ez a gyűj­temény. Becses nekünk is, kikben kegyelet él. Becsesebb lesz a jö­vendőnek, mikor majd hi perlojalitás nem zavarja meg az érzületek kris­tályát. Ennek a gyűjteménynek a ma­gyar főváros helyet adott üres mű­csarnokában. Ott volt egy és fél évig. Azt azonban nem engedték meg, hogy nyilvános látogatásra megnyitható legyen. Mintha dugáru volna, ami ott van. Avagy talán egy erkölcsi robbantó szertár, mely. lángra lobban halk sóhajoktól ? Képzelődés. Nem vagyunk olyan gyúlékonyak. Okunk sincs, erőnk sincs, tűzünk sincs hozzá, vérünk­ben sok a savó, lelkűnkben nagy a renyheség. A robbanásról tehát szó se le­gyen. Maradjunk a dugárunál. A főváros egy kis orgazdaságra vál­lalkozott. Helyet adott a csempé­szett portékának. Különben óvatos volt. A nyilvánosság kizárásával emberelte meg magát. Az Írást kö­vette; „ne tudja a balkezed, hogy gji tArcza. jgg Száva. (Humoreazk.) Irta : Marosán János. j (Patóháza.) Az én szolgámat Szávának hívják, ez talán nem fontos a dologra nézve, de hogy a Száva kitűnő gyerek, az már bizonyos. Igen szép tulajdonságai vannak : jól tud en­ni, még jobban inni, aludni s semmit sem dolgozni. Igaz, hogy gyengéi is vannak — vájjon kinek nincsenek most gyengéi — s pedig nem is egy, [hanem mondjunk egy számot: három. Szenvedélyes tolvaj, nagy csaló s utolérhetetlen hazug. A múlt napokban „Marcsa-bál“ volt, a melyen Száva volt a főrendező. Miután pénze nem volt, már pedig a „legmarcsább“ bál­ba is pénz kell, s miután fizetését már jóe- lőre elköltötte, úgy segített magán Száva, h°gy egyszerűen ellopta az aranyórámat s még egyszerűbben becsapta ; egész éjjel jól mulatott s másnap reggel visszalopta az órámat s mint aki legjobban végezte a dol­gát, lefeküdt s aludt nyugodtan, mindezekről ón mit sem tudtam, mert órámat nem szok­tam magammal hordani, különösen ha ott­hon tartózkodom. Valamelyik nap a káv óházban ülök s egy társasságban vigan alsózunk négyen, kibicekkel bőven garmrozva, auflagul Linden- feld aranyművessel. Négy óra tájban meg­nézem hány óra ? Pár perez múlva Linden­feld eltűnik a kibicek díszes társaságából és egy félóra múlva egy rendőrtiszttel tért visz- sza. Engem félre hivott s a fülembe súgja: — Tekintetes ur, adja ide az arany­órát ! — Minek az magának. — Tekinthethes ór ! Ne beszéljen sokat, adjó ide oztot az aranyórát. — Ne tréfáljon Lindenfeld szomszéd, nem értem, mit akar maga az én órámmal ? — Wie hájst!? A mogáé? Micsede mogáé ? Áztat az enyim I Ha nem adja idhe, csinálok egy skan­dált, egy kompromitációnt, thodja ! — Hát nem adom, válaszoltam megle­hetős röviden. Lindenfeld intett a rendőrtisztnek, ki letartóztatott s a kapitányi hivatalba kisért, hol kihallgattak s mégjobban letartóztattak; az aranyórámat „corpusdilectikónt“ elvették. De hát nem azért Száva, Száva, hogy megfeledkezék gazdájáról, ki mihelyt meghal­lotta Száva, mi történt velem, a főkapitány maszkját felvéve, hangját imitálva szigorúan meghagyta az őrt álló rendőrnek, hogy azon­nal szabadlábra helyezzen. Persze mondanom sem kell talán, hogy a „korpusz delicti“ ha­zakerüléséről is Száva gondoskodott. Száva tehát kiszabaditott, becsapva a rendőrséget s újra visszalopta az aranyórát. Másnap je­lentkeztem a főkapitányi hivatalban s külö­nös fölvilágositások s az ékszerész kárának megtéritése után az ügy Lindenfeld szabályai szerint elintóztetett. * * * A múlt évben a kaszinónknak igen ér­dekes vendége volt. Egy világjáró angol té­vedt be valahogy hozzánk egy jó ismerő­sünk látogatására. Az angollal a kaszinóban ismerkedtem meg, s mondhatom, hogy ex­centrikus egy alak volt, de nem csak maga az alak, hanem az egész viselkedése is. Pél- dául az angol egyszer a kaszinóban ebeden, de ebéd előtt főtt kukoricát evett szilvórium- mal és cukorral behintve. Egy este ugyan­csak a kaszinóban az angol kért, hogy ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom