Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-02 / 32. szám

5 HETI SZEMLE“ (31. szám.) Lajos, a helybeli iparhatóság képviseletében Tankóczy Gyula főkapitány vettek reszt. Az eredmény megfelelt a várakozásnak. Este az Otthonban hangverseny és tánczmulat- ság volt, mely kitünően sikerült. Színészet Nagykárolyban. Kréméi- Sándor a szatmári szinkerület igazgatója társulatával jelenleg Kisvárdán működik. Nagykárolyba aug. hó 20 án megy, hol szept. 29 ig marad. Krótner ez alkalomból kér­vényt adott be Nagykároly város képviselő- testületéhez, melyben a városháza nagyter­mét kéri előadásainak megtartására, mert a városban ennél alkalmasabb hely ez idő sze­rint nincs. Franczia a magyarokról. A mostani politikai válságban igen érdekes, miképen gondolkozik a külföld a magyarokról. Kö zöljük azért Reclus franczia tudós nyilatko­zatát, ki köv. szól : Ok, t. i. a magyarok, ze­nei nyelvet beszélnek, amely nagyon gaz­dag kifejezésekben, nagyon gazdag alakok­ban ; összhangzó nyelv a nélkül, hogy lágy, erőtlen volna, költői anélkül, hogygyerme- kies volna, az ember sajnálja, hogy a sze­retetreméltó, rettenhetetlen, komoly, kissé szomorú nép, amely ezt beszéli, annyira meg­hátrál egy hatalmasabb fajzat (az osztrák) előtt. Pataki Riza és a rendőrség. Mint a „Polgár" czimü fővárosi reggeli újságból olvassuk, Pataki Rizának, kit közönsé­günk itteni szerepléséből ismer, kellemetlen konfliktusa volt a fővárosi rendőrséggel. — Azután, hogy Eperjesen a kritikusával, Szatmáron a hitelezőjével és a bírósági vég- végrehajtóval jött összeütközésbe, nem cso­dálkozunk rajta, hogy a harcias szellemű drámai szende a városligeti szinkör előtt, majd a Hermina-uti rendőrszobában olyan parázs verekedést rendezett két rendőrrel, a minőre a legvénebb ripoterek se emlékeznek. A dolog úgy történt, hogy Pataki Riza ku­tyája megtépázta egy kis fiú nadrágát s mi­dőn a rendőr emiatt kérdőre vonta s kutyá­ját megfigyelés végett el akarta vinni, a művésznő nekiesett a rendőrnek, az nem birl vele s társát hivta segítségül-, ketten aztán alaposan elbántak vele. A tudósítás szerint az őrszobában is folytatták a bruta­litást, kékre-zöldre verték őnagyságát. A Mezőteremen aug. 6.-án tartandó tánczmülatságra szóló meghívókról tévedés­ből kimaradt, hogy a mulatság zártkörű lesz és hogy zenéről, ételekről, italokról gondos­kodik a rendezőség, mit ez utón van szeren­csénk a nagyérdemű közönség becses tudo­mására hozni.“ Nyilvános köszönet. Móltóságos Pemp Antal praelátus,- kanonok-káptalani helynök ur a csapi rk. temetőben felállítandó kőke­reszt még hiányzó költségeire 107 K. 72 f.- volt kegyes adományozni. Ezen neme8szivü adományért a maga és hívei nevében ez úton is hdis kösznetet mond, Csap, 1905 jul. 26. Lédeczy Adorján lelkész. Ebéd a Jezsuitáknál. Hétfőn volt lo- yolai szent Ignácznak, a Józastársaság megalapítójának ünnepe, mely alkalomból az itteni rendház ebédet adott. Jelen volt Pemp Antal káptalani helynök, Szabó Ist­ván praelátus, püspöki irodaigazgató, Hámon Róbert pápai kamarás, püspöki titkár, Nitsch József székesegyházi karmester, Meder Mi­hály és Mondilc Endre tanítók. A szatmár-németi iparos olvasókör 1905. évi augusztus hó 6.-án, azaz vasánap, a kör nyári helyiségében (Csokonai-u ca 4. sz. alatt) könyvtárának gyarapitasára zárt­körű nyári táncvigalmat rendez. Belópti-dij személyenként 1 K 20. Kezdete este 8 óra­kor. Nyilvános elszámolás. A szinérvá- raljai róni. kath. templomban fegulóbb föl­állított „Jézus sz. szive“ és „Szent József“ szobrok költségei a következőképen számol­tatnak el : 1. Gyűjtések utján befolyt 434'21 K. 2. Szabó István praelátus ur Öméltósága adománya 40 K. 3. A róm. kath. egyház pénztárából kiegészitósképen 5 K. Összesen 479'21 K. Kiadás 1. Jézus szt. szive szobor ára 135 K. 2. Szent József szobor ára 150 K. 3. Két drb. fali állvány ára 80 K. 4. Csomagolási költség és láda 13'65 K. 5. Gyorsára szállítási költség és vám 3556 K. 6. Az állványok falba állítási költsége 3 K. 7. A főoltáron elhelyezett 3 drb. szókeská- non tábla 56 K. 8. Egy drb. nikkel „preces“ tartó ráma 6 K. Összesen 479'21 K. Az az négyszázhetvenkilencz korona 21 fillér bevé­tellel szemben ugyanannyi kiadás. Szinór- váralja 1905 julius hó 30 án. A róm. kath. plébániai hivatal. Bátor életmentő. Pénteken a reggeli órákban két gyermek jászott a katona uszo­da mellett levő gátou. Az egyik Németi Jó­zsef, Németi Mihály állami elemi népisko­lai szolga 5 év9s fia, megcsúszott és belezu­hant a több mint két méteres mély vízbe. A másik gyermek sególykiáltozásáira többen oda siettek, de senki sem mert bemenni a mély vizbe. Már már azt lehetett hinni, hogy a fincska odavész, midőn a kertben időző Klein Elemér gőzmalmi főkönyvelő szintén meghallotta a segély kiáltást és oda sietett. A fiú már elmerült. Klem nem sokáig gon­dolkodott, nem törődve a szép világos nyá­ri ruhájával, vizbe vetette magát és nehány másodpercz múlva már felszínre hozta a kis vizbefulót, ki teljesen eszméletlenül terült el a fövényen. Életre ébresztették. A gyerek sírva fakadt, hogy a kalapom meg a nadrá­gom oda veszett. Megnyugtatták hogy csak az legyen a legnagyobb baj. — Az életmen­tésnek sok nézője akadt, kik lelkesen meg­éljenezték a derék fiatal embert, ki már nem egy ember életét mentette meg a vizbefu- lástól. Köszönetnyilvánítás. A Szatmár-nó- meti Kölcsey-kör múzeumát közelebbről ke­gyes adományaikkal gyarapították : 1. Grün­baum József 1 drb. okmánynyal ; 2. Rostás Sándor 2 kötet könyvvel, 2 drb. kézirattal ; 3, A debreezeni főiskolai ifjúság 1 köt. könyv­vel ; 4. Medgyesi László 100 drb. ásv. kőzet­tel, 29 drb. tengeri csigával ; 5. Dr. Glatz József 4 drb. Kossuth bankóval. 6. Krassó Miksa 1 drb. gyűrű, 2 drb. érem, 8 dtb. ezüstpénz és 3 drb. rózpénzzel ; 7. Barna Sámuel 1 köt. könyv, 2 drb. Kossuth bankó, 1 drb. ezüstpénzzel ; 8 Szabó lstvkn 1 pár sarkantyúval; 9. Márton László 2 drb róz­pénzzel; 10. Kanizsay Jenő 30 drb réz- és 8 drb. ezüstpónzzel; 11. Varga Géza 1 drb. fegyverrel; 12. Papolczy Zoltán 2 drb. ezüst és 2 drb. rózpénzzel : 73. Koús Károly 3 drb ezüst, 5. drb. rézpénzzel és 1 drb. emlék­éremmel; 14. Gyulai Lajos 2 drb. Kossuth bankóval ; 15. Mayer Miksa 4 drb. ezüst, 8 drb. réz, 9 drb. papírpénzzel, 3 drb. okmánnyal, 3 drb. levelezőlappal; — 16. Becsek Sándor 30 kötet könyvvel ; 17. A szatmári ev. ref. egyház 13 drb, tárgygyal (letét)’; 8. Farkas István 1 drb. karddal. — A kegyes adományokért fogadják a nemes adományozók a Szatmár-németi Köl­csey-kör nevében a múxeuim szakosztály hálás köszönetét. Szatrrár, 1905. juh 26- án, Bakesy Gergely, a múz. szakosztály el­nöke. Bocskai Béla átváltozó művész tegnap este kezdette meg a Honvéd Sörcsarnokban 4—5 napra terjedő előadását. A társulat igen jó erőkből áll, megérdemli, hogy min­denki megnézze. Bocskay Béla kiváló komi­kus, Bocskay Bella kisasszony jeles énekesnő, kinek kupiéit örömmel hallgatta'a közönség. A társulat megérdemli a pártfogást. Munkácsra ment meghalni. Popo- vics György dr. csernövici lakos a minap Mun­kácsra érkezett s a „Csillag“-vendóglőben szállt meg. Déltájban a Hársfáivá fürdőbe hajtatott, de alig szállt fe a kocsiról, rögtön felült és visszahajtatott Munkácsra, hová esti 9 óra tájban megérkezve, szobájába zárkózott s több levél és távirat megírása után — az orvosok véleménye szerint hajnal felé m8gát egy rendkívüli nagy adag morfiummal meg­mérgezte. A roppant erejű fiatal embernél a méreg hatása csak később következett ba, úgy, hogy annak bevétele után még egy ki- kimeritő levelet irt a munkácsi rendőrkapi­tánynak, melyben kijelenti, hogy megfontolt szándékkal önmaga vet véget életének, az­tán teljes nyugodtságra vallólag részletezi, hogy miként kéri a rendőrséget a temetés felől való intézkedésre, amire 340 korona készpénzt, a nejétől kapott jegygyűrűt és egy női aranyórát a levélhez esatol. Majd szüleihez a következő táviratot fogalmazta: „Dr. Popovics György Magyarországon a munkácsi közkórházban ma meghalt.“ Ezek után valószínűleg a méreg hatását érezve, lefeküdt, mert a vendóglőbeli szolga reggel b9 akart menni hozzá, de az ajtó zárva volt. Majd midőn dólfeié se hallottak semmi neszt, rosszat sejtve, egyik rendőr jelenlétében az ajtót kinyitva, látták, hogy az idegen kínos hörgós közt a halállal vivődik, mire rögtön orvost hivtak, ki a morfium-mérgezést kons­tatálta s’a megmentósi kísérleteket eredmény­telenül megtóve, az e közben megérkezett Fazekas Béla rendőrkapitány intézkedésére a munkácsi közkórházba vitték, ahol aztán délután 2 óra tájban meghalt. Az öngyilkos 37 éves volt. Bukarestben született, nemrég egy cikluson át osztrák képviselő volt s így Becsben is több évig lakott. Neje egy ro­mán ex-miniszter leánya, kitől egy idő óta külön válva élt. Apja Popovics Evsónius, egyetemi tanár és anyja Stephán Sendrea Csernovicból Munkácsra érkeztek, velük jött a meghalt testvér bátyja, egy szerb pap és egy másik testvérének a neje. Ezek aztán ki­eszközölték a boncolás mellőzését s távira­tilag meghívták a temetési szertartás végzé­sére Dimitrovics budapesti sz9rb papot. Megható volt nézni, miként hálálkodtak könyes szemekkel a porig sujtottt szülők Fazekas Béla rendőrkapitánynak, a minden­re kiterjedő önzetlen gondoskodásáért és hogy az ilyen rendkívüli alkalmakkor felme- merülni szokott kapzsiságtól hogyan menté meg őket. ügy látszik, hogy Pupovies dr. nagyfokú idegbetegsógben szenvedett, mi­ből kifolyólag önmagával és a világgal meg- hasonlva, hajtotta végre előre megfontolt öngyilkossági száudékát. Temetése a mun­kácsi közkórház hullaházánál óriási közön­ség részvéte mellett ment végbe, mely után a halottat á szülők kívánsága szerint vona­ton Csernovicba szál itották. Tűz a vidéken. Csetfalván Be reg m. hétfőn tűz volt, mely alkalommal Pap Bá­lint és Preezés József kárára egy ház; s több melléképület és egy borjú —. összesen mint-

Next

/
Oldalképek
Tartalom