Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-17 / 8. szám

XIII. évfolyam. Szatmár, 1904. Február 17. @-ik szám.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — -— — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kéz műi párosoknak egy évro 4 korona. E yes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő

II Á T 11 O U V END 1« E.

A lap kiadója:

A „PÁZMÁNY SAJTÓ”

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, iiirdotések stb. a „Pázmány- sajt&‘ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. .‘z.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel.

Nyilttór sora 40 fillér.

A lap megjelenik minden szerdán.

A felszabadítás munkája.

Megszólaltak az ágyuk a távoli keleten. Az egész földkerekség sziv- szorongva lesi a fejleményeket, azt a titáni küzdelmet, melyen egy nagy birodalom világuralma és egy kis nemzet féltékenyen őrzött szabadsága van koezkára téve.

A hatalmas Oroszország s a hozzá képest porszemnyi Japán ontják fiaik vérét a harczmezőn. Amaz zsarnoki uralomra tör, ez saját életét védi. Az orosz politika az érdekkörébe eső nemzeteket egymásután fosztotta meg szabadságuktól. Rab- szijra fűzte a szerencsétlen lengyeleket, az örményeket, a finneket, lábai elé terítette Turkesztánt és a Kaukázus összes államait. Romániának is egyik legszebb tartománya nyög az orosz igája alatt. A szabadság eltiprására mindig készséggel rántotta ki hüvelyéből fegyf- vérét. A magyar szabadságharcz szerencsétlen vége is az orosz politika bünlajstromát növeli.

Ez a körülmény az, mely nemcsak a leigázott nemzeteknek, de úgyszólván a világ összes népeinek rokonszenvét elfordította tőle. Egy rettegett fenevadat látnak benne a körülötte fekvő államok, mely akkor csaphaf le reájok, mikor épen

zsarnoki önkényének tetszik. Most tovább akart 'menni egy lépéssel azon az utón, melyet világuralma felé egyengetett. Mandzsuországot és Koreát akarta hatalmába ejteni és megfojtani a kicsiny, de fürge és fejlődésében bámulatrainéltó Japánt. Ám ez nem hajtotta nyugodt lemondással rabigába fejét, hanem fegyvert fogott élete megmentéséért. A szerencse legalább még ez ideig az ő fegyvereinek kedvezett, talán azért, mert az ő részén van az igazság. Hihetetlen gyorsasággal érte el első sikereit, melyek mindenesetre döntő sulylyal bírnak a háború további folyamára. Megbénította, úgyszólván harczképtelenné tette az orosz hajóhadat, szárazföldi seregei pedig már ott táboroznak Korea határai közt farkasszemet nézve a jégbirodalom roppant haderejével.

Emberi számítás szerint szinte képtelenség, hogy győzedelmesen kerüljön ki a háborúból, de az'esélyek, a véletlenség ilyen küzdelmek alkalmával soha sincsennek kizárva. A lelkesedés sokszor csodákat miivel. Az a zavar, az a fejetlenség, melyet első sikereivel az orosz hadseregben előidézett, kiszámíthatatlan hatással van a további hadműveletekre. És mi lesz, ha a leigázott nemzetek talpra állanak ? . . Hiszen ez a háború nemcsak Japán életéért, de az ő szabadságukért is

folyik. A hatalmas európai nemzetek között' egyetlenegy sem volt, mely útjába mert ,volna áliani a járombatörő o-rasítApoli ti kának. Sőt hol elősegítette, hol nem gátolta nemzetirtó törekvésében. Meghunyászkodott a zsarnok előtt és kegyét kereste. Bedugta föleit a lengyelek jajkiáltásai, s a finnek kétség-beeső panaszhangjai előtt. Pedig itt is, ott is elegendő oka lett volna beavatkozni, s megmentve e két nemzet államiságát, bástyát állítani az északi moloch ki nem elégíthető terjeszkedési vágyának.

Nem tette!.. Pedig az a szép missió inkább illett volna egy kul- tur keresztény európai nemzethez, melyet most egy pogány ázsiai teljesít, amelynek azonban, mint az eseményekből látszik, igen finom érzéke lehet a népszabadság iránt.

Az a szellő, mely az ázsiai vizeken fujdogál, lengeti a magyar trikolort is. Ez a nemzet az, mely az összes európai népek közt legelőször birt alkotmánynyal, mely mindig féltékeny volt szabadságaira, de a valódi szabadságot soha sem tudta kivívni, — mondja Kölcsey. Mély jelentőségű szavak, melyeknek minden betűje igaz. Az osztrák hegemónia épen úgy a nyakára ült, mint az orosz a leigázott népeknek, A szabadság csak fikezió, melynek feje felett az osztrák sas terjesztgeti

Vad viharja zúgjon éjnek,

Hulljon tüze villámoknak, —

Elrepülnek századévek:

A harangok csengnek, bongnak.

Neviczky János.

ben az ajk mozgásai ily kifejezést fejeznek ki a „törzsvendégek részéről:

Itt van Zelmay.

Miv'el mindenki helyén marad, észrevehetjük,- hogy Zelmay is „törzsvendég“ ez emeleti szobában, ahol nyolez-tiz asztalnál hármasával-négyesóvel a megszokott játék, a makaó járja.

Zelmay hamar kibontakozik alkalmatlanságaiból s az elejétől számított második asztalnál helyet foglalva, kezdi ott, ahol tegnap este, meg azelőtt, meg ezelőtt öt év óta minden este elhagyta. Játszanak.

Tártai közül őt csak a szürke bankár érdekli, akit megkopasztani egyedüli óhaja és estvóli idejöveteleinek kizárólagos czélja.

Zelnay nem játszik valami {fölöttébb ritka szerencsével, de vesztesége sincs. Amit estenkint nyer — ha nyer, — besöpri » tizenegy órakor bemegy az „öreg matróz“ éttermébe, ahol Szólházy Ilma, a színházi uaiva már várja s együtt vacsoráznak. Még marad is a nyereségből másnapra Zelmay- nak „csörgőnek“ a zsebben.

Vagy ha esetleg vészit, akkor a vaül TÁR CZ A. ü

Hangok a magasból.

— Haus von Wolzogen. —

Odafent a világ felett ,

A harangok a toronyban Virrasztanak, ébresztenek,

Ha az éj jön, ha vihar van.

Zűrzavarán, minden zaján A tolongó emberárnak,

Hangjuk által élesen jár:

Figyelni kell a világnak.

, S mit az ember elfelejtett,

Miről tudni nem akart ma,

Ott kiáltja feje felett,

Ott harsogja, zúgja hangja.

Hogy van ünnep még a földön,

Hogy van még szent az életbe’,

Van egy erő, mely őrködjön,

Jusson az az eszetekbe.

S hallva ezt, bár mit se láttok.

Hinnetek kell ama hangnak:

Cselt nem vetnek azok rátok,

Ok örökre megmaradnak.

A kártyavár.

Képzelj magadnak, nyájas olvasó, egy nyurga, fekete léli kabátot, annak a tetejében egy fényesre vasalt cilindert. A kabátból kinyúlik két koczkás mintázatú lábszár, amely lakkos czipőkben végződik. A kabát és a cilinder közti tért, — mint gondolni lehet — egy fej tölti ki, amely a harcsáéra emlékeztető kikefélt bajuszt, monoklit és alsó ajkán egy szemölcsöt visel. Ha ez az alak a cilindert leveszi, fejét egészen lefedi. És pedig a szó szoros értelmében, mert a fej különböző részein ritkán csoportosuló haj- csomócskák épen nem védelmezik gazdájukat a „kopasz“ elnevezés ellenében.

Ha ez a perszóna megjelenik esténként az „Öreg matróz“ vendéglő „házi szépapjában“, a reá eső tekintetek és ezek kisóretó-