Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-03 / 32. szám
2 „H E T I S Z E M L E“ (31-ik szám.) Este 8 órakor ismerkedési estély. Hétfőn augusztus 22-én lesz az első zárt ülés, délután szakosztályok ülései a római kérdésről, a missziókról, az egyesületi életről, szociális kérdésekről, a karitászról, a tudomány, a sajtó és művészetről. Délután öt órakor első nyilvános nagygyűlés. Kedden. A második zárt ülés. Szakosztályok tanácskozása. Este nyilvános nagygyűlés a Festhalleban. Szerdán lesz a harmadik zárt ülés és délután a harmadik nyilvános nagygyűlés. Este kertiünnepély a Burscbenschafrok részvételével. Csütörtökön negyedik zárt ülés, délelőtt tiz órakor záró gyűlés, délben bucsubankett s délután közös kirándulás a Walhallához. A tagsági jegy 7 Márka 50 Pfennig. Számozott ülőhelyre szóló jegyek külön 4 Márkába kerülnek. A tagsági jegyekért célszerű Pemelek Henrik kereskedőnek Írni Regensburgba, aki azokat postafordultával megküldi, de a kirándulás rendezősége is igen szívesen vállal kozik erre. A külön ez alkalommal megjelenő „Festblattra“ egy Márkával lehet abo- nálni, már eddig is hatezernél több tag jelentkezett. A külön ez elkalomra készülő „Festhalle“ már javában épül 3000 négyzet- méter terülen fekszik s nyolczezer ülőhelyre van számítva. A 30 méter széles főhajót 12 oszlop tartja. A terem magassága 15 méter és vízhatlan ponyvával van befedve. A szónoktól minden irányban 40 méter a hely. Ebből némiképen következtetni lehet a disz- helység óriási méreteire. Az egész alkotás szállítható s a következő évben ugyanebből az anyagból építik fel a gyülóstermet. A tömeges jelentkezésekből, a német katholikus sajtó nyilatkozataiból és a rendezőségnek hozzánk intézett soraiból azt következtetjük, hogy a regensburgi gyűlés egy lépéssel sem fog elmaradni az eddigi német katholikus nagygyűlésektől. A magyar kiránduló társaság igen szép számmal lesz képviselve. A jelentkezők között két képviselő, két kanonok, egy árvaszéki ülnök, több theologiai tanár és plébános, hitoktató, szerkesztő és egy munkás is van. Jelentkezni még mindig lehet Emset Sándor dr. országgyűlési képviselőnél. A főispán Felsőbányán. Kristóffy József, Szatmárvármegye főispánja, a bikszádi fürdőben való üdülésének megszakításával körutat tett vármegyéjében. Nejével együtt s nagy kísérettel julius 25-én reggel Nagybányára érkezett, hol két. napot töltött s hol a magas vendégeknek a leglelkesebb ünneplésben volt részök. A főispánná 26-án délután visszatért Nagybányáról Bik- szádra, a főispán pedig más nap, szerdán, Felsőbánya városát látogatta meg, melynek közönsége meleg szeretettel fogadta és ünnepelte a vármegye kitűnő főkormányzóját, ki hazai közéletünknek egyik oszlopos munkása, annak immár országosan ismert és tisztelt alakja. Szakadő esőben érkezett meg a vendég a délelőtti órákban előkelő kísérettel Felsőbányára, a főtér torkolatánál felállított lomb- füzóres diszkapun át. Mikor a hosszú kocsisor a városháza elé ért, a bányászzenekar rázerditette a Rákóczit. Az érkező főispánt nem a város határánál, hanem az országszerte epedve várt, áldásthozó nagy eső miatt az eredeti tervtől eltórőleg a városháza kapujában fogadta és üdvözölte nagy közönség jelenlétében Farkas Jenő polgármester és a városi tanács. A polgármester üdvözletére megragadóan kedves szavakban válaszolt a főispán. Nyomban a megérkezés után a polgár- mester hivatalos helyiségében a különböző hivatalok és testületek tisztelgését fogadta, melyeknek sorát a róm. kath. papság, egy- házlanács és elemi iskolai tanítói kar nyitotta meg Pály Ede esperes vezetésével; ezek után tisztelegtek a gör. kath. egyház a kir. bányahivatal, a városi tisztviselői kar, Kárpát egyesület^ takarékpénztár, m. kir. bányaiskola, ipartestület, azután a környékbeli községek biráinak testületé Bay Lajos orsz. képviselő vezetésével, és mások. A tisztelgések fogadása után a főispán kocsira szállt s a polgármester kíséretében néhány látogatást tett a városban. Délben diszebéd volt a korona vendéglő nagytermében a főispán tiszteletére, melyen 76 résztvevő vendég volt jelen. Az ötödik fogásnál Kristóffy főispán pohárköszőntőt mondott a királyra, majd Farkas Jenő polgármester ünnepelte lelkes ^szavakkal a város nagy vendégét, Nagy Lajos pedig a többi vendégekért, a főispán kisóretóben levő urakért ivott. Tósztot mondottak még a diszebéd folyamán Pap Marton a társaságban jelen levő papokra, Gellert Endre nagybányai polgármester a főispán nejére, Stoll Béla Farkas Jenőre, ügyesen és talpraesetten csoportosítva az eredményeket, melyeket a tevékeny polgármesternek fáradhatatlan buzgólkodása a város fejlesztése körül felmutathat, továbbá Csausz István a bányászat jelenlevő képviselőire, Kristóffy főispán Felsőbánya felvirágzására, Krasznay Zsigmond dr. Bóth Fe- rencz törvényszéki elnökre és Pap Sándor Ítélőtáblái bíróra, a járásbíróság vezetőjére, Pap Márton a nagybányai polgármesterre, dr. Bóth tvszéki elnök Felsőbánya fejlődésére és boldogságára, Bay Lajos a főispánnak a város irányában kilátásba helyezett jó indulatára, Csausz István az erdészeti tisztikar tagjaira, Pap Márton Bayra, a kerület képviselőjére, s még többen mások szólaltak fel lelkes hangon. A lakoma csak 5 óra fele ért véget, mikor is a főispán sétakocsizásra indult a zászlódiszben álló városba és környékére, megtekintvén a szép Fővölgyet, a kincstári zúzdát és több bányát. Az esti órákban aztán a legjobb benyomásokkal Nagybányára távozott a felsőbányái közönség körében annyira megszeretett főispá unk, honnan más nap, jul. 28 án visszatért nyári tartózkodási helyére, a bikszádi fürdőbe. Nagybányai tartózkodása alatt a főispán nejével Neubauer Ferencz főbányatanácsosnál, az ottani bányaigazgatónál volt szállva. Fürdői levél. Pöstyén 1904. jul. 29. Tisztelt szerkesztő Ur! A szenvedő emberiségnek vélek szolgálatot tenni, midőn a pöstyéni hires fürdőről, melynek áldott vizét már két ízben volt szerencsém használni, — egyet mást tapasztalat után elmondok. A mai kor a tüdőbeMost már tudtam, mit értett a főesperes ur a „becsület“ alatt. Tehát egy kis etiquette-re (illemre) tanítsam őt. S valóban ez reá is fórt, mert az evőeszközzel is úgy bánt, mintha rendeltetésűkkel nem volna tisztában. Tehát teljes erővel hozzáfogtam a csiszoláshoz. Csakhogy növendékem nem nagy kedvet mutatott a két kézzel való étkezés szertartása iránt, mert könnyebbnek tartotta az ő saját módszerét, mely abból állott, hogy a mit csak lehetett, mindent kanállal evett. Persze, igy nagyobb adagokat lehetett bekebelezni. — Bármit mondtam, vagy mutattam neki, mindig az ellenkezőjét tette. Ekkor egy nem annyira malicziozus, mint inkább tréfás módszert alkalmaztam, remélvén, hogy ez majd ószretóriti. Nevezetesen Dr. Búza apokrif illemtanát vettem elő, melynek főbb szabályai az alábbi fejezetekben foglaltatnak. 2. Pankotai ur illemet tanul. „Minihogy mi — igy kezdém — itt a határszélen a műveltség terjesztésére vagyunk hivatva s állásunknál fogva minden úri körben megfordulunk, azért szükséges, hogy mindenkor válogatott kifejezéseket használjuk. S egyszersmind elsajátítsuk az itt divatozó finomabb szólásmódot. így pl. ha igy fogják kínálni: „Tessék szeretni!“ — ezt kell rá felelni: „Köszönöm pompásan!“ És jegyezze még jól, hogy a kínálást nem illik visszautasítani, mert úgy tűnnék fel, mintha az étel nem lenne jó. (Ezt az utasítást látható örömmel vette tudomásul, mert akárhányszor kínáltam, soha sem adott kosarat.) — Ha pedig — folytatám —már nem volna képes többet „élvezni“ — akkor mondja,hogy: „Köszönöm, már boldog vagyok !“ Ily s ezekhez hasonló oktatás után már az evőeszközök használatára is hajlandóbb lett, főleg miután azt mondtam neki, hogy nemsokára a szomszódfaluban lakó postamesterhez megyünk látogatóba, hol leány is van a háznál. A postamesterék igen kedélyes család voltak. Évnegyedenkint egy néhány száz ko rónát vettem föl náluk s ilyenkor illeték gyanánt rendesen volt egy kis szívesség. Tréfás modoromat már ismerték s igy nem nagy rábeszélés kellett, hogy tervemnek megnyerjem őket t. i. hogy az én stylusom sze rint beszéljenek növendékemmel. Előbb azonban nobel vizittet lettünk náluk, mely alkalommal csak annyi történt, hogy úgy a postamester, mint mi ketten a gyakori „tessék szeretni“ — folytán csakugyan boldogok lettünk. így az orgonász ur csakugyan komolyan vette az uj illemtant és hűségesen tanulta. Az uzsonnán azonban megjártam vele. Az én szerény viszonyaim ugyanis nem engedték meg azt a fényűzést, hogy befőttet tarthassak s igy ennek bekebelezési szertartását sem mutathattam meg neki. S minthogy mi a távolság miatt elkéstünk s a társaság, mely ott volt, már meg uzsonnázott, én magam pedig nem szoktam napközben étkezni: igy esett meg aztán, hogy midőn a posta- mesterné az orgonista urat kínálta, az egész nyugodtan maga elé vette a befőttes tálat és tartalmát bekanalazta. ‘Éa úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, mert restel- tem neki szólni. Útközben azonban megkérdeztem tőle, hogy miért vette maga elé a tálat? „Tálnak ugyan nem tál“ felelte rá, — azt meg nem tudtam, hogy mire való az a kis cserép a kis kanállal, mert még soha sem ettem befőttet; annyi azonban bizonyos, hogy jó volt.“ 3. Pankotai ur vizsgálatot tesz a becsü- lettanból. Időközben a főesperes urnái valami hivatalos dolgomakadf, melyet élőszóval akartam elintézni. Alig, hogy ez megtörtént, azt kérdezte tőlem: „Tud már az orgonistád be-
