Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-20 / 30. szám

XIII. évfolyam

Szatmáp, 1904. Julius 20.

30-ik szám.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Epry évre — — — — — — 6 korona — fillér

Félévre — — — — — — , — 3 „

Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Key es szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő

BÁTHORY END I< E.

A lap kiadója:

A „PÁZMÁNY SAJTÓ“

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány1 sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel.

Nyilttér sora 40 fillér*

A lap megjelenik minden szerdán.

Nincs többé kivándorlás.

Maholnap reklámhireket fognak szerkeszteni erről a témáról, akiknek érdekükben áll, hogy az ország viszonyait tetszetősebb színekben Kiütéssék fel a nagyközönség előtt. 'Nincs kivándorlás! . . . Nincsen kopaszfej. Napról-napra ott látjuk ezt ajónevü reklámot a hirdetések közt, de azért csak hull a haj az idő vasfogai között és rendre kopaszodnak az emberek.

A kivándorlási statisztika érdekes képét nyújtja, mennyire csökken Magyarországból napról-napra a kivándorlók száma. Ez a statisztika azonban, jóllehet tulajdonképeni in- tencziója az, hogy megörvendeztessen, inkább csak érdekes, mint örvendetes. Azt mondja, hogy a folyó év első négy .havában csak 232(147 kivándorló vitorlázóit át Lazánkból az újvilágba, ínig a múlt év hasonló időszakában 297070-re rugót* az elmenekültek ,száma. Szép, szép, nagyon szép. És még szebb az illúzió, ha valaki 'ezekből a számadatokból arra tud következtetni, hogy azok kialakulását a ketlvézőbb hazai viszonyok idézték elő. Pedig sokan vannak, akik ezt szeretnék kimagyarázni belőlük, már. tudniillik azok, akiknek érdekükben áll. . ü,

Ez a feltevés azonban1 csak a képzelődések világából való. Az épen most lefolyt költségvetési vita alatt sorra mutattak reá a nép bajaival

ismerős képviselők arra a szomorú helyzetre, melyben nálunk a kisemberek sínylődnek. Még a felsőbb társadalmi rétegek is pénztelenek, középosztályunk eladósodott,' parasztságunk koldcsszegény. Mindezek daczára Európa összes nemzetei között aránylag ni Űzetjük a leg-, több adót.

A magyar földbirtok értékének körülbelül 50 százalékáig van megterhelve. Az összes jelzálogteher 46 százaléka a kis-: és középbirtokra nehezedik. 1858-ban 120 millió volt a magyar föld teihe, ma bét milliárd alatt görnyedez. Pedig nem a nép hibás. A mi népünk szorgalmas, a reggeli szürkületben már kimegy a mezőre, dolgozik naphosszant s késő este tér haza. Ez a nép nem iszákos, nem tivornyázó, mégis napról-napra roszabbodik a helyzete. Ezeken a

V ibZOii j ü'&'uü litriíí oegiit. t ntr

szálnyit se senki, legfeljebb nagy - I bölcsen tanácskoznak az orvossze- I rekről, és mig a tárgyalás folyik, pusztul a magyar nép. Dehogy pusztul. 60000-rel kevesebb kivándorló mint tavaly. Hiszen a számok beszélnek. Igen, beszélnek, de nem népünk rózsás viszonyainak a szószólói azok, hanem az Amerikában beállott munkahiány teremtette meg. Az üzembeszüntetések és bérreduk- cziók ideje ott is elkövetkezett. Ez riasztotta vissza a magyar földnek kivándorlásra készen állott lakosságát is. Sőt akik már kimentek,

azoknak egy része is kénytelen

visszahajózni, mert boldogulni nem

tud. Van-e hát ebben valami örven- *

detes ? . .. Epenséggel nincs!... Sőt a veszély fenyegetőbben növekszik általa!... Ezek a kényszerűségből haza számlázottak és szükségből itthon maradtak csak fokozzák az elégedetlenséget és siettetik az úgynevezett szocziális kérdés kitörését az egész vonalon.

Minden jósolgatás nélkül, a gyors egymásutánban összetorlódó események, a folyton roszabbodó megélhetési viszonyok, s az ezek nyomán fakadt nagymérvű elkeseredésből egész határozottan lehet következtetni, hogy Magyarországon azzal a chimerával, melyről ma még csak félve suttog mindenki, előbb- utóbb rneg kell küzdeni. Sőt már az időt is csaknem mathematikai pontossággal meg lehet állapítani.

Milyen jó volna ennek eleiét venni. Természetesen addig, mig nem késő. A. magyar nép nem fen- héjázó, nem követelő, ha meg vannak azok a garancziák, melyek megélhetését biztosítják, megnyugszik sorsában és jókedvvel túrja ekevasával a földet. De azt a minimumot a számára biztosítani kell. Nagyobb latifundiumok párczellázásá- val mily szép eredményeket lehetné elérni. Azért marad a földesurnak is, a nép meg boldogul.

Gondolkozzanak ezen azok, akiket illet, akik tudnának a nép baján

ejj TÄR.CZ A. g|

Amit a holnap ho

Lenn az utczán hideg jszél süyit, itt fenn a szobában nyájas) maraszTé. meleg pattog. Ülök a lüz előtt, s ahogy qm, azon tűnődöm, mennyire tökéletlen &z,ei;szóm a kályha.

Hogy nem alapult még meg a Vulkán Hőkiaknázó Részvénytársaság, mely a fold méhének izzó füzeit enyhe meleggé luhasztva, csőrendszeren vezetné lakásunkba, mint a vizet s a gázt. A Gellérthegynek vulkáni magjával), ; artézi kútfejeik kőjével füieni ltheme az egész ország városait, falvait és tanyái', s tavaszi virulásra serkenteni a fagy alatt megridegült földet; sőt narancs-erdőt fakasziani, miriuscserjót támasztani olt, ahol a szívós akácz küzd a sivó komokkal és bocsát le egy-egy fanyar gyökérszálat az amerikai jövevény, a bogárálló venyige. Csak a maga silány valójában mutatkozik ez a

hivalkodó csoda-korszak, midőn nem ott s nem akkor bír kedvére ereszteni esőt sszelet, hü\öst, ahol s amikor arra szükség van.

Bizony tök életlen szerszám ez a kályha s megérdemelné, hogy a rég elfelejtett kop- panió soisára jusson. Pedig menyi szép ének zengett a kandallótól 1 (Melynek minálunk -kályha a neve.) Újabban építenek is kandallót’az uj ebédlőbe, hogy stilszeiü legyen. Aztán beállítják a gáz-kemenezét, vagy kinevezik kandallóvá a regenerátort s ezzel a faliújsággal ismét csúffá tellek egy kedves régi eredeiit.

Van amolyan légfűtés is. De ez minden meleg volla mellett hideg. Nem is annyira az egyenletes füiés szólitotta életre, minim kább a szűkre szabott lakásunk szorított rá: kályha ne fogja el a helyet a kondignácziós tea-asztal, vagy sma bálvány elő), melynek neve buffet. (Magyarul kredencz.)

Ebben a pillanatban valami megrezzenii az elmémet. Az a kicsi démon, amely önmagunkkal vtszejt össze bennünket: az elleqmondás. Hogy mit is kívánom én: mindezeket a dolgokat? Megváliotta-e a küzdő embert a gőz, a gáz, a villám ? A tudomány magasára emelkedett hygiene nem győzi számon tartani az ezerféle baczillust, mely azóta ficzánkol csak igazában s mélelyezi meg milliók vérét, amióta fölfedezték. Mert hogy soha azelőtt nem volt annyi nyavalya a világon, mint a mióta felismertük a gerjesztőit. Sivatag oroszlána, dzsungel tigrise, Brazilia ősrengetegeinek forró zsombékjaiból kinyilaló vipera nem irtott ki annyi embert, mint az a parányiság, amelyből százezer tér el akkora helyen, mint a mekkora az ón bajuszom szálának az átrnetszete.

Gőz-daru és kimarjult váll. Villamos vasút s a fáradtság miatt sajgó láb. S még egy csomó ilyen ellentét. S valamennyi meghazudtolja annak a bizonyos haladásnak u. n. áldásait. Sem Edison, sem Cuorie meg nem váltották az emberiséget. Mért is hal meg éhen ugyan egy pillanatban épp annyi ember, mint a amennyi megzabál ? Mért hogy