Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-11 / 20. szám

. ................. — —-2 'w, „HETI SZ EML E“ (20 ik szám.)

s a nagy közöltté# osztatlan tisztelete és

szeretető által környezve;.^

*

* *

A megboMogult temetése f. hó 4 én délután 4 órakor történt meg, óriási közönség részvétele mellett. Kivonultak az összes fiú- és leányiskolák növendékei. Megjelent a temetésen gróf Károlyi István, Géressy Kálmán debreczeni kir. tankerületi főigazgató, Dr. Jordán Károly apát, Dr. Hám Antal kolozsvári theologiai tanár; a szatmári kir. kath. főgimnázium képviseletében : Dr Fodor Gyula és Fölkel Béla tanárok; a társházak küldöttei közül : Váradi Károly igazgató, Holczinger Imre és Vitkó József tanárok Debreczenből, Kovács Endre igazgató S.-A.- Ujhelyről, Nádor Béla tanár Máramáros-Szi- getről. Testületileg vettek részt a temető sen :a tisztikar, a Nagy Károlyi Oltáregyesület, a Legényegyesület. Jelen voltak a protenstáns lelkipásztorok. A temetési szertartást Szabó István apát, püspöki titkár végezte Moldován fényi, Gziereizer mezőteremi, Matlastkovszky vállaji plébánosok, Antal Miklós kálmándi, Rokk István mezőpetri-i segédlelkészek, Páter Vidor Péter és Páter kap- Jonyi ferenczrendi szerzetesek segédlete mellett. A szertartást a dalárda éneke nyitotta meg, majd a koporsó beszentelése után Varjas Endre főgimnáziumi tanár a következő beszédben búcsúztatta el a szeretett rend- társat.

Mélyen tisztelt gyászoló gyülekezet!

A megéledő természet nagy tavaszán, amikor lombba szökken minden — halált látni, a virágnyitó, illatos élet küszöbén — koporsóra borulni, a madárdalos levegőben — gyászos harangbugást hallani : fáj. S mennyivel jobban sajog e fáldalom, ha a halál minket rabol meg, ha a koporsó azt rejti, a ki hozzánk tartozott, ha a harangzúgás azt siratja, akit szerettünk.

Mert szerettük ezt a szent öreget, a ki még nagyobb szeretettel ölelt szivére mindnyájunkat. Nemcsak mi, őt gyászoló rendtársai, de ti is, akik itt álltok sóhajtó ajkkal, rokonai, testvérei, lelki gyermekei voltunk. Testvérként ölelt magához örök ifjú szivével s mi atyánkat láttuk, éreztük benne.

Oh Uram, ha zokogunk, csoda e ez ? De nem Téged vádol a mi megcsukló sirá- súnk, nem is őt siratjuk, de önmagunkat a kiket most. itt hagyott atyátlanul, árván.

Sirathatjuk, nincs senki közöttünk, a ki

készült, melyeket koronázás, vagy egyéb ünnepélyes alkalmakkor viseltek. Innen van, hogy némely egyházi ruhának oranamentikája legkülönfélébb formákat, pl. hadijelvónyoket tüntet fel, melyek a liturgia szabályaiba is ütköznek. Ez esetekben ugyanis nem csupán az alapszövetet használták föl az egyházi ■célú hímzésre, hanem a hímzett ruhákat is némi változtatással alkalmazták, vagy a hímzést kivágták és uj szövetalapra varrták.

Egyik misemondóruha (23. sz. ) Maria Jozefa főherczegnő, I. József leányának, másik (26. sz.) Mária Jozefa bajor herczegnö II. József második nejének menyasszouyi ruhájából készült. A mártaczeHi benczós apátság birtokában levő misemodóruhát (69 sz.) maga Mária Terézia hímezte anyjával együtt s 1757 szeptember 10.-én személyesen szolgáltatta át. A cs. kir. udvari kápolna tulajdonát képezi egy ornálus (112. sz.), mely II. Józsefnek Mária Izabella parin «i herczeguő- vel való egybekelésekor készült. A 114. sz. ornátus I. Ferencz császár koronázási öltönyéből alakiitatott át.

olyan volna, mint ő volt. Nem viselt bár magas méltóságokat, az emberi dicsőítés biu órdemjelei nem bontották mellét, az Ur Jézus szerény szerzetese volt, a ki a maga önzetlen egyszerűségében ellensége volt minden külső fénynek és pompának — mégis az ő megható hitével, csodás szeretőiével, érintetlen lelkének gyermeki tisztaságával jobban beírta nevét szivünkbe, mint azok, a kiket királyok tüntetnek ki. Sirja felett nem a csodáló bámulat áll meg némán, de a szeretet hullatja fájdalmas könyvét.

Mit mondjak róla, a ki csak testében volt elaggott, de lelkében örök ifjú maradt. Hosszú esztendők munkás napjairól kellene beszámolnom. De nem teszem ezt. A kik ismerték, úgy is tudják : ki volt, a kik nem ismerték, azok előtt túlzóan részrehajlónak tűnnék föl magasztalásom, hiszen atyámat siratom benne.

Nem szólok hát e szent, öreg nagy esztendeiről, a melyeket nemzete és egyháza felérhetetlen hasznára az iskolában töltött el nevelve oly-sokot — csak egy képet idézek föl, a melynek idylli varázsa mindannyiunkat megkapott, mikor láttuk e mosolygó arczu aggot körülvéve rajongó gyermekseregtől. Az ártatlanság szent ölelkezése volt ez.

Ilyen volt ő egész életében. Szeretető! vetett, szeretetet aratott. A nagy, az egyetlen parancs igazi teljesítője és apostola volt. Erőt és ihletet az imádságból és elmélkedésből merített ehhez; beszólt az Istennel s ő leikébe szállt és ez a megtisztult lélek ült ki ajkára, mikor megszólalt. Társalgásában az a szeretet volt érezhető, amelyről az após tol beszél, amely se nem féltékeny, se nem gőgös, mindig hajlandó elhinni a jót, sohase hajlandó föltenni a rosszat.

A mig el ne-ar gyöngítette a kor, mindennap az oltár elé lépett szennytelen ártatlansággal s imádságába egyesülve Istennel a földről az égbe szállt s viszont az égből a földre szállt, midőu annyi sok léleknek az Isten parancsait hi ide t te, megtisztítva azokat a gyóntatószékben. Hány összegyötört, meglépett szivet vigasztalt itt meg! Hánynak adta vissza a békét! Mily sokunknak volt lelkiatyja I

Elmondjam-e még, mit tett Jézus Krisztus szegény tagjaival? A ki hozzáfordult segítségért, megvallhatja, hogy természetének alapvonása az adakozás volt még abban az öreg korban is, a melyet oly soknál megHazánk a kiálitáson igen szép és értékes tárgyakkal szerepel, bár pl. az esztergomi főszékesegyház, melyben sok Mária Terézia korabeli egyházi ruha látható, egyáltalában nincs képviselve. Legtöbbet (7 misemondóruhát) a székesfejórvári székesegyház küldött be, a kalocsai székesegyház 5, a szepesi 1, a győri 1, a szatmári 1, az ungvári 1, a gyulafehérvári 1, a pannonhalmi főapátság 1, a pozsonyi dóm 2, a fogarasi katonai várkápolna 5, a biai templom 1 (Metternich Sándor hercegnő), a csepeli lemplom 1, a lorettói templom 1, a csepeli templom, a lorettói templom 1, a csepini (?) templom 2, poszonyi Orsolyazárda 3, a pozsonyi Notre Dame zárda 2, a pozsonyi Erzsébet apácák 1, a nagyszebeni Orsolyazárda 2 tárgygyal van képviselve.

Ehelyütt külön is ki kell emelnünk, hogy az apácák által beküldött kiállítási tárgyak részben gondos, ritka müizléssel restaurálva jóformán a legjobban megőrzött fentartott tárgyai az egész kiállításnak.

mérgez a fukarság. A mije volt — nem sok — azt mind szétosztotta, magára nem fordított semmit s az ő adománya soha nem volt alamizsna, de a szeretet jóságos ajándéka. Az a sok könnybe lábbadt szem, a mely most és még oly soká siratja őt, többet tudna beszélni erről.

Szavam könnybe fül, ha tovább folytatom. A fájó veszteség pótolhatatlansága most kezd föltűnni egész nagyságában.

Én Istenem, ha szent színed előtt szabad kitárni lelkemet, s én a por és hamu, beszélhetek veled, oh Istenem, miért veszítettük el őt érett bölcsesége korában ? Talán mert annyi szent cselekedete után nem volt szabad tennie semmi mulandót? Elérkezett-e talán az ő ideje, a mikor össze kellett szednie munkás életének gyümölcseit s elvenni tőled az igazság koszorúját, a melyet azoknak Ígértél, a kik a te utaidat járják ? . . . Én Uram, nem akarok titokzatos rendeléseid mélységében kutatni, nem akarom szent szándékaid okát keresni, a melyek igazságosságodat, vagy irgalmadat hozzák működésbe; nem akarok akaratod ellen szólni — imádom azt — de, Uram, tudom Te igazságos vagy. Ebben az igazságosságban látom az okot, a mely megfosztott tőle. Az ő halála a mi lelki nyomorúságunk, erkölcsi romlottságunk büntetése.

— É edjen bűnbánóira szivünk s mély fájdalmunkban lássuk az elköltözött jámbor- ságit fénylő, vezető csillagunkul.

Oh halai, te hirtelen és mégis előrelátott halál, mennyi felemelő példától, a szeretet édes vignsztalásá'ól, mennyi enyhüléstől fosztottál te meg! Még láthattuk volna őt s talán ősz haja, jóságos tekintete, kezének áldása szivünket érintve megváltoztatott volna bennünket!

Nélküle élünk már . . .- Uram, kinek kezében vagyunk mindnyájan, reszkető szóval könyörgünk hozzád, fogadd be örökkévalóságodba ezt a lelket, a ki mindig örökkévalóságod gondolatával foglalkozott. Fogadd el szándékait, kívánságait, a melyek szentek és isteniek voltak. S ha szándékai mellé telteket is kívánsz — ime itt vannak az ő adakozó cselekedetei, a melyekkel annyi éhezőnek megadta a Tőled kért kenyeret; itt vannak a lelkek, a kiket nevelt, tanított, utaidon vezetett, a kiket megenyhitett és megerősített. Fogadd el mindezt és jntalmad teljességével áraszd el a hozzád felszáilottat.

A hazánkból kiállított tárgyak közű különös figyelmet érdemelnek :

A szatmári székesegyház tulajdonát képező (63. sz.) misemondó ruha stólával és manipu’ussal, fehér brokátselyem alapon arany és ezüst hímzéssel. Alul arany, ezüst és selyemhimzóssel Magyarország címere látható, aranyszövetre fekete és vörös selyemmel hímzett következő felírással :

MARIA THERESIA AUSTRIACAFRANCISCI STEP- HANILOTHARINGOIAEHETRVRIAE AVSTR.V Síi PRINCIPIS TIIORI SOCIA APOSTOLICI REGNI HVNGARIAE REGINA *HAC AVGVSTA VESTE RITVNATIONIS HVNGARICAE MAIESTVOSE ERAT INDVTA * CVM ANNO HOC POSONII DIE XXV IVNH * AVSPIOE DEO IN REGIN AM 1IVN- GARIAE PLAVSV SOLENNIINAVGVRARENVR * QVAE REG AUS VESTIS SING VL ARI SVAE MA- IESTATIS PIETATE PROSACRO DIVINI HONORIS ORXATV IN GLORIOSA CORONATION E REGÍN AE ASSISTENTI GABRIELI ANTONIO ERDŐDI AGRI- ENSI ANTISTITI BENIGNE DONATA. IPSIVS PIA VENERATIONS ITA EX TAT*.

A csillagok közti nagyobb betűk — összesen hatszor ismétlődve— az 1741. évet tüntetik elő, mely évi junius hó 25 ón Mária