Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-04 / 19. szám
XIII. évfolyam. Szatmár, 1904. május 4 19-ik szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — •— — —- —" 6' korona —- fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Evyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ* A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Páztnány- sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árkan vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Nehéz idők. Nagyon szomorú képet mutat a magyar társadalom. Olyan szél lengedez, mely megelőzte a nagy fran- czia forradalmat, mikor aztán az erkölcstelenség vérrel itatta telhetetlen vágyait. A korrupczió pusztító tűz gyanánt terjed a hon határai közt. A morális tekintély ellen irtó háborút indított a lelketlen izgatások által csaknem félvaddá lett tömeg, mely előtt semmi szent nincsen többé, csak erőszakos törekvései nyerjenek kielégítést. Évek óta forrong a munkások osztálya, elégedetlen helyzetével. Követeléseik nem teljesitése nyomán nem késnek azonnal harczba szál- lani, felmondják az engedelmességet, megbontják az állami és társadalmi rendet, mitsem törődve azokkal a súlyos következményekkel, melyek e felfordult világban sok szór igen érzékenyen sújtják a haza lakosait. Sztrájk után sztrájk következik, a jogrend helyére erőszak lép, ijesztő módon csattogtatja ércz- fogait az anarchia. S ime ami még szomorúbb, a félrevezetett, tudatlan nép, a súlyos viszonyok közt küzdő, hitetlen, hazátlan munkások romboló tömegébe belevegyül a műveltebb elem, az államvasutak tisztikara és összes alkalmazottai megtagadják a köteles engedelmességet, eskü- szegóssel odahagyják szolgálatukat, kidobják a közönséget a nyilt pályára, sőt itt-ott anarchikus merényletektől sem riadnak vissza, midőn összerongálják a sineket és a vasutak felszereléseit. A vasutasok műveltebb osztályának ez a jogosulatlan eljárása csakhamar visszhangra talált a buta, az eldurvult lelkű tömegben, mely talán mintegy intő jelnek tekintette, hogy ő is életjelt adjon magáról és megkezdje romboló munkáját, melynek nyomán halál és pusztulás támad. Borzalommal tölti el az ember egész valóját az élesdi tragédia. Orvtámadó emeli fel gyilkos kezét a rend őreire, golyójával földre teríti a csendőrőrmestert, rátámad az elvadult tömeg a katonaságra, fék- vesztett esztelenségében botorul megy neki a biztos halálnak. Elvérzeni a harczmezőn szép, dicső halál, melyért a hon áldása kiséri sírjába a vitéz bajnokot, mig azokat a botrányhősöket, kik az állami és társadalmi rend felbontásában keresnek magoknak babérokat, gyalázat szennyezi, a népek millióinak átka nehezül reájuk. És ime ma már odajutottunk, hogy a hazátlan, a nép nyakán élősködő ágensek a leggyalázctosabb törekvéseket ideális színben tudták feltűntetni a nép előtt, amelyért érdemes vért és életet álcozni. A lelki eldurvulásnak szomorú szimptomái ezek, annak az útnak lejtője meredsz előttünk, melyre a vallástalan- ság űzi, hajtja a romlott embereket. Mig a nép Istentől fél, mig egy nagyobb erkölcsi erő tartja vissza a bűn ösvényétől, hasonló elhatározásra szánni nem képes magát. Ám ha egyszer kiszakították kebléből a hitet, elseper utjából mindent, mint a zugó, hullámzó vizár, mely szétszakította töltéseit. A büntetéstől való félelem kihal leikéből, vakon rohan a szerencsétlenségbe, mert azt hiszi, hogy Ő tőle (j£V„d a lörvény ereje, melyet ha másként nem, hát romboló munkájával is kész megváltoztatni. A történelem szigorú következetességgel igazolja a nemzetek életében, hogy az elvesztett vallásosság mintegy szükségképen vonja maga után az erkölcsök elfajulását, amely nemzet Istenét elhagyta, elébb utóbb az anarchia karjai közzé veti magát, ahol a vérfürdő a jogrend, az erőszak az igazság. Legfőbb princzipiumnak kellene tehát lenni az államhatalom kezelésében, hogy a nép szivéből ki ne haljon a vallásosság. Nem arra törekedni, hogy elidegenitsék őt egyházától és papjaitól, hanem növelni benne az erős hitet, az eltévedteket visszavezetni Krisztus keresztjéhez, mely a leghatalmasabban intő tilalomfa, hogy maradjon meg az ember az erkölcsi élet határai között. A vallásos lélek jobban fél ettől a tilalomfától mint a megromlott kebel a törvény összes szigorától. És az a félelem nemes, mert visszautasít magától minden gaztettre törekvő hajlamot, ez nyomorult gyávaság, mely csak a kibúvót keresi, hogy szabadulhasson a büntetéstől. Akkor, csak akkor lesz boldog igazán e hon, akkor szilárdul meg igazán maga az állami tekintély, ha a népnek már jóformán megrontott tömegét visszaterelik a vallásosság útjára. Kívánatos, hogy szívleljék meg ezt az igazságot mindazok, akik csak a legparányibb részben is közreműködhetnek arra, hogy az egyház és az állam közötti kapcsolat minél szilárdabbá váljék. Üdvös rendelet. Érdekes és igen hasznos rendeletet bocsátott ki a napokban Pest vármegye törvényhatósága a duhaj legények megrend- szabályozása czéljából. Napirenden vannak úgy falvakban, mint a városokban a korcsmái összejövetelek, fonók, kalákák és egyéb tánczmulatságok, ahol aztán szabad folyást nyer a trágárság, káromkodás és aljas beszédek fűszerezik az együttlét örömeit, mikor már a jókedv magasabb tetőpontra hágott, rendesen összekülönbözik a jeles kompánia, kezdenek repülni az üvegek, majd dorongra kerül a sor, sőt itt-ott a bicska vagy a csizmaszárban elrejtett kés is megjelenik az ütközetben, a vége rendszerint egy nehány bevert koponya sznkcht l»npi, nőm »gyozer emherélet is esik áldozatul. Ez a körülmény indította az említett törvényhatóságot arra, hogy a legszigorúbb ellenőrzésre utasítsa közegeit, kik csak a legritkább esetben fogják engedélyezni az effajta mulatságokat, akkor is hatósági felügyelet lesz hivatva határt szabni a jókedv felvillanásának. Száműzve lesz a trágárság és a káromkodás, a szilaj rakonczátlanság át lesz terelve a szolid mulatság útjára, ahol nem a duhajkodás, hanem a jókedv talál majd otthonra. Nagyon szükséges volt ez a rendszabály az elharapódzott botrányok megfékezésére, melyeknek utójátékai aztán a büntetőbíróságok előtt szoktak lefolyni, melyeknek ugyancsak meggyűlt a bajuk az ilyen kázusokkal. Meg keil törni azt a balvéleményt, mely úgyszólván meggyökeresedett az alsóbb nép- osztály között. Mert be kell vallani, *hogy ott az a jelszó: Ki a legény a csárdában ?... Nem gaztettnek, sőt valami különös hősies cselekménynek tekintik, ha valamelyik jobban el tudja páholni a másikat, vagy ha talpraesettebb káromkodások repülnek ki a bajusza alól. A nép, az alsóbbrendű nép nem Ítéli el és nem veti ki társadalmából az ilyen frátereket, sőt valami tiszteletteljes félelemmel tekint reájok, azután kezet szőrit velők, sőt még dicséri, hogy ugyancsak megállották a sarat. A nép téves felfogásán kívül nagy mértékben előmozdítója ezen duhaj mulatságoknak azon körülmény is, hogy a törvény sem mér nekik — már tudniillik a virtusos hősöknek azzal a mértékkel, amelylyel megérdemelnék. Egy nyomorult csirkefogó, ha bemászott a ketreczbe és egy-két csirkével felszerelve állott tovább, hónapokra terjedő
