Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-10-14 / 42. szám
o vevén, hogy nem ez az ének, amelyet ö énekeltetni akar, abbanhagyta és kikereste a másikat. Másnap Beizer tanár czáfolata jelent ugyanabban a lapban, ahol megtámadták. Épen azért mi nem akartunk hozzászólni ehhez a kérdéshez, mert befejezettnek tekintettük az ügyet, másrészt nem akartunk a fogadatlan prókátorság szerepére vállalkozni, s mert épen papi emberről van szó, sokkal loyalisabbnak láttuk, hogy ne mi, hamem mások páholják el a „Szatmári Hírlapot“, amit a „Szamos“ laptársunk dicséret- reméltó felbuzdulással meg is cselekedett. Sőt Bartha Kálmán, a Szatmári Hírlap főszerkesztője, maga is olyan nyaklevest adott szenzácziókkan ntazó zsidóinak, amely után, azt hiszszük, nem egyhamar lesz kedvök hasonló szenzácziókban hazudozni. De mert Reiser tanár a támadás óta napról napra kap holmi eszement fráterektől fenyegető leveleket, mert a ref. főgimnázium tanulóinak egy része (a komolyabbak tud- tunkkal nem voltak ott) jónak látta egy este Reiser tanár lakása elé vonulni és abczugolni, azután pedig Harsányit éltetve (a Szatmári H. zsidó szerkesztője) csinálta meg a maga demonstráczióját, kötelességünk rámutatni arra a veszedelemre, melyet az ilyen revol- vereskedő nácziók idéznek elő megbontásával annak a viszonynak, melynek elüljáró és alattvaló közt kell léteznie. Egy tanár oly magasan kell hogy álljon tanítványai előtt, akihez azok csak tisztelettel közeledhetnek. Eszménykép ő, akit követni kell, akinek az ifjúság minden szavát szentirásnak fogadja, minden cselekedetét követésre méltónak tartja. Csak Így járhat sikerrel az oktatás, csak igy lehet a növendékre jellemképző hatással a nevelés. Egy tanárnak tehát még esetleges gyengeségét is odaállítani növendékei elé olyan brutalitás, mely nemcsak az illetőnek, de magának a közczélnak veszélyeztetésével jár, annál kva- iifikálhatatlanabb vakmerőség hazugságokkal rontani egy tanár tekintélye ellen, s pellengére állitani a növendékek előtt. Erre csak teljesen műveletlen ember velemedhetik, olyan, akinek vajmi keveset juttattak az iskolában a tisztességtudásból. És ez a baj, hogy épen ilyenekkel van elárasztva a hírlapirodalom, akik aztán derüre- borura nyakazzák le az utjokba kerülő egyéneket. Az a zsidógyerek, amint kikerült a zugiskolából, odaszegődik valamelyik fővárosi lap mellé elébb rikkancsnak, pár esztendő múlva hirvadásznak, majd korrektornak lép «lő, egyszercsak azon veszi magát észre, hogy „hivatásos“ hirlapiró, egy olyan potentát, aki előtt hasra kell vágódni mindenkinek. Természetesen tudománya nincs, műveltsége nincs, összes holmija az a kis jártasság, melyet a stylizálás terén szerzett. Ezzel az utravalóval lévén ellátva, bölcsességére és judiciumára nem appellálliat a közönség, miután azok előtte ismeretlen fogalmak. Ő csak azt látja, az után eseng, ami bámulatba fogja ejteni az olvasókat, amiből országos botrány nőheti ki magát. Ha aztán ilyen véletlenül nincs, hát megcsinálja. A folytonos szenzácziókeresésben utóvégre ahhoz a ponthoz ér, hogy maga is igaznak tartja, amit hazudik. A hazugság mindennapi kenyere lesz, nem is képzeli másként a hirlap- irás mesterségét, ha körül nincs fűszerezve hihetetlen és elképzelhetetlen adatokkal. Ezért kellene sürgetni és keresztülvinni, hogy a hirlapirás mégis csak legyen valamelyes kvalifikáczióhoz kötve, hogy ne áraszthassák el mindenféle kétes exiszten- cziák, kiknek egyéni tartalmuk nem áll arányban azzal a magasztos és fontos hivatással, melyet a hírlapírónak a lelkek nemesítésében be kel töltenie. Még csak egyet! . . . A Szatmári Hírlap a hazafiatlanság vádjával puffantja le Beizer tanár urat, holott ő maga csakúgy prüszköl a hazafiságtól. Igen, de csakis prüszköl. Vájjon hol van az olyan lapnál a morális érzék, amely először pénzért felajánlja magát á kormány csatlósának, s miután kitessékelték a miniszteri szobákból, akkor fortyan fel benne a szörnyű hazafíság és torkaszakad- tából kiabálja, hogy ilyen meg olyan gra- nicsár Héderváry. Ez a metamorfózis jellemzi legjobban azt a hazafiságot, melynek czégére alatt a Szatmári Hírlap zsidói árulgatják hitvány portékájukat. Legkevésbbé sem lehetnek reá büszkék a ref. gimnáziumnak azok a növendékei, akik oly mohón kaptak rajta. Szegény fiuk, nem tudták, mit vesznek. Ez olyan kovász, amelyik Debreczenben (Szabadság) kormánypárti volt, Szatmáron egy pár hónapig élesztő hiányában indifferentizmuszba merülve stagnált, mikor aztán megjött, nem az élesztő, — hanem csak a reménye, Széli Kálmán volt a legokosabb ember az országban, Hugonnai főispán pedig bámulatra méltó energiával vezette a vármegye ügyeit, mikor aztán besavanyodott, (már t. i. a kovász meg az élesztő) az a bizonyos „legokosabb“ ember álnok cselvetővé változott, főispánunk pedig olyan tehetetlen alakká zsugorodott össze, akinek csak „fidibuszszal“ érdemes világítani. Szóval olyan hazafíság ez, mint annak a bizonyos czigánynak a vallása, aki mindig a faluval tart. Végezetül itt közöljük a kir. kath. főgimnázium VIII. oszt. növendékeinek tiltakozását azon vád ellen, amelyet ellenük intézett a Szatmári Hírlap: Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! A „Szatmári Hírlap“ 227. száma arcz- piritó hazugságot hozott „A lepiszszeget hóhér- hymnusz“ czim alatt, a melyre a cáfolatot mélyen tisztelt igazgatónk adta meg. Mi, a királyi kath. főgimnázium növendékei, ezen cikk ellen a leghatározottabban tiltakozunk és kijelentjük, hogy kápolnánk méltóságát nem alacsonyitjuk le ut- czára sem illő piszegéssel, fütyüléssel, kavarodással, szóval óriási lármával. Mit gondol, mi utczai gyerkőczök vagyunk, a kik fel nem tudnók fogni, mi a mi kötelességünk a fölséges Isten hajlékában ? Mi nem tüntettünk, hanem kértük a királyok királyát, világosítsa fel (3 felségét, hogy szegény magyar népét a boldogulás útjára vezérelje. Ehhez a tisztán tévedésből származó dologhoz, két hasábot Írni, a mely hozzá még tele van müveit emberhez nem illő kifejezésekkel bizony sok rossz akarat kell. Tudjuk mi, micsoda gyászos emlékek fűződnek a Gott- erhaltehez és ezen tudásunkat annak a nagyon igazságtalanul megrágalmazott tanári karnak és intézetnek köszönhetjük. Az áhitatos csendet zavarókat ne nevezze „önérzetes diákság1'-nak, hazafias érzés dolgában leczkéztető diákoknak 1 Ne ilyen hazafiságot tulajdonítson nekünk, ilyenből nem kérünk, hanem akkor mondjon hazafias dicséretet lapja, ha olyat teszünk, mint a közel múltban, hogy 149, az az száznegyven- kilenczen vettünk részt az igazgató és 10 tanár vezetése mellett a Rákóczy-ünnepélyen. Tettekben igyekszünk hazafiak lenni, nem tartalom nélküli üres szavakban. Mindezek után midőn kijelentjük, hogy: „A VII. és Vili. osztályú tanulók .... elkezdtek pisszegni, zajongni, dörömbözni, mig végre olyan pokoli lárma lett, hogy Rat- kovszki Pál igazgató nagy sietséggel igyekezett a terembe, megtudni, hogy mi az oka a nagy kavarodásnak .... az igazgató kénytelen volt a további kísérletezésnek véget vetni,“ ebből egy szó sem igaz; azt hiszszük, hogy számíthatunk városunk elfogulatlan polgáraira, hogy ilyen fölháboritó hazug kiró- rohanásnak hitelt nem fognak adni. Szálka Valér s. k. Hirschberg Ernő s. k. Ágoston Béla s. k. Bakkay Gyula s. k. Papp Valér s. k. Papolazy Lóránd s. k. Blumm Mihály s. k. Bretán László e. k. Antal József s. k. Orbán Péter s. k. Mengai Adolf s. k. Szórán János s. k. Berghofer László s. k. Thury Lajos s. k. Ádám István s. k. Bukovinszky János s. k. Cservény István s. k. László Mihály s. k. Navora Kálmán s. k. Fábián Lajos s. k. Garadnay Imre s. k. Máté Gyula s. k. Gönczy Béla s. k. Lubomérszky Jenő s. k. Hajdú József s. k. Toperczer Kálmán s. k. VIII. o. tanulók. HÍREK. X. Pius első encziklikája. X. Pius pápa most adta ki első encziklikájál. Az encziklikában a pápa megemlékezik megválasztásáról s kifejti, hogy mennyire visszariadt attól, hogy XIII. Leo utóda legyen. De belenyugodott Isten akaratába. Isten mindenhatóságára támaszkodva, a pontifikátusra hivatván, nincs más programmja mint hogy mindent helyreállítson Krisztusban oly módon, hogy KHsztus minden és mindenben legyen. Lehetnek emberek, kik titkos szándékokat keresnek a mi lelkűnkben,—-mondja Pius pápa tovább — hogy azokat földi czé- lokra és pártóhajokra kihasználják. De hogy ez alaptalan reményt csirájában elfojtsuk, kijelentjük, hogy semmi más nem akarunk lenni és nem leszünk, mint Isten szolgája, aki reánk bízta a szent hivatalt. A püspökök közreműködését kéri ezután ; sajnálja a har- czot, melyet mindenütt Isten ellen vesznek és azt mondja, hogy a társadalmat vissza kell vezetni az egyházi fegyelemhez és útmutatást kell neki adni. Ajánlja, hogy az ifjúságot, különösen azt, mely a papi pályára van szánva, ily értelemben neveljék. Kívánja, hogy a katholikus társaságok a városban és a vidéken szaporodjana : és példát adjanak a keresztény életre. Az egyháznak, melyet Jézus Krisztus alapított, teljesen és egészen függetlennek kell lenni minden külső uralomtól. Midőn ezt a szabadságot követeljük nemcsak az egyház szentelt dolgait óvjuk meg, hanem a népek általános javáról és biztosságáról is gondoskodunk. Főmérnöki kinevezés. A kir. pénzügyminiszter Kovács Imre helyben állomásozó 2. számú m. kir. felmérési felügyelőségnél szolgálattételre beosztott kataszteri mérnököt a IX. fizetési osztály harmadik fokozatába való sorolással kataszteri mérnökké nevezte ki. Uj szentszéki tanácsosok. Ő nagy- méltósága a püspök ur dr. Reiser György kir. kath. főgimnáziumi hittanárt és Busrin- kay Gyula szennai plébánost szentszéki tanácsosoknak nevezte ki. Reiser dr. 20 éves tanári pályáján keresztül az ifjúságnak vallásos és hazafias szellemben való neveléséért a kath. irodalom műveléséért, Buzinkay a lelkipásztorkodás terén szerzett érdemeiért kapta a kitüntetést.
