Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-11-18 / 47. szám
4 HETI S Z E M L E“ (46 ik szám.) a néppárt politikájának irányzata és alapelve, valamint Tisza politikájának irányzata és alapelve közt külömbség gyanánt az egész világ áll. Közös köztük csak a 67-es alap. A miniszterelnök programmja nagyon tág, amelybe sok mindenfélét bele lehet magyarázni. Ez a körülmény csak fokozza bizalmatlanságát. Áttérve a szabadelvüpárt katonai prog- rammjára, konstatálja, hogy a szabadelvüpárt kilenczes bizottságának katonai programmja alapgondolatában fedi azt az álláspontot, melyet szóló annak idején a néppárt nevében kifejtett. Az uj miniszterelnök azonban a legfontosabb kérdésekben, a békelétszámnak törvényes utón való megállapítása és a póttartalék kontingentálása tekintetében ellenkező álláspontot foglalt el. A néppárt e küzdelemben a passzivitás álláspontjára helyezkedett abban a reményben, hogy ha a korona a nemzeti aspirácziók tekintetében konczessziókra szánja el magát s ezzel megkönnyíti a kibontakozást, a szabadelvű párt csak olyan kormányt fog támogatni, mely a jog, törvény és igazság politikáját követi. „Ebben a feltevésben — fejezte be a néppárt elnöke nagyhatású beszédét — valóban fájdalmasan, valóban keservesen csalódtunk. Mert, valamint az igen tisztelt miniszter- elnök ur a pártklubban igen helyesen megjegyezte, hogy ő tulajdonképpen soha senkinek kópiája lenni nem akar, mert minden kópia többé-kevésbbé rossz, éppen úgy meg vagyunk győződve arról, hogy ő sokkal határozottabb politikai jellem és politikai egyéniség, semhogy a múltban követett politikáját, saját múltját, egyéniségét, a múltban helyesnek ismert és általa követett rendszert valamikor is megtagadni tudná. És ez a pszichológiai momentum, amelyet én csaknem csalhatatlannak tartok, teszi nekünk kötelességünkké a legerényesebb és legkövetkezetesebb ellenőrzését a kormány eljárásának mindaddig, amíg az alkotmányon kívüli helyzetből kivezette az országot, azután pedig kezünkbe adja a legerősebb fegyvert arra nézve, hogy az elvi ellenállást vele szemken kifejtsük. Mert vagyunk mi is olyan önérzetes politikusok, akik sem múltúnkat, sem a multbau követett politikánkat, sem a múltban helyesnek ismert rendszert soha megtagadni nem fogjuk és pedig legkevésbbé olyan kormánynyal szemben, amelynek tagjai a múltban exponált helyzetből — meg vagyok győződve tála, egész melegséggel, egész meggyőződéssel — azt a rendszert támogatták, amely Bánffy báró bukásáig Magyarországon a politikai erkölcsöknek sírásója volt. Röviden rekapitulálok. Mi ellenzéki voltunk daczára ellenzéki népszerűségünknek úgyszólván teljes koczkáztatásával hót hónapon keresztül két, velünk ellentétes elvi állásponton álló kormányt úgyszólván támogattunk csak azért, hogy egyrészt a régi rendszer ne ébredhessen fel újra, másrészt azért, hogy az alkotmányon kívüli állapotból ez az ország kiszabadulhasson. De, — és erre helyezem a súlyt és ebben külön oözik mai álláspontunk azon álláspontoktól amelyeket az előbbi kormányokkal szemben elfogla- tuk, — minden fentartás nélkül kijelentjük, hogy amennyiben ezen kormány politikai erkölcsében bízni mindaddig nem tudunk, amig annak ellenkezőjéről meggyőződve nem leszünk, vele szemben az alkotmány sánczain belül a legnagyobb elszántsággal, soha nem ingadozó határozottsággal és nem lankadó erővel fogjuk teljesíteni ellenzéki kötelességeinket.“ Báró Perényi Edith t 1903. november 4. Lapunk múlt számában röviden megemlékeztünk arról a szörnyű csapásról, mely a nagydobosi báró Pere'«?/i-családot sújtotta, most a köv. sorok közlésére kértek fel bennünket : Busan szól a harang szava, olyan fájó siró hangon, mely szivet, lelket megremegtet. Az őszi szellő szárnyaira veszi a panaszos hangokat és viszi kunyhóhoz és urilakhoz egyaránt. Meghalt valaki mondják az emberek, de ki lehet, kit ragadott el ismét a halál angyala? ... És nemsokáig késik a szomorú felelet, mely könnyet fakaszt minden szemben, mert azt, ki nincs már többé — mindenki szerette és tisztelte. Meghalt egy ifjú hajadon, leíört az élet fájáról egy szép virág —: és e korán letört virágnak neve: Perényi Edith bárónő. A nagy-dobosi báró Perényi-családot tehát ismét súlyos csapás érte. Alig heg- gedtek be a vérző sebek, melyeket a mélyen vallásos és fenköltlelkü báró korai halála ejtett a hitvesi és gyermeki sziveken, alig hántolták el és siratták meg a jó és példás buzgóságu agg nagymamát, ki hosszas szenvedés után költözött át az örökkévalóságba: ismét bekopogtatott a békés lakba a halál angyala és könyörtelenül elragadta azt, ki drága édes mamájának, az özvegy bárónénak a magány szomorú perczeiben vigasztaló angyala vala, kinek édes lénye testvéreinek életét örömteljessé és vidámabbá tudta varázsolni, kinek minden cselekedete a mások iránt való jóságról és figyelemről tanúskodott. Most már ott a családi sírboltban por- ladozik a drága szív, melynek minden érzelme oly tiszta és nemes vala, mely nem kereste a maga örömét, hanem akkor volt boldog, midőn mással jót tehetett, másnak örömet és boldogságot szerezhetett, a szomorúakat és szenvedőket megvigasztalhatta, midőn szerető édes anyjának és testvéreinek szívességet tehetett. Szive jóságos szeretőiének és önzetlenségének fényes tanúbizonyságát tavaly télen tette le a gyermeki kegyelet oltárára, a midőn is, hogy édes jó mamájának — a súlyos betegségben szenvedő agg nagymama ápolásában segédkezet nyújtson, — lemondott mindazon örömökről, melyeket a téli évad egy ifjú hölgynek nyújt, és mig nővérei a fővárosba távoztak, hol a bárói család a telet tölteni szokta, ő itt maradt a falusi magányban, hogy az ápolás gondjait meg- oszsza, a drága beteget bátorítsa és életének alkonyát szeretőiének derűjével megaranyozza. így telt el a tél — a tavasz és eljött a nyár — az utolsó, melyet itt e földön üdvözölhetett, mert a nyár utolsó virágai- és rózsáival ő is hervadni kezdett és az ősz hulló leveleivel ő is lehullott az élet fájáról. A nyárutó egyik szép verőfényes napján elutazott N.-Dobosról a bárói család — és hogy a drága Didike (igy hívták a családban) önfeláldozó szeretető meglegyen jutalmazva, hogy a falusi magányban eltöltött hosszú idő után örömet és szórakozást találjon — édes anyja beleegyezésével — nővérével, Helén bárónővel hosszabb útra indult. Utjokban felkeresték Lidó tengeri fürdőt, Abbáziát, Czirkveniczát és Velenczót, mindenütt az ifjúkor lelkesedésével élvezve a délvidék bűvös-bájos szépségeit. De az öröm és boldogság napja nemsokáig hintette reájok fényes sugarait. Velenczében Edith bárónő rosszul lett, láz és kínos hátfájás kezdte gyötörni, mely napok múlva is szűnni nem akarván — a nővérek fővárosi otthonukba tértek vissza. Itt a drága beteget azonnal beható orvosi kezelés alá vették, ágyába fektették, melyből többé fel nem kelt. A sorvasztó láz két hét alatt felemésztette életerőit és sem a tudomány, sem az önfeláldozó gondos ápolás, sem a szeretet lángja nem volt képes kihűlni készülő szivét fel- melegiteni. November 2-án, halottak napjának borús, ködös hajnalán adta vissza szép lelkét Teremtőjének; e szomorú gyásznapon aludt ki annak az ifjú életnek fáklyája, melyhez oly sok boldogító remény fűződött. Korai és váratlan halála talán soha el nem múló mélységes gyászba borította a bárói családot, behintette életük útját a fájdalom szúró töviseivel és lelkűkre oly bánatot árasztott, melyre csak onnan felülről hullhat a vigasztalás harmata. A felejihetlen elköltözött földi maradványait Budapestről Nagy-Dobosra szállították, hol a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A koporsót a koszorúk özöne borította, köztük több élővirágból volt kötve, azonkívül több csokor, melyeknek hervadó virágai a korán letört virágot jelképezték és szomorú hirdetői az élet múlandóságának. A drága halót-, a jó gyermek és testvér már ott pihen a kereszt árnyékában a feltámadás boldogító reményében, ott álmodja tovább az ifjúkor édes álmait, teste lassan elporladozik, de áldott emléke élni fog mindenha nemcsak övei körében, hanem mindnyájunk szibében, kik drága lényét ismertük és szerettük I S. L. HÍREK. Erzsébet napja. Nem tudja feledni a magyar boldogemlékü Erzsébet királynéját, ki ennek a nemzetnek nehéz megpróbáltatása napjaiban valóságos védő angyala volt. Gyászos halálának évfordulóján és a gyásznappá változott Erzsébet-napon évről-évre meg-megujulnak a sebek, siratja a nemzet szerencsétlen véget ért jó királynéját. A zárdatemplomban ünnepélyes gyászmise lesz ezen a napon. A tanintézetek növendékei pedig gyászünnepélyeket rendeznek a nagy királyné emlékének. A miniszter Szatmárhoz. Az uj miniszterek egymásután közük a törvényhatóságokkal kormányra léptük alkalmából a szokásos tudósításokat, egyben kérik működésükhöz a közönség támogatását. Most Ber- zeviczy Albert, az uj vallás és közoktatásügyi miniszter szólalt meg, rövid pár sorban tudomására hozván a városnak, hogy elvállalta a közoktatásügyi tárcza vezetését és munkálkodásához jóakaratu segélynyújtást kór. Kihallgatás a miniszternél. Ő ke- gyelmesége H'»ronymi Károly keresk. miniszter a kihallgatásra jelentkező küldöttségeket fogadta : 1) Németi gör. kath. egyház. 2) Kiss Zsigmond ezredes térparancsnok főtisztekkel. 3) Szatmárvármegye törvényhatóságának küldöttsége. 4) Dr. Róth Ferencz kir. törvényszéki elnök. Veréczy Antal kir. táblabiró, járásbiró és Dénes Lajos kir. ügyész. 5) Ko/ács Béla kir. tanácsos tanfelügyelő és az állami elemi iskolák küldöttsége. 6) Autonóm orth. izr. hitközség küldöttsége. 7) Status quo ante izr. hitközség küldöttség
