Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-02-25 / 9. szám
HETI S Z E M L E (8 ik szám.) 5 koztak a Szentatya jólétéért, boldogságáért. Budapesten a Mátyás templomban folyt le a főistentisztelet, hol az ország kitűnőségei voltak jelen. Ott volt József Ágost kir. herczeg fenséges nejével Auguszta főherczegnővel, Klotild kir. herczegnő leányával Mária Henriette kir. herczegnővel. Jelen voltak a miniszterek, a főrendiház, a képviselőház, a székesfővárosi hatóság és az összes hivatalok képviselői. Ott volt az egyetemi tanács, melynek nevében Kétly Károly rektor isten* tisztelet után meleghangú üdvözlő sürgönyt intézett a Szentatyához. Városunk is méltóan vette ki részét az ünneplésből. A nagytemplom tornyain, a püspöki palotán, a kanonoki lakásokon, a plébánián, az összes katholikus intézeteken ott lengett a nemzeti trikolor. A nagy nap előestéjén egy negyed óráig tartó harangzúgás figyelmeztette városunk közönségét, hogy megérkezett a világraszóló ünnep. A jubileum napján reggel, délben és este szintén megszólaltak a harangok. Minthogy az évforduló hétköznapra esett, a püspök ur Ő nagyméltósága intézkedése folytán az ünnepélyes hálaadó isteni tisztelet az egész egyházmegyében e hó 22 én, vasárnap tartatott meg. A székesegyházban reggeli 7 órakor plébániai mise volt, melyet Tóth József segéd- lelkész a növendékpapok segédletével végzett, az ünnepélyes szentbeszédet Juhász János segédlelkész tartotta. A hivek a nagytemplomot egészen megtöltöttök. Kilencz órakor Hehelein Károly prépost-kanonok mondotta az ünnepélyes szentmisét és végezte a hálaadó isteni tiszteletet. A templomban el volt foglalva minden talpalattnyi hely. Ott voltak az összes városunkban levő hatóságok képviselői, ott volt az összes tanuló ifjúság tanáraival. Mindenkinek szivében egy érzés honolt, mindenkinek ajkáról azon buzgó ima röppent az egek Urához, hogy védje, oltalmazza Szent atyánk életét a keresztény világ örömére. —- A helybeli gör. kath. templomban Papp Lajos lelkész mondott ünnepélyes szent misét, mely után a nap jelentőségét méltató egyházi beszéd és körmenet volt. — Jónkról értesítenek bennünket, hogy ott is lélekemelőén ünnepelték meg Ő szentsége jubileumát. Reggel 8 órakor zászló alatt a róm. kath. templomból a gör. kath. templomba ment a lakosság, hol ünnepélyes mise volt, Voloscsák Miklós gör. kath. lelkész megható imát mondott. Ezután visszatértek a hivek a róm. kath. templomba, hol szintén ünnepélyes szentmise volt és Barna János lelkész intézett szívhez szóló beszédet a jelenvolt nagy közönséghez, mely zsúfolásig megtöltötte a templomot. A pápa ünneplése. Ő Exlja a püspök ur a jubileum napján ő Szentségét fiúi hódolattal a bécsi apostoli követség utján üdvözölte. Üdvözlésére a következő választ kapta: „Fiúi szeretetednek táviratilag nyilvánított jó kivánatait a Szentséges Atya lábaihoz juttattam, aki Neked, a káptalannak, papságnak, apáczáknak és híveidnek nagy szeretettel küldi áldását. Taliani nuncius.“ A jubiláris pápa ünnepén hangzottjminden hivő ajkáról a szózat, melyet m. vasárnap oly lelkesen énekelt a tanuló ifjúság: Tartsd meg Isten szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját ! Elmúlt a farsang, vége a mulatozásnak, elkövetkezett a komoly elmélkedés ideje! Az egyház e két időszak között kissé megállapodik, figyelmezteti az emberiséget, hogy a tisztességes mulatságnak is megvan a maga határa, hogy nem szabad átlépni a szertelenségek birodalmába, ami meghasonlásba hozza az embert Istenével és önmagával is. Könyörög az emberiség vétkeiért, sa bűnöst az oltár zsámolyához vezeti. Innen van az a szép ősi szokás, hogy farsang utolsó napjain az Oltáriszentség nyilvánosan ki van téve a templomokban imádás végett. A székesegyházban a muH vasárnap gyönyörködtünk a buzgók sokaságában, kik eljöttek kérni mennyei'Atyjok kegyelmét. Egész nap voltak a templomban ájtatoskodók. Este fél hatkor Hehelein Károly prépost-kanonok lépett a szószékre, szivreható beszédet intézve a jelen volt nagyközönséghez, szent beszéd után visszatették az Oltáriszentsóget állandó helyére. A nagyböjti ájtatosságok a szokott módon fognak megtartatni. A székesegyházban miden vasárnap délután 3 órakor kéz dődnek és dr. Wolkenberg Alajos theol. tanár, papneveldéi tanulmányi felügyelő tartja a szent beszédet. A kálvária templomban minden pénteken délután keresztuti ájtatos- ság lesz, utána P. Bus Jakab Józustársasági atya tart szent beszédet. Áthelyezett igazgató. Orlovszky István, beregszászi állami főgymn. igazgató saját kérelmére igazgatói minőségben a kassai főreáliskolához helyeztetett át. Uj állását szolgálati okokból a tanév végén fogja elfoglalni. Bírói kinevezés. 0 felsége dr. Székely József helybeli járásbirósági albirót a székelyudvarhelyi törvényszékhez bírónak nevezte ki. Áthelyezések a vármegyénél. Vármegyénk főispánja dr. Képessy László csen- geri tiszteletbeli főszolgabírót és Kállay Ödön erdődi szolgabirót, valamint Boros György csenged és Fényes Gusztáv erdődi járási Írnokokat kölcsönösen álhelyezte. Az apáczále gyásza. A helybeli irgalmas nővérek társasagának ismét gyásza van. Egyik derék tagjokat, ki úgyszólván egész életét a nevelés és tanitás ügyének szentelte, Király Szerafin máramarosszigeti főnöknőt ragadta ki az élők sorából a halál e hó 20 án Viß órakor, életének 63-ik évében, miután szent hivatásában Istennek 39 évig hűségesen szolgált. Máramaros Szigeten egyfolytában mint tanítónő körülbelül 35 évig működött a varos közönségének tisztelete és elismerése között. Osztatlan részvét kisérte sírjába e hó 22 én délután 4 órakor. Az engesztelő szentmise áldozat e hó 21-én reggeli 8 órakor mutattatott be az egek Urának a szigeti plébániai templomban. Uj iskolai igazgatók. Az ugocsame- gyei tekeházai állami elemi iskola igazgatójának Szabó Béla tekeházai tanító, a velétei elemi iskola igazgatójának Vrábely István velétei tanító neveztetett ki. Gyászhir. Részvéttel vettük a köv. gyászjelentést, mely városunknak egyik előkelő és nagykiterjedésü családját borította gyászba: Lengyel Endre és neje Korbuly Anna, valamint gyermekeik : Olga és férje lovag Zvgadlowicz Gusztáv s ezek gyermekei: Gusztika, Olga és Stella; valamint Alajos, Elza Endre és Margit; továbbá szerető Terka nénje a megtört szív legmélyebb fájdalmával tudatják, hogy drága gyermeküket, felejthetetlen kis fiukat, illetve édes testvérüket Lengyel Ervin Géza I. oszt. főgymn. tanulót a Mindenható folyó hó 20-án, d. u. 3 órakor 10 éves korában, rövid szenvedés után magához hívta. A drága felejthetetlen kis halottnak hül teteme f. hó 22-én d. u. fél 4 órakor fog a családi sírboltba elhelyeztetni. Szatmár, 1903. február 20-án. Áldott legyen a drága kis halott emléke 1 Jegyzőválasztás. Vaday Lajost, a nagykárolyi kerületi betegsegélyző pénztár ügyvezető igazgatóját Király Darócz község képviselőtestülete jegyzőjének választotta meg. Uj plébános. A püspök ur Ő nagyméltósága Sirola Károly ungvári segédlelkészt gróf Sztáray Sándor kegyúri bemutatása alapján Nagy-Zalacskáia lelkésznek nevezte ki. Hymen. Mascsekievics Lajos, beregszászi kir. telekkönyvvezető a napokban esküdött örök hűséget Ungváron Sirokay Albert otíani főgymn. tanár leányának, Anna kisasszonynak. — Drotleff Henrik, a helybeli 5. cs. és kir. gyalogezredfőhadnagya jegyet váltott Ringelhám József hevesmegyei főjegyző leányává), Ilona kisasszonynyal. — Hoffmann Hugó m. kir. dohánygyári igazgató jegyet váltott Forgách Antal gazdasági tanácsos leányával, Gizella kisasszonynyal Munkácson. — Bihary Ferencz munkácsi főgymn.: tanár eljegyezte Komers Károly karvai (Esztergom m.) földbirtokos leányát, IIa kisasszonyt. — Wladika Ottó budapesti kereskedelmi könyvelő szombaton esküdött örök hűséget Orosz- végben Metzger Ilona kisasszonynak. — Usetty Ferencz, cs. és kir. tart. hadnagy, a beregszászi gymn. fiatal tanára szombaton esküdött őrök hűséget Budapesten a ferenczvárosi plébániai templomban Hanisch János budapesti lakos, egyházi karnagy leányának, Ozeczilia kisasszonynak. — Szász Lajos helybeli járásbirósági végrehajtó tegnap esküdött örök hűséget városunkban Papy Irén úrnőnek, Papp Lajos gör. kath. lelkész nővérének. Az eskeiést a menyasszony bátyja végezte. — Boruch Gyula pusztadobosi okleveles r. kath. tanító e hó 17 én esküdött örök hűséget a vitkai róm. kath. templomban Mérése Magdolna kisasszonynak, Tompos Imre ger- gelyi róm. kath. tanító nevelt leányának. — Tomcsányi István szobránczi főszolgabíró, ungvári földbirtokos, eljegyezte Kende Djel- mát, Kende Elemér szatmármegyei földbirtokos s neje Domahidy Maliid leányát Nagy- arban. — Székely Sándor helybeli fiatal szíjgyártó iparos f. bó 19 én tartotta eljegyzését Bartha Lajosnó leányával. Zsuzsikával.— Rieszdorfer Gyula kereskedő eljegyezte Balázsi György helybeli asztalos leányát Erzsikét. Márczius idusa. Városunk közönsége ez idén is megfogja ünnepelni a magyar szabadság nagy napját. A Kölcsey-kör ez irányban már megtette a kezdeményező lépést, megalakítván a rendező-bizottságot, melynek elnöke dr. Fechtel János, tagjai ; Bakcsy Gergely, dr. Fodor Gyula és dr. Fejes István. Helyreigazítás. Lapunk múlt. számában azt irtuk, hogy a püspök ur 0 nagy- méltóságának 1888. ápril 29-én történt püspökké szenteltetése alkalmával a konzekráló püspökök egyike Pável Mihály nagyváradi gör. kath. püspök volt. Tévedtünk, mert nem Pável Mihály, hanem Pásztélyi Kovács János munkácsi gör. szert. kath. püspök voltjelen akkor városunkban a püspöki konzekráczión. Gyászhirek. Özv. Horostsák Györgyné, Horostsák Gyula ungvári főgymn. tanar édesanyja Ungváron elhunyt. — Seebergi Vankel Adolf m. kir. főerdőmester Máramarosszigeten, Teodorovics István gazdag örmény kereskedő, a máramarosi örmények nesztora a minap Huszton elhunyt. — Nagykállói Kállay Ubul, az ősrégi Kállay család nesztora, e hó 21 én, 85 éves korában végelgyengülés következtében Nagykárolyban elhunyt. — Thoma László vármegyei árvaszéki ülnök, Felsőbánya város volt polgármestere, a nagysomkuti járás volt főszol- gabirája e hó 18 án rövid szenvedés után Nagykárolyban elhunyt. — Vetter Ambrus és neje Losonczy Nagy Mária 13 éves kedves kis leánykája, Magduska e hó 18-án délután fél 5 órakor hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után Nagybányán elhunyt. A kedves kis halott földi részeit e hó 20-án helyezték örök nyugalomra. — Kovács Mihály gyógyszerész, az ugocsai takarékpénztár egyesület igazgatósági tagja e hó 19 én, életének 82-ik, boldog házasságának 45-ik évében Nagy- Szőllősön elhunyt. — Idősb Fényes Péterné, szül. magyarádi Boros Zsuzsánna e hó 22-én, életének 65-ik, boldog házasságának 44-ik évében Batizon elhunyt. A boldogultat nagykiterjedésü rokonság gyászolja. Hült tetemeit tegnap d. u. helyezték örök nyugalomra. - Tiszámé Turner Ilka színművésznő e hó 20-án életének