Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-02-25 / 9. szám
4 „HETI S Z E M L E“ (9 ik szám.) ki, főszerkesztője Kaminszky Géza szent- széki ülnök, képzőintózeti igazgató, felelős szerkesztője Duliskovics Elek áldozópap, az e. m. alapítványi pénztár ellenőre. A közlemény név nélkül jelent meg. Tárgyilagosságára nézve tájékoztatást nyújt, ha elmondom, hogy már a közlemény bevezető soraiban elnevez engem fegyeltneilen- nek, egyenetlenkedőnek, testvérharczosnak, veszekedőnek, bomlástokozónak, hibásnak, extravagánsnak, dissidensnek, nyugtalannak, feltűnni vágyónak, megtóvedtnek, lealacso* nyodottnak, megtéveszteni akarónak, önkény- kedőnek, gyanusitónak, reformátornak, visz- ketegben szenvedőnek, roszakaratunak, ujiló papnak stb. Majd végül a „Heti Szemlét“ leczkózteti meg, hogy miután a Heti Szemle a szatmári egyházmegyei papok lapja, ne avatkozzék a munkácsi egyházmegye belügyibe. Ily modorú ellenféllel mindenki beláthatja, nagyon bajos szóba állani. Hogy mégis felelni fogok, oka az, mert nem tartom megengedhetőnek, hogy a munkácsi egyházmegye klérusáról, melynek én is egyik szerény tagja vagyok, bárki feltehesse, mintha ezzel a hírlapi tisztessógtudást nélkülöző támadással csak egy pillanatra is azonosítaná magát. Biztosíthatok mindenkit, hogy egyházmegyénk klérusa sokkal magasabban áll, sem minthogy egyes klikkek ilyen munkájával rokonszenvezni tudna. Hogy a „Heti Szemle“ miért vette fel közleményemet? Mert az a kérdéses naptárbetiltás itt kiválóan helyi érdekű. A betiltó rendeletet hozta egyik itteni helyi lap, teljes szövegével. Mindenki beláthatja, hogy nekem avval nem volt okom dicsekedni, tehát nem vagyok egyátalán oka, hogy az városunk intelligens egyházi és világi közönsége elé került. Az az állítólag betiltott naptár itt jelent meg, helyi termék, a Pázmány-sajtó sikerült munkája. Szerkesztője e város egyik hitközségének papja. Joggal elvárhatta tehát e város minden előkelő eleme, hogy felderítve lássa a váratlanul piaczra dobott kérdést. Felhívok mindenkit, mondja szemembe, volt-e a Heti Szemle megtámadott közleményében csak a legkisebb tiszteletlenség is egyházi hatóságom vagy bárki iránt? Teljesen pártatlan, érdekkörünkön kivül álló egyéneket megkértem, mondják meg véleményüket, — megnyugtattak, hogy nincs ott semmi sértő. Hogy ezekután mégis ily elbánásban részesültem, az úgy hiszem nem reám és a Heti Szemló-re szégyen. Egyebekben a támadó közlemény a dolog érdemére vajmi keveset mond és sok tekintetben teljes tájékozatlanságról tanúskodik. Egy fontos közleményt tudtam meg azonban soraiból, t. i. hogy a munkácsi egyházmegyében a diredorium dolgát egy, a szentirás dolgaiban igazán tudós férfiakból álló bizottság intézi. Ez a bizottság tehát állandóan az egyes kérdéseket tanulmányozza, és a mivel elkészül, azt életbeléptetésre ajánlja. Legalább a támadó közlemény soraiból ezt kell érteni, — de ezt bizonyítják a tények is. A Horologion (papi zsolozsmák könyve) 1895-ben jelent meg, püspöki approbatióval. A hivatalos directorium 1898 ban lett első Ízben kiadva. A kettő között 10 esetben van eltérés az ünnepek rangjának meghatározásában. Az 1902. évi directorium 84. és 85 lapján ismét 6 pontban vannak elmondva oly irányitó intézkedések, melyek a hivatalos directorium előbbi évfolyamának hasonló esetekre szóló utasításaival meg nem egyeznek és bizonyos rövidítéseket állapitanuk meg. Ezek tények, és ezeket nem azért hozom fel, mintha azokat kritika tárgyává akarnám tenni, a mi tőlem teljesen távol áll, csak hogy indokoljam következtetésemet, t. i. hogy a munkácsi egyházmegyében a directorium kérdése most forrik és a processus oly irányban halad, hogy a mi egyes vidékek propriuma, azt elhagyják, — a mi pro uni- versali ecclesia kötelező, azt itt-ott megrövidítik. Hogy e téren az utolsó szó még kimondva nincs, azt onnan következtetem, mert a jól értesült czikkező nem emlili, vájjon mindezekre nézve ki van-e már kérve az apostoli szentszék véglegesítő jóváhagyása. Hogy e törekvés az én véleményem szerint helyes, azt már előbbi közleményemben jeleztem. Csak azt tartanám óhajtan- dónak, ha e részleges kísérletek helyett egy alapos intézkedés történnék, t. i. ha elfogadónk föltétlenül a Rómában kiadott görög szövegű könyveket úgy mennyiségileg, mint minőségileg az azokhoz csatolt tipikonnal együtt. A ki e könyveket látta és átnézte, az soha sem fogja mondani, hogy az azokban levő rítus reánk nézve idegen, ilyet csak a teljes tájékozatlanság állithat. Hisz a munkácsi egyházmegye görög ritusu, az ószláv szöveg csak fordítás, az eredeti mindig több, mint a fordítás, és az a tisztán görög nyelvű liturgia, melyet a római könyvek tartalmaznak, az minden görög szertartásu istentiszteletnek kell hogy tárgya legyen, mert c<ak czimlapján úgy vélem nem ok nélkül van feltüntetve, hogy a legrégibb kéziratok alapján vannak helyesbítve. Hogy a ruthén egyház könyvei appro- bálva vannak és ma katholikusok, ha van is bennük olyan, a mi nem katholtkus eredetű, azt én elismertem, de hogy e könyvek nálunk nem alkalmazhatók kritika nélkül, azt ismét elismerte az egyházmegye fönha- tósága, midőn majdnem mind törölte azt, ami a ruthén egyház propriuma. Ezekre mondtam én azt, hogy azok az újabban Lemberg által képviselt kiewi hagyományok. De hogy ne beszéljek általános frázisokban, ime leirom azokat. Kiewi hagyományok a ruthén egyház katholikus, approbált könyveiben a következő officiumak : 1) Máj. 2-án Borisé és Glebusz orosz herczegek megkeresz- telkedése. 2) Máj. 3-á , Kiewbarlangi Teodor szer. atya emléke. 3) Máj 9-ón Bz. Miklós mirai csodatevő püspök ereklyéjeinek átvitele, 4) Jul. 10. Kiewbarlangi Antal kér. atya emléke. 5) Jul. 11, Olga, a keresztség után Ilona, Vladimir nagyfejedelem nagyanyjának emléke. 6) Jul. 15. Vladimir nagyfejedelem emléke. 7. Jul. 24. Boris és Glebusz herczegek vértanu- ságának emléke. 8) Okt. 14. bornevoi sz. Paraszczeva szerzetesanya emléke. Ide lehetne még számítani okt. 1-jón az Istenszülő oltalmának ünnepét, mely egy konstantinápolyi látomás emlékére lett behozva a görögöknél, de ezt a görögök teljesen elhagyták és csak az ószláv könyvekben maradt meg. Hogy az itt e sorolt officiumok approbálva vannak, bizonyítják Nilles kalendáriumában az I. kötet 416 és következő lapjai, hol az ószláv nyelvű kalendáriumot, melyet közöl, rmhiaco ruthe- norum caiholicorumnak nevezi. És ha mind ezek approbálva vannak is, azért kérdem, alkalmasaknak tartja-e azokat az én ellenfelem arra, hogy azok itt. Magyarország területén végezve legyenek? Nem kiewi hagyományok-e azok ? És ba azokat el kell hagynunk, nem szükséges-e tehát könyveinket átnézni, átalakítani? És ha a ruthén-kiewi- hagyományoktól el kell válnunk, nem volna e legpraktikusabb a római könyvekhez csatlakozni, melyek a szentszék legmagasabb tekintélyével ékeskednek. Tény, hogy mi jogilag soha sem voltunk a ruihén egyháztartományhoz csatolva. Tény, hogy a magyarországi oláh egyházmegyék szorosan a római görög szövegű könyvekhez ragaszkodnak. A ratio azt követeli, hogy nekünk is azokhoz kellene ragaszkodnunk, és teljesen szakítani a lembergi vagy kiewi összeköttetésekkel. Ismétlem, a mit már első közleményemben is említettem, hogy az általam használt könyvek nem a grotta-ferratai zárda typikjót adják. Az ila- lograecusok propriumábó) azokban semmi sincsen, és csak azt adják, a mi pro universal! ecclesia graeca kötelező. Ezt a fogalmat nem tudja befogadni a czikkező, és nem tudja elképzelni, hogy legyen olyan valami, a mi pro untveisali ecclesia graeca ,kötelező volna. Pedig e fogalom létezik. És, hogy attól a gyakorlatban sok az eltérés, oka az, mert a görög egyházak sok századon át auto- cephálok voltak és ellenőrzés nélkül változtattak a liturgián és a szertartásos könyveken, valóban önkényüleg. E sine lege állapotból vissza kell térni oda, hogy az, a mi ősi, a mi biztosan katholikus eredetű, az változatlanul egyöntetű legyen mindenütt, ami nem akadályozza az egyes vidékek vagy nemzetek propriumánsk beillesztését. A mi a czikkező által felhozott szentek officiumát illeti, ón nem adtam egynek sem sem kis, sem nagy officiumot, csak jeleztem híven, hogyan vannak azok a római görög könyvekben felvéve, tehát távol állott tőlem minden önkénykedós és semmiféle pátriárchai jogokat nem arrogáltam. Hogy közkézen forgó könyveinkben sok a kétes eredetű szerzemény, az is igaz. Tessék megiudakolni, hogy került a Dani- lovics féle magyar fordításokba a nagyböjt 2-ik vasárnapjára thessalonikai Gergely tisztelete, ki mint az eretnekek főnöke halt meg'? Biztosan oly közkézen forgó könyvekből vették át, melyekből talán századok óta dicsőítették katholikus templomokban egy eretnek főnök emlékezetét. A szent könyvek tanúsága szerint minden egyes officiumnál fel van tüntetve, hogy az egyes költemények kitől származnak, épp azért mindazok a részek, melyeknél a szerző megnevezve nincs és melyekről tudjuk, hogy ahhoz hasonlók csak a 8 ik század ideje óta leltek a liturgiába bevóve, az ón alázios nézetem szerint kétes eredetűek. A gör. kath. Szemle czikkezője is beismeri, hogy nálunk a szertartások sokkal bővebbek, ez igaz a könyvekben, de nem az életben. Tényleg vannak esetek, midőn a vasárnapi matu- tinumban öt kánon van előírva, de abból el nem végzünk, még a cathedralisban sem, egyet, sem teljesen. Ezzel szemben a görög római előírás szerint soha 2 kánonnál több nincs egy offtciumban. Azt is reám fogta a czikkező névtelen, hogy én még az oltár előtt is muszkákat kerestem és igy akartam hazafias érdemeket szerezni. Ez nem igaz. Nincs az ón felvilágosító észrevételeimnek egy sora sem, melyből ily tendentiát ki olvasni lehetne. Egyebet nem gondolhatok, minthogy rendszerint az szokott mosakodni, a ki nem tiszta. Én nem vádoltam senkit, ha valaki mégis excu- zálja magát, azzal csak magát vá tolja. Lehet, hogy a névtelen czikkező liturgikus dolgainkkal részletesebben soha sem foglalkozott. Kérem tanulmányozza komolyan, sine ira et studio az elmondottakat és akkor be fogja látni, hogy mi görögök, midőn minduntalan azt hangoztatjuk, hogy a rítust a maga eredeti tisztaságában kell fenntartani és mégis eltörjük, hogy a hívatlanok által ahhoz csatolt részek ott maradjanak, — midőn azzal dicsekszünk, hogy szertartásos intézményeink úgy vannak, a mint azt szent atyáin^ kezéből átvettük és mégis vannak benne szerzemények még a 14-ik századból is, — roppant következetlenek vagyunk, és ha kritikával élve kikeresnők azt, a mi tényleg a szentatyáktól származik, a többit pedig elhagynók, ez volna az igazi reform, — nem volna ez ujitás, de éppen az újítás toldásainak elhagyása. A kérdés megvitatása mostanában éppen aktuális. Mint a múltkor is jeleztem, hire jár, hogy liturgikus könyveinket a kormány ószláv nyelven újra akarja nyomatni, úgy, hogy azzal egyidejűleg készülnének a magyar fordítások is. Ha tehát az ügy alaposan meg lesz vitatva, az csak a közügynek lesz hasznára. Épp azért máskor több tanulmányt kérünk és kevesebb szenvedólyessóget és akkor belátja mindenki, hogy az általam közölt directorium is csak egyházunk javát, szertartásaink tisztaságának megvédését czó- lozta. Isten velünk! Melles Emil. Hírek. A pápai jubileum. E hó 20-án volt huszonötödik órfordulója annak a világraszóló eseménynek, hogy a kardinálisok testületé másfólnapi konkláve után a most is dicsőségesen uralkodó XIII. Leót pápának választották. Orömünnepe volt ez az évforduló az egész katholikus világnak. Hazánk határain belül is minden templomban felhangzott a Te Deum, a hívek százezrei imád-
