Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-11-04 / 45. szám

támadva. És adja a Gondviselés, hogy munkálkodásaiknak jó eredményéi)« n élvez­zék küzdelmeiknek és fáradságuknak öröméi. Ezután Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő beszélt. Szép szavai zajos tapsra ragadták a közönséget. Végül Pemp kanonok intézett buzdító szavakat a kicsinyekhez s az ének­kar a kath. magyar hymnuszt elénekelvén, a körmenet a róm. kaih. fiúiskola felszen­telésére az uj épület hatalmas dísztermébe vonult. Ennek helyiségeit Forgách prépost főesperes szentelte meg. A szertartás végez­tével Wilcsek János fögimn. tanár lelkesült közvetlenséggel fejtegette, hogy napjainkban talán szükségesebbek a vallásos jellegű fiú , mint a leányiskolák. Az élénk tetszés sokszo­ros éljenzésre ragadta a díszes közönséget. A tanító testület érzelmeit Lewandowszky István főtanitó tolmácsolta, majd Blanár Ödön gitnn. tanár felolvasta a szatmári püspökhöz s Hehelein kanonokhoz küldendő üdvözlő táviratot. Aztán Forgách prépost szólott röviden, buzdítva az ungvári hitköz­séget, hogy azon erényekhez, melyek a két jótevő szivét ilyen ajándékok megadására hangolták, s melyek melegágya eddig is Ungvár iskolái voltak, őrizzék meg a jövő­ben is. Legyenek az Ungvári hívek büszkék iskoláikra. A felavatási ünnepség után díszes tár­saság foglalt helyet a plébánia fehér aszta Iánál ; hol felköszöntőkben s élénk hangu­latban nem volt hiány. Elénk tetszéssel találkozott Blanár tanár indítványa, hogy három nagyérdemű név: a szatmári püspöké, Hehelein kanonoké és Benkö apáté márványba vésve a „Gizella ház“ falára helyeztessék. Este öt órakor a „G zella-ház“-ban igen kedves házi ünnepség volt. Üdvözlő dallal kezdték, majd egy óvódás fiúcska, Roskovics Náczika lépett a színpadra s üd­vözölte a fölszente’ő bácsikat, és azokat, akik az ünnepben szívesen részt vesznek. A derült tetszés lec^ilapultával Magyarországi szt. Erzsébet ez. 5 felvonásos színdarabot adták elő a növendékek. Az irgalmas nővérek már több Ízben tettek bizonyságot nemes Ízlé­sükről, az alkalmas darabok megválasztásáról, a szereplők rendkívüli türelmet igénylő be­tanításáról azon anyagi áldozatok pana^zialan meghozásáról, mikbe az ilyen szinielőadások kerülnek, mert bizony ingyen élvezetet nyúj­tani s a fáradságot anyagi áldozatokkal is megtoldani, minden esetre mé tánylandó do log. A szereplők egytől egyig ügyesen és ön­tudatosan oldották meg feladatukat. Csak a főbb szereplőket említve, Rochlitz Gabriella méltóságteljes császárnő volt. Medvt-czky Márta Erzsébet szerepét művészi precizitás­sal alakította ; Nagy Etelka a büszke dö’y- föt, majd a megtört kevélységet, S uigen Berta a házfelügyelőnőt, Peltsárszky Anuska Er­zsébet nemes lelkű barátnőjét, Reis Elza az elzülött szegény nőt, Balog Sári a várnagyot, Cornides Ilonka a hírnököt oly ügyesen vit­ték a színpadra, hogy bátran mondhatjuk: ezek a gyermekek felülmúlták önmagukat. A színi előadás szüneteit Lemesic’ Ele­onora k. a. intézeti zenetanitónő zongorajá­téka töltötte ki. Már a mise alatt előadott solo énekével bemutatta finoman iskolázott, remek hangját, az est folyamán pedig ra gyogtatta zenei virtuozitását, melyei a bu­dapesti zenekonzervatoriumból hozott ma­gává’. Az általános élénk tetszés és zajos tapsok, mely a fiatal tanítónő k. a. első szereplését kísérték, szolgáljanak azon ál­talános óhaj kifejezéséül, hogy a jövőben még sokszor kívánja a közönség művészi játékát élvezni. A nemes élvezet adakozó szivekre is talált. Lőrinczy Jenő alispán 40 korouával méltányolta a kedves ünnepség sikerét. A a színi előadást, mivel az első alkalommal so­kan kiszorultak a terembő1, másnap zsuffoli híz előtt megismételték. Kívánjuk, hogy az intézet mindig büszkesége legyen Ungvárnak, boldog otíh^na az önfeláldozó munkának s kellemes olympusa a tanuló múzsáknak. H I R II K. Halottak napja. A kegye’et. és emlő kezes magasztos ünnepét ülte hétfőn a ke­resztény világ. Benépesült a halottak máskor oly csendes birodalma, ezer és ezer lámpa fény csillogott azokról a szomorú 'helyekről, ahol egész éven át gyász és sötétség honol. Mindenki sietett felkeresni elveszített kedves halottjának sirhalmát, virágokkal, koszorúk­kal ékesítette fel, kigyűjtötte rajta a sze retet lángjait, aztán térdre borulva, könnyei­vel áztatta a hideg fejfát, s a még ridegebb göröngyöket, s buzgó imát rebegett az élet és halál Urához, kedveseinek lelki nyugal­máért. Valóban alig van jelenség, mely job­ban megindítaná az emberi szivet, mint a lehulló leveleknek ez a gyászos ünnepe. Nincs oly sivár kebel, melyet ez a nap illetlenül hagyna. Amint megszólalt a halálharang, s rémes csengésével a halottak birodalmába hívta az élőket, ezeren és ezeren siettek a temetők felé, melyekben néhány perez alatt valóságos emberáradat tolongott. A hidon:uli róm. kath. temetőben fél 6-kor kezdődött az istentisztelet, mely alkalommal Juhász János segódlelkész moudott szivekhez szóló be­szédet. Uj vezérőrnagy. Ő felsége Baranyay Imre ezredest, ki csak nemrég lett városunk, ból áthelyezve, a novemberi előléptetések alkalmából vezérőrnagynak nevezte ki. Gyászhir. Bakó Ignácz sárközujlaki földbirtokos hosszas szenvedés után Sárköz- újlakon elhunyt. Földi részeit a közönség részvéte mellett, pénteken délután helyezték örök nyugalomra. A bo'dogultban Bakó lg nácz, a szatmar erdődt he yi érdekű vasút igazgatója és Bakó László, a Nemzeti Szín­ház müvé.'Ze édes aiyjokat vesztették el. Tiszti főszemle. Szokatlanul sok ma városunkban az uniformis. C.-örög a kard a delczeg ifjak sietnek le s fel a járdán. Ma volt a tiszti főszemle, mikor a tartalékos tisztek személyesen kötelesek megjelenni a kirendelt, bizottság előtt, ahol beadják sze­mélyi tndósilványaikaf, meghallgatják az év folyamán ki .dott katonai rendeleteket. Az­után ismét szegre kerülnek a fényes kardok s a csillogó ruhák, s a tiszt urak zavarta­lanul folytatják polgári foglalkozásaikat. Képviselőválasztás városunkban. Városunk országgyűlési képviselője,Hiéronymi Károly az uj minisztériumban kereskedelmi miniszter lett. Ennek következtében le kell mondani mandátumáról és magát uj válasz­tásnak vetni alá. Szatmár városa tehát a közel jövőben, egy pár hót múlva képviselőt .og választani. Az uj minisztert ismerjük, azaz jobban mondva nem ismerjük, mert noha Szatmár képviselője, soha még csak érdemesnek sem tartotta, hogy működéséről a szatmári közönséget tájékoztassa. Kegyel­mesen egyáltalában szóba sem állott velünk. A város érdekében pedig semmit sem tett. Eltekintve ettől, politikai egyénisége, mely- lyel fo'yton Bécs felé gravitál, egyáltalában nem olyan természetű, hogy méltó volna o város bizalmára. Tisza Pisla mellett az ósze­resek között ő legpaientebb német. Az egész ország érdeklődése fog léhát a szatmári vá­lasztás fe'é irányulni, mert ha Hiéronymi most is képviselő lehet Szatmáron, egy je­lentékeny kuliurával és értelmiséggel bíró városban, akkor osakugyau nem érdemes a polgárság jogaiért küzdeni, akkor legjobban teszi az ellenzék, ht lerakja az osztrák leib- huszárok előtt a fegyvert. Mi bízunk váro­sunk polgárainak hazafias karakteréber, hogy ez a csúfság nem fog bekövetkezni és hiszszük, hogy szélnek ereszti a miniszter ural. Keressen magának jobb hazát, olyan kerülete', ahol az ő osztrák izü érdemeit méltányolni tudják. Szatmár nem kór belőle. Természetesen az ellenzék vezérférfiaiD a sor, hogy szervezzék a küzdelmet és olyan ellen­jelöltet állítsanak, akinek neve és nymbusza sikerrel vehesse fel vele szemben a harezot. A szabadelvű párt tegnap értekezletet tartott, a melye negyhangulag Hieronymit jelölte. A függetlenségi párt értekezlete e hó 5-én, azaz holnap délután 5 órakor lesz a vigadóban. Katonai előléptetések. Az idén vá­rosunk tisztikarára nagyon gyéien hullott az arancsillag. Mindössze egy pár tiszthe­lyettes nyerte meg a hadnagyi rangot. A közös hadseregnél Pány Lajos és Carmine Gusztáv, a honvédségnél Toperczer Barnabás és Szűcs Károly lettek hadnagyokká. A miniszter köszöneté. A vall. és közoktatási miniszter Ö nagymélt ósága a püspök urnák a népoktatás ügye iránt ta­núsított ama nemes és hazafias áldozatkész­ségéért, hogy az ungvári Gizellaház czéljaira 20 ezer koronát adományozott, elismerését és köszönetét fejezte ki. Hymen. Csohánij Antal hajdúnánási földbirtokos szombaton esküdött örök hűsé­get városunkban özvegy Kishálmy Lajosnó úrnő leányának, Irén^ kisasszonynak. — Obauer Rudolf cs. és kir. őrnagy jegyet vál­tott Maróthy Mariska kisasszonynyal, Ma- róthy Sándor füldbirtokos leányával. — Hi- ript és ivacskói dr. Böszörményi Emil hely­beli ügyved jegyet váltott felsőkubinyi Meskó Béla földbirtokos leányával, Mariska kis­asszonynyal Temesváron. —- Medveczky An­dor gór. k. palyavégzeit papnövendék jegyet válton Kis Rakóczun néhai Takács B .zii volt alsó sáradi gör. kaih. lelkész leányával, Ilona kisasszonynyal. — Fáy Jenő gorondi helyet­tes körjegyző a napokban esküdött örök hű­séget Csapon Gleich Ilona kisasszonynak.— Merényi (Malics) Ignácz fekésházai (Ung. in.) tanító jegyet váltott Tomcsányi Kálmán nagy- geőczi körjegyző leányával, Erzsiké kisasz- szonynyal. Katonai eskü. Az idén ugyan nem volt sorozás, nem lőhetett, ujonezot szedni, mégis megvolt az eskütétel! parádé, mert akadlak önkéntesek, no meg a behívott tar­talékosoknak is meg kellett jelenniük. Ezek számára volt vasarnap reggel a székesegy ház előtt felállított sátorban tábori mise, mely után a szokásos eskü hangzott el a hadfiak ajkáról. Kinevezés. Vármegyénk főispánja Ma- darassy István fizetésnélküli közigazgatási gyakornokot fizetéses közigazgatási gyakor­noknak nevezte ki. Hivatalvizsgálat. Vármegyénk főis­pánja a múlt hét folyamán Nagybánya és Felsőbánya városok, a nagybányai és nagy- somkuii főszolgabírói hivatalok ügyvitelét vizsgálta meg. Szobrot akarnak emelni Kiss Ernőnek Nagy-Becskereken. A hazafias felhívás a következőleg szól: A magyar szabadságharcz

Next

/
Oldalképek
Tartalom