Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-10-07 / 41. szám

3 Liberális lelkiismeret. Szatmár város törvényhatósága felemelte tiltakozó szavát a kiszolgált katonák törvény- ellenes bentartása ellen, kérvényt intézett a képviselőházhoz, hogy ennek a méltatlan eljárásnak álljon u'jába. Főleg ez ügyre való tekintettel hívták össze a múlt csütörtökön a képviselőházat, mely a szatmáriak kérvényét kiadta a kér- vényi bizottságnak, kimondva, hogy a leg­rövidebb idő alatt végezzen feladatával és a képviselőháznak tegyen jelentést. És mi történik ? . . Noha maga a ház mondotta ki a sürgősséget, noha október 1-je már elmúlt, mikor a kiszolgált katonákat haza kellett volna bocsátani, a kérvónyi bi­zottság tisztelt tagjai feleslegesnek találták megjelenni az összehívott gyűlésre, igy a javaslat el sem készülhetett. Húsz bizottsági tag közül öten jelentek meg, pedig hogy határozatképes legyen, leg­alább hétnek kellett volna lennie. Ezt a számot sem tudták összehozni a miatt a hagyományos lelkiismeretesség miatt, mely a liberális képviselő urakat az ország dol­gainak intézésénél jellemzi. Mit nekik az a negyvenezer fiú, kiket a hadügyminiszter drákói rendelete szolgálati idejök kitelte után is a kaszárnyák falai közzé szorított. Mit nekik az a negyvenezer család, melyek fiaikat szivszorongva várták, hogy edzett ifjú karjaikkal fentarlóik, tá­maszaik legyenek. Azok előtt az urak előtt úgy látszik, nem a jogaikban, szabadságukban megsértett magyar ifjak s ezek családjai állanak, hanem irtóznak attól a gondolattól, hogy a had­ügyi kormányzatnak kellemetlen perczeket szerezzenek. Minden valószínűség szerint parancsot kaptak felülről, hogy elmaradásukkal tegyék lehetetlenné a gyűlés megtartását legalább addig, mig a bizottság tagjai a kellő irány­ban preparálva nincsenek. Erre az ügyre is az a hagyományos átok nehezült, mely a nemzet sorsának in­tézésében mindig döntő szerepet játszott. Ha vezényszóra agyon kellett ütni a nemzeti érzést, ha jogainkat megnyirbálni, javainkból kiforgatni támadt kedvük osztrák szpvetsé­sokáig s újra trab, újra galopp a végtelen­ségig. S hozzá még lovam és én egy kissé , ijedős természetűek voltunk. Egy ág feküdt az utón. Lovam ettől megijedve hirtelen oldalra ugrott, ón is megijedve de azért bá­mulatos hidegvérrel és lélekjelenléttel átka­roltam a nyakát és nem estem le. A többiek nem láthatták e bravúros stiklimet, mert megint jóval előttem lovagoltak, de ha látták volna, bizonnyára nem nevettek volna többé rajtam. Végre hosszú másfél órai lovaglás után hazafelé tartottunk. — Hanem egy kis szü­net jó lenne, — mondám féléken. — Most nem lehet szünetet adni, hisz az eső csak úgy szakad 1 — volt a válasz. Az eső tény­leg csak úgy zuhogott. Inkább megáznám, csak pihennék, — oh Ég, mi is lesz velünk ?! gondolám sóhajtva. Siessünk, siessünk I hang­zott három ajakpárról. — Lassan, lassan 1 hangzott egy reszkető ajakpárról. A sietés, képzelhetni, mivel egyenlő 1 Keserves perczek voltak ezek ! Szakadó esőben értünk egy pusztai karám mellé, hol egy pár ló állott. És ezek­től az ón Büszke lovam nagyon megijedt, félre ugrott hirtelen egy hatalmas ugrással; ges testvéreinknek, mindig ott láttuk hűsé­ges segítő társ gyanánt a liberális urakat, kik magyarságuk szegreakasztásával bármi­kor készek voltak kielégíteni az osztrák kapzsiságnak összes vágyait. A gyűlés mára van ismét összehiva, ma fogja meghozni javaslatát a bizottság, ha ugyan ismét nem jut a határozatképte­lenség sorsára. Mert azokról az alakokról, akik a választások idején parolázva járnak a nép között, s füt-fát Ígérnek, hogy szava­zataikat, kicsikarják, még azt is fel lehet tételezni. A hadügyi kormány kiadott rendeleté­től tágítani nem akar, ennek a hatalomnak ők mindig alázatos szolgái valának a múlt­ban, a legnagyobb valószínűség szerint azok kívánnak maradni a jövőben is. Szivszorongva várhatja tehát minden magyar ember úgy a bizottság javaslatát, ha ugyan egyáltalában fog valamit javasolni, mint a képviselőház állásfoglalását, mert hallatszik az osztrák kétfejüsas rémes szárny­csattogása, hogy a kntya magyarnak la- kolnia kell. E T I S Z E M L E“ (41 -ik HÍREK. A király nevenapja. Vasárnap ü fel­sége nevenapja alkalmából ünnepélyes nagy­mise volt a zárdatemplomban, melyen úgy a hatóságok, valamint a közös és honvéd­tisztikar teljes díszben jelen volt. Igen szép számú közönség töltötte meg a templomot. Október 6. Az aradi gyászünnep al­kalmából tepnap délelőtt ünnepélyes gyász­mise volt a zárdatemplnmban, melyen dr. Fekete Sámuel elnök vezetése alatt a 48 as honvédek testületileg jelentek meg. A kir. kath. főgymnasium ifjúsága a szomorú év­forduló alkalmából az intézet házi kápolná­jában szintén gyászmisót hallgatott, melyet dr. Fechtel János főgimn. tanár mondott. Az ev. ref. főgimnázium ijfusága gyászünnepólyt rendezett a szerencsétlen véget ért nemzeti hőseink emlékére. Műsora az énekkar két énekszámán kivül Osváth Elemér tanár len­dületes, nagyhatású emlékbeszéde és Ábrányi Emil „október 6.“ czimü költeményének sza­ón azonnal tiszán átlátva a helyzet veszélyes voltát „Czukrot kapsz!‘‘ kiáltással átkarol­tam a nyakát; de sajnos, ez most nem használt semmit. Elvesztettem az egyensúlyt és lepottyantam egy pocsolyába. Le voltam alázva a sáros, piszkos földig és reszkető testem fölött tüzet okádva vágtatott el a megvadult paripa. — „Meghaltam“ — gon­doltam magamban. A társaság körülöttem állott. Fölnyitám besározott szempilláimat, de a saran is keresztül láttam, hogy az én ke­vésbé jóakaró társam nevetett, a kisasszony elpirult, az én ifjú jóakaró társam pedig megpróbálta, hogy fölemeljen és kérdé, hogy nem történt-e valami bajom ? — Végem van 1 — nyögém ; fejem fájt és e perczben sajnos, már kissé elkésve, eszembe jutott az a gróf. Igen, én is oly szerencsétlenül estem le a lóról, hogy meghalok és pedig anélkül, hogy visszanyerném eszméletemet! Segítséggel azután nagy nehezen föltápaszkodtan és kissé magamhoz térve csodálkozva néztem körül ezen a sáros, lucskos világon. Lovamat el­fogták és nekem újra rá kellett ülnöm; a kisasszony úgy parancsolta. Kissé átborzou- gott rajtam a hideg, de azért haláltmegvető bátorsággal teljesítettem a parancsot, de valata volt, melyet Kanizsay Imre VIII. o. t. sikerrel adott elő. Az előadások mindakét gimnáziumban szüneteltek. Megtagadott adószedések. Nagy­károly és Nagybánya városok utasították adópénztáraikat, hogy az ex-lex tartama alatt állami adót olyan egyénektől se fogadjanak el, akik önként akarnának fizetni. Holnap ugyanez a kérdés szőnyegre kerül a várme­gyei közgyűlésen, hétfőn városunk törvény- hatósági bizottságának gyűlésén, melyek minden kétséget kizárólag csatlakozni fog­nak ahhoz a hazafias elhatározáshoz, mely úgyszólván egyedüli fegyver ma az osztrák­magyar kormányzat ellenállásának letörésére. Felfüggesztett közjegyző. A deb- reczeni kir. törvényszék Zanathy Mihály nagy­károlyi kir. közjegyzőt az ellene folyamatba tett fegyelmi ügyből kifolyólag állásától fel­függesztette. A helyettesítéssel a közjegyzői kamara dr. Sternberg Gyula közjegyzőhelyet­test bizta meg. Gyászhir. Ozv. Herczeg Imréné szül. felsőeőri Cseresznyés Julia tegnap reggel 6 órakor életének 84-ik évében végelgyengülés következtében elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz a Zárda-utczai 3. számú gyász­háztól. Halála a Vaday, Haraszthy és Se- reghy családokat borította gyászba. Egy szerkesztő halála. A vidéki hírlapirodalomnak egy buzgó, tevékeny tagja hunyt el a napokban Rományi István tnára- marosszigeti ügyvéd, a „Máramarosi Híradó“ szerkesztője és vármegyei bizottsági tag személyében. Férfi korának delén, életének 56-ik évében ragadta el váratlanul a halál 10 tagból álló családja köréből. Egész életén át törhetetlen erélylyel, páratlan kitartással dolgozott, hogy nejét és gyermekeit képes legyen femartani. Most is egyik jeles tehet­ségű leányát kisérte Budapestre egyik con- servatoriumba, s Pest közelében szivszélhüdés érte, s a könyörtelen halál távol családjától kioltotta néhány ^pillanat alatt életét. Mint hírlapíró egész lélekkel |állott annak a ne­mes ügynek szolgálatában, melyre tehe'só- geit felajánlotta. Különösen felkarolta a hegyvidéki nép érdekeit a kicsinyeskedő zsidó sajtó támadásaival szemben. Halála Szigeten és környékén igen nagy részvétet keltett. csak azon föltétellel, hogy pianissimo me­gyünk. Csakhogy fedél alá vágyódtak már a lovasok is, a lovak is. Forte lett újra, majd fortissimo és kezdtem megint elmaradozni. Végre beértem én is a faluba. Ott azután nevettek rajtam és gúnyosan kiáltoztak felém a falu népei: — Ni te, mi ez? Ember? Juj de sáros 1 — Nálunk iszapfürdők is vannak ? kiáltott le gúnyosan a toronyról a harangozó. Ez azért haragudott meg reám, mert azt találtam neki egyszer mondani, hogy a hány­szor harangozik, mindig a tűzvész jut az eszembe. Egy kapu alól felhangzott : A töb­biek otthon vannak már 1 Még egy éles végső hang sikoltott felém : — ügy ül ott a lovon, mint macska a sövényen 1 Elképedtem és elszégyeltem magam. Én ugyan lóra többé nem ülök 1 Hazaértem hát végre átázva-fázva, össze- törve-zuzva, csaknem megsemmisülve. — Lefeküdtem, theát főzettem magamnak és aludtam, aludtam egészen másnap kilencz óráig és azt álmodtam, hogy besoroztak huszárnak. r szám.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom