Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-08-19 / 34. szám
„HETI S Z E M L E (34 ik szám.) ezek nyitották föl a szomszédos zsinagóga ajtaját még azon éjjel, a honnan a feltört perselyekből elvitték a benn levő pénzt és még egy pár értékesebb ezüst tárgyai. Csatoljunk ezen fertelmes gaztetthez néhány gondolatot. Főpásztorunk jóvoltából megújult a Kálvária kápolnája. Imádságainkkal háláljuk meg O Nagyméltóságának bőkezűségét, a melylyel nem kis örömet szerzett a szatmári rótn. kath. híveknek. — Városunknak kegyelmi helye a Kálvária. — A Kálvárián áldozott érettünk a legszentebb szív ; itt a Kálvárián gyógyul be sok szív sajgó sebe. Bánatos szivünk gyászos fellege oszlik el, mikor megpillantjuk a Kálváriának uj fényben ragyogó kettős tornyát, a melyek vigasztaló reményt szülve a kebelben, felmutatnak a fájdalom dombjáról a boldogság honába. — Sok földi szegény jár a Kálváriára kincset keresni. Találunk is ott olyan kincset, a milyeneket még az arany- és gyémántmezőn is hiába keresünk. Ott találjuk ama drága kincset, melyről már a nemzetek apostola szólt: „Nagy áron vétettek meg“ t. i. Krisztus vérén. Ott találja a zaklatott bánatos szív a kegyelmet, bün- bocsánatot, a lelki békét és mind azt, a mi a szivet megnemesiti, az embert lelkileg gazdaggá teszi. De ezen kincseket nem éjjel kell keresni, ezekért nem kell ablakokat törni, ajtókat feszegetni .... Valóban borzad az ember a gazság hallatára. Oda mennek szentségtörő gazságot elkövetni, leiköket hajmeresztő vétekkel terhelni, a hol Istennel kellene kibékülniük ! Földi kincset keresnek a Kálvárián az anyagban poshadó törpe lelkek, a megváltás szent helyén keresik azt. De ezt is hiába, mert az ott levő megaranyozott vagy ezüstözött tárgyak inkább művészeti szempontból és a hit fénye mellett birnak nagy értékkel, de nem a profán tolvaj-világ előtt. Nem első kísérlet ez a szentségtörő kísérlet a Kálvária ellen. A hátramaradt nyomok és egyébb körülmények arra vallanak, hogy a szerencsétlen betörő jártas és a körülmények ismeretébe beavatott egyén volt. Sajátságos! Alig fejeződik be a Kálvária megújítása, már is következik a betörés. Legyen szabad minden gyanúsítás nélkül általánosságban, kapcsolatba hozni e gyászos tónynyel egy más talán még gyászosabb tényt. ____ Az iparos osztály becsületessége, erkölcsös volta és vele együtt anyagi jótéte pusztuló félben van. Romlásának oka a val- lástalanság. Műhelyeik a bűnnek állandó iskolái. Vannak kivételek, ezeknek kettős tisztelettel adózunk; de a ki ez állítást sokalja, czáfolja meg a következő pontokat. 1. Az inasok és segédek panaszosodnak, hogy ők mestereiknek lealázott rabszolgái lettek. Vasár- és ünnepnapon ép úgy dolgoztatnak velük, mint hétköznap; még annyi szabad időt sem engednek nekik, hogy szent misére mehetnének; megesik, hogy az esztendőben egyszer sem gyónhatnak; szóval úgy kell felnőniök, mint a vadon erdő lak óinak. E sorok Írójához is igy köszöntött be egyik helybeli katholikus mester felszabadított inasa: „No most már jöhetek“. Tanítson meg imádkozni, gyónni, mert eddig úgy éltem, mint az oktalan állal; hűséges voltam, de gazdám . . . Ugyancsak e sorok Írója nem egy esetet tud arra, hogy sok műhely nem más, mint a gonoszság iskolája, a hol a gazda a tanítómester: ő gúnyolódik legjobban minden szent dolog fölött; ő öli ki inasának szivéből a még ott rejtőző vallásos érzületet; ő lázit.... Ha ez igy megy, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a műhelyekből lelkiismeretlen mesterek, kész tolvajok és rablók kerülnek ki. 2. Sokszor— igaz — hazugsággal mentegetik magukat az inasok és segédek; de ha nem tanítja is roszra a mester környezetét, az azonban nagyrészt igaz, hogy a mesterek nem fordítanak annyi gondot inasaikra és segédeikre, mint kötelességismerő családfőhöz illenék. Hagyják őket beszólni, amint nekik tetszik ; hagyják őket Isten és az egyház törvényeit megvetni, erkölcstelenül élni; csak egyet követelnek tőlük: hogy szüntelenül dolgozzanak. Az ilyen mesterekre is kimondotta szent Pál a kárhoztaló Ítéletet: „A ki pedig övéire és főkóp háznépóre gondot nem visel, a hitet megtagadta, és a hitetlennél is alább való.“ Ha a mesterek nem adnak jó példát környezetüknek, nem nevelik a ház népét Krisztus szellemében; akkor majd ad a gonosz világ nekik példát, majd fölnevelik őket például a szoeziálisták ; de ezeknek a tanítványai csak társadalmat veszélyeztető szörnyetegek lesznek. Mit tegyünk tehát? Hogy neveljen az a mester Krisztus szellemében, hogyan tartsa meg ház népével az Isten és az egyház törvényeit? Hiszen a világ csúfja lesz, ha nem tart. a többivel. Épen a merénylet napján adott a helybeli Mária-Kongregáció példát arra, hogyan kell az iparos osztályt a pusztulás útjáról a tisztesség s becsület útjára visszaterelni. Az nap délelőtt 8 óra körül vagy negyven tisztes polgárt láttunk az oltárhoz közeledni, a kik mély áhítattal vették magukhoz a legmél- tóságosebb Oltáriszentsógben jelenlevő Üdvözítőt, hogy igy Nagyasszonyunk ünnepét móltóképen szenteljék meg. E megható jelenet csak rövidke mozzanat a Kongregáció életéből, a melynek czélja szűz Mária különös oltalma alatt visszahozni a katholikus családokba a gyakorlati kalh. életet . . . . Évszázadok tanúsítják, hogy képes a kongregáció e magasztos czól elérésére; képes rövid idő alatt egész községeket vármegyéket átalakítani. És e jelen mostoha körülmények között alig mutatkozik más hathatósabb eszköz a pogány állapotok megszüntetésére és áldottabb jövő előkószitósóre. Valóban ideje már, hogy a szatmári jobb gondolkozásu iparosok a kongregációban a mentségükre küldött bárkát felismernék, és abban menekvést keresnének a veszedelem elől. HÍREK. A király születésnapja. Tegnap ünnepeltük Ő felsége születésnapjának évfordulóját. Minden magyar ember őszinte örömmel vesz részt ezen az ünnepen, s áldja a Gondviselést, bogy olyan bölcs uralkodót adott nemzetünknek, ki a magyarokat őszinte szívből szeretve törekszik népe boldogulását előmozdítani. Ez alkalomból az egész országban ünnepélyes istentiszteletek voltak, minden hűséges alattvalói kebel buzgó imával fordult az egek Urához, hogy jó királyunk életét óvja, szivét erősítse népének szeretőiében. Városunkban tábori mise volt, melyen díszben jelent meg úgy a honvédség mint a közös hadsereg legénysége a tisztikar vezetése alatt. A székesegyház előtt sátor alatt virágokkal és zöld ágakkal diszitett oltár volt felállítva, a katonaság a piaczon és a Széchenyi-utczán foglalt helyet. Ő nagymól- tósága a püspök ur mondott 8 órakor csendes misét, mely alatt a katona zenekar játszott, a legénység pedig diszlövéseket tett. Nagy közönség lepte el a térséget, hol az istentisztelet lefolyt. A templomok tornyain, a püspöki palotában, középületeken és sok magánházon ott lengett a nemzeti lobogó. A két lakótárs a nem várt fordulatra kissé kijózanodva nézett össze. — A zsűritag elaludt, ezúttal nem folytathatjuk a mérkőzést — szólt Bérezi. Jenő, úgy látszik, részegen okosabban tud gondolkozni, mint józanon, eszébe jutott, hogy ha el is akarná venni Erzsikét, kettőn áll a vásár, meg aztán — valljuk meg, hogy főként ez jutott eszébe — a mostani és még egy folytatólagos ilyen mulatságra rámehet a megtakarított száz korona; — azért nagylelkűen ezt felelte. — Nem is kell. Én lemondok Erzsikéről a te javadra. Bérezi természetesen nem hagyhatta lefőzni magát. — Szó sincs róla; én mondok le a te számodra. — A világért sem ! Én azért mondok le, mert úgy érzem, hogy már nem is szeretem : — és ő is bizonyára téged szeret. A te göndör fürtjeid, nem csuda, ha megtetszettek neki. Tiz óra után már meglehetősen virágos volt a hangulat. Jenő arra kérte Berczit, hogy zenósitse meg valamelyik költeményét, habár az a fütyülésen kívül más zenéhez nem értett, Bérezi pedig arra nógatta Tónit, hogy utazzék el rögtön Esztergomba; keltse fel Korpás ügyvédet s kérje meg, hogy mondja meg a feleségének ; ne haragudjék, a miért a múltkor nem ment el a zsúrra, de igazán sok dolga volt. — Részegek vagytok alaposan, azt látom, de még sem eléggé : — dörmögte Tóni, midőn a nyolezadik üveg ó-bort szedte elő s még sűrűbben kezdett töltögetni, mialatt az üveg — bizonyára a fontos pillanattól meghatva — reszketett a kezében. Éjfél után aztán az történt, hogy a nagy vizes pohár, mely, mint említettem, boros pohárrá lépett elő, kiesett a Tóni kezéből s az asztal alá gurult: Tóni utána bujt s ott is maradt szépen : hangos horkolása bizonyította, hogy az igazak álmát aluszsza. 2., A ki előbb jut oly állpontba, hogy vagy nem akar tovább inni, vagy elalszik vagy az asztal alá kerül, az egyszer sminden- korra köteles lemondani Bállá Erzsiké k. a.- ról; a nyertes pedig fizeti a czechet, megkéri az Erzsiké kezét s két óv múlva nőül veszi őt. 2., Soós Antal urat jurytagul felkérjük s szívességéért díjtalanul részt vehet ivá- sunkban. Budapest, 1903. május 5. Előttem : Halmi Jenő, Soós Antal. Aranyossy Albert. Este 8 órakor valóban annak rendje és módja szerint kezdetét vette a versenvivás. Az ügybuzgó zsűritag elemében volt. Tekintettel arra, hogy ő a főváros egyik legkitartóbb ivója, maga elébe vizes poharat tett, mely azonban öt perczenkint borossá lett, minthogy az erős ó-borból sűrűn töltögetett úgy a maga, mint a két párbajozó poharába.
