Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-07-29 / 31. szám
templomok összes harangjai, a temetés napján szóljanak a harangok reggel 6 órakor és délelőtt 11 órakor egy negyed óráig, este pedig 6 órától kezdve egy teljes órán át háromszori megszakítássá]. 2. ) Miként a székesegyházban történni fog, akként rendelem, hogy az egyházmegye összes templomaiban f. hó 27.-én, hétfőn a lehető legnagyobb ünnepélyeséggel gyászmise tartassák boldogult Szent Atyánkért, melyre a hatóságok is meghívandók. 3. ) Az egyházmegye minden áldozópapja három szent misét ajánljon fel a Szent Atya lelke üdvéért. 4. ) Folyó hó 30.-án, csütörtökön a székesegyházban s az összes plébániai és szerzetesi templomokban az uj pápa választás szerencsés lefolyásáért ünnepélyes szentmise végzendő (pro eligendo Pontifice) a legméltó- ságosabb Oltáriszentség kitétele mellett, a hivő nép részvételével. Ugyané czélra jelen rendeletem kézhezvételétől kezdve az uj pápa megválasztásáig minden áldozópap a szent misében collectát vegyen e Missa votiva pro eligendo Pontifice, valamint a jelzett ideig naponkint a főmise után a Ciboriumban kitett Oltáriszentség előtt 3 Miatyánkot, 3 Üdvözlógyet és 1 Hiszekegyet imádkozzék el a misézőpap a hivőnéppel együtt, s végül mondja el az alább következő imát. 5. ) A híveket érdeklő rendelkezések, úgymint amelyek a gyászmisére, a választandó pápáért tartandó ünnepélyes szentmisére s a közös imákra vonatkoznak, f. hó 26-án, vasárnap a szószékről kihirdetendők a hívekhez intézett ama felszólítás kíséretében, hogy úgy elhunyt Szentséges Atyánk iránti fiúi kegyeletüknek adóját lerovandók, halhatatlan lelkének megdicsőüléséért, mint az anyaszentegyháznak a pápaválasztás szerencsés kimenetelében rejlő fontos érdekéért, e napokban gyakran és buzgón fohászkodjanak a mindenség Urához, kérve a Boldog- ságos Szűz, Szent József az anyaszentegy- ház pátrónusa, Szent Péter és Pál apostolok és Istennek minden Szentéi hathatós közbenjárását. 2 H Apponyi és Ugrón. Beszélt mindakettő. Beszélt tartalmasán, szépen, kihasználva a szónoki művészet technikájának legfinomabb árnyalatait. Minket azonban a haza sorsának e nehéz pillanataiban nem a művészet érdekel, — hanem a lényeg. Ezt keressük, ez után vágyódunk, ez képezi ma minden magyar embernek legfőbb óhaját. És a lényeg a két beszédben csudásan egyezett, noha a pártállás jelentékenyen elválasztja őket egymástól. Úgy látszik, hogy mikor a haza jól felfogott érdekéről van szó, egyszerre dobban meg a szive mindakettőnek. Ezt méltán vártuk politikai életünk két olyan nagy alakjától, mint Ugrón és Apponyi. Mi ismerjük őket személyesen. Ugrón képviselőnk volt, amire büszkék lehetünk, sajnos, — ő nem lehet büszke mireánk. Apponyi is itt járt közöttünk, láttuk, hallottuk, szivének nemes dobbanását szinte éreztük. Szatmár előtt tehát nem ismeretlen ez a két üstökös, mely hasonlithatatlan nagyságban tündököl az ország népei előtt. Ugrón a tűz, a lelkesedés fenomenális fokával, Apponyi a higgadt számitás mestere, a mélyreható politikai bölcseség tapintatát egyesítve ellenmondást nem tűrő energiával. De mindakettőnek lelke ég, mindaketE _TI •' Z__E M L E (31-ik szám.) tőnek lelke egyesül a hazafiságban. Itt nincsen közöttük semmi eltérés. Mindakettő félre nem érthető szavakkal hangoztatta, hogy Magyarországnak a szőnyegen forgó katonai követelésekhez feltétlen joga van és ezt el is kell érnie. Álljunk meg itt egy kissé egy pillanatra. Ugrontól ez a beszéd egészen természetes, hiszen ő az ellenzék sorainak előhar- czosa, de amit Apponyi mondott, azt kormánypárti politikus szájából még nem volt alkalmunk hallani. Ebben rejlik az Apponyi nyilatkozatának súlya és felemelő hatása a nemzetre. S politikai múltja után, amelyhez szeunyfolt nem fért, fel kell tételeznünk, hogy szavának ura lesz. Ha ő igy mert beszólni a kópviselőház elnöki székéből, jogunk van egy kis reményhez. Jogunk van hinni, hoiry ezek a kijelentések teljesedésbe is mennek. Bizni kell, mig ő a kormánypártnak hátat nem fordít. De éppen itt van a nagy bökkenő, hogy daezára rendkívüli előrelátásának, daczára azoknak a garancziáknak, melyek árán a kormánypárt támogatását részéről indokoltnak látja, ő is eshetík politikai csalásnak áldozatául. És ez a pont az, ami Apponyitól Ugront elválasztja. Apponyi bizik, Ugrón nem. Több mint bizonyos, hogy Ugrón is bíznék, ha Apponyinak egy facsimiléje ülne a miniszterelnöki székben, de a volt horvát bánnak ezt a szívességet még az Apponyi mély bölcsesége és rendkívüli politikai belátása alapján sem tartja veszélytelennek meghozni. Ugrón s vele együtt az egész ellenzék rögtön lerakná a fegyvert Apponyi lábaihoz, ha ő ülne azon a helyen, amelyet Héderváry bán elfoglal. Nemzeti karaktere nem engedné feltételezni, hogy amit kimondott, nem fogja aprópénzre váltani, de az olyan kormányelnökkel szemben, aki tulajdonképpen semmit se beszól, aki minduntalan kitér az őszinte és egyenes feleletadás elől, akinek múltja az absolut uralom jegyében evezett, akinek első fellépései a magyar közjogban való teljes tájékozatlanság bélyegét viselik magukon, aki kísérletet mert tenni annak kipuhatolására, hogy egy ex-lexben elrendelt választások milyen benyomást tennének az országra, aki az ilyen választásokkal elég naiv volt a küzdő ellenfelet megfenyegetni, — azzal a miniszterelnökkel szemben indo koknak látjuk a legmesszebb menő bizalmatlanságot is. Ne érje tehát gáncs egyiket se. Se Ugront, se Apponyit. Hiszen mindaketten a nemzet igazaiért hevülnek. A két beszédből levont tanulság az, hogy a dolog lényegére nincs közöttük semmi különbség, csak a siker elérésének módja a választófal. Egy hajszál, mely az útból elrepül egy gyenge fuvásra. Ez után a két nagyszabású beszéd után, mely uralkodik a helyzet felett, s foglalkozik velők az egész közvélemény, tisztább lett a látkép, s valószínűleg csak napok kérdése, hogy a végleges megegyezés létrejön. Természetes dolog, hogy eme beszédekben elhangzott elvek alapján, — a nemzet javára. Apponyi fellépésének máris kezdenek mutatkozni az üdvös következményei. A debreczeni szabadelvű párt állást foglalt a nemzeti követelések mellett, s felhívta a kormánypárti képviselőket, hogy ők álljanak az ellenzék által vezetett akczió élére, vigyék keresztül, hogy katonai téren a nemzet akarata érvényesüljön. És ime a debreczeni felhívás kedvező fogadtatásra talált. Mindezekből az látszik, hogy közel van a kibontakozás ideje, s a magyarok közös óhajának teljesülni kell. Kegyetlen bánásmód. Többször volt már alkalmunk megemlékezni arról a brutális elbánásról, melyben a magyar katonákat részesítik az osztrák tiszt urak. A magyar fiúnak valóságos kálvária ut az a három évi szolgálati idő, melyet az őt ungarischer hundnak tekintő feljebbvalóinak körmei közt kell eltöltenie. Mikor berukkolt a kaszárnyába, le kell magával számolnia, hogy talán soha sem fogja viszontlátni kedves szülőföldjét és családját. Most Boszniából érkeznek hajmeresztő hirek, hol a hadgyakorlatok alkalmával Tre- binje és Bilek közt a komáromi 12. gyalogezred katonáit a szó teljes értelmében agyon- meneteltették. Tizenöt halott és mintegy 100 sebesült lett áldozata ennek a lelketlen elbánásnak. Hajnali 5 óra tájban indították meg a legénységet s a folyton növekvő hőségben megszakítás nélkül 30 kilométer utat tétettek velők, erre következett rögtön a gyakorlat, amely után semmit sem pihenve haladni kellett tovább. A halálra csigázott katonák nem bírták a fáradalmakat a rekkenő hőségben, s egyik a másik után dőlt ki az utszélen. Oda se hederitettek neki. Mars tovább kutya magyar! . . És menniök kellett. Mire rendeltetésük helyére érkeztek, meg volt tizedelve a zászlóalj. Szekereken szállították be a halottakat és sebesülteket. Borzasztó képe volt ez az embertelenségnek. A halálrakinzott katonák jajgatása töltötte be a levegőt. Tizenöt pedig ott feküdt néma ajakkal, — holtan. Fellázad a vér az emberben az ilyen- barbarizmus hallattára. így csakugyan még a rósz kutyával sem bánnak el. És történik épen most, midőn a katonai kizsákmányolás miatt fel van izgatva az egész ország. Mi elégtételt adhatnak most már annak a 15 halottnak és családjának. Mi elégtételt adhatnak magának a nemzetnek, hogy ilyen kvalifikálhatatlan kegyetlenséggel pusztítják véreit. A képviselőházban sürgeti az ellenzék az erélyes megtorlást. Kérdés, egyáltalában tesznek-e valamit, vagy talán épen nem fog-e okul szolgálni előléptetésekre a magyar fiuk agyonkinzása, mint csak nemrég a pécsi hadapródiskolából történt kicsapatások. Annak a 15 magyar fiúnak nem kell már elégtétel, szépen eleget teltek nekik, amiért hűséggel szolgálták a hazát. A nemzet pedig kevesebb elégtétellel be nem érheti, minthogy a magyar fiuk hóhérolóit, az oszt rák tiszteket vigyék el a magyar hadsereg nyakáról. __________________ Mi niszteri rendeletek és megyei hatóságok. Körkép, felvonásokban. A vallás- és közoktatási miniszter ur, 1903. évi 18.857. sz. a. felhívást küldött valamennyi városi és megyei törvényhatósági bizottságnak, hogy alkosson szabályrendeletet, melyben a 15 éven aluli, — mindkét nembeli gyermekek a korcsmák látogatásától és a nyilvános tánczmulatságoktól szigorúan eltiltassanak. Szatmár megye megalkotta már 18®5 évi ápril hó 6-án 34. 6. j. kv. sz. a. hozott
