Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-06-24 / 26. szám

XII. évfolyam. Szatmár, 1903. Junius 24. 26-ik szám. Hm SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ( no, 05 5 r> ^ v i. Egy évre — Félévre — — Negyedévre Tanítóknak és ELŐFIZETÉSI ÁRAK : — — — — — 6 korona — fillér----- 3 „ ­— — — — — 1 „ 50 „ kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE, A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Rákóezy-utcza 25. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttór sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Visszakiáltása a basa­rendszernek. A Széli kormány bukása után olyan gyorsan következett be az első királyi döntés, hogy a nemzet alig tudott felucsodni a meglepetésből. Volt is rá oka. A nemzeti aspirá- cziókat szegreakasztó generálisnak, Tisza Kálmánnak káplárpolitikában nevelt s atyja erőszakos vénáját örö­költ nagyreményű fiát, Tisza István grófot bizta meg a korona, hogy adjon uj kormányt Magyarország­nak. Alig birt a nemzet lélekzetet venni, mikor ezt a hirt szétrepitette a táviró. Mindenki lehetetlenségnek tartotta, hogy négy évi tisztességes kormányzás után ismét a posvány- rendszer hiénái üljenek a nemzet nya­kára, kik úgy törtek rá egykor a nemzet alkotmányára és anyagi erő­forrásaira, mint a fenevadak a lábaik előtt vonagló áldozatra. A hir mégis valónak bizonyult. Tisza István tényleg megkapta a megbízatást, melyre készséggel vállalkozott is, hogy agyonnyomorithassa a nem­zetet. Nagy volt az öröm a régi tá­borban, ott látták már Tisza Pistát atyja örökében ülve s kénye s kedve szerint sakterelve a nemzet jogait. Ott látták magokat is a dús asztal körül, a busás vicinális konczessiók- ban, az államilag adoptált részvény- társaságok direktori székében, a pa­namának vidám szelektől hajtott ha­jóján. Mily magasztos volt e kép, s mily kéjes érzés benne gyönyör­ködni! . . . A remény biborsugarai azonban szétfoszlottak hamar. A tisztességes politikusok közül egyetlenegy sem volt hajlandó Tisza kabinetjébe be­lépni, harmadrendű csillagokkal pe­dig az erőszak nagymestere sem mert nekimenni annak a nyaktörő vállalkozásnak, melyben az egész nemzetet szembetalálta volna magá­val. Egyedül Fejérváry, a káplár- miniszter állott rendületlenül oldala mellett, villogtatva osztrák testvé­reink és a nemzetiségek szurony- hegyeit. A káplárparancsnak azon­ban ezúttal foganatja nem volt, le­hetetlenség volt minisztert fogni a Tisza kabinetjének. Csillagzata le­tűnt, kénytelen volt megbízatását visszatenni a király kezébe. Jó öreg királyunkat méltán bánt­hatta a szenvedett kudarcz. A korona bizalmasának hasonló rideg vissza­utasítása még nem történt Álagyar- országon. Koronás főnek ily rettentő félrevezetése, mely szembe akarta állítani nemzetével, a ritkaságok közzé tartozik. A felelősség teljes súlya arra nehezül, aki könnyelmű szélhámosságával belevitte az ural­kodót ebbe a szégyenbe. Tudja min­denki, hogy ez Fejérváry báró, a káplárminiszter. Az ő titokszerü befolyását nem képes az ember ma­gának megmagyarázni, miért és hon­nan ez. Sem faragatlan egyénisége, sem képességei, sem rövidlátó politikája nem alkalmasak arra, hogy egy nem­zet jövőjének irányitó szelleme le­gyen. Egyedül az erőszak és a nyers temperamentum, mely erősebben domborodik ki karakteréből, egyéb­ként a hétköznapi alakok közzé tar­tozik. És mégis! . . . Mégis ez az ember buktatott kormányokat, kre­ált államférfiakat, ez az ember úgy­szólván nélkülözhetetlen az or­szág kormányzásában. Hatalmának egyedüli kulcsa, más nem is lehet, minthogy ő az ország érdekeit bármely pillanatban hajlandó volt prédául dobni oda az osztrák körök kapzsiságának. Ezek emelték aztán a nymbusnak olyan magaslatára, hogy nélküle Magyar- ország kormányzását udvari körök­ben talán még ma is lehetetlenségnek tartják. Inkább feláldoznak száz be­csületes politikust, csak Fejérváry maradjon. m TÁR CZ A. jg A ki örökké szeret. Irta: Harczos Károly. A csevegő patak vígan csörgedezik medrében. Lassan-lassan nagyobbá lesz; mig végre, mint hömpölygő folyó méltóság- teljesen halad át a rónán. A virágszál, mely a vízpartján hajlong, mintegy búcsút int a róla lepergő harmatcseppeknek, melyekkel a kis patak tovarohan. A tavaszi lágy fuvalom a parton száguldozik. A virágillatot keblére ölelve halad át a zöldülő cserjén. A nap most bújik elő a kéklő hegyek mögül. Aranysugarait megfüröszti a virág- kelyhekben ringó harmatcseppekben. Minden uj életre ébred. A dermesztő tél után, elő- bujik a hóvirág; a tövisbokrok mellett és a partokon viruló szerény ibolya, mely illatát lehelve a magasba : hódol a természet Al­kotójának. Az erdő, a mező lakosai vissza­jöttek. A magasban szárnyát rezegtető pa­csirta reggeli énekével dicséri az Urat. Az erdő kedves dalosa is megérkezett. A föld- mives levett kalappal ballag a barázdában ekéje után. Örül a lelke, hogy ismét meg­kezdhette munkálkodását. A nap feljebb tolul a magasban. Mindennap megfutja pá­lyáját s alkonyaikor nyugalomra tér. Oh, mily szép a természet ujjáébredóse 1 Olyan mint a vidám, gondtalan gyermekkor. Mindenütt vig az élet. A falun, s városban egyaránt. A városi élet hullámzó tömege között, lassú léptekkel megy haza felé Endery Józsi az iskolából. Arcza vidám s örül egész valójá­ban. Számolgatja az időt, mikor ismét meg-' ujul régi boldogsága. A játszi tavasz után eljön a nyár. A nap forró hevétől hüs árnyékot keres a fáradt utas. Itt van már a junius vége is. A zajos iskolák ajtai bezáródnak. Az ifjúság szétoszlik. A tiz hónapi munka után nyuga­lomra tér. Hazament Endrey Józsi is. Elvezzte az aranyszabadságot; de nem sokáig. Tudni vágyó lelke nem engedő az időt haszonta­lanul elpazarolni. Könyvet vett kezébe s a kert fáinak hüs árnyéka alatt olvasgatott. Hisz még egy pár óv van hátra s tanulmá­nyait befejezi. Szelíd természete szerette a csendet, a magányt. Ott elmélkedett most is egy mohos, vén fának oldalánál. A könyvbe nézett ugyan, de gondolatai a múltban tóvedeztek. Feláll. Lassú, léptekkel megy a kert hátsó kis ajtajához. Nézi a zöld pázsitot s a hatalmas tölgyfát, melynek gályái közt bug a szende gerlicze. A múlt emlékei meg­újulnak agyában. Ez a vén tölgy mily 'ked­ves emlék. A boldog gyermekkor emlékeinek aranyszálai fűzik hozzá. Százados fejét még most is büszkén emeli az égnek. S a vihar tombolva vonul el felette . . . Kinyitja a kis ajtót s elmegy alája. — Föltekint a mohos ágak közzé, hol a napsugár rezegve tör át a nyílásokon . . . Minden évben megnyitja zöld köntösét, s ha eljő az ősz hidege, megfosztja ékétől. Míg igy tolulnak egymásután a gondo­latok, a szomszéd kertben megjelenik Erzsiké, a Falvay ügyvéd leánya, ki éppen ma jött haza a m . . . . i zárdából. Arcza ég az örömtől, szemeiből a boldogság csillog. Gyor­san megy Józsihoz, ki még mindig gondo­latokba merülve néz egy pontra. Jöttét csak árnyéka árulta el; de mielőtt Józsi megfor­dult volna, ő már ott állott háta mellett s két kezével befogta az ámuló szemeit. Szinte örül, hogy csele sikerült. Józsi nyugtalanul mozgolódik. Nem szól semmit, de Erzsiké sem engedi áldoza-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom