Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-05-27 / 22. szám

HETI SZEMLE1 Í22ik szám.)

3

Krémer és a Szatmári Hírlap.

Beregszászból előkelő kézből a következő sorokat vettük, melyeket minden kommentár nélkül szószerint közlünk: A nevezett lapnak 1903. évi május 6-iki, úgyszintén a május 19-iki számában egy-egy oly czikk jelent meg, mely főképen Krémer Sándorral a szinigazgatóval és szinószszel, de jelenlegi színtársulatával is birálólag foglalkozik. Meggyanúsítja első sorban is azokat a hírlapi czikkeket, amelyekben Krómer“Sándorról és társulatáról kedvezőt Írnak, sőt a Pesti Hírlapnak a társulatról megjelent előnyös hírét is „illetékes“ helyről sugalmazottnak jelenti ki. Maga Krémer Sándor — a Szatmári Hírlap szerint — csak nagyon ritkán mert már színpadra lépni s igy Eperjest találta alkalmas médiumnak arra, hogy komikus vénájának szabad folyást engedjen s hogy annak a városnak a közönségét ejtse az orvosok nagy rémületére 40 fokos lázba. Második czikkében arra tér rá, hogy Krémer Sándor egy valóságos „Kicsoda ember,“ kiről a beregszászi irodalmi és műpártoló egyesület elnöke olynemű felvilágosításokat kért, vájjon Krémer valóban a szatmári színház igazgatója-e, mert Beregszászban erről kételkednek. S megbízható tudósitásképen Arnold Sándor törvényszéki elnök, kúriai biró szájába adja „panaszképen,“ hogy a társulat 22 tagúnak van jelezve, de ebben is bennfoglalva zenekar, karszemélyzet, kellékes és szinlaposztó. Azután előre jelzi, hogy a tanács, melyhez a kérdés intézve van, bizonyára a legkedvezőbb feleletet fogja adni; hisz a kérdésre vonatkozólag a kérdező eltévesztette a czimet. Egyszóval a beregszásziak „be vannak csapva" s kárörömmel kívánja, hogy a beregszásziak is élvezzék Krémer szinigazgatásának művészi gyönyöreit.

A „Szatmári Hírlap“ derék munkát végez. Megtette azt, hogy a szatmári színházi szezon alatt egyeben sem rágódott, mint Krémer Sándoron. De most már abban is élvezetét találja, ha utána megy Eperjesre, Beregszászra. Úgy látszik, hogy a megkóstolt falat csak nagyobb étvágyat csinál.

De miért is teszi ? Ha mint kritikusnak joga és kötelessége is, hogy &tárgyilag°son foglalkozzék azon hiányokkal, melyek a közönség érdekében orvoslásra is pótlásra szorulnak, de az érthetetlen, hogy szélmalom- harczot kezdjen azon állapotok javításáért is,

melyeket nem ismer. Hiszen a Szatmáron működő társulatból az egy Ferenczy és Bá- tosi-páron kivül csak maga Krémer Sándor az, ki megmaradt. De neki sem a Ferenczi, sem a Bátosi-pár nem áll útjában, ám igenis az a társulat, melynek igazgatója Krémer, s azaz igazgató, kinek neve Krémer. Ez az eljárás egy bizalmat igénylő laphoz nem illik, annál kevésbbé, ha minden sora gyanúsítás, ha adatai a valósággal teljesen ellenkeznek s ha csak az az egy czélzat rí ki egész hangjából, hogy egy emberről, egy színészről, egy színigazgatóról a megtorol- hatatlanság köpenye alatt oly állításokat dobjon a közönség elé, melyek annak ártalmára lehetnek. Az ily hangú közleményektől minden jóérzésü ember undorral fog elfordulni s csak azon lehet csudálkozni, hogy az a derék részvénytársaság, mely a lap tulajdonosa, s mely szivén viseli a lapnak tisztességét is, hogyan tűrhet meg szerkesztőségében olyan tagot, ki egyéni szenvedelmének ily rut förmedvéuyekben ad kifejezést.

A meggyanusitott Pesti Hírlap talán tudomást sem vesz a Szatmári Hírlap létezéséről. Bizonyára ezt körülményt a Szatmári Hírlap szerkesztősége is tudja s igy merészsége érthető. De, hogy Szatmár városának nemes Tanácsa véleményében nem terrorizáltatja magát, s a meggyanusitásért elégtételt vesz magának, azt gondolni lehet. Vagy a Tanács is olybá veszi a Szatmári Hírlapot, mint a Pesti Hírlap ? Ez már a részvényesekre volna kedvezőtlen.

Hogy Beregszászban mint vélekednek s mint vélekedjenek Krémerről és társulatáról, azért a Szatmári Hírlapnak ne fájjon a feje.

A Krémer 24 játszó tagból álló társulata, melyben sem a zenekar, sem a kellékes, sem a szinlaposztó nincs benne, igenis megfelel a közönség kívánalmának. De persze a Szatmári Hírlap azt szeretné, hogy az ő „szép“ czikkeinek Írója volna talán egyedüli személyzete a társulatnak s ő játszana valami nagyszerű isteni színjátékot, melyre aztán maga a lap, de egyedül az a lap Írna dicshymnuszokat s szerkesztene falrengető tapsot.

Egy kissé komikus ez a hang. De lehetetlen másképen Írni, olvasván a Szatmári Hírlapot. Titeket is, olvasó közönség, arra kérünk, hogy ne boszankodjatok, hiszen a Szatmári Hírlapról szólva: ilyennek is kell Unni !

H I R E K.

Mélyentisztelt előfizetőinknek, szives olvasóinknak és munkatársainknak boldog pünkösdi ünnepeket kívánunk.

Deák születésnapja. Ez évben lesz Deák Ferencz születésének 100-ik évfordulója. Minden magyar ember szive megdobban erre a névre, s tisztelettel hajlik meg a század legnagyobb politikusának s a haza bölcsének emléke előtt. Ebben a jubileum kedvelő időben, mikor egyes hivatalfőnökök öt-tiz éves szolgálatának örömére lukullusi lakomát rendeznek, talán ez a nagy magyar Í9 megérdemelné, hogy megemlékezzenek róla hazánkfiai. Jól tennék a törvényhatóságok, ha ebből az alkalomból legalább valami disz- közgyülés-fólével igyekeznének leróni a nemzet háláját korszakot alkotó nagy fia iránt. Ajánljuk a polgármester és az alispán figyelmébe.

Rákóczy ünnepe. A Rákóczy-szabad- ságharcz két százados évfordulójának megünneplése élénk visszhangra talált Szatmár vármegye közönségében. A megyei lapok nagy érdeklődéssel támogatták áz eszmét, melyet Nagy Sándor tb. vármegyei főjegyző vetett fel. A meleg pártolás arra indította az emlitett főjegyzőt, hogy a következő in- ditványnyal járuljon Szatmáívármegye törvényhatósági bizottságához: „Mondja ki a vármegye közönsége, hogy II. Rákóczy Ferencz nemzeti szabadságharczának 200 éves évfordulója alkalmából ünnepet rendez s az 1703. évi július 14-iki tiszabecsi győzelem emlékére emlékoszlopot állít. Utasítja evég- ből az alispánt, hogy az emlékoszlop költségeinek fedezetére gyűjtést indítva intézkedjék, hogy az emlékoszlop a 200 éves évforduló napjára elkészíttessék és ez évfordulón lelepleztessék.“ A nagykárolyi Kölcsey-egye- sület már szintén foglalkozott az ügygyei, s elhatározta, hogy bevárja a vármegye döntését, azután fog a kivitel módozatairól intézkedni. A szatmári Kölcsey-kör választmánya tegnap ülésezett ebben az ügyben. Megkeresik a nagykárolyi Kölcsey-egyesü- letet, hogy szorgalmazza ez emlékoszlopnak a vármegye által leendő felállítását, a leleplezési ünnepély rendezése azonban engedtessék át a két Kölcsey-körnek, meiy itt egyöntetűen járjon el.

Fényes esküvő. Fényes esküvő folyt le a múlt nap Budapesten a Józsefvárosi r»l»bánia templomban. Mischinger Gerő cs. és

nyeret. Ez még emberi szempontból érthető, de hogy miként tévedhetett az emberek lelke a totemismus minden kigondolható formájába, ma már alig magyarázható.

Mezopotámia cserepei szerint a szumir- nak szivére kötötie vallása az istenfélelmet, a szóbeli imát, a jó cselekedetet, mint áldozatot, sőt a kínaiak ősvallása számszerint meghatározza, mennyit kell tenni a jóban annak, aki halhatatlanságot akar az égben vagy a földön, de Fenicziában ezalatt a feje tetejére áll az erkölcs és az Istennek feláldozza az emberi életet és az asszonyi becsületet.

Az Isten eszméjének lassú elhomályo- sodását első sorban a hódításban kell keresnünk. A particulák lassankint megszűnnek, meghódolnak, hogy kialakuljanak amaz óriási birodalmak, melyeknek mintaképéül Perzsia tekinthető I. Dárius alatt. De a bölcs politika azt követelte, hogy necsak az erőszak tartsa össze a meghódított részeket. Engedmények révén szokásaik, vallásuk meghagyásával, sőt védelmezésével vagy éppen elsajátításával lánczolták magukhoz a részeket és mint Herodotos mondja : könnyedén felvették az idegen erkölcsöket és szokásokat. A meghódolt népek nemzeti királyul kezdik tekinteni a hóditót : Dárius hálára kötelezte a zsidókat, mert segítette őket városuk felépítésében, Czirusz és Kambizesz pedig az egyiptomiakat az apisz-kuUusz védelméért.

így került lassankint a tiszta eszmébe, mindenféle földi salak, a hóditót megejtették a hódolók bűnei. A papok — mint az egyiptomiaknál — még egyideig őrzik mis- teriumaikat, melyeknek nyelve is megakad a fejlődés bizonyos fokán, de a nagy biro dalom nem birja többé felszívni és kiegyenlíteni a particulák különbözőségeit és saját súlya alatt összeroskad.

Az őshagyományok megrontásának másik faktorául a hitújítás tekinthető. Kon—fu—cse és Lav—cse minta államhivatalnokot csináltak a kínaiból, de meg is ölték a lelkét.

melyre az állammindenhatóság rettenetes súlya nehézkedett ; Budha az ő Nirvánájával szárnyát szegte a lélek szabadabb szárnyalásának és a hindu élete könyörtelen sivárság lett, melyet a túlvilág boldogsága sem kecsegtetett többé. Mohamed fatalistákká tette híveit, kik a próféta zászlajáért vakon rohantak a halálba, de csak addig, mig a keresztény czivilizáczió oly konszolidált állapotokat nem teremtett mindenütt, melyeken megtört még a fanatizmus is.

A messzi ókorban az őshagyományok lassankint csugyan kialudtuk; a zsidóknál őrizték meg az igaz Isten fogalmát a legtisztábban, de micsoda erőfeszítéssel és kínnal I Megmarad azonban majd mindenütt a bibliai várakozás, az a földöntúli vágy, mely sóvárog az emberek szabaditója után, eltölti a napkeleti bölcsek lelkét és megihleti a klasszikus költőket is.