Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-04-15 / 16. szám

5 H prépost-kanonok, második nap Tóth József segédlelkész végezte, szent mise után első nap Juhász János, második nap Tóth József prédikált. Uj ezredtulajdonos. Ő felsége a ki­rály báró Mertens Károly altábornagyot, kassai parancsnokló tábornokot a 64. számú gyalogezred tulajdonosának nevezte ki. Uj pápai praelátus. Jakovits Jánost, a munkácsi székeskáptalan nagyprépostját Ö szentsége pápai praelátusnak nevezte ki. Óváczió a főispánnak. Tegnap este az elutazó főispánt szép óváczióban részesí­tette Szatmár város polgársága Tankóczy ■Gyulának főkapitánynyá történt kineveztetóse miatt. Több százra menő néptömeg jelent meg az indóháznál, mely a népszerű főispán mellett nagy lelkesedéssel tüntetett. Előléptetett tanárok. A vallás és köz­oktatási miniszter dr. Reiser György szat­mári kir. kalh. főgymn. tanárt a VIII. fiz. osztály 2., Walton Róbert szamosujvári állami főgymn. tanárt a IX. fizetési osztály első fo­kozatába léptette elő. Gyászhir. Oalqóczy Imre, a csekei Tóm. kath. egyháznak hosszú éveken át volt főgondnoka életének 82-ik évében Csőkében elhunyt. A köztiszteletben álló aggastyán ravatalánál ott volta község apraja, nagyja. A temetési szertartást Vanyek Ferencz ke­rületi esperes, fehérgyarmati plébános vé­gezte, aki könnyekig megható remek gyász­beszédben búcsúztatta el az elhunytat a hit­községtől. — Csabi Pogány Ödön, Márma- rosmegye árvaszéki elnöke, volt országgyű­lési képviselő, az országos függetlenségi párt egyik volt nagytehetségü és rendkívül buzgó tagja a mármarosi Urmező község­ben levő ősi nemesi kúriáján életének 65-ik évében elhunyt. Temetése az egész várme­gye nagy részvétele mellett történt. Kopor­sójára a függetlenségi párt díszes koszorút helyezett. Haláláról a vármegye külön gyász­jelentést adott ki. — Vékony Antal, a máre- marosszigeti ev. ref. főgymnásiumnak 29 éven át volt tanára Mármarosszigeten el­hunyt. Huszonötéves jubileum. Papp Gyula adópénztáros most tölti be szolgálati éveinek 25-ik évét. Nagy idő ez a közpályán az em­ber életében, melyet becsülettel megfutni, kivált ily terhes és kényes állásban, valódi Pista meg Juliska jókedvű danolása hal­latszott ki. Édes anyám lépett be az ajtón. Odajött hozzám és megölelt, megcsókolt. — Adjunk hálát az Istennek, fiam. Nem is tudod, mily közel járt házunkhoz a két­ségbeesés. Te még nem érted ezt. Majd ha nagyobb leszel, megtudod. Csak azt tanuld meg, hogy soha semminemű balsorsban két­ségbe ne essél; mert ha igaz hittel Istenhez fordulsz, ő megsegít. .........Pista meg a Juliska javában ját­sz adozott, mikor beléptem hozzájok. Kacagva szaladt elém a szöszke Julis: — Pali, Pali, nézd, micsoda szép bábut hozott édes apa! Pista meg egy nagy hintalóvon igye­kezett felém: — Az apa hozta, az apa hozta, de te is kaptál valamit, egy szép órát. Hát nem lörülsz ? Délben megtudtam, hogy mi történt. Amint ebódután a gyerekek kifutottak ját­szani, az apám meg az anyám — nem vették észre, hogy a másik szobában vagyok, j — ETISZEMLE (16-ik szám.) érdem. Papp Gyula mintatisztviselő volt, ki nehéz kötelességeit közmegelégedésre telje­sítette, épen azért életének eme fordulópont­jánál méltán fordul felé a közfigyelem, hogy a közönség elismerésének kifejezést adjon. A kötelességtudó tisztviselő örömnapját a jövő szombaton, e hó 18-án fogják ünne­pelni társai a kath. kaszinóban, mely alka­lommal bizonyára sokan sietnek üdvözlésére a közönség soraiból is. Eljegyzés. Szilágyi László dr. köz- és váltó ügyvéd, tartalékos hadnagy és föld- birtokos, Szilágyi János máramarosszigeti kir. közjegyző fia jegyet váltott néhai Szabó János volt mármarosszigeti ügyvéd és föld- birtokos özvegyének, született Héder Ilona úrnőnek leányával, Erzsiké kisasszonynyal Mármarosszigeten. Tisztviselőd értekezletet tartott vár­megyénk tisztikara Nagy László alispán el­nöklete alatt Nagykárolyban, amely alkalom­mal a tisztviselők elhatározták, hogy a fize- tésrendezés tekintetében megindult országos mozgalom költségeihez való hozzájárulás czéljából személyi járandóságaik egytized százaléka erejéig önmagukat megadóztatják és az igy befolyandó összegeket a központi bizottsághoz fogják juttatni. Uj tiszti orvos. A budapesti tiszti or­vosi vizsgálatok országos bizottsága előtt Winkler Jenő nagybányai körorvos a tiszti orvosi vizsgálatot szép sikerrel letette. Gyászhir. Részvéttel vettük a követ­kező gyászjelentést: Alantirottak mély fáj­dalommal je'öntjük, hogy szeretett, feledhe­tetlen fiunk, Szigeti Hatvani Zoltán, cs. és kir. főhadnagy a 42 ik ezredben, 10 heti sú­lyos betegség után, életének 27-ik évében, folyó hó 13-án reggel 5 órakor elhunyt. A kedves halott földi részei f. hó 15-én d. u. 4 órakor fognak Rákóczy-utcza 14. számú gyászháztól az ev. ref. egyház szertartásai szerint a szatmári sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Szatmár, 1903. ápril 13. Áldott legyen emléke I Hatvani Péter és neje Bel- logh Amália, mint szülők. Özv. Majoros Ká- rolynó sógornője. Majoros Zoltán unokaöcs- cse és a rokonság. Hatvani Lajos és Hatvani Béla testvérek. — Cserney József tanárjelölt, e hó 9-ón, életének 23 ik évében városunk­ban elhunyt. Hült tetemeit szombaton dél­után helyezték örök nyugalomra. egymás nyakába borultak. És sírtak minda ketten.-1- Mégis csak igazad volt. őrült voltam, bolond voltam, hogy tagadni mertem az Isten létezését. Te gyógyítottál meg, édesem. — Oh, nem én, hanem az imádság. Oh nincs ^nnél jobb balzsam, jobb orvosság, csak hitünk legyen hozzá elegendő; mert Isten nem hágy el bennünket, a legutolsó pillanatban is megsegít. Lám megmondtam, hogy nem kell úgy kétségbeesned 1 Hisz’ nem oly roszak az emberek, mint te gondoltad Én tudtam, éreztem, hogy az azember, ki eddig legigazabb, legjobb barátod volt, nem fog cserben hagyni. Tudtam, hogy ma eljön visszafizetni a régi adósságot; ón nem estem kétségbe. Mindezt a hit tette; az erős, íör- hetlen igaz hit .............. A pajkos, enyelgő napsugár vidáman ömlött be a nyitott ablakon s a kis szobát betöltötte az enyhe tavaszi lég balzsamos illata. Minden olyan szép volt, tele hittel, reménységgel..................... Kinevezés. Az igazságügyminiszter Papp Sándor tenkei járásbirósági Írnokot a felsővisói kir. járásbírósághoz segédtelek- könyvvezetőnek nevezte ki. Öngyilkos főkönyvelő'. Berghoffer Ist­ván, a Népbank részvénytársaság főkönyve­lője, már régibb idő óta gyötrő szívbajban szenved, melytől sem a gondos ápolás, sem az orvosi segély megszabadítani nem tudta. Időnkint erős rohamok vették elő, a szegény embernek rendkívüli kinokat kellett kiállani. Végre megérlelődött benne a gondolat, hogy véget vet életének. Orvosi véleményre nya­ralójában lakott családjával együtt, hogy jobb levegőt élvezhessen. Szenvedései azon­ban nem csilapultak, sőt a múlt szerdán egész éjjel olyan kinzó rohamok gyötörték, hogy valóban szánalom volt látni vergődé­sét. Dél felé jobban lett, mikor neje eltávo­zott mellőle, hogy házi teendőit végezze. Pár perez múlva lövés zaja hallatszott, s mi­dőn neje roszat sejtve berohant, Berghoffer olt feküdt átlőtt halantékkal, sebéből patak­zott a vér. Épen e pillanatban érkezett oda dr. Vajay Imre kezelő orvosa, aki hozzáfo­gott az élesztési munkához, de minden kísér­let sikertelen volt. Berghoffer pár perez múl­va meghalt. A szerencsétlen nő és családja iránt általános a részvét a városban, minde­nütt szomorúan tárgyalják a rémes esetet. Óvónői kinevezés. A vallás és közok­tatási miniszter özv. Zombory Zsigmondnó kisdedóvónőt, az újbányái állami kisdedóvo­dához óvónőnek nevezte ki. Önkéntesek vizsgálata. A helybeli cs. és kir, 5. gyalogozrednél a múlt csütör­tökön állották ki jó eredménynyel a köv. önkéntesek a vizsgálatot: Bókeffi Béla, Fried­mann Mór, Herkl Ferencz, Kerekes Sán­dor, Kunovics Rezső, Liechtman Gyula, Mol- dován Ferencz, Okolicsányi Gyula, Schwartz Elemér, Ungár Dezső, Valkovics Aurél, Wag­ner Sándor, Bakos György, Blumberger Jenő, Sanczky Antal, Otterhalik Jenő és Stroh- májer József. Gyászhir. Alulírottak úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében is a leg­mélyebb fájdalommal jelentjük, hogy a Min­denhatónak tetszett a legjobban szeretett hitvest, édesanyát, menyet, sógornőt és rokont: Jäger Bertalanná szül. Bobovszky Rónát, élete 37-dik, házasságának 14-dik évében, f. évi április hó 11-én, este 7 és fél órakor, hosz- szas szenvedés s a halotti szentségek ájtatos felvétele után magához szólítani. Az Isten­ben boldogultnak földi maradványai f. évi április hó 13-án délután 3 és fél órakor fog­nak a róm. kath. szertartás szerint a kál­váriái temetőben elhantoltatni. A megboldo­gult lelki üdvéért az engesztelő szent mise­áldozat pedig Ungváron, a róm. kath. temp­lomban f. hó 15-én, reggel 8 órakor fog az Urnák bemutattatni. Ungvári, 1003. évi áp­rilis hó 12. Áldás és béke hamvaira! Jäger Ilona, férj. Répay Albertné, mint sógornő. Jäger Károly, mint sógor. Jäger Bertalan, mint férj. Jäger Béla, mint fia. Özv. Jäger Károlyné, szül. Münich Natália, mint anyós. Lábmosás. A nagycsütörtöki lábmo­sás alkalmával megjelent aggastyánok élet­éveinek összege 943-at tesz ki. Resztvettek a következő öreg polgárok : Léderer János 64 éves, Horvát István 64, Rácz Pál 66, Szegedi Pál 67, Takács János 68, Mindák József 74, Kovács István 76, Hokorvoszky Péter 78, Kis János 78, Gebődi Sándor 79, Huszti Sámuel 84, s Kricsák György 67.

Next

/
Oldalképek
Tartalom