Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-12 / 46. szám
4 HETI SZEMLE (46 i k szám.) szatmári vendégeket. Itt Torday Imre h. polgár- mester üdvözölte őket, mire a Kölcsey-kör nevében dr. Fechtel János szép beszéddel felelt, megköszönve a szives fogadtatást. A nagybányai dalegylet nevében Bányay József alelnök üdvözölte a szatmári daltestvéreket. Vajay Imre dr. mondott köszönetét érte. Két dal eléneklése után kibontott zászlóval megindult a menet a városba, majd kisebb-nagyobb csoportokba verődve megszemlélték a város nevezetességeit. Délben fényes bankett volt. Este előkelő közönség töltötte meg a szálloda dísztermét, hol a hangverseny lefolyt. Itt a dalárda zászlóját riadó éljenzés között Áblatek Sárika kisasszony pompás babérkoszorúval diszitette fel. Valóságos lelki gyönyörrel hallgatták a jelenvoltak a szebbnél-szebb dalokat. Fechtel János dr. érdekes felolvasásával nagy sikert aratott. Mad- zsar Bella kisasszony általános tetszés közt szavalta Mátraynak „Legény hűség“ czimü költeményét, Marlcó Kálmánná úrnő az est hőse volt, ki gyönyörű hangjával egészen eltagadta a közönséget. Mondik Endre szólója szintén feledhetetlen lesz. Előadás után tánc? következett. Uj megyebizottsági tag. Serly Fe- rencz, a beregszászi állami népiskola közkedvelt igazgatója Beregszász város III. kerületében, osztatlan lelkesedéssel megyei törvény- hatósági bizottsági tagnak választatott. Műkedvelő előadás. A nőegyesület ma tartja a városi színházban műkedvelői előadását, mely előreláthatólag telt házat fog összehozni. Szerepelni fognak : Szenti- ványi Sándor, Vere'czy Margit és Maróthy Mariska kisasszonyok, ifj. Csornai Imre, Vere'ezy Ernő, id. Csomay Imre, Oöde Erzsiké, Lengyel Angela, Tombory Emma, Kótay Mariska, Mátray Ibolyka, Berta Piroska kisasszonyok és Ferenczy Ágoston. Előadás után lánczmutktság lesz a Társaskörben. Kinevezés. Tomasovszky Lajos, nagybányai vegyelemző mérnököt, a pénzügyminiszter a selmeczi bányászakadémiához adjunktussá, Urban Andor, zalatnai s. mérnököt a nagybányai kir. bányászigazgatósághoz fogalmazóvá, Schvartz Menyhért zalatnai számtisztet Nagybányára számellenőrré nevezte ki. Eljegyzés. Urai Uray Jenő, a pozsonyi Iparfelügyelőségnól s. iparfelügyelő, vármegyénk fia, eljegyezte Beregszászból Bakó József beregvármegyei árvaszéki ülnök kedves és müveit leányát, Zsófikát. Imre napja. A kir. kath. főgymn. ifjúsága kegyelettel ünnepelte meg e hó 5-ón védőszentjének ünnepét. Reggeli 8 órakor ünnepélyes szent mise volt, melyet dr. Fech. tel János tanár mondott, Fásztus Elek tanár alkalmi beszédet intézett az ifjúsághoz. — A kath. tanítóképző intézet „Vörösmarly Önképzőkörbe szintén lerótta szokásos háláját égi pártfogója iránt. Az ünnepély szent misével vette kezdetét, melyen az ifjúság testületileg vett részt. Utána a díszteremben gyülekeztek össze, midőn is a tanári kar megjelenésével kezdetét vette a diszgyülós. A tárgysorozatot szent Imrét dicsői tő ének nyitotta meg. Majd Csepreghy Alajos IV. éves növ. szavalta el hatásosan Schöner Ferencz- nek „Szent Imre" czimü költeményét. Ezután a diszgyülésnek legkiemelkedőbb pontja Ginál János ifjúsági elnöknek alkalmi felolvasása következett, melyben az ifjúság elé állítja szent Imrét az ő erényeivel s továbbá buzdította őket, hogy kövessék szent Imrét, mint a hazafiság, ártatlanság és tisztaság bajnokát. A szépen sikerült felolvasás nagy hatással volt az ifjúságra. Ezt követte Csepreghy Alajos magán éneke Csele Miklós IV. éves növ. orgonakisóretével. Szikszay Béla IV. éves növ. csinosan szavalta el Endrődi- nek “Czelli búcsú“ czimü költeményét. A szépen sikerült ünnepélyt a „Szózat“ lelkes hangjai zárták be. Végre Perényi János igazgató utalt azon eszközökre, melyek szerint az ifjuságnakólnie kell, hogyanemzetiideálok- nak tért hódítva felviruljon a „Keresztény Magyarország.“ — Szent Imre herczeg napján szép ünnepség volt a róm. kath. fiu-isko- lában is. Az alkalmi beszédet Tótfalussy Dániel hitoktató tartotta szent Imre herczegről, annak életét állítva a növendékek szemei elé, hogy az élet utjain mindenkor őt kövessék. Az iskola védőszentjének ünnepe alkalmából a növendékek a szent gyónáshoz és áldozáshoz járultak. Félkészt kinevezés. Kávási György a nagykárolyi orosz ritusu gör. kath. egyház lelkészének neveztetett ki. Nagy e miatt a felháborodás Nagykárolyban, mert még nem volt reá eset, hogy ezen állásra oláh papot neveztek volna ki. Áthelyezés. Az igazságügyminiszler Löwy Albert mezőcsáthi járásbirósági segéd- telekkönyvvezetőt a halmii járásbírósághoz helyezte át. Egy kis segítség. Régen foglalkoztatja már a közvéleményt, sőt magát a kormány is, miképen kellene gátat vetni a rendkívül nagy mérveket öltött kivándorlási törekvésnek. Gondoltak orvosszerekre, megrendsza- bályozták az ügynököket, megnehezítették az odautazást, az útlevelek kiadását, nem hatoltak azonban a baj gyökeréhez. E mozgalomnak főinditó oka a szegénység, a rendkívüli terhek, melyeknek súlya alatt képtelen a nép megélni ebben a hazában. A társadalom e téren is igyekezett segítségére jönni, a náp barátai egymásután alakították meg a hitel és értékesítő szövetkezeteket, e jóra- való törekvések által azonban még csak itt- ott és igen kis mértékben javult a helyzet. Most vármegyénkben a debreczeni első Takarékpénztár visz véghez egy igen humánus cselekedetet, mely figyelmet és elismerést érdemel. A múlt évben megvette a Luby-féle nagyari 1400 holdas birtokot és azt most a vételárban párczellánkint ki akarja osztani a nép közt. Az egész vételárat rajta hagyja a birtokon törlesztóses kölcsön alakjában, igy a legszegónyeb ember is könnyen megszerezheti. A munkálatok már folyamatban vannak. Kívánatos, hogy megoldásuk a nép anyagi helyzetének javítására eszközöltessék. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvár- megye törvényhatóságának bizottsága f. hó 18-án rendkívüli közgyűlést tart. Kaszinói ünnepély. A kath. kaszinó hétfőn délután választmányi gyűlést tartott, melyen elhatározta, hogy az újból kiépített kaszinónak e hó 23-án tartja meg az ünnepélyes megnyitását, ugyancsak ekkor lep- leplezi le az egyesület jótevőjének, a püspök ur Ő méltóságának gyönyörűen megfestett életnagyságu képét. Délelőtt 11 órakor díszközgyűlés lesz, este felolvasás, ének és zenedarabokból összeállított programm mellett összejövetel, utána társasvacsora és táncz lesz. A műsort még ezután fogják megállapítani. Elhatározta a választmány, hogy a püspök ur Ő méltóságának küldött- ségileg fejezi ki köszönetét áldozatkészségéért, egyúttal felkéri, hogy az uj épület felszentelését személyesen legyen kegyes végezni. Az adóhajtds ellen. Vármegyénk közigazgatási bizottsága állást foglalt legközelebb tartott gyűlésén az adóhajtás ellen. Kende Zsigmond és Böszörményi Sándor indítványára felkérték a főispánt, hogy tegyen lépéseket a rósz temés által erősen sújtott nép érdekében és hasson oda a pénzügy- miniszternél, hogy az adóbehajtások füg- gesztessenek fel. Kinevezés. A vármegye főispánja Jeszenszky Béla közigazgatási gyakornókot tiszteletbeli aljegyzőnek nevezte ki. Dalestély. Dalegyesületünk e hó 22-én tagilletményes dalestélyt rendez. Itt említjük meg, hogy a Tiszavidók i Dalszövetség választmányi ülésére, mely e hó 15-én Debreczenben lesz megtartva, dr. Fechtel János és dr. Vajay Imre elnökök küldettek ki. Ügyvédi irodát nyitott városunkban dr. Szűcs Sándor Rákóczy-utcza 36. szám alatt, Weisz Gáspárné úrnő házában. Kegyeleles megemlékezés. A róm. kath. fiúiskola elhalt tanítóiért és növendékeiért f. hó 6-án gyászistentiszteletet végzett a székesegyházban Tóthfalussy Dániel hitoktató. A szent misén jelen voltak a tanulók tanítóikkal együtt. Khiirösztén Oj Lap. A „Szatmári Friss Újság“, melyet tudvalevőleg Budapesten nyomnak és Szatmáron csak egy mellékletet csatolnak hozzá, úgy látszik nem igen kedveli az uj kollégát, melyet „Uj Lap“ néven a Kath. Egyesületek Országos Szövetsége indított ellensúlyozására a szemétmódon felgyülemlett erkölcs és izlésrontó krajczáros újságoknak. Erre enged következtetni azon körülmény, hogy a múlt héten megjelent egyik számában az „Uj Lap“-ot satirizálni akarja. A puska azonban visszafelé sült el és most nem az „Uj Lap“-on, hanem a „Szatmári Friss Újságon“ nevetnek, és nemcsak Szatmáron, hanem bizonyára Szabadkán, !meg Szegeden is, ahol czifferblattot cserélve „szegedi“ és „szabadkai“ előuevek alatt újságol frissen. A zsidó rikkancsokkal kezdi és a berúgott emberekkel végzi. E’a- tális tördelési . . Épen akkor üt be, mikor legkevésbbé óhajtja az ember. A sors boszuja ez, amiért azt a jó lapot gúnyolni akarta. Egyébiránt a „Szatmári Friss Újságnak bizonyára nemcsak a rikkancsai zsidók, mert nemcsak a kiadóhivatalból, hol ezek ex offo sürögnek-forognak, hanem a szerkesztőségből is ugyancsak keményen kiérzik a foghagyma szaga. Olvassa el valaki ugyanazon szám (nov. 5.) Zsidó antiszemiták czimü vezér- czikkét, nem kell neki több kommentár a lap szelleméről. Az „Uj Lap“-ot gúnyoló közlemény következőleg szól, adjuk betüről- betüre, ahogy a „Szatmári Friss Ujság-“ban olvastuk: Khiirösztén Oj Lap. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. így van a néppárt is, amely megszűnik antiszemitáságot vallani annál a mózes hitü polgártársnál, akire szükség van. A párt most krajczáros lapot ad ki, az Uj Lapot s miután ambicionálja, hogy a lapot Budapesten is lássák, rikkancsra van szüksége. Hogy rikkancsokra szert tehessenek, ravasz tervet eszelt ki a jezsuita kiadóhivatal. Kihirdették, hogy zsidó rikkancsnak nem adnak lapot! A számítás beütött, másnap már megjelent néhány héber felekezetű rikkancs a kiadóhivatalban, hogy megpróbálkozzék az Uj Lap elárusitá- sával. A véletlen úgy hozta magával, hogy a rikkancsoknak azon alfaja szegődött a néppárti krajczáros szolgálatába, amely Galíciából vándorolt be. És szerte a fővárosban, de különösen a templomok előtt, hang ényt is, ha valakit nyilvános helyen félév alatt többször részegen találnak, valamint azokat is megbüntetik, akik nyilván részeg embereknek