Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-17 / 51. szám
XI. évfolyant. 51-ik szám Szalmát*. 1902. Dcczcmber 17HETI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre-------------------------------------------6 korona — fillér Félévre------------------------------------------3 „ — Ne gyedévre---------—----------------------1 60 „ Ta nítóknak és kézmiiiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér Felelős szerkesztő bAtiioryendre. A lap kiadój*. : A »PÁZMÁNY-3AJTÓ* A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb a „Pázmány- tajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19 számi Hirdetések jutányos árban vétetnek fel Nyllttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. i „Pázmány-sajtó“ költözik. A Pázmány-Sajtó mostani Deák- téti helyiségéből Rákóczy-utcza 25. sz. házba költözik át. Az átpakolódás már holnap kezdetét veszi. A kinek tehát ezután a Pázmány-Sajtóban vagy lapunk szerkesztőségében lesz dolga, a jelzett épületben kell keresnie. Ő még nem halt meg. Agyonütötték. Megnézték, hogy igazán meghalt-e, s úgy látszott — igen. Akkor eltemették, nagy tort rendeztek a tiszteletére. De nem gyásztor volt az, hanem hasonlitott az örömlakomához. El volt ragadtatva az egész család, hogy megszabadult tőle és ujongott a végzet mámorában. De nem !!!.. Akadtak egyesek, voltak beczézett gyermekei, akik beleragadtak a kötélbe, melylyel a sírásók koporsóját a föld mélyébe akarták bocsátani, hogy átadják az örök enyészetnek őt és emlékét. Beleragadtak, vissza akarták huzni, feltörni a zárakat, hogy életrekeltsók, mert halála jelentette az ő halálukat is. Nem használt semmit. Rálépett sirhalmára a nemzet közvéleménye, nj korszak kezdett derengeni, az ex-lex örökre hírhedt megteremtőjének uj egyén lépett nyomába, ki a jog, törvény és igazság jelszavait irta fel a kibontott zászlóra. Nem áltatjuk magunkat frázisokkal. Nem mondjuk, hogy sikerrel vivta meg azt a harczot, melyért kivonta fegyverét. Azaz egyazonban bizonyos, hogy Magyarországnak ilyen tisztességes kormánya talán még nem volt soha. Es felkeltek ellenségei, az árván maradt porontyok, hogy kicsavarják kezéből azt a'fegyvert, melyet e renegátok felejthetetlen emlékű pártfogójuknak szivébe mártottak. Nem halt meg, csak alszik, — visszahozzák őt. A győzelem mámorában úszott már kicsinyke tá- boTúk, mely az aknamunkára — ugylátszik — minden időben kész. A Bánffisták kijátszoűák kártyájukat a Széli-kormány ellen az utolsó tromfig. Ex-lexet akartak teremteni, hogy feketelelkü vezérüket tisztára mossák, hogy a kormány január elsejére fizetésképtelen legyen és kényszerüljön helyéről távozni. Ugyanazt a sirt ásták lábai alatt, melybe a nagy Bánffy beledőlt. Nem sikerült, —- kifogyott a" puskapor. A nemzet jobbjai nem akartak odaál- lani ágyutölteléknek hogy bombázzák velők a magyar alkotmány sánczait. Jól tették. Megjelent előttük a korruptió nyomorult szelleme, látták, amint erőszakos kezét kinyújtotta a kormányrúd után, hogy ismét békóba hajtsa a nemzetet. Látták és megijjedtek tőle. A leszerelt obstruktiónak azonban rendkívül sok tanulsága van. Az egyik symptoma az, hogy a Széli-kormány napjai meg vannak számlálva, hosszú életet nem lehet neki jósolni. A kiegyezés, a katona javaslatok, az udvartartás költségeinek felemelése mind;Megannyi Ac- hilles-sarkok, meg fogják mozgatni az egész nemzetet. Más választás nem lehet a kormány előtt: vagy kielégíteni a nemzet aspiratióit, vagy távozni helyéről. Végtelen bonyodalmak előtt állunk, annyi bizonyos, melyekből ugyancsak nehéz lesz megtalálni a kivezető utat. Nagy rázkodtatások fognak bekövetkezni úgy fent, mint alant. Szinte hallani véli az ország a felkorbácsolt szenvedélyek háborgását, sötétül a politikai élet láthatára épen úgy, mint mikor viharra készül a természet. A másik tanulság az, hogy a nagy halott szelleme most is ébren őrködik, remél, bízik, talán meg van győződve, hogy diadallal fog visszatérni arra a helyre, melyről csúfosan letaszították. Mi nem adunk hitelt látomásainak, sőt az absurdum- mal határosnak tartunk ilyen alakulást, tény azonban, hogy kapaszkodása még sok keserűséget fog okozni az országnak. Csatlósai vannak, nem némul- tak el, nem szüntették be aktiójukat, a jövőben fokozott erővel fognak kitörni és bizonyára abban a pillanatban, mikor legkényesebb lesz a helyzet, mikor legkönnyebbnek látják czólrajutásokat. Nehéz felejteni azt a boldog időt, mikor hizlalták magukat a nemzet zsírjából, mikor vasmarokkal ragadtak torkába, hogy kiszorítsák belőle az életerőt. Egy érdele lebegett szemeik előtt: fennmaradni a hatalom magaslatán, hol kényök-kedvök szerint zsákmányolhatják ki az ország erőforrásait. Résen kell lennünk. Legyen résen minden hazafi, hogy a nemzet pióczáinak ezt a legveszedelmesebb fajtáját tüzzel-vassal, de mindenáron sikerüljön kipusztitani hazánk földjének dicső honfiainak vérétől szentelt talajából. Ki lesz a főkapitány ? Ez a kérdésmár úgyszólván aktuálissá vált és rendkívül élénken foglalkoztatja az egész város társadalmát, miután a volt főkapitány lemondásának elfogadása kétséget aiig szenvedhet. Nem a szarazópolgárok erőinek összeméréséről van szó, mert ha a főkapitányt a város választaná, nézeteltérésről alig lehetne beszólni, hiszen a közvélemény egy egyén körül csoportosul, akit ismer, tisztel és nagy- rabe03Ül, ki példás erólylyel és ritka buzgó- sággal a főkapitányt hivatal teendőit most is vezeti. Azonban, hogy ki legyen a főkapitány, abba a polgároknak beleszólások nincs. Bizalmi állás lévén, kineveztetóse a kormány k-ápvHslé-jcíS!, -á főispántól függ. Senki sincs kétségben affelől, hogy vármegyénk főispánja a várossal szemben érzett jóindulatának mérlegén teszi a kérdést eldöntés tárgyává. Hiszen ami a város érdeke, az iránt ő lelkesedését főispánságának évei alatt számtalanszor és fényesen bebizonyította. Épen szír? nem is szólottunk volna hozzá a dologhoz, mert hiszen ezideig még csak egyetlen egyén volt kombinatióban, aki bizonyára a főispánnak is jelöltje, de az utóbbi napok alatt egy kószahir meglehetőse i felizgatta a kedélyeket és aggodalommal tekintünk az uj főkapitány kineveztetóse elé. Azt rebesgetik, hogy a belügyminiszter egy volt miniszteri fogalmazót akarSzatmár város főkapitányának megtenni. Köszönettel vagyunk a magas figyelemért, de ez talán egy kissé túlságos figyelem és olyan látszata van, mintha a választás nem a köznek, hanem csupán az illető egyénnek érdekéből történnék. A látszat legalábbis mindenesetre ez, és feltételezésének jogos volta mellett vaskos argumentumok lépnek sorompóba. Alig lehet szerencsétlenebb elhatározás épen egy rendőrkapitányi állásba olyan egyént ültetni, ki az illető vidék viszonyaival ismeretlen, aki nem tudja annak a népnek előnyeit és gyengéit, akit majd járszalagon kell vezetni és nagyon valószinü, legalább az élet napról-napra azt igazolja, hogy biztos tájékoztatást soha sem lesz képes szerezni magának. Hogy valaki rendőrkapitány lehessen olyan, aki nocsak zaklatni tudjon, hanem a társadalom betegségeit gyógyítani, annak bele kell élnie magát a nép életébe, úgyszólván ismernie kell minden egyes embert, csak igy f°g működése jótékony hatást gyakorolni úgy a közönség erkölcsi niveaujának emelésére, mint az igazságszolgáltatás mértékének helyes alkalmazására. Egy város rendőrségi ügyei annyira elágazottak, hogy czólszerü vezetósök egy
