Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-26 / 48. szám
2 HETI SZEML F“ (48-ik szám.) Itt két nagy tévedés van. A kath. iskolák nem községiek, hanem patronátusi iskolák voltak. A város mint a kath. egyház kegy ura tartozott viselni az iskolák összes terheit. Képzelhető-e, hogy Szatmár városa, mely jórészben protestánsokból áll, önkényt, a saját jószántából, évek hosszú során keresztül hordta volna ezt a reá nézve terhes igát, ha azzal patronátusi jogából kifolyólag nem tartozik. Viselte, mert tartozott vele és az egyházi főhatóság beleegyezése nélkül kevésbbé szabadulhatott volna tőle, mint a református iskolák segélyezésétől. A segélyt egyszerűen meg lehet vonni, ellenben a patronátusi joggal járó dologi terheket köteles teljesíteni mindaddig, mig ezt a szép jogot gyakorolja. És annak eldobása nem egyszerűen a várostól függ, oda a végső esetben 0 felsége beleegyezése is szükséges. Ez az egyik nagy tévedés. A másik pedig az, hogy most már a szerintük jogtalanul végrehajtott államosításért a várost és az államot akarják felelőssé tenni. Pedig hát sem az egyik, sem a másik nem követte el a hibát. Ha elkövette valaki, csakis a szatmári ev. ref. hitközség, tehát semmiféle rekompensátióra nem tarthat igényt. A tényállás ugyanis az, hogy a város felszólította a szatmári ref. hitközséget, hajlandó-e átadni iskoláit állami iskolának? Hajlandónak nyilatkozott. Ezzel az okmánynyal kezében a város tényleg keresztül is vitte az államosítást. Sem a város, sem az állam nem tartozott azt kutatni, van-e joga ehhez az átengedéshez a szatmári ref. hitközségnek, vagy nincs. Ha nem volt, azt neki kellett volna tudnia, és felettes hatóságának döntése alá bocsázös, meg egy [század honvéd gyalogság. — Fenséges kép ! ! ! Szent László korában Vára dón képzeljük magunkat ! ! ! De merengésünkből csakhamar felébresztenek : a Gott erhalte . . . édes hangjai, s akkor veszszük észre, hogy a második ezredév hajnalán Kolozsvártt vagyunk, ahol holnap a Bécsverő Mátyás szobrának leleplezése lesz ! És jme föltámad a magyar keblében az illoyalitás! ! ! Most, épen most, midőn a fényes magyar múlt elővarázsolt képével eltelve büszkén dobog a hazafiságtól szive. Kiabál, ordít és fütyöl, hogy ne hallja azokat a bántó hangokat. Neki kell elnémulnia ! 1 ! Akit el nem tapos a lovasrendőrök vágtató hada, nyakon csípik, fogságra vetik, megbírságolják. Ünnepeljünk hát zavartalanul édes magyarok ! Mátyás király szobrának leleplezése van 1 I ! Lehull a lepel. Előtűnik nagy királyunk fenséges szoboralakj^. Éljenzünk rendületlenül, habár tagjaink fajnak az üregektől, melyeket tegnap kiosztottak számolatlanul, mert a drága Gotterhalte mellé, — kiki a maga módja szerint — kontrázni mertünk. Este utaztam vissza a fővárosba : ugyanazon vonaton jött a királyi herczeg is. -— Va- lemi hátsó, rejtett ajtókon rendőri kísérettel bevezettek bennünket a várótermekbe. — A pályaudvarra vezető minden ajtó el volt zárva, nehogy egy magyar czivil lélek kijusson oda. — Nem is volt künn más latható, csak az idetani az ügyet. Nem telte. Cselekedett a saját felelősségére. Nagyon könnyű tehát kihámozni, hogy ki itt a,hibás, hogy kit terhel mulasztás. És természetesen, akit a mulasztás terhel, az tartozik viselni a felelősséget is. Olyan egyszerű a dolog, hogy első tekintetre könnyű átlátni. Nem most, a tizenharmadik órában kell jajveszékelni, hanem akkor lett volna szükség a közös aktióra, mikor jóakaratukig felhívtuk őket, hogy egyesített erővel mentsük meg iskoláinkat. Most már minden késő. Szinte absurdumnak tűnik fel, hogy eleget lehessen tenni az egyházkerületi közgyűlés rendelkezésének, illetve, hogy ki lehessen eszközölni a várostól azt a segélyt, melyről a szatmári ref. hitközség önkényt lemondott. Ezzel az ügygyei is úgy jártak a protestánsok, mint az egyházpolitikai törvényekkel. Akkor vették észre magokat, mikor már nemcsak a tető égett, hanem az épület falai is összeomlottak. A Kath. Kaszinó ünnepe. A kath. kaszinó hosszas küzdelem és vajúdás után végre elérte most, hogy Szatmár városának számottevő kulturális társadalmi intézményei közt foglalhat helyet. Hosszas küzdelem után, sőt egy időben már a vészmadár csattogott felette, midőn megfosztva otthonától, tagjai hajléktalanokká lettek, elszéledtek, kezdett feledésbe menni az intézmény, az eszme. Ellenfelei ott les- kelődtek kórágya mellett a halotti szemfedővel, megtagadták létjogosultságát, kárhozatos és szükségtelen alkotásnak kiáltották ki, mely csak arra hivatott, hogy megoszsza a város müveit társadalmát, a visszavonás és türelmetlenség magvait hintse közöttük. A haldokló akkor nem felelhetett ezekre a ten- dentiosus vádakra, nem volt életerő benne ges vasútiak és a hadsereg, t. i. az annak képviseletében kirukkolt egy szakasz közös, meg egy szakasz honvéd gyalogság a katonabandával. Megérkezik a főherczeg, fölhangzik a Hymnusz. (Az ilyenfényes magyar ünnepségek alatt ezt különben sokkal többször van szerencsénk hallani, mint az „Isten, áldd meg a magyart“.) Vegre nagy óvatosan, megint valami hátsó rejtett ajtókon kivezetnek bennünket a várótermekből és sietve beültetnek a vasúti kocsikba. S a mint ott ülök a kocsi ablakánál és kite-1 kintek, mit látnak szemeim ? Ott áll a sötétben, titokban, suttyomban ólalkodva egy szakasz csendőrség. Még a lámpák is el voltak oltva, hogy ne lehessen őket látni és hogy aztán annál kényelmesebben rácsapjanak, mint a vércse a kis csibére, arra a magyar lélekre, ki egyet füttyenteni merne, vagy fülön ragadják, szuronyra spékeljék, összeapritsák. Vegre jeleznek az indulásra. Fölhangzik ismét a Gotterhalte. De e perczben egy éles fütty hasítja keresztül a levegőt. A csendőrség fegyveréhez kap, rohamra készül. — No, csituljatok, hiszen csak a mozdony fütyölt. Robog a vonat s visszatekintve a kincses városnak messzire fénylő ünnepies kivilágítására, szivünk nem tudja ma'gát átadni a zavartalan hazafiui örömnek, mert hiszen a pályaudvarról még most is hallatszik a Gotterhalte unser’n Kaiser! K. I. legjobb barátai is azt hitték, hogy utolsó pillanatait éli. De váratlan, szinte csodaszerü orvosi segély érkezett. Egyházmegyénk nemeslelkü főpásztorn és a székeskáptalan tagjai kezdtek lelkesedni az eszme, az intézmény iránt, magokénak ismerték el a szenvedőt és erélyesen hozzáláttak a feltámasztási kísérletekhez. Talán épen az a kárörvendő vészkiáltás villanyozta erélyesebb fellépésre nemes lei- köket, mely Szatmár eme szép missióra hivatott kath. intézményének megsemmisülése miatt valóságos applaususban tört ki. A szeretet és áldozatkészség csodákat művelt, a kath. kaszinónak uj otthona lett. A főpásztor intő szavára ismét összegyülekezett az elszóUdt nyáj, a tagok lassankint annyira felszaporodtak, hogy nemcsak megtöltötték az uj otthon termeit, de azok befogadásukra elégteleneknek bizonyultak. A tagok kitartása, lelkes pártfogóinak támogatása, elsősorban a főpásztor bőkezűsége lehetővé tették, hogy ez óv folyamán a tagok számarányának, és a kor igényeinek megfelelő módon bővíttessék ki a régi épület, mely most már pompás termeivel valóban büszkesége városunkban a kath. alkotások áldozatkészségének. A kaszinó hálából, hogy ujjáteremtőjó- nek emlékét megörökítse az utódok szivében, megfestette a püspök ur O méltóságának életnagyságu képét, mely termeinek örök időkig legbecsesebb emléktárgya lesz. Az uj otthon felszentelése és a nagylelkű védnök arczkópónek leleplezési ünnepe hozta össze vasárnap délelőtt a kaszinó tagjait. Öröm honolt a megjelentek arczán, visszaemlékezve a szomorú múltra, s látva ezt a pompás palotaszerü hajlékot, a tágas, fényes termeket, melyek egyikében nemzeti lepel alatt ott volt felállítva a jótékony főpásztor arczképe. A szentelés előtt dr. Irinyi Tamás al- elnök vezetése alatt küldöttség tisztelgett 0 méltóságánál, megköszönve nemesszivü- ségének és határtalan áldozatkészségének e remek alkotását. A küldöttség szónoka dr. Irinyi Tamás körülbelül a következő beszédet intézte a főpásztorhoz : Méltőságos és fötisttelendö Püspök Ur! Kegyes Pártfogónk! Megjelentünk Méltóságod magas színe előtt, hogy az emberi szív legnemesebb vonásainak egyikót, a hálát egyszerű, keresetlen, igaz szavakban kifejezzük. Méltóságos uram, a mire a kath. kaszinó régtől fogva vágyott, hogy egy tagjai igényeinek s kényelmének megfelelő s kielógitő helyisége legyen, azt méltóságod „legyen“ szava, atyai kegyessége s jóakarata lehetővé tette. Eddig is állandó figyelemmel és gonddal kisérte méltóságod ez intézetet, eddig is nemes bőkezűséggel volt irányában, de mostani kegyessége betetőzte a kath. kaszinó irányában folyton táplált jóindulatát. Most már áll az épület megfelelően átalakítva s kibővítve. Most már van ennek a kath. intézménynek igazi otthona. Most már kétszeres igyekezettel és szorgalommal folytathatja a kath. kaszinó missiószerü működését, társadalom- nemesitő nagy munkáját. Fogadja ezért méltóságod a kath. kaszinó összes tagjainak, mint egy szívnek háláját. Adja a Mindenható, hogy méltóságod atyai szerető szive még hosszú éveken őrködhessék e hatalmas egyházmegye felett, adja a Mindenható, hogy nem csak a kath. kaszinó, de az egyházmegye összes kath. intézetei még hosszú, ho-szu éveken át ró-
