Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-24 / 39. szám
4 =< Z E M L E (39 ik szám.) H nemzeti érzés, alkut nem ismerő hazafiság tarthatja fenn, csak az teheti erőssé vószszel és viharral szemben. Most pedig leborulva kérjük a minden- sóg Urát, Istenünket, hogy áldja, áldja, háromszorosan áldja meg őt hamvaiban, hogy tegye oly boldoggá imádott hazánkat, mint a minővé ő óhajtotta tenni; ez: „Mert még neked virulnod Kell oh hon, Ragyogva hírben, büszkén, Szabadon 1“ s egy szívvel és lélekkel kérjük a magyarok Istenét, hogy : „Éljen a haza! Éljen a nemzet!“ Amint elhangzott az emelkedett szellemű beszéd, zugó éljenzés tört ki az ajkakon, jutalmazva a pompásul sikerült eredményért a szónokot. Az ünnepélyt a dalegyesület és az iparos énekegyesület hazafias dalai fűszerezték, végül Bunkó Vincze zenekara zenditett rá u Kossuth-nótára és a Rákóczy-indulóra, melynek hangjai mellett kezdett oszladozni az óriási néptömeg. Este az Iparos Olvasókör rendezett ünnepélyt és tánczmulatságot. Nagy közönség volt itt is jelen. Az ünnepély a köv. műsor mellett folyt le : Kölcsey hymnusza. Előadta az iparos dalegylet. Ünnepi beszéd. Tartotta Biki Károly esperes. Ünnepi óda. Szavalta Hermán Margit k. a. Kossuth hymnusz, Pap Zoltántól. Előadta az iparos dalegylet. Az ifjúság szintén kivette részét az ünneplésből. A kir. kalh. főgymn. ifjúsága által tartott ünnepélyen Bagossy Bertalan, az ev. ref. főgymnasiumban Bagothay Sámuel, a tanitóképző-intózetben Bodnár Gáspár tanárok mondottak lelkesítő és tanulságos beszédeket. Kossuth Lajos születése századik évfordulóját f. hó 21-én a szatmári-begy lakossága is nagy lelkesedései ünnepelte meg. Az ev. ref. templomban Papolczy Károly lelkész mondott megható imát és könyörgést, Halász Lajos dr., kerületi orvos pedig lelkes szónoklatban méltatta Kossuth Lajosnak halhatatlan érdemeit és buzdította a népet, hogy felszabadítója dicső emlékét ápolni soha meg ne szűnjék. Az óvoda kérdéshez. Egyik laptársunk szemrehányást tett a helyi sajtónak, hogy az óvoda kérdéshez nem szól kellő részletességgel vagy éppen hallgat. Mi ezt a szemrehányást nem ismerhetjük el jogosultnak. E kérdés részleteinek tárgyalása ugyanis eddig nagyon korai volt. Mig az ajánlatokat a maga egészéhen nem ismerjük, mig Kováts Béla és társainak átalakításra felajánlott tervei, illetve a felépítendő óvodák költségelőirányzata előttünk nem fekszik — érdemileg az óvoda épitéséhez nem szólhatunk. Feltevésekkel pedig nem csak magunk eltévedhetnénk, de fólrevezethetnők a közönséget is. Most sem szólanánk tehát a kérdéshez, ha egyik helyi lap azon eszmét fel nem veti, hogy a püspöki belsőségbe szögellő hármas telket kellene elvonni a püspökségtől és az óvoda czélra felhasználni. ügy látszik némelyek nem tudják vagy elfelejtették, hogy a) a város ezen telket már kifizette ugyan és igy tényleg a város tulajdona; de a kormányzat a cserébe úgy egyezett bele és a cserénél előállott 18 ezer E T I koronát csak azon föltétellel ajánlotta meg, ha a püspökségnek adatik által, b) De megfeledkeznek arról is, hogy ez a 34 ezer korona bár már kiadatott, de a püspök által vissza fog tórittetni. És igy ezen telek megtartása egyenlő anyagi áldozat lenne a városra nézve, egy 34 ezer koronába kerülő már üres teleknek megvásárlásával. Ez tehát a legdrágább kombináczió, a mi csak lehetséges. Hiszen eltekintve a Kováts Béla ajánlatától, melyről utóvégre szaktekintélyek fognak nyilatkozni arra való e vagy nem ? — ott van a Keiter-fé]e telek, mely kevéssel keskenyebb a K. Béláénál ; ott van a Szerdahelyi Ágoston ajánlata, a mely kiegészítve a régi ovodahelyiséggel teljesen megfelelne és végre Bartha Endrénéé, a melyhez ha a tűzoltó laktanyából áldoznék a város: éppen oly megfelelő helyiség lenne, mint a püspöki „ "'be szögellő3-astelek. Hátrányukisugyanaz lenne, mert hiszen északibb fekvésük aggályossá tenné közegészségügyi szempontból. Akármelyik kombináczio a városnak több pénzébe nem kerülne, mint az említett 34 ezer korona. De ha a kormány az engedélyezett czéltól való elvonás miatt a felajánlott 18 ezer koronát esetleg visszavonná — 52 ezer koronába kerülne a telek. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban röviden hozzászólunk az óvoda kérdés pedagógiai részéhez is. Mert hevesen folyik ám a vita arról, vájjon kettős vagy egy óvoda építtessék ? E kérdés három szempontból bírálandó el, és pedig a megközelíthetőség, a modern pedagógia- és a pénzügyi kérdés szempontjából. Megközelíthetőség szempontjából természetesen az volna a legkívánatosabb állapot) ha a város minden részében ovoda építtetnék. Ennek okát, czélszerüségét, azt liiszszük nem kell bővebben magyarázni. Pedagógiai szempontból azonban hosszú és még ma is befejezetlen vita tárgyát képezi, hogy vájjon mi jobb, helyesebb a szigorú pedagógia szempontjából? Az-e, hogy a gyermekek nemi különbség nélkül együtt járnak, nevelődnek az óvodákban, vagy az, hogy a gyermekek már kisded koruktól nemükhöz méltó és irányitó nevelésben részesülnek ? Többek véleménye, hogy a közerkölcsi- ségre és egyáltalán a nevelésre jobb befolyással van, ha akülönbözőnemü gyermekek már kisded koruktól összeszoknak. De nagyon tekintélyes és sok pedagógus elégnek tartja a családban és társaságokban való összejöveteleket. És egyenesen sürgetik a kettős ovoda eszméjének a gyakorlati életben való mentői szélesebb elterjedését. És ezen véleményüket tapasztalataikkal, az óvodai élet megfigyelésével és gyermekrajzi adatokkal nem csak támogatják, de elfogadhatóvá teszik. El annyira, hogy a vall. és közokt. minisztérium már is a kettős ovoda hive és nem csak maga megy elől a kettős ovodák építésével, de azt ajánlja is. Végre, a mi a kérdés pénzügyi részét illeti, a következőket kell megjegyezni. Az egyes és kettős óvoda költsége tetemesen kevesebb, mint két óvodának építése. És mert a kényelmi szempontot a pedagógiai szempont úgy is legyőzi — döntő indoknak kel! tehát lennie annak, hogy ha már vásárolunk vagy építünk, olyan helyiséget szerezzünk, melybe mentői több gyermek belefér. Annál is inkább, mert valószínű, hogy a városnak nincs sok, sőt kevés pénze van, de az ovodás- gyermekek száma igen nagy. A debreczeni sajtóper. Az Ítélet nem csüggeszt, sőt inkább erőt ád, mert teljesen hatalmunkba szolgáltatta a volt főszolgabírót, Domahidy Elemért, és a fölépített mórki ev. ref. imaházat. Tetszésünk szerint bánhatunk mindkettővel. Domahidy ellen bűnügyi feljelentést lehetünk hivatalos hatalommal való visszaélés miatt, az ev. ref. imaház lebontását, birtokháborítás czimón, követelhetjük bármely pillanatban. — A volt főszolgabíró igen jól tudta, a tárgyalás alatt be is vallotta, hogy építési engedélye törvénytelen. Ezt vallotta ugyanis: „Én az ópitósi engedélyt megadom, de ha lebontják az imaházat, arról nem tehetek.* Az építési engedély adása az ő dolga, de abba már mint a törvény tiszteletére kötelezett adófizető polgárok, beleszólhatunk mi róm. katholikusok is, hogy egy főszolgabíró mi jognál fogva szegheti meg a törvényt ? Egy főszolgabíró azért, mert ev. ref. gondnok, adhat e saját magának engedélyt a törvény által tiltott dologra? Elfelejtheti-e a főszolgabíró esküjét, hogy főszolgabírói kötelességét háttérbe szorítva elsőbbséget adjon az ev. ref. gondnoki törvénytelen engedélyezésnek ? Ámde Domahidy volt főszolgabíró az ev. ref. gondnok kedvéért frivol módon rést ütött a törvénybe. Nagy gyámoltalanságra vallott volna, ha a róm. kath. plébános ezt szó és megtorlás nélkül hagyja, mert jogállamban nem szabad erőszakoskodni, hanem igazságot kell a törvény szerint szolgáltatni. Mi nem támadtunk, hanem szabadságunkat s törvónyadta jogunkat védelmeztük. Szerény véleményünk szerint az az ember, semmi ember, gyáva lélek, aki vallása és egyháza igazaiból csak egy talpalatnyit is enged. Nem törődve semmiféle büntetéssel, mert megtanultunk és tudunk szenvedni, de félni nem, hivatásunkat elszánt lélekkel töltsük be. Készebbek volnánk elszenvedni inkább a halait, hogysem kötelességünket eláruljuk, vallásunk és egyházunk jogait föladjuk. Nem léptük át a jogos kritika határát, mégis szembe kerültünk a hatalommal, mert olyan időben élünk, midőn törvényeié állítanak bennünket, ha jogainkat, az igazságot védjük. Emellett felekezetisóggel vádolnak, pedig ha a jogot és törvényt megszegik, sokkal közelebbi és veszélyesebb ellennel kell megküzdenünk. És ha mi független érzelmű férfiak a törvényszegést eltűrjük, akkor nem a felekezetiség, hanem mi magunk leszünk az állam sírásói, mert az államnak a jog és törvény képezik alap- föltételeit. Igazságtalanságnak nem szabad történnie 1 Ha azonban a főszolgabírónak meg volna engedve, hogy a szentesített törvényeket tetszése szerint mellőzze vagy nem, akkor nem kellene várnunk a korruptiós lobogók győzelmes lengedezósóre, hogy rabszolgák legyünk, azok lennénk korruptió nélkül is. Kötelességeink lennének jogok nélkül. Mi tehát a megismert igazság mellett mindenkor helyt állunk, bárha, mint a debreczeni sajtóper igazolja, sok kellemetlenség és óriási anyagi veszteség árán is. Mert jóllehet, mint polgárnak, óvatosságot parancsolnak is a törvény betűi, mint róm. kath. pap és plébános, a legnagyobb bűnök egyikót, az igazságtalanságot és erőszakot, sohasem tudtunk szó nélkül elviselni. Megengedjük, hogy erős és kemény kifejezéseket Í3 használtunk, de igazat mondva, nem
