Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-22 / 4. szám

H E TISZEMLE“ (4 ik szám.'

3

a művészetben, társadalomban haladás. Azok az egyének, kik előbbre vitték az emberiség ügyét, mind szembeszálltak koruk, társadalmuk előítéletével, követték lelki (ismeretük szavát, sokszor életük árán is.

Ugy-e nem veszi tőlünk rósz néven „ Y“ ur, ha mi inkább ilyen alakokat állítunk fel olvasóink előtt követendő mintaképül, mint a páros viaskodás hőseit.

Sőt a legtöbbször nem Í9 viaskodásról vau szó, hanem operettébe való produktioról.

Ittas állapotban tettlegessógig sülyedt egy jó czimbora, másnap, mire kijózanodik alig emlékszik arra, amit tett, ha visszaem lékszik, restelli azt, de niDCs elég lelki ereje bocsánatot kérni.*)

A hivatalos komolyságot megőrizni alig tudó, inkább nevetni vágyó segédek kimondják a párbajt s barátunk másnap tanuk előtt lyukat lő a levegőben.

Valljuk meg, hogy ez a legtöbb párbaj történte. Okaiban és lefolyásában nevetséges. Az egész lelket megrázó eseményeket, a minőket emlit a czikkiró ur, ritkán intézik el párbajjal.

Csak a szebeni kapitány esetére hivatkozom, aki pedig bizonyára ismerte úgy a mai felfogás szerinti — lovagiassági szabályokat, mint bárki közöttünk.

De már a társadalmi felfogás sem olyan rideg és sötét, mint azt „Y" ur gondolja. Lueger, Várzsonyi stb. nyíltan kimondták, hogy nem párbajoznak. Adott körülmények között szavaiknak urai maradtak és még eddig egyik kaszinó sem zárta őket ki azok közül, a melyeknek tagjai voltak. Többet mondok — úgy veszem észre, — hogy egy komoly gon- dolkozásu férfiú sem Ítéli el őket. Már pedig társadalmi tekintetben is a komolyabb, értelmesebb '.elem Ítélete mérvadó s nem megfordítva.

Aztán Nagyváradon alig három hete tekintélyes állású egyének és hírlapírók társadalmi utón mozgalmat indítottak a párbaj ellen és mindenki elismeri az ököl jog uralma ellen indított küzdelem nemes voltát. Végre a finomabb, a műveltebb elem már

*) Abban egyetértünk a czikk íróval, hogy a bocsánat kérés nemesebb és nagyobb lelkierőt kíván, mint a cső elé állás és két rósz közül kisebbnek tartjuk mi is a kard párbajt.

ma is elítéli a durva sértegető!, és ha a kon- ▼encziónalis udvariasság szerint beszól is vele ismerőse, lelkében érzi az undort egy ilyen egyénnel szemben. Mindezek a haladás, a kibontakozás jelei — és mi miért ragaszkodnánk a maradi állásponthoz?

Utasít továbbá „Y“ ur bennünket, hogy munkálkodjunk azon : a törvény kellőleg védje meg a becsületet. Valóban mi is rendkívül fontosnak tartjuk ezt.

Az egyéni becsület az ember legdrágább kincse, jól rendezett államban szigorúan kell meglakoltatni azt, aki abban mer gázolni, vagy aki egy tisztességes polgárt durván inzultálni képes. Mig azonban törvényhozóink maguk is vívtak, nem lehetett várni várni tőlök a törvény szigorítását, azért akarunk hatni a saját körünkben először a társadalomra s a tisztult ízlésű társadalomnak lesznek azok a törvények becses gyümölcsei.

Ha még ezenkívül a birák is mind szigorúbban fogják büntetni a párbajozókat, főleg a sértöfelet, akkor nagyon hamar kimegy a divatból a párbaj, csakhogy akkor majd semmi erkölcsi erőbe sem fog kerülni a párbajellen szóval, tollal,**) tettel küzdeni.

Ismeretlenül és tisztelt Y. ur! Őn bizonyára jó vívó és bátor ember, jöjjön pártunkra, a társadalmi haladáson dolgozók pártjára, szálljon szembe nyíltan e középkort fonák szokással I Ügyünknek nagy hasznára van, ha olyanok jönnek a zászló alá, kiknek a kard és pisztolylyal való bánásban nagy routinjuk van s kiknek személyes bátorságához szó sem fér. J.

Hírek.

léSUS nevenapja Vasárnap ünnepelte a kath. egyház istent Megalapítójának nevűn népét. Megülte e napot, mint annak a névnek ünnepéi, a mely annyi áldást, jót hozott az emberiségre majdnem két ezreden át. A székesegyházban ünnepélyes szent mise volt. A kér. hívek közöl sokan a szentségekhez járultak s igy búcsúban részesültek.

**) Csodálkozunk azon, hogy ezek hatalmát nem akarja elösmerni Schik ur, úgy látszik a történelmi átalakulásokat nem kisérte figyelemmel.

len vigasza és élete czólja; nem eresztette vissza az intézetbe, hanem nejének egyik rokonát, egy jámbor és müveit őzvegynőt, házába hívta, hogy egyetlen drága kincsét gyermekét, nevelje, vallásosan olyannak, minő az anyja volt.

Gedő Atilla a büszke, olykor nyerseségig dölyfös ur, árva gyermekének mindene lett; pótolni akarta neki azt a szeretetet is, mit — sajgó szivének keserű önvádjaként — ő rabolt el gyermekétől. Kézenfogva vitte a templomba és együtt térdelt elárvult gyermekével az oltár zsámolyára, járulva a legszentebb eledelhez. A szobák szentélyek lettek, háza népe, a cselédség, becsületes hü és vallásos volt, miként az uraság. Visszahelyezte saját kezeivel, áhitatos, szinte félő gyöngédséggel, a Madonnát az ágy fölé, a szenvedő Krisztust a feszülettel, és az ajtó homályába a szentelt víztartót. Hisz mindezt igy szerette Ő! Ezért halt meg Ő! — Szidike boldog volt, nem érezte árvaságát, hisz atyja szerelő gyöngédsége mindenért kárpótolta a szomorú múltat.

Szidike oly bájos és nemes szivü ha- jadonná fejlődött, minővé csak a szeretet és vallásosság illatos légkörében válhatik az ifjú leánysziv. — Bizony, bizony — mondogatták a faluban, ki hitte volna, az urasag épen olyan, mint boldogult hitvese volt és ez a gyönyörűséges rózsabimbó — a mi vó- dőasszonyunk hű képmása, ez pedig védő angyalunk lett!

És az volt I Titkon könyeket törült, nyomort enyhített, beteget ápolt. Titkon, — de nem mintha atyjától félt volna, mint hajdan édes anyja, hanem mert nemes szive szerette ezen erénygyöngyöket, lehetőleg még atyja elől is rejtegetni.

Szidike szépsége és jósága mindazonáltal nyílt titok lett s bűvös erővel vonzotta maga köré a legszebb és leggazdagabb ifjakat.

Csakhamar megkérte kezét a daliás szépségű és nagyon is felvilágosodott szel lemü Bárdos Gtda, a megyei fiatalság beezó- zett híres gavallérja.

Gedő Atilla ismerte jól, bogy mit ér ez a mindenkitől tömjénezeit, körülrajongott büszke jellem.

Valaha ő is épen ilyen volt. Fel dlé gosodott, gőgös és nyomorultul önző. Nem I ez nem az én árva gyermekemnek való, neki boldognak kell lenni, annak a férfinek, ki neki hitvese lesz, pótolni kell majdan anyai, apai szeretetet, a hitvesi szereteten kivül.

Requiem Hám Janóiért. Szatmár nagynevű püspökéért, a sz. emlékű Hám Jánosért, hétfőn délelőtt 9 órakor a székesegyházban ünnepélyes gyász-istentisztelet volt, melyet püspök ur ő méltósága végzett fényes papi segédlet mellett. A templom hajójában felállított s a püspöki jelvényekkel borított ravatal mellett ő mondotta a liberát is. A gyász szertartáson jelen voltak a róm. kath. leány- és fiú iskolák növendékei tanárnőik, tanitóik vezetése mellett.

Személyi hir. Hthelein Károly prépost kanouok, autonómiai képviselő, a tárgyalások félbeszakítása után Budapestről hazajött, pénteken a reggelt vonattal azonban ismét a fővárosba utazik.

Polgármesterjelölés. Az ungvári városi képviselőtestületnek mintegy 60 tagja Hevtsi Mihály elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen elhatároztatott, hogy Blanovtzky Miklós dr. t. b. főszolgabirót fogják felkérni arra, hogy a polgármesteri állásra pályázatát nyújtsa be.

Kinevezés. Vármegyénk főispánja' dr. Sternberg Gézát, a nagykárolyi közkórház eddigi alorvosát, az emlitett kórház igazgató főorvosának nevezte ki. — A Dr. Áldor Adolf elhalálozása .al megüresedett vármegyei igazoló választmányi tagsági helyre pedig Nonn Gyula vármegyei bizottsági tagot.

Esküvő. Folyó hó lő-én esküdött örök- hüségei Börvelyben Kánya István betótszer- kesziő hivatalnok Bodoky Szeréna kisasszonynak, Bodoky Gyula börvelyi körjegyző és birtokos kedves és szép leányának. — Kubo- wich Géza dr. a napokban esküdött örök hűséget Esztel Emmuska kisasszonynak Mező- Kaszonyban. Az esketóst szertartást Barton István rk. lelkész végezte, ki az ifjú párhoz emelkedett szellemű beszédet intézett.

Oj ssentsséki ülnökök. Firezák Gyula

munkácsi püspök aftiunkacsegyházmegyei szentszékhez Gebe Andor, Gebe Péter, Hadzsega Bazil dr., Suba György dr. theol. tanárokat es Papp Antal püspöki utkárt ülnökökké nevezte ki.

Eljegyzés. Kozma István ercsenyei tanító, a helybeli kir. kath. tanítóképző intézet volt növendéke, jegyet váltott Hirczy Mariska kisasszonynyal. — Ctengeri Géza hajóskapitány a napokban váltott jegyet Símig Béla szolyvai állomásfőnök sógornőjével, Rabolt Szidóniával. — Kiss Andor munkácsegyházKépes volna- e erre egy gőgös, öutelt’ istenleien ember. — Nemi és ezerszer nemi — A kiszáradt kút fenekén nem terem igazgyöngy! — Az istentelen, gőgös ember szive pedig kiszáradt kút.

Röviden visszautasittatott Bárdos Gida, szerencsére még elóg korán, hogy Szidike boldogsága meg lett mentve. Mert hiszen a leány szív hasonló a finom tükör üveghez, a legkisebb lehelet meglátszik azon s elegendő arra, hogy fényes tisztaságát elhomályosítsaSzidike szive is ezen a ponton volt már. Még csak egy párszori találkozás és ő rabja a daliás, imponáló Bárdos Gidának.

Haja, hiába I ilyen a nőt szív I Gyakran a legmélyebb és legnemesebb kedélyeket is elragadja egy-egy ily dicsnimbuszazai körülvett daliás gavallér közellóte.

De az ilyesmi rendesen csak múló káp- rázat, mely úgy, amint jött, el is tűnik nyomtalanul.

Szidike szivében is ilyenforma érzelmek ébredeztek s jó szerencse, hogy ideje korán volt valaki, aki a gyönge, tapasztalatlan lány előtt lerántsa a leplst e mesésen hóditó gavallér jelleméről; mire aztán a vakító káprázat, mely Szidikét egy ideig fogva tartotta, nyomtalanul eltűnt.