Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-21 / 21. szám

21—ik szám XI. évfolyam Szatmár, 1002. május 21,/^ 90 HETI SZEMLE.% POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre------------------------------------6 korona — fillér Fé lévre------------------------------------3 „ — Ne gyedévre-------—--------------— 1 fio , ö A T anítóknak és kézmüiparosoknak egy évre4 korona. Egyes szám ára 20 fillér Felelős szerkesztő THOKY ENDRE. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ" A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19 szám) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel Nyllttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. A kisbirtokosok megmentése. Amely szervezetben nincs kellő életerő, ellenálló képesség, elpusz­tul. Nincs az a bölcs doktor, aki megvédje. Amely nemzetben nincs önfentartási erő, nincs meg a reá nézve káros hatásokkal szemben az ellenálló képesség, az a nemzet elvész. Hadseregét vereség után ve­reség éri és államférfiainak, diplo­matái lángeszének magasztos erő­feszítései nem képesek orvosszert találni a biztosan bekövetkező halál ellen. . . . De a bajokat elhárítani vagy megelőzni, megakadályozni, hogy a szervezetet gyötrő betegség tönkretegye az életerőt, kivágni a sebeket, megfelelő tápot adni az ál­lami organizmusnak, erre képesek az államférfiak. A magyar nemzet szervezetét is sokféle baj emészti: a socializmus, a nemzetiségi viszály, a corrupíio, a kisipar pangása, kis­birtokosok tönkrejutása, a kereske­delem hanyatlása, idegen, a nem­zetre veszedelmes elemek beözönlése mindmegannyi nyílt seb, mely lassankint aláássa államiságunk alap oszlopait, megbénítja az ezer éves törzsünket eddig fenntartó életerőt. Nemzetünk jobbjai keresik, kutatják a gyógyszert, de kormányaink sok­szor elhanyagolják megtenni, ami a nemzet megmentésére szükséges. Egyik-másik miniszterben lagadha- tatlanul megvan a jóakarat, de ré­szint nincs elegendő anyagi erőfor­rás rendelkezésére, részint nem tudja elég jól megválasztani az embereket, módokat s igy a baj csak gyötri tovább a nemzet testét. Társadalmi utón kell tehát mindent elkövetni, hogy a pusztuló magyar fajt, a seny­vedő nemzetet megmentsük. Csoportosítani kell a szellemi és anyagi erőket egyik vagy másik baj ellen ! — Csak lelkesedés és ál­dozat kell sakkor reményünk lehet, hogy nemzetünkre szebb napok vir­radnak. Ezer és ezer kar, ezer és ezer szív, ezer és ezer fillér elkép­zelhetetlenül sok irt szerezhet, so­kat tehet. Tisztelet és elismerés illeti mindazon törekvést, mely a nemzet megmentésére, a létező bajok meg­szüntetésére irányul. Megyénkben, ahol imminens a baj, örömmel ér­tesültünk egy ilyen irányú mozga­lomról. Gazdasági egyesületünk tit­kárának, Poszvék Nándornak agyá­ban született meg egy, a birtokosok megmentésére vonatkozó eszme. A gazdasági egyesület magáévá tette és erkölcsi tekintélyével támo­gatni fogja az eszme gyakorlati meg­valósítását. A kisbirtokos a nemzet zöme, ez az osztály a magyar faj törzse, a haza legerősebb támasza. Kardja és szivének köszönjük ezer éves múltúnkat, áldozatkészsége és hősiessége fényes lapokat irt meg Európa történetében is. ________ De ezt az osztályt a mostoha gazdasági viszonyok, a termények csekély ára, a nagy adók, az uzsora, a családok növekvő igényei úgyszól­ván a tönk szélére juttatták. Meg­menteni őket, segélyt nyújtani nekiek hazafias és nemzeti kötelesség. Posz­vék titkár, illetőleg a Gazdasági egyesület szövetkezeti utón akarja ezt az osztályt megmenteni. 50 K. csekély és még a mellett biztosított összeg révén mindenki-az ő intentiói szerint — a faj mentés nemes mun­kájában résztvebetne. Megyénkben sok a jómódú, vagyonos ember, több prosperáló pénzintézet van, azt hiszszük, hogy mindenik nemes ön­érzettel fogja teljesíteni hazafias kö­telességét. Ki kell hirdetni minden községházán, hogy aki bajban van, csak forduljon a hitelszövetkezethez. Akinek pedig megvan az a nehány fillérje, siessen támogatni a nemes ügyet. Nőkről a nevelőknek. — Irta : Pataki Lajos. — „Erős asszonyt ki talál?" Példab. k. 31, 10. Folyt. No de az már mégis csak sok, a mit az a csúnya Levána ir: „Egy szigeten egy Robin­son kisasszony, habár a vízben tükröződő saját képén kívül senki sem volna is ott, mégis na­ponként csinálna új meg új divatot és öltöz- ködnék a szerint.“ Nos, a Levána megengedte TÁRCZA. A kincskeresők. Igaz történetet mondok. Oly igaz, mint a mily bizonyos, hogy van egy barátom, kj nem szereti a titkokat. Jól emlékszem, bár a múlt század egyik esztendejében történt. Az idő már tavaszra fordult, a gólyák is meg­jöttek. A szomszéd asszonyók már nem a házban a szövőszék mellett szapulták a falu szennyesét, hanem kiültek a ház elé. A nap is megemberelte magát, olyan biztatólag mosolygott a földre. Az árok mentén a fű a kerítés mellett a fák megmozdultak a biz­tató szóra. Ki csodálkoznék akkor, ha a szom­szédasszony nyelve is megeredt. Pergett, mint télen kezében az orsó. Sokszor hallottam, mikor azt a szelíd lelkű férfit, ki a belső hő okozta bágyadtság miatt ott bóbiskált az ud­var közepén heverő tőkén. Korholta kímé­letlenül, olyan ital félét emlegetett, de ke­gyetlen erős tónusban. Veszett volna el még az is — mondogatta — a ki kitalálta, termó- termószetes mielőtt kitalálta volna. Közbe- közbe karjait úgy emelgette, mint a ki nem ölelgetni akar. Sokszor volt alkalmam hallani az erős és kifejezésteli hangot. És most, mikor a ta­vasz beköszönt és először látom nagyra ter­mett alakját az ősi lóczán a falu öregebb asszonyai között helyet foglalni, minden han­gosabb beszélgetés nélkül, nagyon elcsodál­koztam. Mi lehet az oka e nagy változás­nak, ötlött eszembe a kérdés. Csak nem ra­kott fészket a búbánat nyelvére, vagy a halál gondolata zárta volna le beszédes aj­kait ? Lehetetlen I Most, mikor mindenfelől az élet mosolyog felénk. Igaz, hogy az idő eljár, szent igaz. De mégis? Fúrta oldalam a kíváncsiság, nyitjára jönni a dolognak. Megváltoztatott úti tervvel felé irányítom lépteimet, hogy köszöntsem rég nem látott szomszédom. Szívesen fogadta, megálltam, hogy tovább fűzzem a beszélge­tést, de valahogy nagyon bizalmatlankodott. Láttam, hogy most nem jutok dűlőre. Kö­szöntem s továbk ballagtam. Alig tettem pár lépést, mindjárt meg­kezdődött a suttogás, mit már előzőleg is hal­lottam. Olyan összebújva, félve beszélgettek, valami titkozatos dologról suttogtak, melyet avatatlan fülnek hallani : Isten ments. De a néha-néha elhangzó általános helyeslés bi­zonyítja, hogy a théma kedves. Megvallom, e szokatlan jelenség szörnyű módon felizgatta képzelődésem pejcsikóit, meg is indultak azok mindenféle irányban, de fáradtan, kielégítő eredmény nélkül tértek vissza. Hanem végre mégis rájöttem a titokra, melyet el is beszélek. Közelgett a Szent György napja. Mond­ják, a ki kincset akar találni, ilyenkor néz­zen szót a háza táján, mint szétnéztek Csu- más Bérezi és társai. Találtak is, még pe­dig a jelek szerint sok és szép pénzt. Mo9t már csak türelem és a kivitel megbeszélése képezte az általános érdeklődés tárgyát. Tervezgetós közben elejtett egy pár szót Csumás Bérezi, mit felesége felkapott és ezért sugtak-bugtak. Pedig a mibe egy­szer az asszony bele kotnyeleskedik, ott kész a szerencsétlenség. Legalább ezen sza­vakkal állított be társai közé Csumás Bérezi, mikor tanácskozni gyűltek össze. Hanem hát, ha már belefogtunk, foly­tassuk, mondogatták általános nyomott han­gulat mellett. Van-e valami biztató jel, Tóni — kór­dók a kémszemlóre kiküldött társat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom