Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-28 / 35. szám
2 „H E T _I_ S Z E M L E“ (35-ik szám.) múlt idők bűneire nem vethetett homályt ez a kis fegyvercsörtetés. A vád alá helyezés ügyét nemsokára tárgyalni fogják. Még a választások előtt sor kerül reá. Ha az igazság pártatlan álláspontjára helyezkedik a többség, lehetetlen lesz ki nem mondani. De bármi történjék odafent, a nemzet szivéből soha sem fogják kiirtani azt a véleményt, hogy állott egy párt valaha a kormány élén, mely élete ellen tört a nemzet szabadságának. Halálra vannak ők Ítélve a közvélemény itélőszéke előtt, az Ítélet jogerős, mely ellen semmiségi pa- naszszal nem lehet élni. Hiába akarná rehabilitálni az általa alkotott parlamenti többség, a közvéleményt többé megtéveszteni nem lehet. És mit mondjunk a fegyverbarátokra ? . . Osztozni kell a kon- czon, akármilyen silány legyen is a konstellátió! . . . Ugyanaz a halálos ítélet sújtja az alkotmánytipró Bánffynak minden csatlósát. Mit sem használ nekik most már a men- tegetődzés, hiszen ország-világ tudja, hogy csak a czégér volt más, de ők is ugyanazt a sillert árulták. Beiratások. i. A hath, elemi iskolai tanitónöképzöben a tanulók beírása szeptember 4. 5. és 6. napjain d. e. 9 —11 óráig fog megtörténni az irgalmas nénék anyakolostorában levő igazgatói irószobában. A javitó és pótló vizsgálatok szept. 2. és 8. napjain tartatnak meg. Az ünnepi „Veni Sancte“ szeptember 7. napján reggel 8 órakor lesz, melynek vé- veztével az iskolai évnek megnyitása fog történni. Az oktatás szept. 7. napjan veszi kezdetét. Felvétetnek ez intézet I. osztályába oly ép testű növendékek, kik bemutatandó keresztlevelük, illetve születési bizonyitványuk szerint életkoruk 14. évét már betöltötték, a 18. évet pedig meg nem haladták és polgári iskolai vagy felsőbb leányiskolái IV. osztályról szóló bizonyitványt mutatnak föl. Felsőbb egyezett a házasságba, melylyel ő csak nyerhetett. Meg is egyeztek azonnal. A boldog vőlegény örömmel tett le az egyezség szerint a khádi kezébe egyenlőre 5 erszény aranyat, Ígérvén az eskü után a még kikötött 15 er szóny arany megfizetését. Mielőtt azonban mindent elintéznének, a khádi még egyszer inti s óva figyelmezteti az ifjú kereskedőt, hogy most, mig nem késő, fontolja meg jól tettét. A kereskedő azonban hallani sem akart a lemondásról. Készülnek a jegyváltáshoz. Másnap el is megy a tulboldog jegyes menyasszonya atyja házához, hogy onnan pár óra múlva mint a világ legboldogabb vőlegénye térjen vissza. Mily nagy volt azonban ijedelme, mikor jegyese arczárói a fátyolt levonván : oly arczot látott maga előtt, melyet jobb lett volna nem is látnia. Dühében magánkívül, szót sem várva, rohan üzletébe, hol már a barátok és ismerősök csapata várta, gratulálandók az uj frigyhez. — Hogyan, — mondanak ők, — hát arra sem érdemesítesz bennünket, hogy egy csésze theára meghívj? Vagy talán szép feleségedet félted tőlünk? osztályokba a megelőző osztály sikeres elvégzéséről szóló bizonyitványnyal lehet lépni. Beirási dijul 14 kort. kell fizetni; a tanítási dij havon kint 6 kor. II. A kalh. polgári iskolai tanitónöképzöben a tanulóknak beírása szeptember 4. 5. és 6. napjain d. e. 11—12 óráig fog megtörténni az irgalmas nénék anyakolostorában levő igazgatói irószobában. Az ünnepi „Veni Sancte“ szeptember 7' napján reggel 8 órakor lesz, melynek végeztével az iskolai évnek megnyitása fog történni. Az oktatás szept. 7' napján veszi kezdetét. Felvétetnek ez intézet I. osztályába oly növendékek, kik elemi iskolai tanitónői okle téllel bírnak. Beirási díjul 14 kort. kell fizetni, a tanítási dij liavonkint 8 korona. III. A kath. kisdedóvónöképzö intézetben a tanulóknak beírása szeptember 4. 5. és 6. napjain d. után 3—5 óráig fog történni az irgalmas nénék anyakolostorában levő igazgatói irószobában. Ugyanezen napokon tartatnak a felvételi és javitó vizsgálatok. Az ünnepi „Veni Sancte" szeptember 7. napján reggel 8 órakor lesz, melynek végeztével az iskolai évnek megnyitása fog történni. Az oktatás szeptember 7. napján veszi kezdetét. Felvétetnek ez intézet I. osztályába oly növendékek, kik : a) bemutatandó keresztlevelük, illetve születési bizonyitványuk szerint életkoruk 14. évét már betöltötték, de a 40. életévet még meg nem haladtak ; b) bemutatandó iskolai bizonyitványuk szerint a polgári vagy felsőbb leányiskola IV. osztályát nyilvános tanintézetben sikeresen végezték, vagy a megfelelő tananyagból jó ered- ménynyel felvételi vizsgálatot tesznek; c) tiszta hanggal és jó zenei hallással birnak ; d) a kisdedóvói pályára alkalmasak, egészségesek és ép testüek. Felsőbb osztályba a megelőző osztályról vagy elemi iskolai tanitónőképző intézeti I. osztályról fölmutatott bizonyitványnyal lehet lépni. Behatási díjul 14 K-t kell fizetni; a tanítási dij havonkint 6 K. Kelt Szatmáron, 1901. augusztus 26.-án. Hámon József igazgató. IV. A szatmári kir. kath. tanítóképzőben a növendékek beírása szept. 2. 3. 4-én történik délelőtt 8 V2 órától 11-ig. Ugyancsak A szegény kereskedő mártírként, szótlanul ült s válaszolatlanul hagyta ingerkedő barátai kérdéseit. Még nem ment le a nap, midőn megjelent boltjában szerencsétlensége okozója, a szép nő. Még kecsesebb mozdulatokkal, mint a múltkor, lépett be a kereskedő üzletébe s jónapot kívánva, helyet foglalt. — Legyen e nap te reád nézve a boldogság és megelégedés napja, kedves Ola-ed deyn, — szólitá meg a kereskedőt — óvjon téged Isten ma is minden bajtól s tegye rád nézve a napot is a vidámság napjává. A kereskedő komoly arczot vágva igy válaszolt: — Szólj, mit vétettem ellened, hogy igy boszut állsz rajtam? — Én semmi bántalmatsem szenvedtem tőled, válaszoló a nő, hanem az ajtód felett levő kiirat boszantott nagyon. Változtasd meg azt ellenkező értelembe, s akkor kisegítelek a bajból, melybe kétségkívül én taszítottalak bele. A kereskedő egy arany darabot vett ki zsebéből, azt átadá szolgájának s megpaezeken a napokon tartatnak délutánonkint a javitó és felvételi vizsgálatok. Olyan ifjak, akik csak elemi iskolát végeztek, felvételi vizsgálatra nem bocsáttatnak. A felvételi vizsgálat tárgyai : magyarnyelv, számtan, történelem, földrajz. Felvétetnek az intézet I. osztályába oly ép testű növendékek, kik jó zenei hallással birnak, bemutatandó keresztlevelök, illetőleg születési bizonyitványuk szerint életkoruk 14. évét már betöltötték és gytnnasiumi, fels. népisk. vagy polgári iskolai IV. osztályáról szóló bizonyitványt mutatnak föl, vagy ennek hiányában felvételi vizsgálatot jó sikerrel állanak ki. Felsőbb osztályokba a megelőző osztály sikeres elvégzéséről szóló bizonyitványnyal elhet lépni. Akik először lépnek a tanítóképzőbe, szüleik, vagy gyámjaik kíséretében tartoznak jelentkezni, ellátva: a) születési bizonyitványnyal, b) iskolai bizonyitványnyal, c) orvosi és ujraoltási bizonyitványnyal. Beiratáskor 2 korona díj fizetendő kivétel nélkül, azonkívül — az inter- natus ingyenes növendékeinek kivételével — a többi növendékek 10 korona tandijat tartoznak fizetni. Szept. 5 én lesz az ünnepi „Veni Sancte„ és ezzel kapcsolatban az iskolai óv megnyitása. Szept. 5-én d. u. rendes tanítás. Kelt. Szatmáron, 1901. aug. 26. Perényi János, igazgató. V. A rém. kath. polgári leányiskolában a beiratások az 1901/1902, iskolai évre szeptember hó 4 5. és 6. napjain délelőtt 8 órától 12 tg fognak megtörténni; a fölvételi és a javitó vizsgálatok szeptember 2.-án és 3.-án délelőtt 8—12 ig lesznek. Az ünnepi „Veni Sancte“ szeptember 8-án reggel 8 órakor fog megtartatni, melynek végeztével megnyittatik az iskolai év. Az oktatás szeptember 9 én kezdődik. A beiratások a polgári iskolában a keresztlevél illetve a származási bizonyítvány és az előző osztályról szóló bizonyítvány alapján történik. A po'gari iskola I. osztályába oly növendéké vétetnek fel, kiknek az elemi iskola IV. osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártasságuk van és ebbeli ismereteiket vagy iskolai bizonyítvány által vagy fölvételi vizsgálat utján igazolják. Azon növendékek, kik az elemi iskola V. osztályából a polgári iskola II. osztályába vagy rancsolá neki, hogy egy festővel arany betűkkel festesse rá a táblára a kővetkezőket: „A nők a legcsalárdabbak, mert csel dolgában megszégyenítik és messze fölülmúlják a férfiakat is.“ Ez megtörténvén, igy szól a leány a kereskedőhöz: — Menj ki a város végén levő medve- tánczoltatókhoz, állatseregietekhez s majom- vezetőkhöz, beszélj össze velők, hogy hónap reggel esküvőd előtt pár órával jöjjenek el mindnyájan ipádhoz a khádihoz, mikor ti éppen a reggelizóst vógzitek. Áldás kivána- tokkal halmozzanak el téged menyegződ al* kalmával, folyton ezt hangoztassák: „Légy boldog kedves testvér, szemünk fénye, osztozunk örömödben. Ne vess meg bennünket, rokonaidat, ezután sem, hiszen testvérünk vagy te.“ — Ezt látva — folytatja tovább a szép nő, — a khádi bizonyára feléd fordul, s magyarázatot kér tőled ezek felől. Te akkor töredelmes vallomást teszel, melyben beismered, hogy egy medvetánczoltató családból származtál, mit azonban mindezideig titkoltál. Minden úgy történt, mint ahogy a n5 előre elmondta.