Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-27 / 48. szám

HÉT I S Z ca M L (48 ik szám.) mében, mert a mostani állapot csak vergő­dés olyan kelepczóben, melyből szabadulni nem lehet, ahol meg kell elégedni azon csont­darabokkal, melyeket lesepertek a nagyurak asztaláról. A lélekharangot meghúzták, de a teme­tés nem következett be, most ismét ott ál­lunk, ahol hat évvel ezelőtt: restauratióra készülnek a vármegyék. A dolog egyáltalában nem kis fontosságú, mert a tisztviselők mű ködésótől ezerek és ezerek sorsa függ, ők vannak hivatva a polgári jogok és a/, igaz­ságos egyéni érdekek védelmére, roszakarat, lelkiismeret hiánya, megvesztegethetőseg vagy a tudatlanság számtalan családnak áshatja sirját hivatalos assistentia mellett. Nem helyeselhetjük, hogy kimustrált jogászok, és serkedező bajuszu főszolgabirák gázoljanak keresztül a vármegyei polgárság érdekein; egy két domináló családnak tökkel ütött sarjadéka), kik a lóhajtásból és az aga rászatból sokkal több tudományt és ügyes séget sajátítottak el, mint az administrátió kezeléséből. Nem helyeselhetjük, hogy a képzett és arravaló egyének ezekkel szemben másod­rendű állásokra szorittassanak, vagy ki le­gyenek mustrálva a tisztikar kebeléből, mert talán sok tekintetben függetlenebb és józa­nabb álláspontra helyezkednek, mint aminőt a hatalom polczán álló egyének érzékeny­kedő tüdeje bevenni képes. Nem helyeselhetjük, hogy hanyag, el­fogult, üres fejű vagy megbízhatatlan gyer- kőczök kezébe helyezzék a vármegye lakos­ságának sorsát, hiszen a tapasztalás bizo­nyítja, hogy ezek a tényezők lettek meg- ölőivé a vármegyei ügykezelésnek. Távolról sem mondhatjuk, hogy ezek­től a tulajdonoktól a múltban Szatmár var megyében tiszta lenne a kép, sőt sok he­lyen nagyon is be van feketítve. A tisztvi­selők tudatlanságának, nyegleségének ezerek és ezerek iszszák a levét. Példákkal közkí­vánatra szolgálunk akár halomszámra. A sok fegyelmit nyert vagy eltussolt dologtól csak úgy hemzseg az igazságos administrátió élete. A bizottsági tagok már meg vannak választva. Erre az aktusra nagy súlyt fek­tetnek onnan felülről. No de már utána va­gyunk, változtatni rajta nem lehet. Igaz, hogy több kerületben nem egészen úgy járták a választók, ahogy hegedültek, de azért a túl ­meglepetve hökkent vissza, meglátva az el­halványodott, remegő Istvánt, ki nagyon meg­ijedt az erős hangtől. Bo-bo-bocsánat hebegte, én csak azért jöttem . . . azaz . . . hogy nevem Horváth. Ej, mondta bátyád, lám mégis igazat mondtam énl Szegény Horváth még délután sem igen akarta hinni, hogy nem csinált szörnyű nagy kellemetlenséget, mint ő gon­dolta. Igen, — vette át a szót bátyám, itt tartot­tuk ő kegyelmét ebéden. Ezt a képet Bosz­niából küldötte, és ón meg is tartom, mert megvallom, mikor megláttam a remegő térdű hadfit, olyas valamit éreztem, mintha a szi­vem körül egy darabka jeget húztak volna végig. Hiába, addig festettem azt a bizonyos valamit a falra, mig egyszer megjelent. Kelemen Teréz. nyomó többség czifferblattja mégis csak a régi. A függetlenebb résztől elvárjuk, hogy olyan tisztikart igyekezzék adni a megyének, mely tudja is, akarja is betölieni azt a hi­vatást, mely reá várakozik. Tapsifüles, csu- paszszáju, egyetemkerülgető, urlovas tisztvi­selőktől mentsék meg a népet. özv. buji Báthory Antalné, szül. Kellemesi Melczer Luiza. A szerkesztőnk édes anyja, afinomlelkü, mélyen vallásos igazi magyar úrnő, a keresz­tény anyák mintaképe, a páratlanul vendég szerető, otthonias és folyton tevékeny házi asszony, a szegények és szenvedőknek min­dig segélyére siető irgalmas szív, élete 68 ik évében hosszas szenvedés után városunkban elhunyt. A család a következő gyászjelentést bocsátotta ki : Buji Báthory Malvin és férje Kiss Ró­bert, valamint gyermekeik: Sándor, Endre, Piroska, Gizella, Hedvig, — buji Báthory Endre, buji Báthory Z>igmond és neje Csapó Juliska, úgy a maguk, mini testvérei, sógo­rai, valamint ezeknek gyermekei és az összes nagykiterjedésü rokonság nevében is fájda­lomtól megtört szívvel, de Isten szent aka­ratában megnyugodva tudatják forrón szere­tett édes anyjok, nászuk, illetve nagyanyok- nak, özv. buji Báthory Antalné szül. kellemesi Melczer Luizának f. hó 25 en délutáni fél 4 órakor, élete 68-ik éveben hosszas, kínos szenvedés és a halotti szentségek ájtatos fel­vétele ntán történt gyászos elhunytál. A kedves halott hűit tetemei f. hó 28-án d. e. 9 órakor fognak a Vörösmarty utcza 27. számú gyészháznál beszenteltetni, honnan Sárköz Újlakra szállítva, d. u. 3 órakor he lyeztetnek a róm. kath. egyház szertartása szerint a sarköz-ujlaki sirkertben örök nyu galomra. Az engesztelő szent mise áldozat a bol dogult kedves halott lelkiüdvéért Szatmáron a székesegyházban e hó 27-én reggeli 8 óra­kor, Sárköz Újlakon pedig f. hó 29 ón reg geli 8 órakor fog az Egek Urának bemu láttatni. Szatmártt, 1901. november hó 25. Az örök világosság fényeskedjék neki I Hírek. Az év vége közeledvén, tisztelettel kérjük mélyen tisztelt előfizetőinket, szíveskedjenek előfizetési dijaikat és a hátralékokat kiadó- hivatalunkba beküldeni, hogy évvégi száma­dásunkat akadály nélkül lezárhassuk. Személyi hir. Meszlényi Gyula megyés püspök ur csütörtökön a délelőtti vonattal Ká­rolyba ment, ahol 3 napig a kegyesrendiek ven­dége volt. A főpásztor szombat este jött vissza székhelyére. — Gróf Hugonnai Béla főis­pán és neje a szombat déli gyorsvonattal Szatmárra érkeztek s részt vettek a nőegy­let Katalin tánczestólyón. — Lovag Microys Vilmos cs. és kir. vezérőrnagy, dandárpa­rancsnok f. hó 24 ón városunkban időzött s megszemlélte a helyőrséget és megelégedé­sének adott kifejezést,. Uj zászlóalj parancsnok, ő felsége a ki­rály bunnerfeldi Obauer Rezső cs. és kir kapi­tányt a 101. gyalogezred Cattharóban állomá­sozó zászlóaljnál őrnagygyá nevezte ki, s át­helyezte az 5. gyalogezred helybeli zászlóaljá­hoz s egyben a zászlóalj vezetésével is meg­bízta. Királyi kitüntetés. A király hiripi és vácskói Szuhányi Ödön ivécskói földbirtokos­nak a közügyek terén szerzett érdemei elis­meréséül a III. osztályú vaskorona-rendet adományozta. Az igazi érdem talált ez eset­ben jutalomra. Gratulálunk 1 Dj táblabiró. Ő felsége a király dr. Bakó József debreczeni táblaelnöki titkárt a deb- reczeni kir. Ítélőtáblához bírónak nevezte ki. 25 éves Írói jubilaeum A magyar kath. irodalom egyik kiváló munkása, Györki Ödön dr. folyó hó 23. án ünnepelte Írói működé­sének 25 éves évfordulóját. 14 éves gyermek- ífju korában jelent meg első költeménye s azóta megszakítás nélkül dolgozik versben és prózában a magyar katholicizmus érdeke­iért. Kevés ember van az országban, ki any- nyi sikerrel s oly önzetlenül szolgálná igaz ügyünket, mint Gyürky Ödön dr. A kath. egyesületi élet felleditésóben igen nagy ér­deme van; nemcsak mint a budapesti kath. kör titkára fejt ki ez irányban jelentékeny, sikeres munkásságot, hanem mint iró is szakadatlanul tömörülésre buzdít, az erők egyesítését hirdeti, hogy ismét diadalmasan hordozhassuk körül hazánkban a katholicziz- mus zászlóját, melyet az utóbbi évtizedekben annyi vihar tópdeseti, annyi megalázás ért. A budapesti kath. kör dísztermében folyt le az ünnep, melyet barátai meglepetésül készítettek a jubiláló írónak. A mily egy­szerű és szegény ember Gyürky Ödön, ép oly fényes és igaz szeretettől áthatott volt ünneplése. Számos üdvözlő irat,— a helybeli kath. kaszinóé is —, igen sok tisztelő jó barát kivárna és kívánja Gyürky Ödönnek : ad multos annos ! Dj Üzletvezetőnek az országgyűlési kép­viselővé választott Dohieczky helyére a deb­reczeni m. kir. államvasutak űzletvezetősó- gehez Tólnay Kornél főfelügyelő neveztetett ki. Kinevezés. A szatmár-németi törvény­széknél az 1902. év folyamára az esküdt-biró- ság elnökének Galba Lajos törvényszéki el­nök, az esküdt-biróság elnökének helyette­séül dr. Papoiczy Gyula ítélőtáblabirói czim- mel és jelleggel felruházott törvényszéki biró neveztetett ki. —A belügyminiszter Pászkán János fővárosi rendőrségi Írnokot, Pászkán Mihály polgártársunk fiát, ugyanoda rendőr­fogalmazóvá nevezte ki. Gyászhir. Bittsánszky Ede nyug. minisz­teri tanácsos bányakerületi igazgató, a Lipót- rend lovagja, az orosz császári szent Anna rend II. oszt. gyémántokba foglalt jelvényének és a görög királyi Megváltó rend lovagkeresztjó- nek tulajdonosa, Nagy-Bányán elhunyt. — Neuburg Gyula dr., gyakorló orvos pénteken hajnali 1 órakor életének 67-ik évében vá­rosunkban elhunyt. Vasárnap délelőtt 10 órakor helyezték örök nyugalomra. — Kun Miksa nagykárolyi zenetanár, a dalegyesüle kiváló szakértelmű karmestere, f. hó 22-én, férfi kora teljében 47 éves korában elhunyt. — Szepessy Gusztáv, ki a tavalyi színtársu­latnak egyik buzgó tagja volt, Miskolczon, hol ez évben működött, f. hó 20-án 47 éves korában elhunyt. Előléptetések- Az igazságügyminiszter Galba Lajos helybeli kir. törvényszéki elnököt 1901. nov. 1-től a VI. fizetési fokozat 3-ik osztályába (6000 K), s dr. Matolay Gábor kir törvényszéki bírót 1901. okt. 1-től a VIII. fize­tési fokozat 1-ső osztályába (3600K) előléptette. Főpásztori jótékonyság. Püspök ur Ömél­tósága a mezőkaszonyi templom külső tata­rozására 1030 korona 80fillért adományozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom