Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-20 / 47. szám
X. évfolyam. 47-ik szám. Kznimár, 1901. Xovember 20.HETI SZEMLE POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — —---------— — 6 korona — fillérFé lévre------------—------------------3 „ — Ne gyedévre-------—--------------— 1 50 „ Ta nítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 2Ö fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap k' adója : A .PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A liip meg jeleiiilt minden szerdán. Keresztény Magyar- ország. Az országgyűlési néppárt azt mondja 0 felségéhez intézett feliratában, hogy „a királyi hatalom fönsége, valamint alkotmányunk jogerőssége és állami szuveranitá- sunk egyaránt azon az alapon nyugszik és abból a szellemből táplálkozik, mely első királyunk szent István törvényeiből és intézményeiből örökül maradt reánk.“ Es ez úgy is van. S ha igy van, mi következik ebből? . . Az, hogy sem a királyi hatalom fönségének, sem alkotmányunk erősségének, sem állami szu- veranitásunknak nem tehet jó szolgálatot az a politika, mely az ország keresztény törvényeinek és intézményeinek" erejét megtöri, közéletünk keresztény alapjait lerontja s a nemzetközi atheizmus és agnos- ticzizmus futó homokjára épit. És következik az, hogy Magyarország politikai fejlettsége és szilárdsága, valamint mindaz, ami ennek a fejlettségnek és szilárdságnak előfeltétele, a gazdasági és kulturális erő a keresztény Magyarország restau- rátióját követeli a 30 esztendős szabadelvű gazdálkodás által okozott pusztulás között. Az országgyűlési néppárt feliratának minden gondolata át fog menni a köztudatba, mert hiszen az Magyarország valódi szükségleteiből fakadt. Hogy választási törvényünk tarthatatlan, hogy a választókerületek aránytalan felosztása s a most dívó központi és nyilvános szavazás mellett a népképviselet alapeszméje meghamisittatik, hogy az 'é^yésülési, gyülekezési, szólás — éá'általában az alkolmányos szabadságjogoknak fejlesztése elmu- lasztatott, hogy a közigazgatásnak immár sokszorosan kilátásba helyezett reformja fenakadt, hogy a köz- igazgatás egyetemes reformjáról még most sem • akarnak hallani, hogy a katonaterhek tűrhetetlenek, hogy a szabadelvű rendszer ezeket a terheket nemhogy kevesbítené, de folyton növeszti, hogy az Ausztriával való kiegyezés még most is a levegőben lóg, hogy a provisóriu- mok bizonytalansága nincs hasznára sem a monarchia tekintélyének, sem hazánk gazdasági megszilárdulásának, hogy nálunk ismeretlen a szociális törvényhozás, daczára annak, hogy a régi magyar társadalom napról-napra pusztul, hogy senki sem veszi szivére a nagymérvű kivándorlásban mutatkozó katasztrófát, mely a magyar munkáskéztől megfosztja a hazát, nem szivdeli meg senki sem azt a bevándorlást, mely idegen népek söpredékével árasztja el az országot, hogy ebben az országban minden felforgató tanítás és agitátió szabadon érvényesülhet, csak a keresztény tanításnak és agitátiónak gördítenek minduntalan akadályokat útjába,— ki venné tagadásba mindezeket? Nem tagadja már senki! . . Kezdik inkább elemezni a nagy nemzető hanyatlás méreteit s kutatni az erre vezető okokat. — Olvastátok-e, a „Nemzeti Ideált“, melyben ezer keresztény magyar ifjú felfogása van letéve! . . Éreztétek-eakatho- likus nagygyűlés éltető melegét? . . Nem láttátok-e, miként kelnek életre a magyarországi katholiczizmusnak nagy erkölcsi hagyományai, melyekről azt hiresztelték a szabadelvű bölcsek, hogy eltiporta már azokat a haladó idők szekere. Nem veszitek észre ennek a keresztény újjászületésnek előhírnökeit a kérész, tény társadalom szervezkedésében’ a községi, törvényhatósági vagy az’ országos választásokon. A múlt heti törvényhatósági válásztások nemcsak minálunk, de szerte az országban nem azt mutatják-e, hogy a kiélt szabadelvűséinek nincs már elegendő ereje a feltörő kereszténységgel szemben? . . Hiába. Mindennek eltűnik varáTARCZA. Két Erzsébet. A nap békitőleg küldi le sugárkévéjét a komor, elhagyott, téli tájra; mosolyára oszladozni kezd a Kis-Kárpátok bórczeit boritó, sűrű ködgomoly, melynek hideg homályából pompás látvány bontakozik ki. Heroldok tarka alakjai tűnnek fel, fegyveres lovasok diszes öltönyökben ügetnek az imént elhagyott lejtőn, majd hosszú, fényes kocsisor ólénkiti meg a kanyargó hegyi utat; nehéz társzekerek alatt csikorog a fagyott hó s a sátorczölöpökkel, ládákkal, drágasággal megterhelt kocsikat egy aranyos üveghintó követi, melyet sallangos szerszámú 6 pompás fehér ló von s melyben selyem és bársony között, hermelinben, biborpár- nákon egy négy éves kis leányka, egy királyi gyermek ül. íme a völgybe ér a menet, megfújják harsonáikat a birnökök, hogy jelezzék a jobbágykunyhók elnyomott lakóinak a fejedelmi utas közeledtét s minden oldalról előtör a nép, bámulva a fényes, gazdag kíséretet, mely mint álom tárul fel szemeik előtt. Kíváncsian, de félénken közelednek a pompás hintóhoz, hogy közelről lássák azt; egy jobbágynő magasra emeli kis fiát, ki tágra nyitott szemekkel bámul az aranyos kocsiba, hol egy kis leány ragyogó kön tűsben, bíborban ül. Olyan pirosnak látja a bibort, olyan szépnek a kis lányt, úgy szeretne vele játszani s a rongyba burkolt poronty kitárja karjait az aranyos kocsi után, de az nyugodtan gördül tova mindig jobban távolodva s végül eltűnve a kiváncsi szemek elől. De a falvak lakói csak néznek, néznek, még mindig látva a szokatlan menetet. Majd a csodálathoz irigység lopódzik a jobbágy elkeseredett szivébe, ki egy nehéz sóhajjal könnyítve terhén, ismét napi munkájához tér vissza. A heroldok harsonái pedig elhatolnak a kolostor ódon csarnokába is, hol a szőr- csuhás barát előveszi a pergamenttekercset s rideg gót betűkkel feljegyzi a krónikák száraz nyelvén a napot, melyen II. Endre leányát, Erzsébetet, mint thüringiai Lajos herczeg menyasszonyát fényes menet a thüringiai udvarhoz vitte. Sok idő telt el azon nap óta. Csak nagy ritkán beszéltek már a királyleányról; a néphez, mely nem ismerhette Erzsébetet, alig alig hatott el hire. De a kolduló barátok és a vándorok, kik utjokba ejtek Wartburg magas várát s ismét hazánkba tértek, csodás dolgokat tudtak regélni egy szelíd herczeg- asszonyról, kinek nem volt alacsony a kunyhó, nem visszatsszitó a nyomor, nem nagy az áldozat, kinek mosolyára felszáradt a köny, ki minden bánatot enyhít és a sajgó sebre balzsamot csepegtet. S hazánkban rajongással gondoltak most a királyi gyermekre, kit távozni láttak, kiből az eszményi fejedelmi nő fejlődött. Csak az fájt a magyaroknak, hogy ragyogó csillagunk idegen égen dündököl, sötéten hagyott bekövetkező rémes éjünkkel, melynek vészmadara, a tatár, ijesztő szárnycsattogással közeledett a szent határokhoz. S beállott a csillagtalau éjszaka ; lecsapott a vészmadár hazánkra. Majd megjelen a magasságokból a csontember s végigsuhan országunk felett, hogy gyászos kaszájával letarolja annak élő díszét, hogy fagyos lehelete a lángérzelmektöl hevített ifjú tüzét örökre hihamvaszsza. Nyomor,siralom, pusztulás volt néma kísérete. Nyilt temetőt szegélyeztek a Kárpátok bórczei s nem volt ha-
