Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-06 / 45. szám
X. évfolyam. 45-ik szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre---------------------------------------------6 korona — fillérFé lévre---------—------------------------------3 „ — Ne gyedévre--------------------------------l 50 , Ta nítóknak és kézmiiiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ÉS TÁRSADALMI Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ.* W w,. Szatmnr. 1901. November A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető öuxa küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Páztnány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap iin«4>-.jel«nil£ minden szerdán. A képviselöház uj elnöke. Apponyi Albert gróf hasonló a római győzőhöz, a ki leszáll diadalszekeréről s nézi, mint halad az a szépen feldíszített diadal- ivek alatt a nép örömrivalgása között a Capi- toliumra. A lefolyt képviselőválasztás, az uj országgyűlés és annak prog- rammja Apponyi elveinek diadalát jelentik. 0 irta zászlójára a tiszta választást, a kúriai bíráskodást, a parlament reformját, a közigazgatás újjászervezését, a magyar ipar és föld- mivelés támogatását, a politikának nemzetibb irányba való terelését, a magyar állam épületének intézményekkel kiépítését, a közélet megtisztítását. Gúnyolták, rágalmazták, üldözték eszméiért, lehetetleneknek, ki- vihetetleneknek mondották elveit . . s ime 29 évi önfeláldozó munka után eljött egy nap, midőn az egész ország megtapsolja azokat. Nagysiker a szónokra, nagy elégtétel az államférfiura és nagy öröm az emberre nézve. De ime Apponyi Albert most, midőn elveivel meggyőzte az országot, midőn ellenségei visszafojtott dühvei, megalázkodva ott haladnak diadal szekere után, leszáll arról s nézi, mint megy az nélküle a Capi- toliumba. Nem tudjuk, túlságos szerénységnek vagy az önbizalom hiányának számítsuk e tettét. Kétségkívül Apponyi nem lesz hütelen elveihez az elnöki székben sem hiszen lelke össze van forrva velük s azokért tiirt annyi méltatlanságot; uj és előkelő állásában nagy befolyást gyakorolhat az activ politikára; államférfim bölcsesége, nagy tapasztalata, providentialis előrelátása érvényesülni fognak a tanácskozásokban, de más egyének lesznek az előtérben s az életbe átvitt eszme gyümölcsei után mások fogják vindikálni a maguk részére a babért, az elismerést. Ks több-kevesebb idő múlva vájjon nem fogja-e a nemzet elfeledni a nemes gróf érdemeit? Hiszen az emberek olyan könnyen felednek ! Egy más szempontot sem szabad figyelmen AAvül hagyni. Semmiféle állásban sem lehet az ember kitéve annyi szekatúrának, mint az elnöki állásban. Apponyit ugyan finom modora, kiváló jogérzéke, igazság-és a rajongásig vitt alkotmányszeretete, határozottsága, erélye mintegy praedestinálták az elnöki székbe, de kérdés, hogy ellenségei nem fognak-e minden követ megmozgatni, hogy elkeserítsék, és tekintélyét lejárják? És ha sebzett szívvel a közpályától visszavonul, vájjon nem lesz-e ez nagyobb veszteség az országra, mint a milyen nyereség a parlamentre az elnöksége? Vegyes érzelmekkel fogadjuk tehát a nemes grófnak elnökké történt megválasztatását . . vajha aggodalmaink igazolást ne nyernének a jövőben! Az egri hősök szobra/) A ki ma Egerben jár, lát a város közepén egy romokba sülyedt várhegyet. A romok falához lenn házikók támaszkodnak, fenn a romok között itt-ott egy kecske legel, vagy egy-egy honvéd alszik. Ha a városba jött idegen nem ismeri a históriát, csak omlott bástyákat lát itt, bemohosodott ágyuré- 8eket ; egy barlangot, amelyben törött orrú márványember fekszik; s az egész várat három kis hitvány bádogtáblára festett felirat magyarázza: Alsó-kapu, O-kapu, Setót-kapu. 1902-ben lesz háromszázötven esztendeje, hogy e három kapu körül egy hónapig nem száradt fel a föld az emberi vértöl. Európa leghatalmasabb császárának két hada és minden ágyúja egyesült e kapuk alatt. Magyarország már eltiporva hevert, még csak ez a kis vár volt benne az élet, *) Ajánljuk e czikket a közönség szives figyelmébe. Ül TÁRCZA. Üf Halottak napjára. Megnyílik az ég, fehér lovon, fehér, de véres lepellel borítva megjelen a hős, homlokán a hűség és igazság tündöklő feliratával. Nagy sereg angyal követi szintén fehér lovon. Egy közülök, a fő, elől állván, igy szól a vezér parancsára: „Szánjatok le, ti ég madarai, ma bőséges lakomátok lesz.“ Lent pedig ott zsong, ott nyüzsög, ott bong a nagy tömeg; közte királyok, vezérek nyomorultak, koldusok, mind boldogtalanok, mind elkárhozottak, mind az örök tűz martalékai. Ki az a véres leplü hős ? Maga Jézus. Mi van homlokán, mi tündököl oly annyira ? A „hűség és igazság“ felirata. S nem mond-e meg mindent ezen felirat?! A „hűség“ azt jelenti, hogy tartozunk teljesiteni tántoritha- tatlanul Isten parancsait, az „igazság“ pedig, hogy úgy bánjunk embertársainkkal, mint ahogy mi óhajtjuk, hogy mások bánjanak velünk. S az a nagy tömeg pedig jelzi mindazokat, kik szembe szálltak ezen törvóny- nyel, midőn nem tartották meg Isten parancsait. Élt egy ur. S mint afféle nagy ur, rendesen többet költött. S midőn őszbe csavarodott, atyja e miatt felemelve kezét, megakarta dorgálni, gúnyos kaczajjal felelt: „Apám, nem vagyok ón már gyermek, hogy ilyennel illessen, tudom ón, hogy mit cselekszem.“ Ajánlotta magát és miután az öreg nem ment, kiűzte. Felesége, gyermekei sírva kérték, de mind hasztalan. Nem engedte, hogy atyja tanácscsal lássa el. Nem fogadta meg azt a szót, melyben maga az Isten szólt. Semmi volt neki. S mi lett a vége? Sújtotta az Isten. Pedig ha megfogadta volna atyja szavát, az Isten is megbocsát neki- Most ellenben ott áll rongyos czipőben, mely. nek csak födele van már, szaggatott ruhában ing nélkül, kabátját minduntalan összehúzva ott áll ázva-fázva. Teste piszkos. A gyermekek félve távolodnak tőle messze s minden felnőtt kikerüli. Látva mindezeket, felháborodva Isten ellen, mormogja : „Mindenkinek van annyija, miből megélhet, csak nekem nem ád az Isten“ . S káromkodva lehozza Istent trónusáról, elmondván mindennek s kész volna fölfesziteni magát az Üdvözítőt, ha módjában állana. Halottak napja van. Siet mindenki a temetőbe, siet felkeresni övéi, hozzátartozói sírját. Tódul a temető felé a sokaság. S ő most is ott állt. Eszébe jut felesége, atyja gyermekei. Gunynyal űzi el emlékéből. Hisz úgymond, mit sem hagytak reám, a miből legalább gyújtót és mécsest vehetnék kivilágítani sírjaikat. Azért mégis megy, megy egész akaratlanul arra, a merre a tömeg tart. Elér a temetőbe. Itt egy fiatal ember siratja mennyasszonyát, sir, imádkozik érte, s mintegy megnyugodva fülébe cseng az elhalt kedves hangja; „köszönöm“. Amott egy gyermek siratja apját, anyját. Emilt a kisebb keresztecskók mutatják, hogy gyermekek fekszenek s a búslakodó szülők ott állanak mellette. Az egész temető úgy ragyog, mintha Isten a csillagos eget helyezte volna le a földre. Mind ez nem hatja meg durva lelkét. Megy tovább. Itt már nem csillognak a mécsek. Ide dobják a sírokról lehevült koszorút, ide már alig jár valaki. 0 csak megy. Jól tudta, hogy a kereszten túl az első szegletnél van övéi sirja. Oda ért már, előbb ingadozott, majd felállt el akarta hagyni a sirt, de mégis visszatért. Végre letérdel, remegő kezeit a sírra teszi s zokog, sir keservesen. Ott maradt sokáig, ott addig, mig mindnyájan elmentek, mikor végre a temető őr meglátva, hozzászól: „Te, csavargó, nem mégy innen I“ Hát nem szabad-e siratnom